Úszás 2008-

500 méter bemelegítés, 400 méter hát-gyors-hátláb-gyors, 100 laza gyors, 300 méter szintén hosszonként váltott pille-hát-gyors (ebbe eléggé bele tudtam halni), 200 hátláb-gyors, aztán bója a combok közé és vele 200 hátkar-gyorskar, végül 300 sprint-laza gyors.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 100 méter pillangóval és 500 méter hátúszással.

Nem sok, ráadásul nem is igazán intenzív, közte túl sok pihenő, emiatt nincs meg a munka elvégzésének öröme, nem tudom, mi lesz ebből, nem tudok semmit...

Most sem mérnék magamnak szívesen egy 400 gyorsot, az biztos.

Ma a megszokott 200 méternyi volt a bemelegítés kesztyű nélkül, majd TEA fel, ugyanennyi laza gyors - hát váltva, aztán ugyanez bójával is, és bója nélkül 200 méter folyamatos hát.

Ezt követően kis szünet, 200 méter pille-gyors, újabb 200 méter folyamatos hát, 400 méter hát-gyors, és a legvégén 300 méter csúsztatott kartempós, iramos gyorsúszás, és 100 méter levezetés.

A napi össztáv 2.000 méter volt, ebből 600 méter hátúszás és 100 méter pillangó.

Az egész továbbra is csekély intenzitással...

Vajon mi lesz ebből? Léteznek-e még csodák? 

Ez egy rövid csobbanás volt, mindössze fél óra állt a rendelkezésemre, hogy ússzak egyet, bár hazudnék, ha azt mondanám, ezen múlott, hogy nem úsztam többet.

400 méter bemelegítés után 400 méter gyors - hát láb gyakorlat, majd újabb 400 méter gyors - hát eksön zárta az ázást.

Ha őszinte vagyok, ez is megint olyan érzetet keltett bennem, hogy ma is mozogtam valamit, közben nem merek szembenézni azzal, hogy tulajdonképpen ez majdnem egyenlő a nullával, és nem is elsősorban a megtett táv miatt...

A napi össztáv 1.200 méter volt, 400 méter hátúszással.

Február első napján 500 méter bemelegítéssel nyitottam, majd kesztyű fel, és szintén 500 méter iramúszással pörgettem fel magam. Ez utóbbinak mértem is az idejét, 7:30 lett, ami nem is olyan rossz mostanában... Ezután teával további 200 méter váltott hát és laza gyors, aztán kesztyű le, 200-200 méter gyors-hát és gyors-pille, majd 200 méter lazítás, és végül 200 méter laza gyors-sprint gyors.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 200 méter hátúszással és 100 méter pillangóval.

Még mindig nem állok a lelki tényező magaslatán, nem is tudom, mikor edzettem már olyan igazit, amit alig éltem volna túl, de nagyon érzem, hogy ezek az úszások szinte csak alibik és nagyon vissza fog ez ütni Nyíregyházán, ha továbbra sem tudom összeszedni magam rendesen. Nem várhatok el csodát attól, ha egy-kétszáz méter erejéig ki-kihajtom magam, és egy-egy hosszokat úszok sprintben, de ebből keveset, és folyamatosság nélkül, - de valahogy nem akarom az egészet eléggé, vagy nem is tudom...

Az év első hónapjában tény, hogy nem váltottam sebességet, nem különbözött ez a hónap sem a tavalyi év végétől. Nem érzem magam elég motiváltnak, nincs meg a kellő hangulatom az intenzív úszáshoz és még az sem pörget fel kellően, hogy közelednek a versenyidőpontok, és ez az igazi probléma.

A hónapban mindössze 14.400 métert úsztam, ez 8 edzésből és egy versenyből jött össze. Ebből tenyérellenállással 2.400-at, időmérésre 1.000 métert, emellett 600 méternyi sorozatot és 350 méter sprintet. Pillangó mindössze 200 méter volt, hátúszás viszont 1.900 méter.

A versenyszámok össztávja 1.200 méter volt, ami három középtávú versenyszámot takar. Ebből egy időm volt jónak mondható, egy másik elfogadható, a harmadik viszont minden képzeletet felülmúlóan, egészen katasztrófális.

Néhány nap elszállt a héten, amelyen terveztem volna úszást, és nagyon úgy néz ki, hogy januárban ma voltam lent utoljára úszni. A kihagyás miatt hajtott a tatár, hogy a reggeli úszást követően este is meg tudjam oldani, hogy legalább egy fél órát ússzak, és ez végül össze is jött.

Reggel 500 méter bemelegítés, 400 méter hosszonként váltott gyors - hát - gyors - hát láb kombináció, majd kesztyű fel és 200 méter laza után újabb 200 méter következett, de ez már 50-enként váltva sprint és laza volt. A kesztyűzést - és ezzel együtt a reggelt - 400 méter irammal fejeztem be.

Este 200 méter bemelegítés, 200 méter sprint hát - gyors, 200 méter pille - gyors, végül szintén 200 méter hát láb - gyors történt meg velem.

A napi össztáv 2.500 méter volt, 400 méter hátúszással és 100 méter pillangóval.

Ma sem volt nehéz ügy rávennem magam az úszásra, de egyszerűen képtelen vagyok normális erőfesítéseket tenni a vízben, nem is edzések ezek igazából, csak néhány gyakorlat és úszkálás. Rossz érzéseim vannak, nem véletlen, hogy tartok a versenyektől, és inkább csak a nagy leégésektől való menekülés hajt valamennyire, de még ez sem igazán, hiszen sajnos éltet az a gondolat is, hogy többször csináltam már csodát szinte a semmiből is.

A mai menü ez volt: 200 méter melegítés, 400 méter sprint hát - laza gyors, 200 méter pille-laza gyors, 200 méter hát lábtempó - laza gyors, 200 méter laza kesztyűzés, 200 méter időmérés tenyérellenállással (ez 2:38 lett, ami nagyon jó idő, bár fogalmam sincs, mennyi lett volna TEA nélkül, alighanem sokkal gyengébb), és a végén 100 méter levezetés.

A teás időmérés megint egy kicsit altató jellegű, hiszen egészen jó, 2:38-as időt úsztam, de nem mertem volna kesztyű nélkül mérni, annyira sehol sincs az önbizalmam, és persze a kondim sem.

A napi össztáv 1.500 méter volt, 300 méter hátúszással és 100 méter pillével.

A gyulai verseny után egyből neki kell állni folytatni a munkát, mert bár 200-on egészen tűrhető időt úsztam, a 800 ha megfeszülök, sem ment volna be 12 perc alá, ami az erőnlétem állapotát feketén-fehéren tükrözi. A nyíregyházi versenyig hátralévő szűk 5 hét pedig nagyon gyorsan el fog telni.

Ma 200 méter bemelegítést 400 méter sprint hát és laza gyors kombináció követett. Igyekeztem nagyon odafigyelni a technikára háton, de muszáj elkezdenem próbálkozni a pörgetéssel is, mert 50-en és 100-on kell teljesítenem egy hónap múlva.

Ezután egy kicsit a tüdőmet gyötörtem, szintén 400 méteren 4-6-8-as levegővel úsztam 50 méterenként váltva, de 8-asnál már nem tudtam tovább menni, mert szétrobbant volna a tüdőm, vagy vizet nyelek...

A végére gyorsban 400 méter váltott sprint-laza hosszokat úsztam.

A napi össztáv 1.400 méter volt, 200 méter hátúszással.

Ma nagyon kevés időm volt úszni.

500 méter bemelegítéssel, majd 300 méter hátúszással kezdtem. Itt elsősorban a fordulókat és a kidelfinezést gyakoroltam. Mivel még mindig a stílusjavítással foglalkozom háton, annyi mindenre kell egyszerre odafigyelnem, hogy úgy döntöttem, amíg a helyes kartempót nem tudom megfelelően rögzíteni úgy, hogy már külön odafigyelés nélkül se essen szét, addig a fejtartásra nem koncentrálok. A fordulók és a hanyatt-delfin már elég jól megy, talán ez a legbiztosabb pontom a hátúszásban jelenleg.

Ezután 400 méter iramúszással és még 100 méter hátúszással zártam ezt a rövid alkalmat.

A napi össztáv 1.300 méter volt, 400 méter hátúszással.

Az évzáró mozgást illetően tegnap este sajnos lyukra futottam, mert rendezvény miatt zárva volt az uszoda, ám nem hagytam magam, és az év utolsó napjának reggelén újra szerencsét próbáltam.

200 méter bemelegítés, majd 400 méter hosszonként váltott laza gyors-sprint hátat nyomtam. Egyre rendezettebb a miozgásom háton akkor is, ha erőt viszek az úszásba. Ezután kesztyű fel, majd 800 méter iramúszás játszott.

Rövid elfekvőbeli időhúzás után 200 méter újramelegítés, és 200-200 méter gyors összeállítás: az elsőnél 50, a másodiknál 25 méterenként váltottam lazáról sprintre. Ez nagyon jólesett.

A végén 400 méter könnyű teázással zártam.

A napi össztáv 2.400 méter volt, 200 méter hátúszással.

A 200 méteres hátúszás, mint újdonság nagyon felvillanyozott, alig vártam már a következő alkalmat, amikor úszni jöhettem.

Ma 300 méter bemelegítéssel nyitottam, majd egyből nekiestem a tervezett új versenyszámom időmérésének. Minden fordulóm megfelelően sikerült, a kezdőiramot is az eddigieknél erősebbre kalibráltam, és bár nagyon szenvedős lett a vége, de nagyon örültem, hogy 3:09-nél fogtam partot. Ez tíz másodperccel jobb, mint az előző alkalommal, és nagyon bíztató a versenyt illetően.

Ezután muszáj volt kicsit megpihennem a szaunában, majd visszatérve gyorsban lelazítanom magam 300 méterrel, mielőtt belekezdtem volna egy kis lépéssel a 200 gyorsra való felkészülésbe.

3 * 200 métert tenyérellenállással nyomtam úgy, hogy először az első 100, majd minden második 50, illetve 25 métert hosszú, nyújtott kartempókkal, 15-ös tempószámmal (25 méteres medence) tettem meg, a közbülső hosszokat pedig erősen megnyomtam. Majd 100 méter bemelegítés után 800 méteres időmérés kesztyűvel, ami elfogadható kerek 12 percre végződött.

100 méter laza gyorssal vezettem át magam az utolsó gyakorlathoz, mely 200 méter váltott laza gyors és sprint hátúszás volt, ezt követően pedig 200 méter levezetéssel zártam a napot.

A napi össztáv 2.800 méter volt, 300 méter hátúszással.

Ma egy nagyon rövid kis úszkálást hajtottam végre, a lényeg szinte csak az volt, hogy ma is vízben legyek.

500 méter bemelegítés után ugyanennyit úsztam iramban is, de még ezt is soknak éreztem, nagyon csikorgott a gépezet. Ezt követően 200 méter folyamatos hátúszás volt bukózással, ami még mindig olyan távnak számít, amely után kapkodom a levegőt és az izmok is már a feladás határára jutnak.

A napi össztáv 1.200 méter volt, 200 méter hátúszással.

Egy szintén céltalan edzés volt a mai is, de legalább maga a mozgás jólesett.

500 méter bemelegítéssel kezdtem, majd kesztyűvel úsztam ugyanennyit lazán. Ezt követően 300 métert keményen megnyomva, majd a kesztyűt levéve 200 méter levezetést.

A napi össztáv 1.500 méter volt.

Még mindig nem jelent meg a jövő évi szenior versenynaptár, de ahhoz, hogy mielőbb kibillenjek ebből a motiválatlanságból, nagyon jól jönne, ha Gyulán jövő január közepén is rendeznének szezonnyitó versenyt. Függetlenül attól, hogy ezt még csak valószínűsíthetem, biztos nem lehetek benne, úgy döntöttem, hogy elkezdek rá készülni, méghozzá elsősorban háton, mivel a 200 és a 800 gyors mellett a 200 hátat is bevállalnám. Legközelebb ki is próbálom, hogy egyáltalán végig tudom-e szabályosan úszni ezt a távot (beleértve a fordulókat is), és ha igen, mire lehetek képes.

Ma szintén lemerészkedtem az uszodába, de valahogy inkább csak a közeg vonzott, maga az, hogy ott legyek, mert különösebb célok nem forognak a fejemben, és már csak ezért sem tudnék magamnak intenzív edzést vezényelni.

400 méter bemelegítés után 200 méter váltott pillangó és gyors, majd még 200 méter hát és gyors hosszokat nyomtam. Ezután pihenőt tartottam, de a szaunában elgondolkozva a további mozgáshoz még a maradék kedvem is elment.

A napi össztáv 800 méter volt, 100-100 méter pillangóval és hátúszással.

500 méter fokozatosan beleerősítős bemelegítéssel kezdtem, amelynek a vége már a sprintet közelítette.

Ma 500 méter bemelegítéssel nyitottam, amely összesen 100-100 méter pillangót és hátat is magában foglalt, ezek egy-egy hosszosak voltak.

Kesztyű fel, fél kilométer laza gyors után szintén 500 métert úsztam, de ezt már időre:

Lazításképpen egy nyugodt 200 méter csorgott le már kesztyű nélkül, majd a végére még 300 méter pille-gyors összeállítással hajtottam meg magam.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 100 méter hátúszással és 250 méter pillangóval.

A szokásos 200 méter bemelegítés, majd váltott hosszok, úgymint: 200 méter hát-gyors, 400 méter pille-gyors és 200 méter sprint gyors-laza gyors. A pille első hosszait lazán úsztam, majd fokozatosan beleerősítettem, a felétől már teljes erővel úszva őket. Háton még mindig nem merek erőből úszni, pörgetni, mert folyamatosan figyelnem kell a hüvelykujjas szabadításra, a kisujjas vízfogásra és a derékszögű és mély húzásra, amelyhez a megfelelő dőlés rögzül egyelőre a legnehezebben.

Ezek után felvettem a tenyérellenállást és 500 méteren 7:06-ot úsztam vele. Tekintettel arra, hogy semmilyen távon nem vagyok képes TEA-val jobb időt úszni, mint anélkül, ezzel az idővel elégedett lehetek, hiszen ez 400-on minimum 5:41-es időnek számít.

A napi össztáv 1.500 méter volt, 100 méter hátúszással és 200 méter pillangóval.

Ezúttal is rövid, 200 méternyi bemelegítés, majd újabb teszt középtávon, ezúttal 500 méteren: 7:33, ami nem is olyan rossz.

Ezután 200 méter hosszonként váltott hát-gyors, majd ugyanennyi pille-gyors következett. A hátasokba óvatosan, a pillékbe bátran beleadtam erőt is rendesen.

Miután ez nagyon jólesett, 200 gyorson mértem magamnak időt, ez 2:42 lett, amit edzésen egészen jó időnek érzek.

A napi össztáv 1.300 méter volt, 100-100 méter pillangóval és hátúszással.

A verseny után nem sokkal már újra vízben voltam, de ez inkább egy esetleges alkalom volt, nem valamiféle hirtelen motiváció buzgott bennem.

200 méter laza bemelegítéssel kezdtem, majd kíváncsiságból egy ezres mérésére adtam a fejem. Elég jól ment a dolog, szép hosszú húzásokkal kiegyensúlyozottnak éreztem az erőbeosztásomat, és nagyjából ki is hoztam magamból azt, amit tudok, így egy viszonylag elfogadható 15:52-t úsztam. Nyilván ennél tudtam én több mint másfél perccel jobbat is egykor, de ez most teljesen megfelelő idő számomra.

A végén 100 méter levezetéssel zártam.

A napi össztáv 1.300 méter volt.

Ennyire érdektelen hangulatban még sosem indultam neki egy versenynek.

Abszolút vagy relatíve felkészületlen már voltam, de úgy, hogy a fejem ne lett volna tele a verseny részleteivel és felfokozott várakozással, ilyen még sohasem történt velem.

A verseny szervezői és a városvezetés mindent megtettek a rendezés magas színvonaláért. A kiírás mellett még a verseny előtt kikerült az Alszövetség honlapjára a rajtlista, a bejáratnál tusfürdővel és a rendezvényre készített prospektussal fogadtak, a medence mindkét végén időmérő panelek, és az egész hétvége szinte teljesen nélkülözte a szervezési bakikat, fennakadásokat (és ezt különösen az idei országos bajnokság után volt felüdülés tapasztalni). Az uszoda minden szempontból tökéletes volt, az uszodatérben bemelegítésre is használható tanmedence állt a rendelkezésünkre.

Sajnos ennek ellenére a számaimban velem együtt 2 és 7 közötti volt a létszám, és más korcsoportokban sem volt jobb a helyzet, ami még szenior mezőnynek is nagyon vékonyka. Igaz, jónéhány Európa-bajnokot össze lehetett számolni, és egészen kiváló idők is születtek a versenyen.

Szombaton a bemelegítés során irammentes laza gyors hosszokat úsztam, gondolkoztam sokat közben, részben az úszáson, részben más dolgokon. Próbálgattam a rajtokat is kidelfinezéssel, majd ráadtam néhány pilletempót is, és egészen bíztató érzések jöttek elő belőlem tekintettel a legelső számra, az 50 méteres pillangóúszásra.

A futamom rajtját jól kaptam el (úgy érzem, most már a reakciómon sem tudok sokat nyerni, idén már nagyon odafigyelek a gyors elrajtolásra is), de már a delfinezés után éreztem, hogy ez egyszerűen nem megy. Mintha kiment volna minden erő a karomból, még sosem éreztem ennyire erőtlennek már az első kartempóknál a pillémet, az egész egy darab nagy erőlködés volt, és nagyon rosszul esett. Próbáltam minden erőmet összeszedni, mert láttam, ahogy szakad el tőlem az a két pálya, amelyekkel menni szerettem volna, de képtelen voltam rá. A végén a benyúlásra sem jött ki jól az ütem, és 35.52-vel végeztem (75,72%-os idő).

Ezt követően kicsit furcsállottam, hogy a 100 és a 200 méteres gyorsúszás ilyen, és nem fordított sorrendben került kiírásra, de hát ezt kellett szeretni, és végül is az edzetlenségem egyébként is komolytalanná tette a 200-at, 100-ra viszont a tapasztalataim szerint még jó lehettem, legalábbis a saját szintemen.

Így tehát következett számomra a 100 méteres gyorsúszás, ahol az OB-n már bejött taktikát szerettem volna erőltetni, azaz az első hosszt nagyon keményen megnyomni, majd a másodikat valahogy túlélni minél kevesebb iramvesztéssel. A célom nagyon határozottam az 1:06-on belülre kerülés volt, még ha ilyen időt 50-esben az elmúlt két évben csak kétszer sikerült úsznom is. Úgy számolgattam, hogy ehhez a fordulót 31-31.5 között kell abszolválnom.

Hát neki is mentem rendesen az elején, ám 20-30 méter között éreztem magamon, hogy bizony nem vagyok a topon erőnlétileg, amitől egy kicsit meg is ijedtem és a biztonság kedvéért vissza is vettem a húzóerőből. Utólag azt gondolom, hogy nem kellett volna, mert talán többet veszítettem így, mint amennyit nyertem vele a második ötvenen, hiszen így csak 32.10-re fordultam, és ezt a hátrányt már nem lehetett behozni. A többiekre nem figyeltem, hiszen százon még szűk mezőnyben sem szoktam érdekelt lenni az éremosztáskor, annyival gyengébb vagyok a legjobbaknál, de magamhoz képest ebben a számban fejlődtem a legtöbbet, mióta versenyekre járok. Az utolsó 50-en végig ki tudtam adni magamból minden erőmet, ami akkor a rendelkezésemre állt, a benyúlásom is jól sikerült, de az időm így is egy picit kicsúszott a tervből: 1:06.03 (84,47%).

200 gyorson közvetlenül a rajt előtt széthasadt az úszósapkám, ami egy kicsit zavarba hozott, de végül a témát gyorsan ejtettem, így az indításra már rendesen oda tudtam figyelni.

