Péntek van, mostantól vasárnap reggelig már csak regenerálódás a program. Már a BÁ másnapján átmozgattam magam kétszer ötszáz méterrel, majd azóta három napon is két-kétezres penzumot tudtam le, megtoldva összesen három óra gyógytornával.
A borzalmas szombati emlékek után egyértelmű volt, hogy menekültem a rögzítőtől, első számú cél volt, hogy rendkívül óvatosan, de próbálgassam az e nélküli úszást. Eleinte erős félelemérzetem volt, nem tudtam eléggé odafigyelni az úszásra, mert a bal lábam minden apró mozdulatát detektáltam. A hosszok mentek szépen, sok megállással, pihenéssel, és ugyan érezhetően jobban haladtam a csökkent ellenállás miatt a vízben, mint szombaton, de éreztem, hogy a húzóerőm nem indult még el. Többször megfordult a fejemben, hogy idő előtt abbahagyom, mert nem esett jól, de rájöttem, nem lehet tolni az időt, mert enélkül sincs elég...
Aztán eljött a csütörtök, az utolsó nap, amikor uszodába mehettem. 33-as medencében még zenével sem esett jól az első tíz hossz (pedig a lábam próbálgatása meglepően jól sikerült, kb. 80%-os lábtempóra már biztonságosan képes a balos is), meg kellett állnom utána, majd legyötörtem még egy tízest, ekkor már viszont vágytam kifelé a medencéből. Vagy húsz perc pihenés hozta meg a kedvemet a folytatásra, ekkor viszont történt valami, mert már az első hosszok is egészen mások voltak, mint a kezdetkor. Ahogy bemelegedtem, ez csak fokozódott, és éreztem, hogy kezdek végre betörni: mintha erőt pumpáltak volna végre a karomba, egyre jobban bele tudtam kapaszkodni a vízbe, hosszról-hosszra növeltem a tempót úgy, hogy élveztem az iramot, és mintha visszatért volna az éhségem is ezzel együtt az úszásra, fantasztikus volt! Igaz, ez csak alig pár száz méterig tartott, mert gyorsan elfáradtam, de REMÉNYT adott, hogy valamikor még lehet ebből valami...
Nyilván az Öbölre álmodott egy órás cél nem kivitelezhető, ezt most már biztosan kijelenthetem, de legalább már valami közelebbiről tudok álmodni...
Az A terv 1:03, a B pedig 1:05 lesz, most legalábbis így érzem. Sajnos ezeket semmivel az égvilágon nem tudom alátámasztani, de... reménykedem!
