Tavaly az "ennek megfelelő" hétvégén az almádi strandúszáson és a fűzfői öbölátúszáson vettem részt. Idén is eredetileg ezeket terveztem be, de aztán mégis változtattam, legalábbis ami a szombati napot illeti, mivel ezúttal Szegedre, a Maty-érre, egy 4 km-es versenyre neveztem be.
Az időjárás kegyes volt, a délelőtt 9-kor induló verseny időpontjában - és tulajdonképpen egész délelőtt - sűrű bárányfelhős, szélcsendes idő volt, kellemes vízhőfokkal. Az 1.000 méteres evezőspálya két partmenti sávján lett kialakítva az úszófolyosó, a 4 km-hez ezen két kört kellett megtennünk.
Mivel a reggelim laktató volt és elég sokat is ittam még közvetlenül a rajt előtt is, emellett pedig tisztában voltam vele, hogy az állóképességem és a kipihentségem is hagy némi kívánnivalót maga után, így az elején egy közepes kezdő iramban egyeztem ki magammal.
Ez meg is hálálta a bizalmam, mert még így is rekeszizom- és lábfejgörcsökkel küszködtem egészen 1.200 méterig, ám ezeket sikerült időben "kezelnem" és visszaszorítanom úgy, hogy időt sem nagyon veszítettem miattuk. Ezt követően ilyen jellegű problémám már nem volt.
Az iránytartás eleinte nagyon gyengén ment, az úszósáv talán 5-6 méter lehetett, de nekem többször is sikerült a sorvezető bójákat letaglóznom, lefejelnem, átúsznom közöttük, és a túl laza fejtartásnak köszönhetően elég sok vizet is nyeltem menet közben. Az első fordulás után, amikor a jobbos levegővételemnek megfelelően már nem az evezőspálya egésze, hanem közvetlenül a part volt mellettem, sokkal jobban ment a dolog, így egy erősebb ritmust is képes voltam végre felvenni, és az első 16:40-es ezer méter után 16:20-at produkáltam a féltáv előtt.
A harmadik ezerre fordulva kissé hosszúnak tűnt a 4 km... Néhány másodpercig egy kis elgyengülést éreztem, miközben megbarátkoztam a gondolattal, hogy még egyszer ennyi van hátra, de tudtam, ezt csak azért érzem, mert idén ilyen távot egyben még alig-alig úsztam medencében is. Aztán újra az úszásra figyelve finoman tovább fokoztam az iramot, hol erősebben húzva, hol a húzáserőt megtartva hosszabban kivezetve a tempókat. A hangulatom viszonylag jó volt, ami nálam mindig kulcskérdés még a verseny előtt is, de főleg közben. Számolgattam a részidők alapján, hogy van esélyem az 1:06-os határon belül maradni, amin kívül elfogadhatatlannak tartottam volna a táv teljesítését magamtól. A harmadik kilométerem 16:12 lett.
Ekkor gondolkoztam el azon, hogy mikor lenne biztonságos hajráznom, de nem nagyon tudtam eldönteni, túl bizonytalan voltam az erőnlétemben, abban, hogy egy adott távon egy fokozott tempót képes-e kibírni a szervezetem megszakadás nélkül a végéig. Így inkább az érzéseimre bíztam a dolgot, és úgy döntöttem, egy viszonylag gyors ritmusváltás helyett inkább lassan és fokozatmentesen kezdek egyre lendületesebb úszásba. Ez nem igazán sikerült, néha vissza kellett vennem az erőbedobásból, és csak az utolsó 4-500 méteren tudtam valóban folyamatos plusz erőbedobással felgyorsulni a célig.
Ott nem sikerült egyből felmászni a stégre, csak a második próbálkozásra (most már tudom, hogy ezen egy helyezést veszítettem...), majd felszaladtam a partra a kódleolvasóhoz. Az időm 1:05:12 lett (az utolsó kilométer a leolvasásig bezárólag 16:00), amiből kb. 30 mp lejön, ha effektív úszóidőt számolok, és ez már viszonylag bíztató alap lehet a balatoni nyíltvízi úszásokhoz.
Az eredménylisták szerint 340-en értek célba, a hosszabbik, 4.000 méteres távon 129-en, ebből 89 férfi, akik közül a hatodik legjobb időt úsztam. Az ötödiktől 2, a negyediktől 49 másodperccel maradtam el, a dobogósok viszont olyan tudományos időket értek el, amelyekhez a legjobb formámban sem lehetett volna közöm.
A rendezvényről egyedül a díjazást hiányoltam, egyébiránt nagyon kellemes emlékként őrzöm magamban, kifejezetten pozitív élmény volt, főleg, úgy, hogy ez volt az év első nyíltvízi eseménye, amely tökéletes bemelegítésként és erőfelmérésként szolgált három héttel a Balaton-átúszás előtt.