Előzetesen volt egy olyan elképzelésem, hogy az első százba nagy erőket teszek bele és 1:10-en belül fordulok, a második félidőt pedig megpróbálom túlélni. Ám már a rajt után közvetlenül elszállt a bátorságom ehhez, úgyhogy inkább csak egy biztonságosnak tartott iramot vállaltam fel. Kiegyensúlyozott erőbeosztással nyomtam végig a kétszáz métert, sem a fordulók, sem a hosszok nem tértek el egymástól, már csak azért sem, mert az utolsó 50-en csak az iram tartására maradt erőm, hajrázni egy métert sem tudtam. Idén ez volt a harmadik 200-as rajthoz állásom, és ha a csongrádi versenyen elkövetett "vakforduló" által elveszített 4 mp-et is számításba veszem, a mostani volt a leggyengébb időm ebben a számban. A 2:32.10-el (79,71%) csalódás nem ért, hiszen körülbelül erre is számítottam, középtávokon nagy varázslatokat nem lehet előhúzni megfelelő felkészültség nélkül.

A versenynap végén még egy harmadik korcsoportos 4*50 méteres vegyesváltóba voltam hivatalos befutóemberként, ami olyan érzést hozott, amit majdnem mindig szokott: nagyon jól ment az 50 gyors, és azt gondoltam, bárcsak ez lett volna az, amelyet egyéniben mértek... Az időnk 2:20.49 volt, amellyel négy váltó közül szoros versenyben az elsők lettünk. Ez az idő egyébként 6 másodperccel jobb, mint amit én 200 gyorson valaha is úsztam.

Vasárnap szokás szerint a 400 méteres gyorsúszással kezdtünk, amire jelen fizikai állapotomban egyébként sem volt taktikai elképzelésem, de lelkileg is annyira nem volt most rá szükségem, hogy majdnem úgy döntöttem, hogy eldobom, lefürdöm ezt a számot. Végül mégis csak összeszedtem magam rá fejben, és megpróbáltam legalább egy tisztességes eredményt elérni.

A korosztályomban hárman álltunk rajthoz, egy mezőtúri úszóval - akitől néhány másodperc szokott elválasztani a különböző versenyeken - egymás melletti pályán nyomtuk, egy szlovák viszont sajnos a medence túloldalán, így rá nem tudtam odafigyelni, pedig a végeredményt látva fontos lett volna.

Az első százon közepes iramban kezdtem, ekkor még csak figyeltem a konkurenciát, de nem akartam elmenni vele. Az iramot továbbra is csak tartani próbáltam, és hosszú, kitartott tempókkal úsztam. A harmadik százon már eléggé figyeltem, mert a szomszéddal még mindig egy testhosszon belül voltunk, és úgy éreztem, egy kis tartalék még lehet bennem majd a hajrára. Tudtam, hogy ha 350-ig nem nő a különbség köztünk egy testhossznál többre, akkor el fogom kapni őt a hajrában. Szerencsére nemhogy nem lépett el, de két elrontott fordulója után már előtte voltam valamelyest, az utolsó hosszon pedig tényleg rá tudtam kapcsolni még, így ezúttal előtte végeztem, az időm 5:28.68 lett (80,68%). Sajnos azonban nem láthattam, hogy a túloldali spori a végén engem is lehajrázott.

Ezt követően olyan számok következtek, amelyekben már valódi elvárásaim voltak magammal szemben. Először is az 50 méteres hátúszás, amelyben meg nem tudtam volna tippelni, hogy mire leszek képes, hiszen a technikám még nagyon instabil, főleg ilyen rövid távon, nem is beszélve arról, hogy magam is bizonytalan vagyok abban, hogy mit kell még javítanom a stílusomon. Ennek ellenére reméltem, hogy a júniusi budapesti 39.91-en tudok javítani valamennyit.

A futamomban a 8-as pályát nyertem el, ami a legrosszabb nevezési időt jelenti, és mivel tudtam, hogy egész végig arra kell koncentrálnom, hogy egyenesen ússzak és a technikám ne essen szét, előzetesen szóba sem került nálam, hogy különösebben figyeljem a többi pályát.

A rajtnál dobtam egy hátast (nem tudom, valaha meg tudom-e tanulni a hátrajtot, ez talán a legnehezebb elem számomra, amivel a mellúszást leszámítva találkoztam, mióta úszok), és nagy pörgetés helyett inkább hosszú és tőlem telhető erős húzásokkal úsztam. Tudom, hogy 50-en nem ez a dicsőítő stílus, de pörgetni még nem merek, éppen a szétesésem elkerülése miatt. Egészen meglepett, hogy észrevettem, kezdem lehagyni a szomszéd pályát, és egy pillanatra befelé nézve nem is a 7-es volt az egyetlen, aki mögöttem volt. Ez további erőt adott nekem. Mivel olyan uszodákban gyakoroltam a hátat mostanában, amelyek teteje jó irányvezetőként is szolgált, itt is teljesen rendben volt az iránytartásom, a sávom közepén úsztam mindvégig, és a hossz végénél is jókor indítottam a benyúlást, vagyis azt hiszem, amit ki tudtam hozni jelenleg ebből az 50-ből, azt ki is hoztam. Az időm 38.39 lett (75,56%), ami másfél másodperccel jobb, mint a budapesti.

Mivel ezt az eredményt tekintem alapidőnek, nem a budapesti "debütálást", jelenleg még úgy álltam, hogy egyetlen számomban sem úsztam egyéni csúcsot a hétvége során. Fejben azonban nagyon készültem az utolsó versenyszámomra, az 50 méteres gyorsúszásra, amelyben egy 29.51-es idő tartotta magát az idei csongrádi verseny óta. Úgy éreztem, minden esélyem megvan arra, hogy ezt most túllépjem, és igyekeztem mindent átgondolni, amire oda kellett figyelnem ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is így legyen.

A rajt jól sikerült, a delfinezésből is jól jöttem fel, igyekeztem sokáig megtartani a levegőt, jól fel is pörgettem a kartempóm, és az erőm is végig kitartott, így a célbaérés után azonnal az eredményjelzőre néztem: 29.52... (81,30%) Egy századmásodperccel maradtam le a legjobb időmtől.

A nap végén még egy második korcsoportos 4*50 méteres gyorsváltóban szerepeltem, amelyben megint úgy éreztem, hogy ha most mérnének...

A váltónk a korcsoportban második helyezést ért el. Az elsők ellen esélyünk sem volt, ők valami elképesztő, 1:44.77-es időt daráltak, de én sem úsztam még két percen belüli váltóban, ami most megtörtént velem: 1:59.60-at jöttünk.

Normális esetben annak ellenére, hogy nem úsztam jó időket, minden adott lett volna, hogy emlékezetes eseményként őrizzem meg magamban ezt a hétvégét.

A hódmezővásárhelyi versenyhétvége előtti napon, péntek reggel csobbantam újra, másfél hétnyi teljes kihagyás után. Amellett, hogy a motiváltságom nem lett erősebb, a dolgok sem szerencsésen jöttek össze számomra, ami az edzéslehetőségeket illeti, emellett pedig meghatározó erejű rosszkedv ereszkedett rám, ami miatt egyszerűen képtelen voltam fejben a versennyel foglalkozni. Valahogy azért is akartam ennek ellenére mindenáron leutazni még ha egyedül is vettem volna részt a versenyen, hogy ne érezzek törést sem az úszással való kapcsolatot illetően, sem pedig lelki vonatkozásban.

Péntek reggel tehát még egy rövid úszás képbe került.

A megszokott 400 méter bemelegítéssel kezdtem, majd 400 méter váltott erős hát és laza gyors, és 200 méter szintén váltott erős pille - laza gyorssal fejeztem be ezt a rövid edzést. Mind a hát, mind a pille hosszok nagyon jól mentek, jól éreztem magam a vízben, legalábbis fizikálisan.

A napi össztáv 1.000 méter volt, 200 méter pillangóval és 100 méter hátúszással.

Októberben 28.500 métert úsztam, melynek két csapatverseny tette ki a javát (16.600 métert), ezen kívül hét alkalommal összesen 11.900 métert csobbantam össze.

Ebből tenyérellenállással 5.600 métert, sprintből 1.550 métert, sorozat részeként pedig 1.200 métert úsztam. Időt egyszer sem mértem.

Az úszásnemek tekintetében a szokásosnál is kiegyensúlyozatlanabb volt a helyzet, 700 méter hátúszás és 100 méter pillangó kivételével minden hosszt gyorsban tettem meg.

Most már muszáj lenne egy kicsit komolyabban vennem a figurát - jelszóval mentem le úszni, hiszen tényleg elég közel kerültünk az év utolsó igazi, tehát 50 méteres medencében rendezendő szenior versenyéhez, ahol nem ártana folytatni azt a hagyományt, amely már majdnem két éve tart, nevezetesen hogy minden versenyen legalább egy számban egyéni csúcsot úszok. Erre jelenleg 50 gyorson látszik a legnagyobb esély, további álmom volt az is, hogy 400-on becsússzak 5:20 alá, de ebből már most látom, hogy nem lesz semmi, így a 400-at már a felkészülés során is feláldozom.

Ma 400 méter lendületes TEA-s bemelegítéssel kezdtem, majd szintén kesztyűben egy rövid 100-as sorozatot pörgettem meg:

4 *100-as TEA-s sorozat, szintidő: 1:20; indulási idő: 1:30 

Ennél többnek jelenleg nem is lett volna értelme, hiszen nem akartam szétgörcsölni magam, és elég motiváltnak sem érzem magam mostanában ahhoz, hogy a végletekig hajtsam magam.

Itt egy rövid pihenőt tartottam, majd 200 méter kesztyűzéssel újramelegítettem.

Ezután 2 * 100 méter folyamatos hátúszás, szabályos fordulókkal, és lendületesen, legalábbis amennyire jelenleg tőlem telik. Majd két darab kétszázat nyomtam erőből, rövid szünettel:

2 *200-as TEA-s sorozat, szintidő: 2:50; indulási idő: 3:15

Ennyi ebből elég is volt, a következő tag már biztosan kicsúszott volna a szintidőből.

A végén még 400 méter tenyérellenállásos sprint és laza hosszokkal fárasztottam le magam, ami a legtöbb alkalommal - így most is - jól szokott esni.

A napi össztáv 2.000 méter volt, ebből 200 méter a hátúszás.

Ma csak egy rövid átmozgatást terveztem be, ami után majd szépen fel kellene pörgetnem magam, ha komolyan gondolom azt, hogy egyéni rekordokat úszok három hét múlva Hódmezővásárhelyen, mindenekelőtt 400 gyorson.

400 méter laza bemelegítés után mindössze egy 4*100-as sorozatot vállaltam be.

4 *100-as sorozat, szintidő: 1:20; indulási idő: 1:40 

Ez a sorozat jólesett, de éppen ennyi elég volt, éreztem, hogy a következő elembe már belehaltam volna...

A napi össztáv 800 méter volt.

Egy év kihagyás után idén másodszor vettem részt ezen a csapatversenyen.

Előzetesen úgy tűnt, hogy elegendően leszünk a versenyen, 16 teljes értékű játékosunk plusz egy kismama várta a rajtot a verseny előtt, de végül is két fővel kevesebben érkeztünk meg a tetthelyre. Eleinte még az üresen maradt helyek önkéntes alapon való kipótlásában gondolkodtunk, de a délután folyamán a csapattársaim újragondolták a beosztást és az egyik, a tervezés során csak részben megvalósított, forgásos verziót rajzolták fel, ami jobb megoldásnak tűnt - és bizonyult is a nap során -, többféle szempontból is.

Az 50 méteres medence már az első etapban is nagyon hosszúnak érződött, főleg úgy, hogy a két évvel ezelőtti élmények bennem halványabbak voltak, mint a többiekben a tavalyiak. Így az első etapom első hosszainak keményen nekiestem, de ez igen gyorsan visszaütött, már a negyedik-ötödik hossz után majdnem szétszakadtam és alig kaptam levegőt. Kellett majdnem negyed óra, míg visszatért belém az élet, addig eléggé visszaesett a sebességem, és csak a legvégére tértem nagyjából magamhoz.

Az éjszaka során igyekeztem kihasználni a szűkös pihenési lehetőségeket, bár aludni nem nagyon lehetett. A hajnali etap elején éreztem, hogy gyakorlatilag ennyire volt elég az edzettségem, mert ekkor már minden hossz nagyon nehéz volt, teljesen elmúlt az a könnyedség, amivel pár órával korábban még kaszaboltam a vizet.

Összesen tehát 5 órát voltam vízben, ezalatt 148 hossz sprintet (7.400 méter) úsztam. Csapatunk, a Bármit Megúszók 1.836 hosszal végzett, ami 91.800 méter, melyre büszkék lehetünk, mert ahogy én tapasztaltam, 14 emberrel 24 órát úszni 50 méteres medencében nagyjából ugyanakkora terhelés, mint ugyanezt tenni 11 emberrel 33 méteresben (idén áprilisban Sopronban). Sajnálom, hogy nem voltunk legalább annyian, mint ahogy a létszámunk kinézett még egy nappal korábban, de igazából most éreztük csak meg, hogy ahhoz, hogy a terhelés ne legyen túl nyomasztó, egy 18 fős keretnek mindenképpen meg kell érkeznie, ha 50 méteres medencéről van szó.

Voltak a verseny közben olyan jogos hangok, hogy egy szűk létszámú 24 óráson túl lehet esni csupa jóérzésekkel is, ha egyszer úgy alakult, de ez már a második volt, ahol túl domináns volt a megterhelés, és legközelebb nem kellene eljönnünk, ha nem sikerül egy valóban bő keretet összehozni. Persze sem Sopronban, sem most itt Dunaújvárosban nem az volt a cél, hogy kipróbáljuk, hogy maroknyian is meg tudjuk-e csinálni, de kétségkívül az is megtörténhet, hogy legközelebb sem tudunk annyi csapatembert csatasorba állítani, amennyi a rendezvény élvezhetővé válásához minimálisan szükséges. Ezt átgondolva az utolsó hosszomat már annak a tudatában úsztam, hogy az is előfordulhat, hogy ez a legutolsó néhány tempó, amelyet egy 24 órás úszógálán megteszek.

Már csak két napra vagyunk a versenytől, úgyhogy a mai az utolsó rövid edzésem volt a héten, de ez már nem Dunaújváros jegyében telt.

400 méter bemelegítés után kétszer 200 méter hosszonként váltott erős hát és laza gyors volt a menü. Gyakoroltam a hát-fordulókat, a gyorsra minden esetben így fordultam, és egészen jól is sikerültek.

A nap utolsó 200 méteréhez felvettem a kesztyűt, és 200 méter váltott laza és sprint hosszokkal "lazítottam le" magam.

A napi össztáv 1.000 méter volt.

Ezek az utolsó napok már a 24 órás dunaújvárosi csapatverseny előtt.

Ma alig fél órám volt úszni, úgyhogy az 500 méternyi laza bemelegítés után pörögnöm kellett: következtek a sprintgyakorlatok. Először 1:30-ra indulva úsztam 400 métert, 34-36 másodperc közötti időkkel, majd felvettem a tenyérellenállást és egy kicsit jobban odaraktam magam még 200 méter erejéig: az így úszott 32-34-es 50-ek már elég jónak számítanak.

A végén 100 méter lazítással zártam.

A napi össztáv 1.200 méter volt.

Ma egy viszonylag egyszerű kis edzést tartottam, szintén kevesebb mint egy órában.

500 méter folyamatosan gyorsuló TEA-s bemelegítés után kesztyű fel, és 60 másodpercekre indulva úsztam 50 méter sprinteket, összesen tizet, 25 méteres medencében. Beleszámítva, hogy a bukóforduló is legalább egy másodpercet gyorsít, a 35-36 másodperces hosszok kifejezetten gyengének számítanak, ahhoz képest, ahogy elfáradtam tőlük.

Ezt követően kis hidromasszázs, majd visszacsobb, és szintén 10  darab 50 métert úsztam ezúttal 1:30-ra indulva, azaz teljes kipihenéssel, és kesztyű nélkül. Ez így már jobban sikerült, egy 35-ös kivételével 33-34 másodpercesek lettek a dupla hosszok, és jól is esett ez a vágta.

A napi össztáv 1.500 méter volt.

Ma reggel már tudtam, hogy ez egy kétedzéses nap lesz, úgyhogy reggel nem adtam ki mindent magamból.

A 12 órás csapatversenyt fizikailag jobban megszenvedtem, mint bármely idei versenyt, vagy akár a tavalyi egyéni indulásomat. Egy enyhén kezdődő és az úszás nélkül valószínűleg észrevehetetlenül elmúló, de a hajtás miatt felerősödő fertőzés kicsit legyengített, amely az uszodán kívül nem zavart különösebben, de a vízben elég gyengének éreztem magam még három nappal a hétvégét követően is.

A reggeli mozgást 500 méter laza bemelegítéssel kezdtem, majd 200 méter folyamatos hátúszással folytattam. Ezután pihentem egy jó nagyot a szaunában.

Visszatérve fél kilométer iramos tenyérellenállásos gyors, majd 400 méter hosszonként váltott erős hát és laza gyors zárta a mai kevesebb mint egy órás úszást.

A napi össztáv 1.600 méter volt, 400 méter hátúszással.

Amíg még nem érzem magam elég erősnek, a pillét inkább pihentetem, és a hódmezővásárhelyi verseny előtti utolsó egy-két héten szeretnék majd erre jobban ráfeküdni.

A következő írást a Debreceni Szenior Úszó Klub honlapján jelentettem meg.

Az idei 12 órás úszáson a Bármit Megúszók 7 fős csapatában vettem részt, de az ottlétemnek emellett két fontos célja is volt: az egyik, hogy "kettős csapattársam", Bujna Lilla egyéni teljesítését kívülről segítsem, ahogy csak tudom, másrészt pedig új tapasztalatokat gyűjtsek a jővőre ismételten tervezett saját egyéni indulásomhoz.

A beosztás szerint négyszer 30 perc jutott volna rám, ám időközben a harmadik félóra egy pótlás miatt egy órásra változott.

Az első félórában frissnek éreztem magam és az aktuális erőállapotomhoz képest eléggé be is kezdtem, ám néhány percet követően begörcsölt a rekeszizmom, amely kitartott az etap végéig, így muszáj volt majdnem 20 percig visszafognom az iramomat. Az utolsó 6-7 percben azonban jól belehúztam, gondolván, ennyit csak kibírok akkor is, ha felerősödik a görcs. A vízben még ez így rendben is volt, viszont utána a parton egyre rosszabbul lettem, le is kellett mennem vízszintesbe egy fél órára, amitől aránylag rendbe jöttem, bár a görcs hatása még órákon keresztül nagyon kellemetlen volt.

A következő etapban a vízben legalábbis már jobban voltam, sikerült is egy adott iramot mennem, amit jobbnak éreztem, mint amennyit valójában az óra mutatott.

A harmadik szakasz egy órásra módosult, amelynek nagy részét megfontoltabbra terveztem, és végül is itt úsztam a leggyengébb iramot, de az utolsó pár percet azért sikerült megnyomnom.

A záró fél óra már nem esett jól, ezt már nem nagyon kívánta a szervezetem, de azért ahogy lehetett, itt is odatettem magam.

Bár a csapat szempontjából nem a minél jobb eredmény, hanem a jó hangulat volt a fő motiváció, megjegyzendő, hogy ezúttal volt nálam gyorsabb is a csapattársak közül. Nem voltam jó formában a középhosszú távokhoz, a tavalyelőtti teljes kilométerátlagomtól (15:04) 44 másodperccel elmaradtam, ami azért nagyon komoly különbség.

A csapat végül 35.950 métert úszott (ami 900 méterrel több, mint a két évvel ezelőtti össztáv), ebből én 9.200 métert tettem meg 2:25.21 alatt. Ezzel harmadik helyen zártunk, két kilométerrel a második helyezett mögött, és szintén kettővel a negyedik előtt.

Szeptember kivételes hónap volt, elkerülték a versenyek.

Az edzéseken viszont továbbra sem szedtem szét magam. 9 alkalommal összesen 16.900 métert úsztam, igaz, ezt legalább tartalmasan tettem. 5.300 métert tenyérellenállással, 200 métert időre, 2.150 métert egy-egy hossz sprinttel, ezen kívül 900 métert háton és 800 métert pillangóval.

Természetesen ennyitől nem is kerültem formába, bár igazán a hódmezővásárhelyi szenior versenyen, november elején szeretnék a legjobb állapotban lenni, amelyhez azért nagyban hozzájárul majd a zalaegerszegi 12 órás illetve a dunaújvárosi 24 órás csapatverseny is, ahol azért nagyon nem lehet lazsálni, sőt... Soha nem kívánhatnék jobb edzéslehetőségeket magamnak, mint amilyeneket ezek a rendezvények nyújtanak.

