Mindenféle előjel és felkészülés nélkül úgy döntöttem, hogy több mint két éves teljes tűzszünet után ismét részt veszek egy hivatalos szenior versenyen.

Eredetileg a Nyéki Imre emlékversenyt terveztem, ami hagyományosan december elején van, ez azonban szervezési okok miatt kihullott a naptárból, helyette a százhalombattai Kiss László uszodában rendeztek egyet.

Mindenképpen csak az egyik versenynapra szerettem volna elmenni, így ennek megfelelően is választottam ki azokat a számokat, melyeket bevállalok. A vasárnap és az 50 gyors illetve az 50 pille lett a nyertes.

Mivel 25 méteres medencéről van szó, a forduló miatt gyorsban nyilvánvalóan az lett volna egyértelmű célkitűzés, hogy 29 mp-en belüli időt érjek el.

A feltételes mód létjogosultságát a felkészültségem szintje adta, ami egyenlő volt a nullával. Egész évben - a nyíltvízi és a szentendrei versenyeken úszott hosszokat, kilométereket kivéve - egyetlen megerőltető hosszt sem úsztam. Semmi sem késztetett erre, sem becsvágy, sem célok, semmiféle motiváció. Igazából még utólag sem tudom, előzetesen mit kerestem itt, hiszen tudhattam, hogy semmiféle babér nem teremhet a vízben felkészülés nélkül. Az elért idő a legkevésbé sem szerencse kérdése.

Az 50 gyorssal kezdtem. Értelemszerűen még ennek is féltem teljes erőből nekikezdeni, így a viszonylag jó rajt után az első hosszt visszafogottabban kezdtem, mint kellett volna. A fordulót távolabbról indítottam, így lendületet is veszítettem, de aztán már menni kellett, ahogy csak lehetett. A vége előtt nem haltam bele, ebből is éreztem, hogy tényleg teljes gázzal tolni kellett volna a rajttól kezdve, szóval ezt elrontottam. Az időm 29.70 lett. Még szerencse, hogy nem 50-esben úsztam, mert az kicsúszott volna a 30-ból.

Még félelmetesebb volt ez a rettenetesen nagy táv pillangóban. Korábbi versenyeken párszor már akkor is jött a nagyhalál, amikor motivált és felkészült voltam, így most igyekeztem nem is gondolni erre, hogy csak úszás közben fájjon, előtte még ne...

Ismét csak nem mertem futkorászni az első hosszon, nehogy a végén a búvárok jöjjenek értem, de aztán a másodikat - érzésre legalábbis - feltűnően jól végigbírtam, és megint csak azt éreztem, hogy maradt bennem erő a benyúlás után is. Nem volt jó érzés. Az időm a már vállalhatatlan 36 mp-től alig maradt el.

Életemben egyébként először kellett fordulnom lepkében, hiszen eddig még mindig csak 50-es medencében és csak 50 métert vállaltam belőle. Természetesen ennek a gyakorlására sem vettem a fáradságot előzetesen. Azt hittem, ha valamivel, hát ezzel nem lesz gond, de amennyire bénán sikerülhet egy forduló, ahhoz az enyém erősen konvergált. Nemhogy nem gyorsított, de szerintem 50-es medencében, forduló nélkül  jobb időt úsztam volna. A falról lecsúszott a lábam, így a kidelfinezést szinte lendület nélkül kezdtem, aztán amikor már éppen begyorsultam volna, akkor szakítottam meg... Tanítanivaló volt.

Látva csodálatos teljesítményemet, Rentka doktor azonnal felajánlotta számomra a mix vegyesváltó lepkéjét is. Erre mit lehet mondani?

Ki ha én nem?...

Senki. Ekkor már csak négyen voltunk a csapatból a helyszínen...

Óh, mondom is neki, nagyon elcsesztem az egyéni pillét, mert remegett a gatya, de majd most meglátja, sokkal jobb lesz, bízhat bennem.

Mentem is, mint az atom, szinte hasítottam a vizet, csak a régi időkkel ellentétben valahogy mintha a száguldásom közben a falat is tolta volna előttem valami láthatatlan erő. Próbáltam ugyan hajtani, de azt figyeltem meg, hogy csak a húzásomba igyekszem erőt tenni, viszont nem pörög a kar, mert még a ciklus közben pihentetem magam a következő húzás előtt. Volt némi derékmozgás is, de szerencsére ezt videó nem rögzítette, kívülről valószínűleg csak szánalmas ideggörcsös rángatózásnak tűnhetett. A forduló szinte dettó olyan műkedvelőre sikerült, mint előtte, a második hosszon pedig már fizikailag is csak szenvedtem. Örültem, hogy partot értem.

A mért részidők szerint a nagy fogadkozás nem is maradt alaptalan, sikerült vagy 7 századdal jobb időt vergődnöm a váltóban, mint előzze egyéniben. Persze a korrekt összehasonlításhoz feltételezni kell a lehetetlent is, mégpedig hogy a reakcióidőm nyilvánvalóan a biztos világcsúcsot jelentő 7 századon belül volt... Hogy ez mégsem elképzelhetetlen, azt éppen a hivatalos jegyzőkönyv támasztja alá, melyben a helyi váltó annak ellenére ért be csak második helyen, hogy mellúszó hölgytag szétalázta a férfi gyorsúszás aktuális világcsúcsát, de a gyors váltótag is ezt közelítő időt úszott :) (nyilvánvaló panelhiba, a két váltótag 25-ös részideje került be az 50-es helyett).

Néha felkavaró, rossz érzések töltöttek el a nap közben, de szerencsére nem volt sok holtidő, az események pörögtek, a szervezés flottul működött, villámgyorsan véget ért a nap. Nem tudom, mikor és hol fogok versenyezni még bármilyen medencés számban hivatalos szenior versenyen, sőt, azt sem, hogy egyáltalán indulok-e még valaha.

Amatőr versenyen még biztosan, már csak azért is, mert egy jövő hét végi alkalomra már korábban lecsaptam...