Ma 25-ös medencében 400 méter bemelegítés, majd bele a lecsóba: 200 méter pille gyakorlás, 400 méter kesztyűs sprintgyakorlat, kis szusszanás, majd újabb 200 méter laza gyors és pille váltott hosszok, legvégül pedig 200 méter iramos hátúszás, hosszonként fújtatva egy kicsit.

Ez most elsősorban a novemberi hódmezővásárhelyi versenynek szól, bár nyakamon a zalaegerszegi csapatverseny, amire külön alig készültem, de arra gondoltam, oda szinte bármilyen erőnlétfejlesztő gyakorlat megfelelő, legalábbis azon a még közepesnek sem mondható szinten, ahol az állóképességemmel most tartok.

A napi össztáv 1.400 méter volt, benne 200 méter pillangóval és ugyanennyi hátúszással.

Ma és a napokban rövid, kevesebb mint egy órás edzésekre van csak lehetőségem, amelyek éppen ezért egy kicsit pörgősebbek a megszokottnál.

400 méter lendületes bemelegítéssel kezdtem, majd felpörgettem magam 400 méter pillangó gyakorlással, amely kissé csikorgott ugyan, de igen jólesett. 

Ezt követően 200 métert úsztam folyamatosan háton, most még nem szabályos fordulókkal, majd 300 métert teával, váltott laza és sprint hosszokkal (25-ös medence).

Az egész kifejezetten jólesett, és bár rövid volt, el is fáradtam tőle rendesen.

A napi össztáv 1.300 méter volt, 200-200 méter pillangóval és hátúszással.

Ma az érkezésemkor éppen edzéseket tartottak, és eleve csak a 25-ös medencében lehetett úszni, ott is a tíz pályából csak három volt szabad. Emiatt iszonyatos volt a népsűrűség, ráadásul csupa mellúszó, akik nagyon sok helyet igényelnek. Elkezdtem nyomni a hosszokat, de a többiek kerülgetése nagyon fárasztó volt. Így telt az első ötszáz méter, aminek az egyetlen pozitívuma az volt, hogy rendesen bemelegedtem.

Ez után viszont jobbnak láttam, ha a masszázsmedencébe távozom és ott várom meg az oktatósávok felszabadulását.

Ez kis idő múlva meg is történt, ekkor visszamásztam a medencébe, és néhány hossz alatt szétszélesztettem a sávomban tapasztalt teljes lakosságot úgy, hogy egyedül maradtam, így zavartalanul nyomtam végig egy kilométert, ami nagyon jólesett.

Itt ismét pár perc szünet, de ez igazán csak a kondimnak szólt, felfrissülve szerettem volna nekiállni a gyakorlatoknak.

Először 500 métert úsztam két-két hossz (50-50 m) erős tempójú hátúszással, bukófordulókkal, illetve pihentető, laza gyorssal. Próbálgattam különböző mozdulatokat, amelyektől jobban haladhatok, és talán valamire úgy gondolom, lassan rá is érzek, legalábbis ugyanazzal az erőfeszítéssel mintha picit jobban haladnék, mint korábban.

Ezt követően még 500 méter hosszonként váltott laza és sprint gyorsokat úsztam, ami szintén kifejezetten jólesett az utolsó méterekig bezárólag. A sprintek most tényleg azok voltak, olyan 70-80 méteres iramban toltam le ezeket a 25 métereket.  

A napi össztáv 2.500 méter volt, 250 méter hátúszással.

Ismét egy kifejezetten jó hangulatú és hasznos edzésen vagyok túl, és ezt egyértelműen elsősorban a zenének köszönhetem, és most érzem igazán, mennyire hiányzott ez nekem az elmúlt másfél évben...

Megint eljutottam oda, hogy már nagyon szorít az idő, hiszen már csak másfél hét és jön a zalaegerszegi 12 órás csapatverseny.

Rögtön az elején beizzítottam a zenét, így az első 200 méter után már keményen felpörögtem és igen jó iramban úsztam végig 1.000 métert. Ekkor tartottam egy kis szünetet, majd tenyérellenállással újabb egy kilométerre vetemedtem, itt már az elejétől kezdve odatettem magam, és igen-igen jólesett az úszás. Éreztem minden tagomban, hogy ehhez a tempóhoz hosszabb távon még gyenge vagyok, de ha így folytatom, akkor nagyon jó úton járok, hogy rövidesen egy megfelelő alapállóképességem legyen.

Újabb 5 perc szünet, és kesztyű újra fel, majd hosszonként váltott sprint és laza gyors, 500 méterig. Kifejezetten élveztem az úszást, nagyon jó hangulatom lett a vízben. A legvégére hátazást terveztem, szintén hosszonként váltva erős iramú hátúszás hosszok és laza gyorsak váltották egymást fél kilométeren át.

A napi össztáv 3.000 méter volt, 250 méter hátúszással. Nagyon, de nagyon hasznos edzésen vagyok túl, amely roppant jót tett nekem testben és lélekben egyaránt, és már most várom a folytatást.

A cadiz-i Szenior Európa Bajnokság jegyzőkönyveit is szemlélgettem, elsősorban a 100 méteres gyorsúszás korosztályos eredményei érdekeltek, hiszen jelen pillanatban ebben a számban a legjobb a teljesítmény-százalék mutatóm (85,64%), köszönhetően a nemrég az országos bajnokságon úszott időmnek is. Az EB-n a korosztályomban 92-en álltak rajthoz, én az OB-n úszott időmmel az 56. helyen végeztem volna, ami egy még mindig nagyon magas helyezési szám, de mivel én mindenből igyekszem a pozitívumot kinyerni, ezt úgy értelmezem, hogy ebben a számban 36 EB résztvevőt megelőzhettem volna. Nem is tudom ezt máshogy nézni, hiszen erről megint csak az jut eszembe, hogy én majdnem tisztán önerőből jutottam el idáig.

A taktikát és komolyabb erőnlétet is igénylő középtávok közül 200 gyorson az idei legjobb időmmel senkit sem előzem volna meg a korosztályomban (42 induló), az utolsótól 22 századdal maradtam volna el, de még az egyéni csúcsommal is csak a 37. helyig kapaszkodtam volna fel. 400 gyorson a márciusi békéscsabai eredményem 45 indulóból a 38-ra rangsorolt volna, amit viszont az OB-n úsztam, azzal szintén utolsó lennék.

A sprintszámokat - 50 m. - illetően gyorson 85-ből a 71., pillangón 76-ból a 74. lettem volna az idei legjobb időmmel.

Ezek voltak azok a számok, amelyekben a nevezési szintidőket képes vagyok (voltam) megúszni.

800 méteren 50-es medencében mért időm még nincs, csak egy 11:13-am saját méréssel, 25-ös medencében. Ha ezzel számolnék - amit 50-esben nem tartok elképzelhetőnek magamtól -, ez alapján 35 indulóból 8-at előzhettem volna meg.

Ezek a számok semmi mást nem jelentenek számomra, mint megerősítést arra vonatkozóan, hogy nekem jelenleg semmi keresnivalóm egy ilyen kontinensviadalon, ez enyhén szólva nem az én szintem, és legalább még egy jó darabig nem is lesz az.

Ma eredetileg reggelre terveztem csobbanást, de végül este lett belőle. Nem leltem ugyan aranyat, de jobb későn, mint soha. És: jobb ma egy túzok, mint holnap egy kerecsensólyom, vagy hogy is van ez...

25 méteres medence, 500 méter lazán induló, a végére felpörgetett bemelegítés, mert egyszerűen... felpörgetett a zene! Megérkezett ugyanis a várva-várt SwiMp3-am.

Ezután viszont levettem, és nyomtam 200, majd 300 méternyi pillangó gyakorlást, amit nagyon élveztem, az első két hossz kivételével erőből úszva is kifejezetten jólesett. Utána felvettem a tenyérellenállást és 400 méternyi sprint-laza váltott hosszokat úsztam, majd a végén kényelmes iramú levezetést toltam 600 méter erejéig.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 200 méter pillangóval.

Ma szintén 50-esben úsztam.

500 méter bemelegítés után kesztyű fel, ezzel 500 méter sprintgyakorlat, majd rövid szaunázás.

Visszatérve a kesztyűt újra felvettem, 400 méterrel újramelegítettem, majd ezúttal 600 méter sprintgyakorlat következett. Jelenleg körülbelül ennyi az elég nekem, de érzem, lassan visszatér az erőm ahhoz, hogy hosszabb távokat is felvállaljak. A végén 200 méter kesztyűs levezetéssel zártam.

A napi össztáv 2.200 méter volt.

Hosszú idő után először edzettem 50 méteres medencében, lélekben végre összeszedetten, odafigyelve és jól érezve magam.

500 méter bemelegítés után 600 méter hosszonként váltott laza és sprint hosszokat úsztam. A sprintek tulajdonképpen 100 méteres sebességgel úszott hosszokat jelölnek, jelenleg így tudok egy ilyen etapot folyamatosan, megállás nélkül végigúszni.

Ezt követően 200 méteren időt mértem, csak hogy tudjam, rövid-középtávon hogy állok a kondimmal: 2:42-t úsztam. Tekintettel arra, hogy vízből indultam és 50 méteres medencéről van szó, ezt kifejezetten bíztatónak érzem. Ezt követően  200 méter laza átvezetés, majd még 500 méter sprintgyakorlat.

Több úszásra nem is volt idő, de ennyi még éppen jólesett. A napi össztáv 2.000 méter volt.

Ma azért már megpróbáltam egy kicsit úgy tenni, mintha készülnék valamire, bár azért azt nem mondanám, hogy szétszedtem magam... Ezúttal egy még sosem látott uszodában, 25 méteres vízben úszkáltam.

500 méter fokozatosan erősödő bemelegítéssel kezdtem, majd 400 méter iramúszást illesztettem 2*200 méter pillegyakorlás szendvicsébe.

Mindez összesen 1.300 méter volt, amelyből 200 méter a pillangó.

Lehet, hogy túl sokat is gondolok a zene "ígéretére", tudtam volna többet is úszni ma, de őszintén szólva nem volt elég kedvem hozzá, legszívesebben előrefutnék az időben legalább másfél hetet...

A következő időszakban egy legalább hármas, legfeljebb ötös versenysorozat előtt állok.

Október első hétvégéjén egy hat fős csapat tagjaként veszek részt a zalaegerszegi 12 órás éjszakai úszáson, ahol várhatóan 7-8 km vár rám három részletben, tehát ide 2-4 km-en kellene leginkább jónak lennem. Egy héttel később a dunaújvárosi 24 órás csapatversenyen 15-16 társammal próbálunk összegyűjteni minél több hosszt (50 m), erre sprinttávon kell élesnek lennem és igen jó állóképességet is össze kell szednem, mivel körülbelül 7-9 csobbanás és összesen szintén 7-8 km vár majd rám. Október 23-án a nagyatádi 10 km-es Cetrendet célzom meg a maga 10 km-ével, amely már az igazi hosszútávok belépő szintje, aztán november első hétvégéjén a hódmezővásárhelyi szenior verseny következik, ahol 50, 100 és 400 gyors, illetve 50 pillangó mellett 50 háton is szeretnék rajthoz állni. Majd november 15-én a Marathon Klub 2.000 méteres úszása zárja a sort.

Ez utóbbi, illetve a Cetrend még nem biztos pont a naptáramban.

A mai napon csak egy rövid átmozgatást tartottam: 400 méter bemelegítés, 400 méter laza kesztűzés, végül szintén ugyanennyi hosszonként váltott laza és sprint hosszok.

A napi össztáv 1.200 méter volt.

Tegnap döntöttem végre úgy, hogy ismét igénybe veszek "technikai segítséget" az úszásomhoz: az immár másfél éve nélkülözött SwiMp3-am újított verzióját végre megrendeltem az Egyesült Államokból, várhatóan két héten belül itt lesz. Most - hogy végre léptem ez ügyben is, és hogy a rendelés óta gyakran az eszembe jut - érzem csak igazán, mennyire hiányzik, már most alig várom, hogy zenével úszhassak.

Augusztusban kerek 30 kilométert úsztam, amely az idei havi átlagot ugyan meghaladja, de ettől még önmagában sem érezhetem elegendőnek, pláne arra való tekintettel, hogy ennek több mint felét teszi ki a Balaton-átúszás háromszoros teljesítése.

A hónapot idén is két kiemelkedő jelentőségű verseny foglalta keretbe: az első hétvégén a szívemnek mostanáig - és azt hiszem, amíg csak úszni fogok, mindig is - legkedvesebb rendezvény, a Balaton-átúszás zajlott, amely számomra több mint borzalmasan sikerült. Tulajdonképpen semmilyen célomat nem tudtam teljesíteni: az első átúszásomat sikerült ugyan bepréselnem a kitűzött másfél órán belülre, de ez még csak köszönő viszonyban sem volt a tavalyi 1:22:08-al, a másik két átúszásom pedig a felkészültség és a megfelelő állóképesség hiánya okozta összeomlás klasszikus példája lett. Az összidő több mint 11 perccel maradt el az áhított négy és fél órától, ami egy örökkévalóságnak számít. Tulajdonképpen idén a Balaton-átúszás háromszoros teljesítése történt a részemről, de ez semmilyen szempontból sem méltatható.

A nyári szabadságom miatt a hónap közepén két hét kiesett az edzéseket illetően, amely olyan kondicionális mélypontra juttatott az országos bajnokság előtt, amelyben az utóbbi két és fél évben nem volt részem még a tavalyi fülgyulladásom idején sem.

A szenior országos bajnokságra így tehát "keresztre feszítve", emiatt nem túl felemelő lelkiállapotban érkeztem, és a számaim rutinból történő teljesítésénél komolyabb elvárásaim nem is lehettek, de még a tisztes helytállás is csak éppen határértéken sikerült 50 pillén és 400 gyorson. Az 50 gyorshoz a hétvégi tragédia miatt nem volt lelkierőm rajthoz állni, 200 gyorson elfogadható időt úsztam, a legutolsó számomban, 100 gyorson viszont egy új taktikát kipróbálva teljesen váratlanul nagy egyéni csúccsal értem célba, és a két ezüstérmem (200 és 400 gyors) együtt sem jelentettek annyit, mint az ekkor elért ötödik helyezésem.

A hónap során gyorsban nyíltvízi versenyen 15.600 métert, medencés versenyen 850 métert úsztam, edzéseken egy hossz sprintekből 1.000 métert, sorozatként  és időmérésre 900 métert, lazán vagy iramúszással pedig 10.750 métert teljesítettem. Mindebből 3.200 méteren használtam tenyérellenállást. Emellett háton és pillangón mindössze 100 illetve 800 métert úsztam.

Életem második szenior országos bajnoksága az előjelektől kezdve az emberi és az úszással kapcsolatos történéseken át sok szempontból is jelentősen különbözött az elsőtől.

Tavaly egy minden korábbinál sokkal jobb idővel teljesített Balaton-átúszást követően gyakorlatilag végigedzettem az augusztust, nagyon jó formában érkeztem a versenyre, biztos voltam abban, hogy mindhárom - 100, 200 és 400 gyors - számomban egyéni csúcsot úszok, amit aztán meg is valósítottam, és az egész hétvége felhőtlenül, vidáman telt, felejthetetlen élményekkel és egy országos bajnoki elsőséggel gazdagodtam.

Idén már az előjelek sem voltak jók. A szenior és a nyíltvízi versenyeken nagyon hullámzóan szerepeltem, és bár számos egyéni legjobb időt termeltem - a 200 gyors kivételével minden medencés versenyszámomban, továbbá a Fűzfői Átúszáson és az Öbölátúszáson is javítottam -, ám voltak katasztrófális eredményeim, például a csongrádi verseny középtávjain, vagy éppen a Balaton-átúszáson. A legrosszabb előjel az augusztusi szabadságom alatti megkerülhetetlen kihagyás, amikor éppen a felkészülésre szánt idő legfontosabb szakaszában két hétig nem jutottam uszodába, és amely teljes fizikai leépülést jelentett a verseny előtt. Tudva ezt, folyamatosan próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy szégyenszemre gyakorlatilag edzetlenül fogok résztvenni az év legfontosabb hazai szenior versenyén, ahol így a csapatnak sem tudok az eredményeimmel annyit segíteni, mint amennyire képes lennék.

Már pénteken, az első versenynap elején a megnyitó sem olyan volt, mint a tavalyi, és ahogy azt most is vártam: a Himnusz ezúttal érthetetlen módon elmaradt, ami nagyon lehangoló és visszatetsző volt számomra. Ezt követően az első versenyszám az 50 méteres pillangóúszás volt, amelyen 34.28 a legjobb időm, de erre csak mint viszonyítási alapra gondolhattam, mert tudtam, ennek túlszárnyalása nem mai feladat... Az egyes pálya volt az enyém (érdekes módon minden számomban az 1-es és a 3-as pályán úsztam). A rajtom jól sikerült, a három delfintempó és a vízáttörés is úgy ment, ahogy kellett, hajtottam is tiszta erőből, hiszen csak 50 méter volt a táv, nekem pedig veszítenivalóm nem nagyon volt. De éreztem, hogy teljesen erőtlen vagyok ahhoz, hogy jobban pörgessem a karom, mint ahogy szükséges lenne egy jó időhöz, a hosszú húzásaimban pedig nem volt elég erő az elvárható haladáshoz. Szerencsére a végére nem döglöttem annyira ki, hogy szétessen a mozgásom, pedig számítottam rá, de ez volt az egyetlen pozitívum az egészben. Az időm 35.58, amellyel a 13 fős korcsoportomban mindössze a nyolcadik lettem.

Ez volt az első megrázó élmény számomra. Más gondolatban felkészülni arra, hogy valódi idő- és/vagy helyezési célok nélkül csak részt veszek a versenyen (még akkor is, ha természetesen így is mindent kihozok magamból, ami csak bennem van), és más ezt tapasztalni, megélni. Ez nekem egy megrázó érzés volt, roppantul elkeserített, kellett egy kis idő, míg valahogy összeszedtem magam ahhoz, hogy szembenézzek azzal, hogy minden számom egy lelki megpróbáltatás lesz, amely során olyan terheket - célokat - kell cipelnem, amit nyilvánvalóan nem bírok el.

Az igen magas összlétszám miatt a pénteki versenynap igencsak elhúzódott, erősen belenyúlt az estébe, de még késő délután sor került a 200 méteres gyorsúszásra.

Ez már középtáv, amitől igen-igen tartottam, hiszen amíg szinte "emlékezetből" végig lehet erőltetni egy 50 vagy 100 méteres távot, a 200-hoz már valódi erőnlét kell, különben látványosan bele lehet halni. Nem is nagyon mertem belegondolni, hogy mi lesz, mert tudtam, semmi kapaszkodót nem találhatok, ami egy kicsi jóval is bíztathat. Felépített taktikáról szó sem lehetett, viszont egyszerű "teljesítésről" sem, mert úgy döntöttem, mindenáron kockáztatok annak érdekében, hogy valamilyen csoda folytán mégis csak egy szalonképes időt ússzak. Nem tudtam volna elviselni egy félelemtől átitatott borzalmas, csongrádihoz hasonló eredményt, ezért döntöttem a "tisztességes idő vagy elbukás" mellett.

Így tehát a technika ördöge által a szervezőket megkavaró zavar ellenére a szinte váratlan rajtot megfelelően elkaptam, és egy erőmön felüli iramban kezdtem az első hosszt. Már az első fordulóig is hosszúnak tűnt a táv, de ilyenkor az ösztönös iramtartás munkálkodik az emberben, kétszázon "szabály", hogy a kezdeti iramot már csak fokozni lehet, abból visszavenni nem, így tudtam, hogy főleg a harmadik hosszon nagyon fogok szenvedni. A versenytársakat nem is figyeltem különösebben, hiszen ritmusváltásra alkalmatlan állapotomban örültem volna, ha egyáltalán épségben célba érek.

Az első százat még viszonylag normális érzésekkel hagytam magam mögött. Sajnos a fordulók egy kicsit távolabbról sikerültek, mint kellett volna, talán mert még mindig bennem volt a csongrádi elrontott forduló előtti érzés, hogy amikor már tisztán látom a falat, az már túl késő lesz... A harmadik ötvenen már valóban kezdtem nagyon elfogyni, de ez tudatosult is bennem, és ekkor arra gondoltam, ha ezt az érzést egy gépies gondolkodásra váltom, akkor 10-20 méteren belül lehet, hogy ki tudok kerülni ebből a gödörből úgy, hogy az iramom nem csökken. Ez valóban így történt, elérkeztem a fordulóig, amely után már minden erőmet bele kellett adnom, hajráznom kellett. Legnagyobb meglepetésemre egyre inkább visszatért belém az élet, és fokozatosan nagyobb tempóra tudtam kapcsolni, ami igazán feldobott, és erőből végig tudtam úszni az utolsó hosszt. Persze tudtam, hiszen a karomban is éreztem úszás közben, hogy nem létezik, hogy akár csak a közelébe is tudjak kerülni a tavalyi 2:26.42-es időnek, de azért szerettem volna, ha minél kevesebbel maradok el ettől. Ez végül így is lett, egy közepesnek számító 2:30.22-t regisztrált nekem az elektronikus időmérő. Sajnos a korosztályom nagyon vékony volt, mindössze négyen álltak rajthoz, a győztes 2:25-t úszott, ami nem lett volna elérhetetlen idő számomra egy korrekt felkészülés mellett, főleg ha egy futamban is úszok vele. Így viszont tisztán lemaradva tőle második lettem.

A továbbiakban egy gyors mix, illetve egy vegyes váltó gyorsúszó tagjaként egy-egy hosszt pörögtem végig, amelyben egy számomra - tanulatlan amatőrnek - új dolgot próbáltam ki, érzésre sikeresen, mégpedig a minél kevesebb levegős hosszt. A fejes után a 10-12. kartempónál vettem először levegőt, a következőt 6-8-al később, majd 4-re a harmadikat, és csak ettől kezdve 2-essel. Így az elején egész jól fel tudtam pörgetni a karomat úgy, hogy a húzáserő megmaradt, úgyhogy ez és a 200 gyors hajrája együtt nagyon bíztató volt a szombati 50 gyors egyéni versenyszám előtt.

Ekkor még nem tudhattam, hogy - legalábbis idővel összepárosítva - nem leszek ott a 50 gyors eredménylistáján.

A villanyfényes versenynap-zárást követően kellemes séta, vacsora, nagyon baráti hangulat és a szükségesnél kicsivel későbbi lámpaoltás léptetett át a szombati napra.

Ahogy minden versenyhétvége második napján, úgy szombaton itt is a klasszikusan jelentős versenyszámnak nevezett 400 méteres gyorsúszással kezdtünk. Nekem, mint sokáig kizárólagosan nyíltvízen járatos amatőrnek ez állt elvileg a legközelebb a képességeimhez, ebben a számban nyertem életem első szenior versenyén, tavaly Nyíregyházán, és szintén egy éve egy másodperc híján majdnem az országos bajnokságon is. Ezúttal a szenior versenyeken soha nem látott mennyiségű nevezés miatt (a férfiaknál 17 futam volt eredetileg kiírva) összevont futamokat rendeztek, ami annyit tett, hogy a medence széléről történt a rajt, és pályánként két úszó közlekedett a vízben, oldaltartással. Érdekes módon a korosztályomban mindössze négy induló volt.

Miután a 200-am érzésben legalábbis jobban sikerült, mint ahogy várható lett volna, egy kicsit bíztam abban, hogy hátha a 400-on is valahogy előjön belőlem annyi erő, hogy tisztességesen végig tudjam tolni ezt a nyolc medencét. Ahogy belekezdtem, már a harmadik hossznál éreztem, hogy ebből a reményből nem lesz semmi, itt csak gépies darálásról lehet szó. Az egész táv meglehetősen rosszul esett, nem kívántam egyetlen hosszt sem, csak menekültem végig a borzalmasnál valamivel jobb idő felé. 5:31.76-ot úsztam, ami a tavalyi gyulai időmnél tíz, az idei békéscsabainál pedig tizenegy másodperccel gyengébb. Mégis ez az idő is elég volt ahhoz, hogy második legyek.

Ezt követően egy kis lazításra szántuk el magunkat, és átmentünk a strand területére.

Visszatérve az uszodához első ránézésre értetlenséggel szemléltem, hogy a medencében többen mindenféle úszásnemben látszólag bemelegítettek. Nem értettem, ez hogy történhet, első gondolatom az volt, hogy megint valami technikai malőr történt (a hétvége szokatlan módon ezúttal tele volt hibákkal a szervezés szinte minden területét érintve), és emiatt kényszerszünet van éppen. Elsétáltam, hogy megnézzem, a 400-as eredményeket kiragasztották-e már, de csalódnom kellett, és visszaültem a lelátóra a helyemre. Ekkor tűnt fel - és ezzel párhuzamosan mondták is mások -, hogy a medence túloldalán a sarokban a rendezői sátor alatt valakin éppen szívmasszázst végeznek. Megtudtam, hogy egy idős debreceni csapattársunk az, aki az 50 méter hátúszás után kimászva a medencéből rosszullétre panaszkodott, majd miután leültették egy székre, megállt a szíve. A gyors orvosi beavatkozás és a legalább fél órás próbálkozás ellenére már nem tudták visszahozni az életbe, a szívmasszázst ekkor leállították.

A döbbenettől megfordult körülöttem a világ, leírhatatlan, amit éreztem akkor. Lehet persze szárazon arról beszélni, hogy mégis csak 80 éves volt, és hogy valószínűleg ilyen halált szeretett volna magának, de ezt a helyszínen élesben megélni feldolgozhatatlannak tűnt számomra.

Ezután a hangosbemondó egy perc tiszteletadásra szólított, majd két és fél órás szünetet rendelt el. Ekkor én már szinte menekülőre fogtam a dolgot, igyekeztem mielőbb összepakolni, hogy elhagyhassuk a helyszínt, ahol számomra borzalmas érzés volt már minden egyes eltöltött perc.

Egy hosszú, csendes séta és egy hasonlóan csendes ebéd után végül is újra irányba vettük a Várfürdőt, de ahogy közeledtünk, nekem egyre inkább görcsbe rándult a gyomrom. Legszívesebben aznap már a közelébe nem mentem volna, képtelen voltam az úszásra gondolni, úgy éreztem, elveszítették a dolgok az értéküket számomra. Lehet, hogy a többségnél engem jobban megérintett ez a tragikus esemény, de sosem érdekelt, hogy ki mit gondol arról, mennyire fontos ilyenkor visszarázódni a normálisnak tartott kerékvágásba.

Ahogy beértünk és lepakoltunk, én egyből kifelé vettem az irányt a gyógyvízes medencék felé, ahol mindenfélén elgondolkodva jó másfél órát eltöltöttem úgy, hogy fogalmam sem volt, hol tart a versenynap. Amikor visszaérkeztem, időben már sorra kerültem volna az 50 gyorshoz, de odamenni nem lett volna lelkierőm, nem hogy a száz százalékos koncentrációt előállítani magamban. Az elnökünktől elnézést kértem, de elmondtam neki, hogy ma én már nem szeretnék vízbe menni, és legyen szíves pótoljon ki engem valakivel a gyorsváltóban. Végignézve a névsort, egyetlen plusz emberünk sem volt, nélkülem a váltónk így megszűnt volna, ezért rövid gondolkodás után a többiekre való tekintettel mégis bólintottam a részvételre, bár ekkor még előttem állt a feladat, hogy lelkileg valahogy összeszedjem magam.

Végül is nem is tudom, ez hogy sikerült, mindenesetre vártam a váltótársamat a rajtkövön, majd teljes erőből és odafigyelve, mindenféle érzés nélkül, ridegen, de valóban tiszta erőből végignyomtam azt az 50 métert. A medencéből kijövet az egész olyan lélektelennek hatott, a helyezésünk, időnk egyáltalán nem foglalkoztatott, csak másnap hallottam az egyik csapattársamtól, hogy kettő századmásodperccel maradtunk le a bronzéremről. Nyugodt voltam, mert tudtam, még ennek a töredéke sem múlott rajtam, igaz, nem is érintett meg különösebben a helyezésünk...

Az este során a résztvevőknek szervezett vacsorára voltunk hivatalosak, ameddig már sikerült viszonylag  összeszednem magam, és ott szerencsére úgy döntöttem, hogy néhány kupicával öblítek, és a tőlem egyébként testidegen alkohol segített ahhoz, hogy valóban ott legyek a helyszínen és ne mélyedjek el a gondolataimban. A hangulatom nagyon sokat oldódott, ami vasárnapra ha nem is a versenyszellemet, de legalább valamilyen szinten az érdeklődést és a lelket visszahozta belém.

Ekkor már csak a 100 méteres gyorsúszás volt hátra vasárnap, rövid táv révén ettől nem annyira tartottam, de mindenképpen szerettem volna itt is egy viszonylag tisztességes időt úszni. Ez annyit tesz, hogy el akartam kerülni az 1:07-el kezdődő eredményt, és egy 1:06.50 körülivel már kiegyeztem volna. Tudtam azonban, hogy a 100 méter elég hosszú ahhoz, hogy a jelenlegi kondimmal a vége előtt akár ki is purcanjak, ami biztosan rettenetes eredményben végződött volna, ezért úgy döntöttem, kockáztatok: közel teljes erővel kezdek bele, majdnem úgy, mintha egy 50-et úsznék, a második hosszon pedig majd lesz valahogy... Nem biztos, hogy épeszű taktika volt, még most sem biztos, hogy - nem tudva a végeredményt - még egyszer ugyanígy döntenék, de végül is így cselekedtem. A rajtra ezúttal is figyeltem, a háromtempós delfin is szépen kijött, majd az ötvenen ezen a hétvégén először használt ritka levegővételes indulással nyomtam végig az első hossz javát. Közelítve a falhoz már kettessel haladtam, de erősnek éreztem magam, a fordulóm nagyon jól sikerült, és tudva, hogy már csak az időmérő panelig kell úsznom, valahogy olyan erőt adott, hogy végig tartani tudtam az iramomat, nem gyengültem el, jól is nyúltam be, és ez nagyon kíváncsivá tett az időt illetően. A kézi időmérő "1:05"-öt mondott, amit hallva először majd' kiugrottam a bőrömből, de vissza is kérdeztem gyorsan, hogy mihez van közelebb a századok alapján, és még boldogabb lettem attól, hogy egyértelműen az 1:05-höz... Biztos voltam benne, hogy annyival nem mérhették el, hogy ez ne egyéni csúcs legyen számomra, az elektronikus időm pedig végképp megnyugtatott, hogy viszonylag sokat javítva 1:05.13-at úsztam. Ez a tavaszi békéscsabai rekordomnál 85 századdal, a tavalyi OB-n igen jó erőállapotban úszott 1:06.86-nál viszont több mint másfél másodperccel jobb idő. A korcsoportomban 5. lettem vele, de ennek sokkal jobban örültem, mint a középtávokon szerzett érmeimnek.

Eszembe jutott ekkor, hogy ezzel az utolsó egyéni számban úszott csúcsommal nem szakadt meg az a sorozat, amely most már tíz szenior verseny óta tart, mégpedig hogy minden versenyen legalább egy számban megjavítom az addigi legjobb időmet.

A "háromnapos hétvége" ezzel gyakorlatilag véget ért, és bár a szinte szélsőséges lelki impulzusok miatt nem tudok egyértelműen boldogan visszagondolni erre, de az kétségtelen, hogy ez volt az eddigi legemlékezetesebb és legkülönlegesebb verseny, melyen részt vettem.

Egy kedves debreceni csapattársam "bátorítására" ma is nekiláttam evezni egyet, elsősorban a felpörgetésre koncentrálva, hátha képes leszek ezalatt a megmaradt húsanyagot esetleg még valamilyen értelmes állagúra felrázni.

400 métert úsztam tenyérellenállással lazán, majd 200 méteres szakaszokban először egy adag folyamatos iramos, majd két adag hosszonként váltott laza és sprint gyors kombinációt csináltam.

Kis pihenést követően ugyanez a 3*200-as összeállítás csúszott le, majd szintén 200-200 méter pillangó-laza gyors, illetve sprint gyors-laza gyorssal zártam az utolsó felkészülési úszást.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 100 méter pillangóval.

Ez utóbbitól is eléggé félek a gyorsok mellett, mert az egy-egy hossz pillék (25-25 m) is rendkívül erőtlenek voltak, alig volt húzóerőm, és nagyon lassan haladtam is előre.

Visszatérve a vízbe több mint két hét után és három nappal az országos bajnokság előtt, nagyon rossz érzéseim vannak. Alig van elképzelésem, mit is kellene csinálni ma és holnap, így egy köztes megoldást, egy nagyon rövid, gyorsító mozgást végeztem 33 méteres medencében.

Az első 500 méteren lazán kezdtem melegíteni, majd fokozatosan felpörgettem az iramot, de nagyon soknak éreztem ilyen kis megterhelést is. Most tapasztaltam meg igazán, mit is jelentett a hosszú kihagyás, a karjaim, lábaim erőtlenekké váltak, az oxigénigényem pedig mintha sokkal több lenne...

Azért csak nekiestem egy 5*100-as sorozatnak, amit eredetileg 8-as adagnak terveztem, de már a második százas után éreztem, olyan sokat most biztosan nem bírnék.

5 *100-as sorozat, szintidő: 1:20; indulási idő: 1:40 

Az első százas még nagyon könnyedén, visszafogottan ment, de a negyedik után már szinte nem is éreztem, hogy idő telt el az ötödik előtt...

Ennyi elég is volt mára, túl azon, hogy ennyi időm is volt csobbanni, de nem csak feltételezve, hanem tapasztalva is az állapotomat, még inkább elkeserítő a helyzet.

A napi össztáv 1.000 méter volt.

Kevés meggyőződéssel, de legalább a rendszerességet tartva ezúttal is leugrottam egyet megmártózni, ezúttal 33 méteres medencében.

Ez a kifejezés nem túlzás, mivel viszonylag keveset úsztam. 400 méter bemelegítés után felvettem a kesztyűt, 400-400 méter iramúszás, laza, egy kesztyű nélküli időmérés, végül ismét kesztyűs sprint hosszokat úsztam össze.

Az időmérés egészen megdöbbentett: erőlködtem ugyan, de úgy éreztem, nem lesz azért olyan rossz az időm, de elborzadtam az 5:49 láttán. Nem is ez volt az igazán lesújtó, hanem az, hogy úgy éreztem, ennél ma egy másodperccel sem tudntam volna jobbat.

A napi össztáv 1.600 méter volt.

A másfél hetes szünethez közeledve egyre céltalanabbnak érzem az úszást, és ez elég hangulatromboló, bár az úszás szeretete és a felelősségérzet az OB-vel kapcsolatban még mindig vissza-visszahoz az uszodába, de igazi intenzitásra ilyen helyzetben egyszerűen képtelen vagyok.

A mai nap már valóban edzésre hasonlító programot hajtottam végre a folyadékban.

Az elején 400 méter bemelegítéssel kezdtem, amelybe egy-egy hossz, összesen 100 méter pillangót is elvegyítettem. A bemelegítés annyira jól sikerült, hogy egy pihenéssel folytattam, majd 400 méter laza gyors után újabb 400 méter iramos kesztyűzést nyomtam.

Itt újból pihi.

A következő etap: 200 laza TEA és 500 méter váltott laza és sprint gyors, TEA-val. Kis szünet után 200 méter újramelegítés és 500 méter pille gyakorlás, legvégül pedig 300 méter laza kesztyűzés és 500 méter váltott laza és sprint hosszok.

A sprintelgetés ahogy szinte mindig, most is jólesett, a pillék viszont inkább erőlködésbe fordultak, bár az az egy-egy hossz, amit teljes erőből húztam, kellemesebb érzés volt.

A napi össztáv 3.400 méter volt, 350 méter pillangóval.

Hogy legalább mozgásban maradjak, ma is elmentem úszni egy rövid időre, ami alatt 1.400 méter gyorsot és 200 méter pillangót gyűjtöttem össze. Próbálok nem arra gondolni, hogy bármennyi mozgásnak van-e értelme a kihagyás előtt, mert akkor még ennyit sem mozognék. Emellett nagyon nyomaszt, borzasztó érzés eleve már az is, hogy elmegyek egy versenyre tulajdonképpen felkészületlenül, amely verseny ráadásul egy országos bajnokság, ahol a legtöbbet tehetnék azért a csapatért, amely színeiben versenyzek.

Most, hogy a nyíltvízi versenyszezon számomra lezárult, az alapállóképesség megalapozásának beillő Balaton-átúszás megterhelésére támaszkodva elvileg nyugodtan felépíthetném a kívánt formám az augusztus 28-30-i országos bajnokságra.

Elvileg.

Gyakorlatilag viszont ebbe a lehető legrosszabb időzítéssel csapódik bele másfél hét nyaralás a hónap közepén, úgy, hogy a végét követően már csak négy nap lesz hátra a versenyig, ami más esetben már pihenővel szokott telni. Ez a másfél hét - amikor ráadásul egyáltalán nem is lesz lehetőségem edzeni - pedig tudom, hogy éppen elég arra, hogy egy bármilyen formát is teljesen leépítsen. És ez mindennél jobban rombolja a motivációmat a felkészülést illetően, nagyon nehezen állok neki olyan munkának, amiről tudom, nem marad belőle szinte semmi akkorra, amikor majd szükségem lenne rá.

Ettől függetlenül azért már a Balaton-átúszás másnapján, egy strand úszómedencéjében háromszori csobbanással, laza tempóban leúsztam összesen 2.200 méter gyorsot, 100-100 méter pillangót és hátat.

Az idei Balaton-átúszás előtt nagyon vegyes érzéseim voltak.

Most már jó néhány esztendő mögöttem van, mióta az átúszásra járok. 1998-ban teljesítettem először a távot, azóta egyszer sem hiányoztam a rendezvényről. Ez 11 évet jelent, melyek közül 10-szer tartották meg az eseményt, ezeken összesen 12-szer úsztam át a Balatont. Idén ez egy alkalommal és további három átúszással bővült.

Tavaly olyan időt úsztam, amely megdöntése nem is igazán lehetett komoly célkitűzés számomra. Voltak napok, amikor ez valamennyire valószínűnek tűnt, de az egy hetes halasztás lelkileg nagyon rosszul érintett, ezért ami reálisnak látszott az első távra, az egy 1:25-ön belüli idő, és ezzel előzetesen ki is egyeztem volna. Ami a rekorddöntésnél fontosabbnak és sokkal elérhetőbbnek érződött, az a három teljesítés mindegyikének másfél órán belülre szorítása. Ennek megvalósíthatóságában még a halasztás ellenére is töretlenül hittem. A háromszoros átúszás önmagában számomra természetesen már nem kihívás, a teljesítés önmagában semmit sem jelent. Idén azért döntöttem a 15,6 km mellett, hogy az ezzel kapcsolatos időcél értelmet adjon a részvételemnek, mivel a tavalyi időm túlszárnyalásában nem bíztam, nem bízhattam.

Már péntek este leutaztunk a Balatonra, hogy az úszást ne közvetlenül előzze meg a két - két és fél órás vezetés, az éjszakát közvetlenül a part mellett Szepezdfürdőn töltöttük, ahonnan reggel öt perc alatt Révfülöpön voltunk. Sajnos a nevezéshez késéssel érkeztünk, így rengetegen voltak előttünk, és eléggé felzaklatott, hogy a tervem elé már az első pontnál akadály gördült. Szerencsére gyorsan túljutottam a nevezésen, és a rajtnyitás után is csak három perc telt el, mire vízbe jutottam. 

A víz hőfoka reggel kb. 23-24 fokos lehetett, és egész nap nem volt problémám a hőmérsékletével. Néhol voltak hidegebb áramlatok, de ezek kifejezetten pezsgdítőleg hatottak. Az első 500 méter után elég gyenge részidőt mértem, amelyből szerettem volna azt gyanítani, hogy egy kicsit elmérték az első bója helyét, de ezernél bebizonyosodott számomra, hogy ez most nem az én évem a BÁ szempontjából. Itt már egyértelműen látszott, hogy az a kitűnő forma, amely három hete még remek időeredményt hozott Tihanyban, mára köddé vált, és már csak egy technikai rutinból úszó, erőtlen amatőr teljesítő vagyok. Teljesen persze nem adtam fel a célomat, próbáltam gondolkozni, számolgatni, hogyan tudnék mégis 1:25-ön belül a partra vergődni, mennyi idő megy el a hajráig, és ha marad erőm, az utolsó pár száz méteren mennyit lehetek képes visszahozni a gyenge iramommal elvesztegetett időn. A részidőim nemhogy nem javultak és nem is stabilizálódtak, hanem folyamatosan romlottak. 1.000 métertől két hölggyel úsztam szinte teljesen azonos tempót, de nagyon figyeltem, hogy véletlenül se vegyem fel az ő ritmusukat és ne is próbáljak ellógni tőlük, ha ehhez gyorsítanom kellene. 2.500 méternél már annyira rossz volt a részidőm, hogy megpróbáltam a hosszú kartempózás mellett bele is erősíteni a húzásokba, amely néhány száz méterig jól is működött, aztán viszont olyan energiákat igényelt, amelyet ennél tovább már nem akartam felemészteni, mert az nagyon megnövelte volna az iramom összeomlásának veszélyét. Három kilométernél 1:27-1:28-as időt jósoltam magamnak, és érezve a jelenlegi állóképességemet, ezzel egyre inkább kezdtem kiegyezni. A negyedik kilométerig azonban még tovább lassultam, már majdnem két perccel rosszabb kilométert úsztam, mint a tavalyi átlag, ami egészen pocsék erőnlétre utal. Ekkor újra elkezdtem számolgatni, és lemondani az 1:28-on belüli időről, és egyben pánikba is estem, hogy mi van, ha egy kicsit korábban lett kihelyezve a 4 km-es bója, akár csak 50 méterrel... Akárhogy is módosítottam a várható időeredményemet és az össztávra vonatkozó célidőmet, az első úszásra egy másfél órán kívüli időt képtelen lettem volna elfogadni. Ezért próbáltam az utazótempómat annyira felerősíteni, amennyire a hajrá előtt még éppen hogy nem éreztem kockázatosnak, és alig vártam, hogy olyan közel érjek a parthoz, hogy végre elindíthassam a felszabadult hajrámat és kiadjak magamból mindent a lépcsőig. A vízszint még éppen megfelelő volt ahhoz, hogy egészen a lépcső megérintéséig ússzak, és ezt elvből meg is tettem, és ez az egyetlen dolog, amin akkor sem spórolnék, ha tudnám, ezen úszhat el egy adott álmom megvalósítása. A lépcsőn felszaladva még mindig a pánikérzet vezérelt, és nagyon izgultam, hogy sikerüljön azonnal leolvasni a kódomat. Ezzel szerencsére nem volt gond, az időm is megmenekült a másfél órán kívülre kerüléstől, 1:29:05 lett.

A szégyentől éppen hogy megmenekültem, de a három átúszásra vonatkozó céljaimat illetően józan ésszel átgondolva a dolgokat szinte már csak a csodában bízhattam, ám mégis megpróbáltam magam fejben összeszedni és számolgatni. Rájöttem, hogy az előbbi iramból kilométerenként csak tíz másodpercet veszíthetek, hogy még másfél órán belül maradjak, ami tulajdonképpen a semmivel egyenlő, ám az első úszásomat olyan erőtlennek éreztem, hogy próbáltam abba a reménybe kapaszkodni, hogy eddig nem "melegedtem be", ezért ment ilyen rosszul a dolog, de ha ez megtörténik, akkor képes leszek megállítani a további hanyatlást.

Hát az első 500 méternél eldőlt, hogy erre semmi esélyem.

Sőt, mivel úgy tűnt, nem is fogom tudni fogozni a tempót, egészen borzalmas időt fogok úszni. Úgy éreztem, szinte ki vagyok szolgáltatva a Balatonnak. Bent vagyok a vízben, most már úsznom kell, a túlpart pedig nem lesz közelebb. Olyan volt, mint valami fogda, ahonnan nincs kijárat, és a túloldalon vár a megérdemelt ítélet. Be voltam zárva a Balatonba... Ha előre tudtam volna, hogy ilyen fizikai erőállapotban ér a Balaton-átúszás, biztosan elég lett volna egy is belőle, de háromra készültem fejben, és miután ezt így kitaláltam, már eszembe sem jutott változtatni a kitűzött céljaimon. Így ez a második úszás egy kínszenvedés lett, testileg is meggyötört, de lelkileg az még inkább, hogy kénytelen vagyok egy pocsék idővel partot érni, olyannal, amilyet még sok-sok évig el sem tudtam volna képzelni magammal kapcsolatban. Visszagondolva, ez méltó büntetés volt számomra, olyan, amelyet prolongáltam már az év elején, és amelyből eddig mégis kevesebb volt az év során, mint amire számítottam.

Az egyre romló részidők a táv elején várt 1:33-ról egyre inkább csúsztak az 1:35 felé, amit meglehetősen nehezen viseltem el lelkileg. A táv nagy részében rendszertelen irányú és erejű hullámzás tette különösen kellemetlenné az úszást, pedig úgy általában egyáltalán nem zavarnak a körülmények, de most egyszerűen képtelen voltam ritmusba kerülni miattuk. Viszonylag sok vizet is nyeltem. A negyedik kilométer egészen borzalmasra sikerült, ilyen rossz kilométert időszámításunk előtt úsztam utoljára, pedig még csak a teljes napi táv alig felén voltam túl. Kétszer görcsbe is állt a jobb lábam teljes hosszában, mindkétszer "ráúszás" miatt, a második esetben már kb. 100 métert kellett úsznom egy lábbal, mire a másikból ki tudtam húzni a görcsöt. Az első átúszással ellentétben még hajrázni sem maradt energiám, teljesen szétestem, mire elértem a partot.

A harmadik távot már előre jól megszolgált büntetésként értelmeztem, a nagyratörő terveim és a hozzá semmilyen szinten nem közelítő felkészültségem miatt.

Ennek ellenére szerettem volna jobbat úszni az előző borzalomnál, amire esélyt is láttam, mert még ebben az időszakban volt a legcsendesebb a víz a nap során. Az első kilométer ennek megfelelően alakult, ám ezután a fáradtság miatt már észre sem vettem, hogy nagyon keményen megzuhantak az időim, amely féltáv felé közeledve az eddigieknél még durvább rémképet vetett fel: lehet, hogy kicsúszok az 1:40-ből is... Ettől aztán végképp megijedtem, és mindenáron megpróbáltam tartani a tempót, holott már szinte vonaglásnak éreztem a mozgásomat. A lábtempóm csendes volt, a törzsizmok sem nagyon működtek, legfeljebb annyira, hogy a lehetőségek szerint még áramvonalas maradjak, és szinte csak a karom dolgozott viszonylag normálisan. Az utolsó két-háromszáz méteren valahogy mégis csak előjött valami kis erő a hajrázáshoz, és én akkor ott magamból végképp kiadtam mindent.

Az összidőm 4:41:30 volt, ami a két évvel ezelőtti 4:31:15-nél 10 perc 15 másodperccel rosszabb, amit óriási, szégyenletes különbségnek tartok, nem is beszélve arról, hogy a célomtól még ennél is többel maradtam el. A helyezéseket tekintve, a 9.128 időből az enyémek mindössze a 68., a 129. és a 155. helyre voltak elegendőek, holott a két évvel ezelőtti három időm mindegyike befért az első százba.

Mindezek alapján úgy érzem, a tripla másfél órás cél sokkal komolyabb ellenfél, mint ahogy azt eddig gondoltam - még akkor is, ha két éve már egészen közel jártam hozzá -, az idei tapasztalatok ellenére azonban a jövőben azt hiszem, ez lesz a Balaton-átúszáson a legnagyobb kihívás számomra, nem utoljára feszültem tehát neki ennek a feladatnak.

Júliust erős hónapnak lehetett tervezni, tekintettel arra, hogy a Balaton-átúszás is ekkorra volt eredetileg kiírva, ám ez végül is átcsúszott az augusztusba, így ez egy átlagos hónap maradt, legalábbis ami a megtett össztávot illeti.

Júliusban összesen 26.800 métert úsztam, ebből 10.500-at 3 nyíltvízi versenyen, a maradék 16.300-ból pedig 300-at hátúszásban, 1.650-et pillangóban és 14.350-et gyorsúszásban. A gyorsból 5.100-at tenyérellenállással, 1.100-at hosszonkénti sprintekkel.

Ez nem valami sok...

Ami viszont pozitív, az a versenyeken nyújtott javuló formám, időeredményeim és helyezéseim.

A szegedi 4.000 méteres Maty-ér úszáson először voltam jelen, itt egy közepes idővel kezdtem a nyíltvízi évadot.

A következő napon Balatonfűzfőn (illetve gyakorlatilag Balatonalmádiban) a még Fűzfői Átúszásnak nevezett 3.000 méteres versenyen harmadszor vettem részt, egy viszonylag jó idővel a korosztályomban harmadszor álltam dobogóra, és először a legmagasabb fokára.

Ezt követően egy héttel az Öbölátúszáson 196 korosztályombéli induló közül életemben először álltam dobogóra úgy, hogy a tavalyi időmet - amelyet akkor elég jónak tartottam - érzékelhetően túlszárnyaltam.

Úgy éreztem, erre teheti fel a koronát a Balaton-átúszáson nyújtott teljesítményem, azonban az egy hetes halasztás miatt nem csak hogy kicsúszott a júliusból az esemény, de még meg sem sikerült közelítenem a korábban célként megjelölt időket.

A szombaton már biztosan megrendezésre kerülő Balaton-átúszás előtti utolsó csobbanásomat hajtottam végre ma reggel.

400 méter bemelegítés után 600 méter hosszonként váltott laza és sprint gyors tenyérellenállással, majd 400 méter laza teás levezetés volt a program.

A napi össztáv 1.400 méter volt.

A múlt héttel ellentétben most már egyáltalán nem érzem magam magabiztosnak a BÁ előtt. Végül is három hét maradt ki kemény edzések nélkül, és igaz, hogy közben csobbangattam, de ezek nem csak intenzív munkának nem voltak nevezhetők, de még szintentartásnak sem elegendők. Az egyetlen dolog a technikám, amiben bízhatok, úgy számolok, hogy még a jelenlegi állóképességemmel is illene 1:25-ön belüli időt úsznom elsőre, és ha ez sikerül, akkor a másik kettő valóban bent maradhat a másfél órában.

Legalábbis ez a cél, és amíg ez esélyesnek látszik, addig ezért meg is teszek mindent.

Döntésemnek megfelelően ezúttal már az OB-re való felkészülés következik.

Ma egy rövid időre jutottam csak le úszni, két kilométer össztáv volt a cél, azon belül pedig bármi, ami csak jólesik.

400 méter bemelegítéssel kezdtem - fele teával, fele anélkül -, majd 400 méter pille gyakorlással folytattam. Ezúttal 25-ös medencében úsztam, és nagyon kellemes volt a pillangózás is. Nem tudom, valahogy a 25-ös hosszokat továbbra is sokkal jobban szeretem erőltetni lepkében akár teljes erőből is, mint a 33-asokat lazán, nem is beszélve az 50-esekről...

Ennek ellenére valamitől elég rosszul éreztem magam, a napközbeni fejfájásom nagyon felerősödött, és azon gondolkodtam, hogy abba is hagyom mára, mert így nincs értelme, szenvedés lesz csak belőle.

Rövid pihenést követően 400 métert úsztam tenyérellenállással, majd újra pillézni kezdtem, de 300 méter után valóban befejeztem a dolgot, mert valóban nem érte volna meg tovább nyúznom magam. Így is alig tudtam hazamenni, szinte szédelegtem már a fejfájástól.

A napi össztáv 1.500 méter volt, 350 méter pillangóval.

A Balaton-átúszást elhalasztották, így gyakorlatilag teljesen borult az elképzelésem, hogy az Öbölátúszás formáját könnyed úszásokkal is átmenthetem. Elég bizonytalannak néz ki a következő hetem, hogy egyáltalán lejutok-e uszodába, ha igen, mikor és mennyi időre, erre pedig idegileg sem tudok úgy felpörögni, hogy újra erőteljes edzésekbe kezdjek bele. Úgy döntöttem hát, hogy az idei évre a felkészülés szempontjából már nem a Balaton-átúszást, hanem a szenior országos bajnokságot célzom be. Ez utóbbi szempontjából egyébként sincs sok idő hátra, tekintettel arra is, hogy számomra éppen az OB előtti utolsó két hétből esik majd ki másfél, és a Balaton-átúszás halasztása miatt már a maradékból túl sok időt veszítenék.

Ma strandolás közben kerestem fel egy kis időre az úszómedencét, ahol 600 méter gyorsot, 100-100 méter hátúszást és pillangót követtem el, közepes iramban.

Ezúttal 33 méteres medencében úsztam, szintén viszonylag alacsony intenzitással.

200-200 méter TEA nélküli és TEA-s bemelegítés után 200 méter pillangó gyakorlás, majd napozás.

A szünet után az előbbivel azonos bemelegítést 400 méter laza gyors - sprint gyors összeállítás követte, TEA-val. Ez az egyik kedvencem, ezt még punnyadtan is szívesen csinálom, mindig nagyon jó érzés rövid szakaszokon mindent beleadni.

Az újabb pihenés után 200 pille gyakorlással nyitottam, és újabb 400 méter sprintgyakorlattal zártam a napot.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 200 méter pillangóval.

Nagy várakozásaim vannak a Balaton-átúszás előtt, nagyon sokat gondolok rá, és ha a korábbi edzésekből nem is következtethetnék arra, hogy a várakozásaimnak megfelelő eredményt érhetek el, nagyon bizakodóvá tesz az Öbölátúszáson úszott időm.

Ma is egy átmozgatást tartottam a kavicsbánya tavon. Kétszer úszkáltam le oda-vissza nagyon lazán az 500 méteres távot, minden hossz közben négyszer tíz kartempónyi (4 * 25 m) pillézéssel megfűszerezve a gyorsúszást. Ez a tavi úszás inkább a lelkemnek kellett, mint a testemnek.

A napi össztáv 2.000 méter volt, 400 méter pillangóval.

Ma is csak egy könnyed átmozgatást tartottam magamnak, egyszerűen csak úgy esett jól a mozgás, ha mindenféle intenzitás nélkül csináltam.

400 méter TEA nélküli, majd 600 méter tenyérellenállásos gyors után 200 méter újramelegítés, majd 800 méter lendületes TEA.

Ez így nagyon kellemes volt, elég is volt, és mivel csak két hét van az Öbölátúszás és a Balaton-átúszás között, és sokat dilemmáztam rajta, hogy szükséges lenne-e intenzíven edzeni még, vagy csak szinten tartás végett mozgásban tartani magam, de nem nagyon tudok dönteni...

A napi össztáv 2.000 méter volt.

A nyíltvízi versenysorozatot követően most egy laza, kötetlen kis csobbanást hajtottam végre, 25-ös medencében.

Az elején 200 métert úsztam lazán kesztyű nélkül, majd újabb 200-at kesztyűben. Ezt követően hosszonként váltott erős pillangó - laza gyors 400 méter erejéig, és 200 méter laza levezető gyors. Valamikor közben egy kis masszázsmedence és gőzkabin játszott még mellékszerepet.

A napi össztáv mindössze 1.000 méter volt, 200 méter pillangóval.

A múlt heti nyíltvízi versenyek jellegüknél fogva nem voltak alkalmasak a tavalyi és idei formám korrekt összehasonlítására, az Öbölátúszás azonban ehhez már minden szempontból tökéletes lehetőséget nyújtott.

Az előzetesen megjelölt minimum célom az 58 percen belülre kerülés volt, amiből nem engedhettem, ha a Balaton-átúszással kapcsolatos céljaimat életben akarom tartani, tekintettel arra, hogy az Öblön tavaly 56:57 volt az időeredményem. Extra motivációk is segítettek ezúttal, és a közepes, de javuló formám mellett lelkileg is teljesen ott voltam a rajtnál.

Az első kilométeren mielőbb fel akartam venni egy nyugodt, de lendületes iramot, ritmusba akartam kerülni, és érzékelni a legkisebb görcskezdeményeket is. Az egész táv során nem hagytam le senkit és engem sem előztek meg, és ez is a kezemre játszott amellett, hogy sikerült az első csoporttal elrajtolnom a verseny elején. Néhány száz méterenként váltogattam a lomha, nagyon hosszú húzásokat és a normál, kicsit pörgősebb kartempókat, így az iramot is  könnyebben tudtam tartani és a hasi, nyaki görcsöket is csírájában el tudtam folytani. Kisebb göcseim csak az első másfél kilométeren voltak, a sebességemet a továbbiakban csak az edzettségem határozta meg.

Az első ezres bóját 16:10-en belüli idővel értem el (kb. 20 méterrel utána jutott eszembe, hogy részidőt kell mérnem), amit kifejezetten bíztatónak éreztem. Ekkor még csak az iram tartásában gondolkodtam, és eléggé lefoglalt, hogy a biztosító vitorlások mely oldalán haladjak, mivel meglehetősen slendrián módon álltak fel egymás után. Egy ideig az élbolyt követtem, majd a saját fejem után mentem, mert elég magabiztosnak éreztem magam az iránytartás tekintetében. Előfordult, hogy a vitorlások 30-40 méterre kerültek tőlem, és olyan is, hogy a rögzítőkötelük alatt úsztam el, holott viszonylag jól sikerült tartanom az egyenes irányt. Már féltávtól nem is a hajókat, hanem a parton a célzóna vélt helyét figyeltem, és persze eszembe jutott, hogy tavaly a figyelmemet felülmúló igyekezetem miatt máshol akartam partraszállni, mint ahol a rendezők elképzelték, és ez sokba került akkor... Most ennek megismétlődését mindenképpen el akartam kerülni, úgyhogy már messziről nagyon kémleltem a célkapu várható irányába.

Két kilométernél teljesen jól éreztem magam fizikálisan, a részidőm 32:14 volt. Ekkor egy kicsit élvezni is kezdtem az úszást és gyorsítottam is, de talán száz méter sem telt el így és éreztem, ezt nem fogom tudni tartani, így újra jöttek a hosszú kartempók. A part alig közeledett, pedig már nagyon vártam, hogy hajrázhassak, aminek a harmadik kilométer végén jött el az ideje, amikor 48:22-nél álltam. Innentől szinte mágnesként vonzott a szárazföld, minél közelebb értem, annál gyorsabb lettem, a nehezen, de még viszonylag időben beazonosított célkaput már szinte sprintben értem el, és úszással a lépcsőt egészen néhány méterre megközelítettem, ahol már fizikai képtelenség volt tovább úszni a térdig sem érő vízben.

A kódomat szerencsére azonnal le tudták olvasni, az időm 54:23 lett, ami 2 perc 34 másodperccel jobb a tavalyinál. Mivel a csapattársaim, barátaim többsége nem sokkal utánam ért célba, egy ideig velük voltam elfoglalva, így csak jóval később tudatosult bennem, hogy magamhoz és a várakozásaimhoz képest mekkora időt úsztam.

Ha leszámítom azt az 1-1,5 percet, amit a tavalyi tévelygésemmel veszítettem, ez még mindig komoly előrelépés, nem is beszélve a két évvel ezelőtti "ritmusváltásomat" megelőző legjobb időmről (1:04:40), melyen immár több mint 10 percet javítottam.

Ezzel az 54 perccel tavaly dobogóra állhattam volna, ezért titokban reméltem, hogy erre most végre életemben először az Öbölátúszáson is módom lesz. A sors végül megajándékozott egy bronzéremmel, így már mind a négy ismertebb balatoni nyíltvízi versenyről vannak érmeim, és az utóbbi három nyíltvízi szezon nyolc versenye közül - két Club Aliga, három Fűzfői Átúszás, egy Almádi Strandúszás és két Öbölátúszás - csak egyszer távoztam érem nélkül, ami önmagában nem jelent sokat, csak annak fényében vagyok erre büszke, hogy soha egyetlen órát sem úsztam oktató keze alatt, és ez mindig bevillan egy-egy gondolat erejéig, amikor egy önmagában is viszonylag jó időt le tudok tenni az asztalra.

Az idei Öbölátúszáson 2.005 célbaérkezést regisztráltak, az én időm az 50. legjobb, a korcsoportomban pedig 196-ból a harmadik lettem. Ezt tartom idáig a legnagyobb eredményemnek a nyíltvízi versenyekről (a Balaton-átúszást nem a verseny kategóriában tartom nyilván). A korcsoportom győztesétől 1 perc 51 mp-re, a másodiktól 43 mp-re maradtam el, a negyediket 3 perc 37 mp-el előztem meg.

A barátaim közül, akik a Bármit Megúszók csapatának bármikori tagjai, tudtommal még senki sem szerzett érmet idáig az Öbölátúszáson, most azonban hatunkból négyen is érmesek lettünk, miután mind a hatan megúsztuk életünk legjobbját ezen a versenyen.

Én nem tudom, hogy van ez már megint, de a tavalyihoz hasonló hirtelenséggel és váratlansággal csöppentem bele ismét életem legjobb formájába. Az Öbölátúszás minden szempontból kifogástalan összehasonlítási alap, és itt feketén-fehéren kiderült, hogy jobb vagyok, mint tavaly ilyenkor, amikor azt az 1:22:08-as, számomra álomidőt úsztam a Balaton-átúszáson. Bár az idén az elsődleges célom nem ennek megdöntése, de még csak megközelítése sem volt, most úgy érzem, ha aznap nem bal lábbal kelek fel és a víz sem háborog túlzottan, még az is elképzelhető, hogy sorrendben a hetedik évben javítok majd az előző évi időmön. De ha esetleg ez nem is sikerülne, akkor is képes vagyok olyan időt úszni, amely túlságosan nagy tartalékot képez ahhoz, hogy a második és harmadik úszásommal se csússzak ki a másfél órából, ami ha sikerül, az már tényleg az álmaim netovábbja lenne. Most úgy érzem, a háromszori másfél órán belüli időt és a 4 óra 20 percen belüli összidőt csak el tudom rontani, mert felkészült vagyok - de amíg ezek csak érzések, nem pedig tények, az ilyen gondolatok csak pillanatnyi füstjelek maradnak.

Egy utolsó délutáni úszkálást hajtottam végre az Öbölátúszásra aló készülődés jegyében, 33 méteres medencében.

400 méter bemelegítés és ugyanennyi laza teázás után kis napozás, majd a tenyérellenállás újra applikálása és 400 méter iramúszás vele.

Ezt követően levettem a kesztyűket és 400 méter hosszonként váltott pillangó és laza gyors következett. Jólesett a pillézés, de a 33-as medence még mindig ugyanolyan hosszú, mint hónapokkal ezelőtt...

Újabb pihenő után 200 méterrel újramelegítettem, majd 400 méter hosszonként váltott sprint és laza gyorssal zártam.

A napi össztáv 2.200 méter volt, 200 méter pillangóval.

Jöjjön, aminek jönnie kell...

Az idei Fűzfői Átúszás előtt nem volt éppen megnyugtató a pillanatnyi állapotom. Két olyan éjszaka volt mögöttem, melyeken összesen nem aludtam 6 óránál többet, az elmúlt másfél napban 600 km-t vezettem, tegnap pedig több mint egy órát úsztam versenyiramban, emellett az edzéseket is csak 3 napja hagytam abba, így kipihentnek nem különösebben érezhettem magam. Éppen ezért többször is bevillant a csongrádi versenyen átélt trauma, és ez erőteljesen csökkentette a magammal szembeni elvárást a várható teljesítményemet illetően. Viszont végtelen nyugalmat adott, hogy a tegnapi versennyel ellentétben ezúttal lelkileg teljesen feltöltődve állhattam a rajthoz.

Útban Balatonfűzfő felé egy csapattársam jelezte, hogy a műsor változott, a várhatóan tartós elsőfokú viharjelzés miatt a rendezők Almádiban alakítottak ki egy névlegesen 3 km hosszúságú úszópályát, amely távra azonos az eredeti útvonallal. Első pillanatra ettől kissé viszolyogtam, aztán megnyugtattam magam, hogy a többiek is ugyanezt fogják úszni, tehát lesz bőven viszonyítási pontom ahhoz, hogy fel tudjam mérni, hol is tartok a felkészülésben.

A pálya nagyjából téglalap alakú volt, négy jól látható sarokponttal, amelyeket kívülről kellett kerülni, és két kör felelt meg elvileg 3 km-nek.

Én a tegnapi tapasztalatokkal felvértezve a kezdő iramon még csak el sem gondolkoztam, magabiztos voltam a tekintetben, hogy amire jelen pillanatban képes vagyok, abból pontosan tudom, hogy lehet a maximumot kihoznom magamból. A legfontosabb az volt, hogy bármi történik, egészen a hajráig csak a saját mozgásomra figyeljek, egy állandó utazósebesség tartása mellett minél többet spóroljak, minél jobban ellazítsam, megnyújtsam a mozgásom, a hajrá időpontját pedig jól válasszam meg. Mivel meglepő módon szinte egyáltalán nem éreztem a tagjaimban a tegnapi terhelést, nagy várakozás volt bennem, hogy milyen erős utazót sikerül majd tartanom a verseny nagy részében.

A rajt után a nálam gyorsabbak - akik közül többeket személyesen is úgy ismertem, mint akik a szenior élmezőnyhöz tartoznak - ütötték előttem a vizet, ezzel sokat segítettek az első kör nagy részében a tájékozódásban. Az utazósebességet nehezen vettem fel, mert sokat kellett nézelődnöm, amíg kissé nem rázódott szét a mezőny, és némi hullámzás is nehezítette a dolgom az első fordítóig. Igyekeztem megjegyezni a távolságokat - érzetben legalábbis - a pálya sarokpontjai között, mert tudtam, ez az erőbeosztás szempontjából a második körben nagyon fontos lesz.

Az első kör vége felé sikerült egy viszonylag jó tempóra ráállnom, majd a táv felénél megpillantottam - vagy inkább felismertem - Esztit, az egyik csapattársamat, akit éppen akkor értem utol. Egy ideig nagyjából egymás mellett úsztunk úgy, hogy felőlem lemaradhatott vagy megléphetett volna, mert nagyon vigyáztam, nehogy hozzá igazítsam a saját iramomat, majd utolértünk egy harmadik úszót is. A táv háromnegyedét követően néhol tumultuózus jelenetek zajlottak, volt, hogy ketten fogtak harapófogóba úgy, hogy rendesen már csak a levegőben fértem volna el... Ezt követően úgy döntöttem, ritmust váltok és meglépek tőlük még a hajrá előtt, de a következő egy-két percben alig két-három testhosszal tudtam meglógni, így azonnal visszaálltam egy takarékosabb üzemmódba és tartottam ezt a normál erőbedobást egészen az utolsó 3-400 méterig. Tudtam, hogy ha idáig nem kapkodtam el a dolgokat, aki eddig nem tudott lehagyni, az már biztosan mögöttem fog végezni. Ekkor elővéve magamból a tartalékokat, viszonylag gyorsan ráálltam egy sokkal erősebb iramra, és ahogy ez már több nyíltvízi versenyen is megtörtént, ezen a pár száz méteren leszakítottam azokat (az eredménylista szerint 30 ill. 23 másodperccel), akikkel egészen a hajrá kezdetéig a normál utazósebességemmel nem tudtam mit kezdeni.

Ha viszonylag felkészült vagyok, akármilyen szoros is egy verseny, annak ellenére, hogy hosszútávon már nehezen fokozható iramot úszok a táv befejező részéig, minden esetben csodás érzés tapasztalni, hogy valahonnan elő tudok szedni olyan tartalékokat, amelyekkel jó esélyeim vannak arra, hogy a hajrában már ne tudjanak megfogni. Úgy érzem, számomra - és az én szintemen - ez a tartalékképzés sokkal testhezállóbb és célravezetőbb, mintha megpróbálnék egy kissé emelt és éppen ezért nagyon kockázatos iramot végigerőltetni az egész távon.

Ez a verseny tehát egy igazi élmény volt, a pálya módosításától eltekintve minden nagyon pozitív volt. Az időm 44:44 lett, ebből és a jelenlegi állóképességemből a tényleges távot 2.800-2.850 méter körülire tippeltem.

Az eredményhirdetésen szembesültem azzal, hogy az én korosztályomba ezúttal nem vegyültek exversenyzők vagy jelenlegi szenior nagyágyúk, így a 3-as szenior korosztály (1970-74) 18 célbaérkezettje közül az enyém volt a legjobb idő (a másodikat közel 6, a harmadikat 13 perccel előztem meg). Ez volt az első nyíltvízi korosztályos győzelmem, és igazi megtiszteltetés volt, hogy Cseh Laci akasztotta a nyakamba az érmet (ebbe valahol a méltatlanság érzése is vegyült bennem, mivel elég fonáknak éreztem a helyzetet, hogy ő ad nekem át egy érmet, holott nekem még az is megtiszteltetés lenne, ha én adhatnék neki át egyet valamikor, de ezen aztán valahogy mégis túltettem magam).

A Bármit Megúszók baráti társaságát hat bármikori csapattag képviselte, közülünk négyen is a korosztályunk élén végeztünk. 

Azt hiszem, ez a verseny - zsinórban harmadik alkalommal nyújtva számomra nagy élményt - ezentúl még biztosabb helyet foglal majd el a mindenkori versenynaptáramban.  

Tavaly az "ennek megfelelő" hétvégén az almádi strandúszáson és a fűzfői öbölátúszáson vettem részt. Idén is eredetileg ezeket terveztem be, de aztán mégis változtattam, legalábbis ami a szombati napot illeti, mivel ezúttal Szegedre, a Maty-érre, egy 4 km-es versenyre neveztem be.

Az időjárás kegyes volt, a délelőtt 9-kor induló verseny időpontjában - és tulajdonképpen egész délelőtt - sűrű bárányfelhős, szélcsendes idő volt, kellemes vízhőfokkal. Az 1.000 méteres evezőspálya két partmenti sávján lett kialakítva az úszófolyosó, a 4 km-hez ezen két kört kellett megtennünk.

Mivel a reggelim laktató volt és elég sokat is ittam még közvetlenül a rajt előtt is, emellett pedig tisztában voltam vele, hogy az állóképességem és a kipihentségem is hagy némi kívánnivalót maga után, így az elején egy közepes kezdő iramban egyeztem ki magammal.

Ez meg is hálálta a bizalmam, mert még így is rekeszizom- és lábfejgörcsökkel küszködtem egészen 1.200 méterig, ám ezeket sikerült időben "kezelnem" és visszaszorítanom úgy, hogy időt sem nagyon veszítettem miattuk. Ezt követően ilyen jellegű problémám már nem volt.

Az iránytartás eleinte nagyon gyengén ment, az úszósáv talán 5-6 méter lehetett, de nekem többször is sikerült a sorvezető bójákat letaglóznom, lefejelnem, átúsznom közöttük, és a túl laza fejtartásnak köszönhetően elég sok vizet is nyeltem menet közben. Az első fordulás után, amikor a jobbos levegővételemnek megfelelően már nem az evezőspálya egésze, hanem közvetlenül a part volt mellettem, sokkal jobban ment a dolog, így egy erősebb ritmust is képes voltam végre felvenni, és az első 16:40-es ezer méter után 16:20-at produkáltam a féltáv előtt.

A harmadik ezerre fordulva kissé hosszúnak tűnt a 4 km... Néhány másodpercig egy kis elgyengülést éreztem, miközben megbarátkoztam a gondolattal, hogy még egyszer ennyi van hátra, de tudtam, ezt csak azért érzem, mert idén ilyen távot egyben még alig-alig úsztam medencében is. Aztán újra az úszásra figyelve finoman tovább fokoztam az iramot, hol erősebben húzva, hol a húzáserőt megtartva hosszabban kivezetve a tempókat. A hangulatom viszonylag jó volt, ami nálam mindig kulcskérdés még a verseny előtt is, de főleg közben. Számolgattam a részidők alapján, hogy van esélyem az 1:06-os határon belül maradni, amin kívül elfogadhatatlannak tartottam volna a táv teljesítését magamtól. A harmadik kilométerem 16:12 lett.

Ekkor gondolkoztam el azon, hogy mikor lenne biztonságos hajráznom, de nem nagyon tudtam eldönteni, túl bizonytalan voltam az erőnlétemben, abban, hogy egy adott távon egy fokozott tempót képes-e kibírni a szervezetem megszakadás nélkül a végéig. Így inkább az érzéseimre bíztam a dolgot, és úgy döntöttem, egy viszonylag gyors ritmusváltás helyett inkább lassan és fokozatmentesen kezdek egyre lendületesebb úszásba. Ez nem igazán sikerült, néha vissza kellett vennem az erőbedobásból, és csak az utolsó 4-500 méteren tudtam valóban folyamatos plusz erőbedobással felgyorsulni a célig.

Ott nem sikerült egyből felmászni a stégre, csak a második próbálkozásra (most már tudom, hogy ezen egy helyezést veszítettem...), majd felszaladtam a partra a kódleolvasóhoz. Az időm 1:05:12 lett (az utolsó kilométer a leolvasásig bezárólag 16:00), amiből kb. 30 mp lejön, ha effektív úszóidőt számolok, és ez már viszonylag bíztató alap lehet a balatoni nyíltvízi úszásokhoz.

Az eredménylisták szerint 340-en értek célba, a hosszabbik, 4.000 méteres távon 129-en, ebből 89 férfi, akik közül a hatodik legjobb időt úsztam. Az ötödiktől 2, a negyediktől 49 másodperccel maradtam el, a dobogósok viszont olyan tudományos időket értek el, amelyekhez a legjobb formámban sem lehetett volna közöm.

A rendezvényről egyedül a díjazást hiányoltam, egyébiránt nagyon kellemes emlékként őrzöm magamban, kifejezetten pozitív élmény volt, főleg, úgy, hogy ez volt az év első nyíltvízi eseménye, amely tökéletes bemelegítésként és erőfelmérésként szolgált három héttel a Balaton-átúszás előtt.

Idén eddig június volt az a hónap, amelyben a legnagyobb távot úsztam össze - 32.100 métert -, de még így is tavaly csak két hónap volt, amelyben ennél kevesebbet teljesítettem, legalábbis ebből a szempontból.

Pillangóban 3.125, háton 1.400 gyorsban pedig 27.575 métert úsztam. Ez utóbbiból 12.200-at tenyérellenállással, 1.050-et egy hossz sprintekkel, 8.300-at pedig időmérésre, 500 és 5.200 méter közötti távokkal. Mindhárom úszásnemben egy-egy hosszt (50 m) teljesítettem a hónap egyetlen versenyén is, Budapesten. Júniusban versenyen tehát összesen 150 métert úsztam...

A hónap vége már egyértelműen a hosszútávokra való készülés jegyében zajlott, ám más összetételben, mint a korábbi években, hiszen az úszásomba folyamatosan vegyítettem rövidtávú elemeket is a változatosság fenntartásáért és a lustaságom elleni küzdelem jegyében.

Az év felénél járva 152,5 km-nél tartok a leúszott össztávot tekintve, ami komoly visszaesés a korábbi évekhez képest, amikor az év végén megközelítettem az 500 kilométert. Várhatóan a tavalyi évvel ellentétben nem fogom minden mért időmet megdönteni az idén, ám amit már megtettem és még meg fogok tenni, az egyértelműen mutatja, hogy ha nem is lettem jobb úszó, rosszabb sem vagyok, mint amikor még sokkal többet edzettem. Fontos erőpróbák lesznek júliusban, amelyeken ez az állítás bebizonyosodhat, vagy meg is cáfolódhat, majd meglátjuk.

Az idei első nyíltvízi versenyhétvége előtti utolsó edzésnapom volt ez a mai. Nagyon nem akartam megtépázni magam, az egyetlen elvárásom az volt, hogy legalább 3 km-t összehozzak.

800 méter laza gyorssal kezdtem, 200 méterenként váltogatva kesztyűvel és kesztyű nélkül. Ezt egy kis napozás követte, majd visszatérve és 200 méterrel újramelegítve 500 métert úsztam időre, igen gyenge, 7:21-es eredménnyel (400-nál 5:53-as részidővel), pedig elég sokat kiadtam magamból. Ezt fél kilométer laza teázással vezettem le, majd ismét szünet.

200 méter újramelegítés, majd 800 méter hosszonként váltott pillangó-gyors-hát-gyors kombináció, és egy újabb pihenés után 400 méter gyors sprint - laza gyors zárta a napot.

A pillangóba ezúttal is szinte belepusztultam, a sprintek viszont most is nagyon jólestek.

A napi össztáv 3.400 méter volt, 200 méter hátúszással és 200 méter pillangóval.

A hétvégi távoktól szinte rettegek. Nemhogy ezeken a távokon, de még rövidebbeken sincsenek frissen úszott jó időim, amely kellő nyugalmat adna előzetesen. A szegedi 4 km-re 1:04 lenne egy korrekt idő, de még egy 1:06-on belülit is elfogadhatónak tartanék, a fűzfői 3 km-t viszont idén szinte kizárt, hogy 47 percen belül teljesítsem (ez a tavalyinál két perccel rosszabb, a tavalyelőttivel pedig megegyező lenne).

Háááát...

Ma reggel még mindig fájt a torkom és gyengének is éreztem magam, ez nem sok jót vetített előre a délutánra tervezett úszásommal kapcsolatban. Délutánra azonban kezdtem egészen jól lenni, leszámítva a teljeskörű izomláz-érzetet, amely nálam örökös velejárója mindenféle betegségnek. Mivel nyilvánvalóan lelkileg sem voltam ott teljesen az uszodában, nem terveztem igazán intenzív úszást, a lényeg az volt, hogy vigyázzak magamra és emellett inkább a távokat gyűjtögessem.

Kimentem a napra a nyitott 33-asba, és végül négy adagban - lazító szüneteket közbeiktatva - zavartam le mindazt, amire ma rá tudtam venni magam.

Először 200 méter bemelegítés után kesztyűztem 400 métert közepes iramban, időkontroll mellett(6:10).

Utána 200 méter teázást követően 500 métert mértem magamnak szintén tenyérellenállással, itt valahogy erősebbnek éreztem már a húzásaimat, és az időm is jobb lett (7:17). Ezt a szakaszt 100 méter lazasággal zártam.

Ezt követően újabb 200 tea, majd 400 méter hosszonként váltott pille és laza gyors. A pillangókba majd' belehaltam, nagyon nehezen ment le ez a pár hossz. Azt hiszem, a pillanantnyi erőállapotot magamon a leggyorsabban néhány hossz pillangón tudom lemérni... Kis szuszogás után újra kesztyűbe bújtam és egy 15:28-as 1 km-t hoztam össze.

Végül 200 méter kesztyű nélküli laza gyors és - hogy azért valami kis intenzitást is vigyek a dologba - 400 méter hosszonként váltott kesztyűs tea sprint és laza gyorssal fejeztem be a napot. Ez utóbbi végre igazán jólesett.

A napi össztáv 3.600 méter volt, 200 méter pillangóval.

Tegnap kerti munkák közben rám szakadt az ég, és mire elrámoltam a szerszámokat, szinte lefolyt rólam a ruházat, annyira megáztam. Utána forró zuhanyt vettem, de ma reggel úgy tűnt, már túl késő volt...

Egyszerűen rosszul éreztem magam, émelyegtem, a torkom és a gyomrom is fájt, de az úszásról nem akartam lemondani. Három kilométer folyamatos úszást terveztem, ám már a bemelegítő 200 méter során éreztem, be kell érnem ennek a töredékével. Ezután felvettem a tenyérellenállást és megpróbáltam felpörgetni magam. 500 méteren mértem magamnak időt, ez 7:36 lett, és nagyon elfárasztott. Beültem a masszázsmedencébe, minden tagom fájt és nagyon nehezen tudtam csak rávenni magam, hogy még egyet ússzak.

A következő csobbanást is 200 méter laza gyorssal kezdtem, majd mentem egy kesztyű nélküli 500 métert is. Nagyon csikorogtam, nem tudtam teljes erőből húzni, kiment a karomból az erő, 18-19-es tempószámmal hoztam a hosszokat, ami nem sok jóval kecsegtetett, ám mégis 7:21-et úsztam, ami már viszonylag normális időnek számít.

Ezután viszont befejeztem a szervezetem további gyötrését, és az uszodából elmenet ezt a lehető legjobb döntésnek éreztem.

A napi össztáv 1.400 méter volt.

Folytatás vagy holnap este, vagy beláthatatlan idő múlva.

Ma csak egy átmozgató jellegű úszásra jelentkeztem a vízparton, hogy eldolgozzam a tegnapi nap érzéseit a húsos részegységeimben.

Először a kinti 33-as medencében kezdtem, 600 méter közepes tempójú gyorsot vállalva, amitől kifejezetten elfáradtam, úgyhogy egy kis lazításra be is ücsörögtem a masszázsmedencébe.

Valamivel több életkedvvel vágtam ezután neki újabb 1.400 méternek a benti 25-ösben, és sikerült is annyira felpörgetnem magam, hogy az utolsó kilométert elég keményen meghúztam, amennyire legalábbis a tegnapi hajtás után a szervezetem ezt megengedte.

Az egész végül is amilyen nehezen indult, olyan kellemessé vált a végére, és szívesen maradtam volna sokkal tovább is, de most ennyire volt időm.

A napi össztáv 2.000 méter volt.

A ma esti edzésen megpróbáltam szembenézni egy Balaton-átúszás távval, amellyel kapcsolatban az időeredmény vonatkozásában nagy elvárásaim nem lehettek, ám legalább valami támpontot adhat, hogy mire lehetek képes a következő hetekben.

Az első kilométeren még nagyon lazán úsztam, a második elejénél viszont kezdtem beleerősíteni, de a plusz erőbedobás most még csak igen korlátozottan működik, ezért néhány száz méter után vissza is estem, illetve nagyobb volt az erőlködés-jellege az iramnak, mint korábban. Három kilométerig különösebben nem is erőltettem, onnantól viszont egyre közelebb éreztem már a végét, az utolsó kilométeren pedig szinte mindent kiadtam magamból, ami még bennem volt. Hát ma ennyi tellett tőlem...

Ha a részidőket nézem, ezek az erőbedobáshoz képest és egyébként is még nagyon gyatra kilométerek, nagyjából egy másodpercet kellene javítanom ezrenként a következő hetekben a csúcsformához. A táv végeztével be is fejeztem az úszást erre a napra.

Ez az 1:23-as idő nagyjából 1:27-1:28-at jelentene számomra a Balaton-átúszáson, mivel elég jól konvertálom a medencés időket nyíltvízre, ez az igazi erőssége az úszásomnak. A mai formám szerint azonban a második és a harmadik átúszás alighanem kicsúszna a másfél órából, ami összeegyeztethetetlen lenne a célkitűzésemmel.

A napi össztáv 5.200 méter volt.

Lassan illene alaposabban is belehúzni az edzésekbe, mert még sehol sem tartok a hosszú távokra való felkészülésben.

200 méter bemelegítéssel kezdtem, aztán 1.000 métert úsztam közepes iramban TEA-val, ez 15:57 lett.

Kis szünet.

Visszacsobbanva újabb 1.000 métert toltam kesztyűben, majd a végén hogy egy kicsit meg is dolgoztassam magam, 800 méter sprint-laza kombinációval zártam, ami kifejezetten nagyon jólesett a szervezetemnek.

A napi össztáv 3.000 méter volt.

Ma egy kétműszakos nap volt, reggel és este is csobbantam egyet-egyet.

Az első félidőben a szokásos 200 méter bemelegítés után 200 méter laza teázás, majd 400 méter pille gyakorlás, kis punnyaadás a masszázsmedencében, végül újabb laza teázás 1.200 méter erejéig.

Az esti félidő rögtön ezer méter időméréssel kezdődött, ami 600 méternél megszakadt (ekkor 8:52-nél tartottam), mivel erős szúró fájdalmat éreztem a nyakam bal oldalán. Ez a leállással viszonylag gyorsan el is múlt, de ezt követően erőből már nem úsztam az este során.

200 méter laza TEA, majd 200 méter hátúszás (50 méterenként egy perc szünet, oda lazán, vissza erőből), majd egy kevés pihenés után 200 méter újramelegítés, 800 méter iramos kesztyűzés, a legvégén pedig 300 méter pille gyakorlás volt a program.

Kellemesen elfáradtam...

A napi össztáv 5.300 méter volt, 350 méter pillangóval és 200 méter hátúszással.

Ma egy esti nyíltvízi edzést terveztem, de egy strandolással egybekötött medencés mozgássá alakult át a dolog, ami után este már nem volt lelkierőm a tavunkon is úszni egyet.

A Római Strandfürdő gyerekkorom kedvenc strandja volt, szinte minden fáját ismerem, de elég jelentősen átépítették az utóbbi években, főleg a medencéket.

Az úszómedence nagyon kulturált, 33 méteres öt pályás, kellemes vízű, itt úszkáltam egy keveset, majdnem egymagam osztozva az egész vízfelületen.

Három alkalommal csobbantam, közte bőséges szünetekkel, mintháromszor mindössze 600 métert úszva. A elsőt és az utolsót 200 méter laza bemelegítéssel kezdtem, majd 400 méter pille-gyors-hát-gyors kombinációt nyomtam le, a középsőben pedig 400 méter iramúszást és 200 méter váltott sprint-laza gyors hosszokat. A pille és a sprintek is nagyon jólestek, háton viszont nagyon nehezen tájékozódtam, de azt a néhány hosszt sem bántam meg.

A napi össztáv 1.800 méter volt, 200-200 méter pillangóval és hátúszással.

Tegnap fontos elhatározásra jutottam, amely meghatározza a következő másfél hónap felkészülését fejben és fizikálisan is: 2007-hez hasonlóan idén is háromszor teljesítem majd a Balaton-átúszást. Sikerült a lelkemben is kellő motivációt gyűjteni arra, hogy egyetlen százalékig se csak a teljesítés legyen a célom, és az első két alkalommal is úgy induljak neki a távnak, mintha az lenne az utolsó. Az első teljesítés célidejét még nem tudom meghatározni magamban, a tavaly úszott 1:22:08 most még eléggé elérhetetlennek tűnik, de az biztos, hogy 1:25-nél rosszabb időt elfogadhatatlannak tartanék, a három úszás átlagideje pedig érzékelhetően belül kell, hogy legyen másfél órán.

A mai esti edzést 3 km fölé terveztem, és a 400-as részeket is szerettem volna egy kicsit megnövelni.

Egyből beledurvítottam az elejébe, 500 méter hát-laza gyors kominációval nyitottam, majd a hátat pillére cseréltem és így is nyomtam egy fél kilométert. Nagyon, de nagyon jólesett pillézni ismét, és valahogy érzem, hogy minden egyes teljes erőből úszott hossz javítani fog a következő versenyen úszott időmön.

Felvettem a TEA-t és így is hajtottam 500 métert közepes erőbedobással.

A folytatás előtt megpihentem egy kicsit, majd 500 méter laza gyorssal melegítve újabb 500 méter laza gyorssal pihentetett egy-egy hossz sprinteket úsztam TEA-val, ami szintén nagyon feldobott. A végére 1 km nyugodt tempóban kezdett és nagyon lassan egy közepes tempóig fokozott TEA-s gyorssal zártam, ez 15:18 alatt meg is lett, ami az igen visszafogott erőbedobáshoz képest nagyon jó idő.

A napi össztáv 3.500 méter volt, 250 méter hátúszással és ugyanennyi pillangóval.

Az, hogy a hosszútávú iramú kilométergyűjtögetést mindenféle egyébbel - TEA, pille, hát, sprintek - is vegyítem, változatossá teszi az edzést, tovább javítja a gyors mellett az általam elismert :) másik két úszásnem technikáját is, erősíti a tüdőmet, növeli az intenzitást, azaz eléggé megfér a nyíltvízi hosszútávú céljaimmal.

Mostantól kezdve mindenféle medencés verseny eltűnt a látóhatárról egy jó darabig, és belekezdtem egy egészen más típusú felkészülésbe a nyílt vízi úszóversenyekre. Ilyenkor mindig egy picit "visszaérzem" magam abba a korszakomba, amikor még csak a tóúszások lebegtek a szemem előtt, és persze amikor még sokkal gyengébb időket úsztam és csak álmodoztam a másfél órás Balaton-átúszásról...

Az idei "strandszezon" július 4-től 25-ig tart, benne a szegedi Maty-ér úszással (4 km), a Fűzfői Öbölátúszással (3 km), a füred-tihanyi Öbölátúszással (3,5 km) és a Balaton-átúszással (5,2 km).

A ma esti edzést (25 méteres medence) nem is tudom, miért, de 8 váltott pillangó és laza gyorssal kezdtem, ami nem éppen egy standard melegítés... Mindenesetre jól esett most ez így.

Majd háromszor 400 méter gyors következett tenyérellenállással, közepes iramban. Ettől nem forrt fel éppenséggel a vérem, úgyhogy muszáj volt a mozgásigényemet még némi pillangózással levezetni, gyakorlatilag megismételve a melegítés távját.

Egy kis hidromasszázs után visszatérve 200 méter kesztyűzéssel újramelegítettem, majd 400 méter kesztyű nélküli és újabb 400 kesztyűs gyors következett, ezek már nagyobb iramban.

Még mindig jó erőben nekivágtam 400 méter pille gyakorlásnak, minden hossz után laza gyors levezetéssel és egy-másfél perc pihenővel, hogy minden erőmet bele tudjam adni a következő hosszba. Nagyon élveztem, nagyon ment a dolog, egyáltalán nem estem szét a végére sem.

Utoljára egy kis hátazás maradt, szintén hosszonként váltott iramos hát és laza gyors 400 méter erejéig. Ez is kifejezetten jó érzés volt, úgyhogy egy igazán jó kis bevezető edzésen estem túl.

A napi össztáv 3.400 méter volt, 400 méter pillangóval és 200 méter hátúszással.

A Balaton-átúszás egyelőre még némi bizonytalanságot hordoz magában számomra, így még nem sokat gondolok rá, hiszen igazán motivált csak egy biztos cél tudatában lehetek. A kérdés "mindössze" annyi, hogy idén hányszor ússzam át, és nyilván az időcélok is ebből fakadnak majd. Próbálom a célt összhangba állítani a lelkemmel, mert lehet, hogy az akaratom más választ adna erre a kérdésre, mint ami valójában a legmegfelelőbb lenne számomra.

Mégha várható volt, hogy nem is az ezt megelőzőhöz hasonlónak, de gyönyörű, napsütéses, meleg nyári délelőttnek indult ez a nap, ám mire a verseny időpontjára ért a kismutató, a melegfront megérkező, összefüggő felhőzete konstans kültéri zuhanyzóként kisebb kihagyásokkal ugyan, de órákon keresztül öntözte a tájat.

Sokszor úsztam már a Nemzeti Sportuszoda Széchy medencéjében, és mindig olyan különleges érzés volt, most pedig különösen felemelő volt versenyen is megmártózni benne.

Ezt a versenyt magamban nem vettem egy szinten a többi szenior versennyel, többek között azért, mert egy sporthétvége részeként, egyik programjaként került megrendezésre, nem pedig önállóan, úgy, ahogy a szenior úszóversenyek nagy többsége. Ettől függetlenül persze ugyanolyan motiváltan álltam rajthoz, és ugyanúgy mindent ki akartam hozni magamból, ahogy bármely más versenyen.

Ha választani lehetett volna sorrendet a három úszásnem között, amelyre neveztem, magam is úgy kértem volna, ahogy végül is következtek egymás után.

Az 50 méteres pillangóúszásra megfelelően oda tudtam koncentrálni, nagyon ki akartam úszni magamból azt, amire jelenleg képes vagyok, szét akartam szedni a vizet. Nyilván az erőfeszítésem az időmből még egy jó darabig nem fog tükröződni a technikai hatékonyság nem kielégítő szintje miatt, de ami számomra most fontos, hogy bármilyen kis lépésekkel is, de folyamatosan haladjak előre.

A rajtra szerintem jól reagáltam, erős elrugaszkodás után megvoltak a delfinmozdulatok is, majd elkezdtem tolni a dolgot, ahogy csak tudtam. Alig érezhetően visszavettem a húzásból az első 15 méteren, mert féltem, hogy elfogy a tudomány a végére, de onnantól kezdve tényleg minden erőmet beleadtam, és fejben próbáltam összpontosítani arra, hogy ne emelkedjek ki túlságosan a vízből. Végül is valamennyire kiment a karomból az erő a végére, de ezt kompenzáltam egy kis erőlködéssel, ami a sebességen szerintem nem csökkentett sokat. Az időm 34.28 lett (78.46%), ami hibahatáron belüli javítás (0.13 mp) a májusban Csongrádon úszott legjobb időmhöz képest. A jegyzőkönyvben elírás történt, amely alapján negyedikként lettem feltüntetve, de akit második helyezettnek jelöltek meg, el sem jött a versenyre, és ha eljött volna, akkor sem az én korcsoportomba tartozna...

Ezután a hátúszás következett, amelyben a céljaim egyike az volt, hogy - következetes bíráskodás esetén, tehát más versenyeken :) - kizárást maga után vonó szabálytalanságok nélkül ússzam le ezt az egy hosszt. A rajtom egyetlen részmozdulata sem volt megfelelő, a fejtartásom "változó" és túl mély volt, az iránytartásom esetleges, a vízfogásomban volt némi keresztbenyúlás, talán egyedül a lábtempóm volt rendben, és valamennyire a benyúlásom. Az időm 39.91 lett (72.68%), ami még a várakozásomhoz képest is borzalmas, de legalább már valami kiindulási alapot nyújt és motivációt teremt arra, hogy javuljak háton is, és talán egyszer majd standard szenior versenyeken is rajthoz álljak (bár ahhoz még legalább 3 mp-et le kellene csípni ebből, ami nem holnapra lesz meg). Négy indulóból végül ez volt a második legjobb idő, ami inkább a mezőnyt, mintsem engem minősít.

A gyorsúszás rajtja kicsit váratlanul ért, még rajtam volt a papucsom, az órám, a szemüvegem viszont még igazgattam, amikor a rajthoz szólítottak. Így koncentrálásról szó sem lehetett, örültem, hogy a dudaszóra egyáltalán elugorhattam a kőről és nem késtem le a rajtjelet. Hajtottam, ahogy csak tudtam, de valahogy itt még előbb kezdődött az erőlködés, mint pillén, úgyhogy örültem, hogy egyáltalán harminc másodpercen belül beértem. Az időm 29.86 lett (80.38%), ez a korcsoportomban 7-ből szintén a második helyre volt elég.

A verseny szervezése felemás volt, engem bosszantott kissé, hogy egy sprintversenyt kézi időméréssel képesek voltak összekombinálni. Ha egy tisztán amatőr versenyről lenne szó, ez még rendben is volna, de itt azért néhány klasszis úszó is felvonult, rájuk nézve kissé megalázó lehetett, hogy egy ilyen csodás medencében úszva a teljesítményük emberi reflexek és odafigyelés függvénye is. Ez még az én motivációmra is hatással van, el tudom képzelni, hogy ők mennyire komolytalannak érezhetik ezt, még ha nem is hangoztatják... Egyébként viszont megnyugvással tölt el, hogy itt is volt olyan versenyszámom, amelyben egyéni legjobbat úsztam, úgyhogy ez a sorozat még mindig nem szakadt meg a legelső szenior versenyem óta.

Még egy utolsó kis esti edzésre jelentkeztem az uszodában a verseny előtt.

200 méter bemelegítés, majd 300 méter pillangó-gyors-hát-hát összeállítás, majd egy kis nyakmasszázs.

A pihenő után 200 méter újramelegítés, és tiszta erőből 10 hossz pillangó, hosszonként egy laza gyorssal levezetve. Hihetetlenül élveztem a pillézést, nagyon jó volt, teljesen felpörgetett, csak azon izgulok, hogy mivel ezek csak 25 méterek voltak, vajon vasárnap hogy bírom majd az 50-et végig?...

A pillangótól várok a legtöbbet, elsősorban azt, hogy végig megmaradjon az erő az úszásomban, és akkor megközelíthetem a 34 másodpercet is, aminek nagyon örülnék. 50 gyorson az elvárásaim nem változtak, 30 másodpercen belül maradni, amíg világ a világ :), de még egy pár évig mindenképpen, azon belül pedig bármi lehet. A hát pedig egy fekete ló, azt szeretném egyáltalán szabályosan leúszni úgy, hogy ne kövessem el a lehetséges összes súlyos hibát, és ne vétsek a szabályok ellen...

A napi táv volt vagy 1.200 méter is, 150 méter hátúszással és 325 méter pillangóval.

Ma is egy órám volt csobbanni, és igyekeztem is kihasználni az időt minél intenzívebb úszással.

Ennek értelmében újfent beértem 200 méter bemelegítéssel, mely után 400 méter pille gyakorlás következett, amely szinte már a naptárat is híven követve ezúttal most kifejezetten jólesett.

Rövid pihivel "készültem" a következő etapra.

200 méter újramelegítés, majd egy 8-as sorozat pille-gyors-hát-hát kombinációból, ami fárasztó volt ugyan, de szintén nagyon jólesett.

A legvégén jött a kedvencem, az egy hossz laza - egy hossz sprint, ebből szerettem volna 400 métert, de az első két sprint után valami erősen benyilalt a nyakamban, így azonnal le is álltam.

A napi össztáv így 1.700 méter lett, 400 méter pillangóval és 400 méter hátúszással.

Májusban 10 alkalommal voltam edzeni, és egy kétnapos szenior versenyen is résztvettem.

A hónap során 18.700 métert úsztam, ebből gyorsban 16.800-at, pillangóban 1.600-at, háton pedig 300 métert. A gyorsúszást illetően sorozatok részeként és sprintelve 3.200 métert, időre úszva 1.200 métert, versenyszámok során 900 métert, tenyérellenállással pedig összesen 8.900 métert teljesítettem.

Megjavítottam az 50 méteres gyorsom és a pillangóm legjobb idejét, és megúsztam életem legrosszabb 200 és 400 gyorsát is versenyen, tehát elég szélsőséges versenyhétvégén vagyok túl, ám ezekből a tapasztalatokból úgy érzem, tanultam is eleget.

25 méteres medencében 200 méter laza átmozgatással kezdődött a napom, majd 400 méter pille-gyors-hát-gyors kombinációban folytatódott. A pillék pillekönnyűek voltak, egyelőre lövésem sincs, hogy miért csikorognak az egyik nap és miért szárnyalok egy másik nap, mitől olyan hullámzó érzés ez, mint maga a mozgás formája is...

Kis pihenést követően 200 méter újramelegítés TEA-val, majd pille-gyors-hát-hát kombináció, mivel szükségem van egy kis hátúszás gyakorlásra is, mert úgy döntöttem, benevezek a június 7-i Sportvarázs szenior versenyre, ahol 50 méteres számok lesznek, és a pille és gyors mellett háton is méretek magamnak egy időt.

Megpróbálkoztam a hát rajttal is, de ez továbbra is katasztrófális, lövésem sincs, milyen ívben, hogyan kell elrugaszkodni úgy, hogy a víz fölé emelkedjek és ne háttal csapódjak bele.

Háton több mint egy éve 39 mp-et mértek nekem egy hosszon, remélem, versenykörülmények között ezt 38-ra le tudom redukálni, bár a legnagyobb ellenfelem a táv szabályos teljesítése lesz, azaz hogy ugyanabban a sávban ússzam végig az egész hosszt...

Pillangón 35 mp-el, gyorsban pedig 30-al neveztem, nyilvánvalóan érezhetően ezeken belül szeretnék teljesíteni.

Ma a rövid edzés során az össztáv 1.200 méter volt, 300 méter hátúszással és 200 méter pillangóval.

Ma egy kis "nyíltvízi" úszást rendeztem külső 33 méteres medencében. 

200 méter bemelegítés után 400 méter egy-egy hossz pille-laza gyorsra váltottam. Szinte természetszerű, hogy a tegnapi könnyed pillézés után ma majdnem belehaltam ezekbe a 33 méterekbe, de így is készültem fejben, úgyhogy nem lepett meg ez az érzés.

Pihi és némi nyakmasszázs az elfekvőben.

Visszatérve 400 méter TEA gyors, majd szintén kesztyűben 400 méter egy-egy hossz laza és sprint gyors. Ez nagyon jólesett, élveztem, és ezt végre csináltam volna még sokáig is, de sajnos megint csak kevesebb mint egy órám volt az úszásra, úgyhogy itt lett vége a napnak.

A napi összetáv 1.400 méter volt, 200 méter pillangóval.

Már tegnap este is elmentem nyíltvíz-víznézőbe "A Tó"-hoz, de akkor még csak hozzászoktattam magam a gondolathoz, hogy hamarosan már itt is edzenem kell, ha felkészültnek akarom érezni magam a versenyekre. A víz már akkor is teljesen megfelelő, körülbelül 21 fokos volt, így ma este már eleve úszás célzattal vizitáltam ide.

A kellemes este ellenére szinte alig voltak a tavon, annak a helynek pedig a környékén sem volt senki, ahonnan neki szoktam vágni a túlpartnak. A víz csendes volt, talán túlságosan is nyugalmas hangulat áradt, kicsit egyedül éreztem magam.

Nekiindultam egy gyors mártózás után tenyérellenállással a másik part 500 méterre lévő pontja felé. Eleinte kicsit erőltetett tempóban, görcsös mozgással, de végül is átíveltem a távot, amely máskor 400 méternek sem érződik, most legalább 6-700 volt... Pici lihegés, majd visszaindultam nyugodtabb, közepes tempóban. Feljöttek emlékek, nagyon sok emlék az elmúlt évekből, főleg az utóbbi kettőből, jó volt belegondolni, mennyit adott nekem ez a tavacska.

Egy kör elég is volt, azt hiszem, kellően ráhangolódtam arra, hogy ezentúl ide helyeződik majd át az úszásaim jelentős része.

A napi össztáv 1.000 méter volt.

Az úszásban az utóbbi másfél év legnagyobb csalódása után agyilag viszonylag nehéz tovább lépnem, de muszáj, mert alig másfél hónap múlva már a nyíltvízi versenyek jönnek, amelyeken nyilván nem a részvétel lesz számomra a legfontosabb...

Egyelőre még fogalmam sincs, milyen edzésekkel készülök majd fel, de szerencsés helyzetben vagyok, hiszen egyrészt a versenyek táv szerinti idősorrendben következnek egymás után, másrészt még két-három hetem van arra, hogy tisztán az alapállóképességemmel foglalkozzak, amelyet kevésbé kötött edzésprogrammal is lehet fejleszteni.

Egy kis sérülés miatt megváltozott a heti mozgástervem: úszás nem volt betervezve, egy hosszabb túra viszont igen, amelyet kénytelen voltam 50 km bringázásra és némi úszásra cserélni.

Késő esti program volt az úszás ezúttal, 25 méteres medencében.

200 méter bemelegítés és 200 méter laza kesztyűzés, majd 200 méter váltott pillangó és laza gyors után engedtem néhány percet a gőzkabin és a masszázsmedence csábításának.

Visszatérve 200 méterrel újramelegítettem, majd 400 méteren időt mértem (5:42). Nehézkesen, erőlködve ment a dolog, nem is számítottam jobb időre, de még arra sem, hogy úgy érezzem, legközelebb sokkal jobb is lehet.

Ezt követően felvettem a tenyérellenállást és 400 méter hosszonként váltott sprint és laza gyorsokat úsztam, majd 200 méter pillangós szakasszal zártam. A pille nagyon könnyedén ment, kifejezetten élveztem.

A napi össztáv 1.800 méter volt, 200 méter pillangóval.

Ez volt az első szabadtéri verseny idén, amely különleges hangulatot teremtett számomra, hiszen én alapvetően még mindig nyíltvízi úszó vagyok. Arra viszont nem is gondoltam, hogy a nyíltvízi tapasztalatom nélkülözhetetlen lehet a csongrádi medencében is.

A hét eleji igen zord prognózis a hétvégére vonatkozóan szerencsére teljesen megváltozott, és remek időben lehetett részünk. Később kiderült, a teljesítményemre ez is hatással volt, így visszamenőleg biztos vagyok benne, hogy a középtávokon jobban esett volna egy borús és hűvösebb időjárás, azonban a hétvége egyébként kitűnő hangulatáért nehezen választottam volna más időt, mint ami végül is bekövetkezett.

Szombaton rögtön az 50 méteres pillangóúszással kezdődött a verseny, amelyben nyilvánvalóan a további javulás volt a célom, azonban mivel az elmúlt hetek edzései nem erre lettek kihegyezve, kicsit féltem is attól, hogy az időm megtorpanást jelent majd a fejlődésben.

A bemelegítés során az egészen egyedi és szinte múzeumba illő rajtkövekről gyakoroltam az elrugaszkodást, és mivel valamennyire érdes volt a felülete, az előre tervezett szimmetrikus rajt helyett mégis csak az atlétikait választottam, és ez jó döntésnek bizonyult.

A rajtot jól elkaptam, és magamhoz képest igen erőteljesen kezdtem, kifejezetten élveztem a haladást. 35 méter felé azonban váratlanul hirtelen összeomlott az addig rendben lévőnek, erőteljesnek, de egyben könnyednek is érzett úszásom. Egycsapásra átmentem erőlködésbe és ez érthetetlennek tűnt abban a pillanatban számomra. Később rájöttem, hogy ez valószínűleg elsősorban pszichés hatás volt, mert elkezdtem nagyon várni, hogy falat érjek, és úgy éreztem, hogy már nagyon közel van, és erre az érzésre a legkevésbé sem volt szükség abban a pillanatban. Amikor felnéztem és még mindig nem láttam tisztán a medence végét, ez igen rossz hatással volt rám, nagyrészt emiatt ment ki a karomból minden erő. Pedig nem volt szükségszerű, hiszen még a további erőlködés sem szedte szét a mozgásomat, legfeljebb az amlitúdó lett érezhetően nagyobb és emiatt veszítettem a sebességemből. A benyúlásom egészen pocsék lett, mert nem láttam tisztán a falat és messziről indítottam a karomat, ezért egy már lelassult nyújtott kisiklás végén értem el azt. Nyilván nem sejthettem még, hogy messze nem ez a falérintés jelentheti a hétvége legrosszabb hossz-zárását...

Mindezek ellenére a mérési hibahatáron túl javítottam a békéscsabai 35.02-t 61 századdal 34.41-re (78,16%), és mivel már a harmadik versenyen indultam 50 pillangón, ezt már a gyorsúszó számokkal egyenértékűen egyéni csúcsként értékelem. Szűk három hónap alatt két másodpercet csíptem le a februári nyíregyházi időmből.

Végül is nem is bántam, hogy majdnem szétestem a végén, mert így tudom, hogy van még a pillémben tartalék és képes leszek hamarosan 34 másodpercen belül is leúszni ezt a számot. A korcsoportomban 6-an indultunk és második lettem ezzel az idővel, ami azt is mutatja, hogy nem volt túl acélos a mezőny...

A nap következő és számomra utolsó egyéni versenyszáma a 100 méteres gyorsúszás volt.

A pillangóhoz hasonlóan ismét a 4-es pályára osztottak be, amelyet már a bemelegítésnél is a legrosszabb pályának találtam. A csongrádi medence ugyanis még a tavalyinál is borzalmasabb állapotban volt.

Eleve az, hogy a medence 7 pályás, párját ritkítja az országban, de ez még a legkevesebb. A sávelválasztó köteleket nem húzták meg eléggé, így viszonylag nagy intervallumban mozgott a szélességük időről-időre, túl azon, hogy a kötelekre húzott fonál-spulnik kevésbé tartották a sávon belül az úszó-keltette hullámokat, mint ahogy az versenykörülmények között elvárható lenne. A medence alján a vezető-vonalakat tavaly óta sem festették újra, így egyes sávokban ezek alig voltak láthatók, vagy mint a 4-es pályán, egy idő után egyszer csak elfogytak... A helyzetet az sem segítette, hogy nem éppen a verseny előtti nap lehetett az utolsó vízcsere, továbbá a medence oldalát és alját zöldre festette a folytonos réteget alkotó algamező, még inkább megnehezítve a gyorsúszók dolgát (akik a legkevésbé tudják nélkülözni a "vakvezetést"). Ami a végső menedéket jelethette a legtöbb pályán, azok a betonmedence "kőzetlemezei" közötti dilatációs hézagok voltak, ám ezek éppen a négyes pálya közepétől voltak a legtávolabb...

A fordulók is nagyon problémásak voltak. Erre külön gyakoroltam a bemelegítésnél, hiszen tavaly is meg kellett szerezni a rutint ahhoz, hogy ne jelentsenek gondot, mint ahogy az idén is. A medence déli oldalán a napsütés árnyékot vetett a falra, így gyakorlatilag szó szerint "árnyékra kellett vetődni", mert ha az ember megvárta, míg tisztán is látja már a falat, addigra már túl közel került hozzá.

Lényeg a lényeg, a rajtot ezúttal is jól elkaptam, ahogy az egész hétvége során minden esetben. Mivel azonban semmi sem jutott eszembe, amihez viszonyítsam az egyenes haladást, így azt a véletlenre, illetve a szerencsémre bíztam, ám ez az első 15 méteren kiderült, hogy nem fog bejönni... Beleúsztam a bal oldali kötélbe, ami ugyan nagyon nem lassított le, de a ritmusból kizökkentett, és az sem segített, hogy ezt követően újabb 10 méterrel majdnem a jobb oldaliba is belecsaptam... Azonnal leesett, hogy ez számomra innentől kezdve már nem 100 méteres, hanem picivel hosszabb szám lesz... Ezt követően automatikusan ráálltam a jobb oldali kötél figyelésébe, illetve a forduló előtt nem sokkal a nyíltvízi úszásból megszokott módon felnéztem előre, felbecsülve a medencevég közelségét. A bukóforduló jól is sikerült, az elrugaszkodás is erőteljes lett, innentől kezdve már toltam teljes erőből, ami csak kifért a csövön, folyamatosan figyelve persze a sávelválasztó kötelet... A hossz végéig kitartott az erőm, és ez jó érzés volt. Az első 50 méterre tekintettel utópia volt, mégis azt vártam, hogy az időmérő 1:06-on belüli időt mondjon, ám csak 1:06:48-ra voltam képes (83,90%). Ez csalódottá tett, de utólag beláttam, hogy reális eredmény, még azzal együtt is, hogy az iránytartás ha csak néhány tizedet is, de elvett tőlem. Az eddigi 6 versenyemből, melyet 50 méteres medencében rendeztek, hatszor indultam 100 méteren, és ez a második legjobb idő, amit úsztam. A korcsoportomban ezzel öt indulóból második lettem.

A nap utolsó felvonása számomra a 4*50 méteres gyorsváltó volt. Ahogy a váltókra - azaz a nap végére - szinte mindig, úgy most is nagyon jó 50 métert sikerült lecsapkodnom, jól éreztem magam, és végig megmaradt az erőm és az oxigénem is hozzá, pedig többnyire négyes levegővel toltam végig a távot. 1:56-os jó idővel második helyezést értünk el a +120-as korcsoportban.

A vasárnap eseménydúsabbnak ígérkezett, rögtön a versenynap elején érdekelt voltam, mi több, a "jelentős versenyszámhoz" (400 méteres gyorsúszás) igen komoly reményeket fűztem előzetesen. Szerencsém is volt, hiszen ezúttal a 7-es pályán úszhattam, amelyen némileg könnyebb volt az iránytartás.

A taktikám az volt, hogy az első százon egy normál erős iramot felvegyek, de kíméljem az izmokat és a tüdőmet, minél többet tartalékolva a táv további részére hosszú kartempókkal, alacsony tempószámmal úszva. A második százon minimum tartva, de ha lehet, kicsit fokozva az erőbedobást felkészüljek arra, hogy féltávtól kezdve olyan sebességre álljak rá, mintha már csak száz méterem lenne, az utolsó két hosszon pedig a szívem kell, hogy bevigyen a célba.

Jól is indult minden, érzésre rendben volt az iram, és nem aggasztott, hogy a 6-os pálya szépen-lassan el is megy mellettem, mivel tudtam, hogy a futambeli legjobb négy úszó mindegyike 5 percen belüli időre volt képes. Én csak a saját mozgásomra figyeltem hát, aminek az első hosszokon ura voltam, és úgy éreztem, hogy jó alapot adok magamnak arra, hogy ha erővel bírom majd a táv második felét, akkor igen-igen jó időre leszek képes. 200-nál a terv szerint magasabb fokozatra kapcsoltam, éreztem, hogy a lábvizem is jobban felpezsdült, de tudtam, még nagyon messze a vége, hogy komolyabban bizakodhassak. Furcsa módon 250-nél még tovább tudtam növelni az erőbedobást úgy, hogy nem éreztem, hogy szétesnék, és ez teljesen feldobott. Tudtam, hogy ha ezt a hosszt hajrá nélkül, de olyan iramban teljesítem, mintha már csak ennyi lenne a táv, és ebbe nem döglök bele, akkor stimmel a tervem és ki tudom hozni magamból mindazt, amire a mai napon képes vagyok. Ez így is történt, ami csak tovább növelte bennem az adrenalin-szintet, a hajrában pedig már minden energiámat mozgósítva valóban a végletekig gyötörtem magam. A célba csapva azonnal az időmérő száját lestem, hogyan is kezdődik az az idő, amit regisztrálnia kellett...

5:35:59

Soha az életben nem döbbentem meg jobban általam teljesített időeredményen, mint ebben a pillanatban.

Azonnal és nyomatékosan visszakérdeztem, hogy MENNYI? Ugyanezt a választ kaptam, plusz egy kérdést, hogy miért, rosszabbra számítottam? Mondom, dehogy, ez egy elképesztően pocsék idő... (teljesítmény-százalékban: 79,02%)

Hitetlenkedve szálltam ki a medencéből, és biztosra vettem, hogy az időmet elmérték. Elkezdtem számolni, ez 15 másodperccel több, mint Békéscsabán, ami egy örökkévalóságnak tűnik, és már azon gondolkodtam, hogy ha bebizonyosodik, hogy ez nem korrekt idő, akkor én a jövő évi versenynaptáromból ki fogom hagyni ezt a versenyt.

Nyilvánvaló volt, hogy ezek után egyből vissza is néztem a videófelvételt, amelyből tisztán kiderült, hogy én bizony centire ennyit úsztam, valóban.

Nem tudom megfelelően körülírni azt a hatást, amit ekkor éreztem. Maga az idő is nagyon döbbenetes volt, az pedig végképp, hogy nemhogy bármiféle jelét nem éreztem ennek a szégyenletes teljesítménynek, hanem éppen ellenkezőleg, majdnem biztos voltam abban, hogy ez egy igazán remek idő lesz. Mióta versenyzek, ez az első alkalom, hogy rosszabb időt úsztam, mint edzésen valaha akár tenyérellenállással, akár anélkül, bármilyen medencében. A középtávú formám nem hogy nem volt rossz, de a hétvége előtt kifejezetten jónak éreztem, de ez az idő valami olyan borzalmas volt, mintha egy sorozat részeként, vagy méginkább ha teljesen edzetlenül úsztam volna.

Az lehet, hogy tudnék jobb felkészülést is leakasztani a fogasról, de biztos voltam benne, hogy ennek nagyrészt más okai lehetnek. Emlékeztem rá, hogy tavaly is itt úsztam a szezon legrosszabb 400-as idejét, úgyhogy megpróbáltam az összefüggéseket megtalálni.

Az első versenynapon akkor is 30 fok körül volt a hőmérséklet, ahogy most is, és én egyik alkalommal sem húzódtam árnyékba, aminek erőteljes pecsenyévé sülés lett az eredménye. A napon természetesen jóval magasabb a nyugalmi pulzus, ami hosszú időn keresztül észrevétlenül képes lefárasztani a szervezetet. Emellett most ugyan jutott elég idő az alvásra éjszaka, ám ezt többnyire félálomban töltöttem, olykor észrevéve magamon, hogy gondolkodom (többek között, hogy mikre kell majd odafigyelnem a számok során, mikre gondoljak majd a rajt előtt, stb.). Nyilván amíg az úszott időn nem érződött, a gondolataim annyira magán a megvalósításon jártak, hogy nem is tudatosult bennem, hogy mennyire fáradt és kialvatlan vagyok. Az erőbedobás olyan volt, amilyennek kellett lennie, a hozzáállásom is, egyszerűen csak nem voltam vasárnap abban az állapotban, hogy képes legyek jó időt úszni.

Ami ez esetben teljesen mellékes, az az, hogy a korcsoportom egyik klasszis úszója mögött második lettem (többen nem is neveztek), a mezőny legerősebb futamában pedig hatodik. A döbbenet perceiben az is megfordult a fejemben, hogy át sem veszem az érmemet, annyira alulteljesítettem a képességeimet és a célomat, ám ezt a verziót elvetettem, mivel az a versennyel szembeni alázat teljes hiányát jelentette volna a részemről, még ha méltatlannak is éreztem magam a díjazásra.

Következett az 50 méteres gyorsúszás.

Ezen különösebben nem volt gondolkoznivaló, legfeljebb annyit döntöttem el előzetesen, hogy amíg csak tudok, négyes levegővel fogok úszni, és majdnem végig ez így is történt, csak az utolsó tempókra váltottam kettesre. A rajt után megvolt a három erőteljes delfinmozdulat, jókor törtem át a vizet, és végigbírtam teljes erőből mindenféle elgyengülés, erőlködés nélkül, így éreztem, hogy ebből rossz idő nem is lehet - bár bizakodni már nem nagyon volt kedvem... Mindenesetre 29.51-et úsztam (81,33%), ami egyéni csúcs, igaz, az 50 pillével ellentétben ez még mérési hibahatáron belüli javítás (16 századmásodperc).

Az utolsó egyéni versenyszámom - 200 méteres gyorsúszás - előtt volt időm átgondolni a dolgokat, elsősorban azt, hogy mi is történt velem, hogy ilyen elképesztően hitvány időt úsztam 400-on. Akkorát csalódtam magamban és a saját ítélőképességemben, hogy az még a képzeletembe sem fért bele, nemhogy a tudatomba. Kezdtem elfogadni persze, hogy ez így történt, és ez részben félelmet keltett bennem a 200 előtt, részben viszont az elszántságomat fokozta, hogy igenis szanaszét fogom úszni magam és megmutatom, hogy felkészült vagyok és nagyon jó időt fogok úszni.

Semmit nem akartam a véletlenre bízni és életemben először úgy döntöttem, hogy megkockáztatom azt, hogy túlúszom magam egy szám elején és összezuhanok a vége előtt. Az első százat minden mindegy alapon erőből végig akartam tolni, nem érdekelve, hogy csak a féltávon leszek túl, a második százat pedig a szívemre bíztam.

Bele is húztam a rajtot követően rendesen, kétszázhoz illő erőbeosztásról szó sem volt. Az első forduló a medence déli, falárnyékos oldalán viszonylag jól sikerült, és utána is úgy éreztem, viszem is azt az iramot, amit elvártam magamtól, bár meg sem próbáltam már megtippelni, milyen lehet majd a százas részidőm. Nem is sejtettem, hogy ennek már nem lesz jelentősége...

Ahogy éreztem, hogy közeledek a medence végéhez, előrenéztem, és láttam a fal kontrasztját. Nem tudatosult bennem, csak később visszagondolva, hogy erre a falra teljes sebességgel egyszer sem gyakoroltam a bukófordulót a bemelegítések alatt, és ennek döntő jelentősége volt. Úgy éreztem, megint árnyékra kell vetődnöm, különben időt fogok veszíteni azzal, hogy megvárva az "éles képet" túl közel úszok a falhoz, ezért végre is hajtottam az átfordulást. Az elrugaszkodás mozdulata közben viszont nem volt sehol a fal... A rúgással teljesen kinyújtottam a lábam, de még így sem érintettem a falat, ami pánikba átcsapó meglepetést jelentett számomra. Ösztönösen visszafordultam és kézzel rácsaptam a falra, miközben szitkozódtam magamban egy nagyot, és egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem megtörténhet. A pánik kitartott a következő kartempókig, a dühöm pedig a táv végéig, sőt, azon is túl... 2:34:00-es egészen borzalmas, edzésszintű időt úsztam, de ez még hagyján ahhoz a szégyenérzethez képest, amit a féltávú fordulóm miatt éreztem. Ez egy hobbiúszótól még elfogadható lett volna, egy országos bajnokságra készülő versenyzőtől viszont abszolút méltatlan produkció volt.

A nap végén még az egyik 4*50 méteres vegyesváltónk befutóembereként úsztam 50 méter gyorsot, amibe beleadtam minden dühömet, de a túl nagy hátrány miatt ha sprinter volnék (de nem vagyok), akkor sem tudtam volna behozni már magunkat az első helyre. Így a hétvége ötödik ezüstjét is begyűjtöttem.

Ha valami, akkor ez a hétvége igen nagy hatással volt és lesz az úszásomra, annak minden elemére, a motivációktól kezdve az edzésterveken át a későbbi versenyeken úszott időkig bezárólag. Idő kell ahhoz, míg minden kialakul bennem, míg minden szükségesnek érzett változtatást a gyakorlatba ültetek, mégis azt hiszem, az eddigi edzések elemei maradhatnak meg a legbiztosabban annak ellenére, hogy a középtávokon nem éppen abban az értelemben alkottam maradandót, amelyben szerettem volna.

Ami ennél még lényegesebb kérdés számomra, az az, hogy érdemes-e egyáltalán fejben ilyen komolyan vennem az úszást, akarom-e ezt az egészet én ennyire...