Egy év kihagyás után idén másodszor vettem részt ezen a csapatversenyen.
Előzetesen úgy tűnt, hogy elegendően leszünk a versenyen, 16 teljes értékű játékosunk plusz egy kismama várta a rajtot a verseny előtt, de végül is két fővel kevesebben érkeztünk meg a tetthelyre. Eleinte még az üresen maradt helyek önkéntes alapon való kipótlásában gondolkodtunk, de a délután folyamán a csapattársaim újragondolták a beosztást és az egyik, a tervezés során csak részben megvalósított, forgásos verziót rajzolták fel, ami jobb megoldásnak tűnt - és bizonyult is a nap során -, többféle szempontból is.
Az 50 méteres medence már az első etapban is nagyon hosszúnak érződött, főleg úgy, hogy a két évvel ezelőtti élmények bennem halványabbak voltak, mint a többiekben a tavalyiak. Így az első etapom első hosszainak keményen nekiestem, de ez igen gyorsan visszaütött, már a negyedik-ötödik hossz után majdnem szétszakadtam és alig kaptam levegőt. Kellett majdnem negyed óra, míg visszatért belém az élet, addig eléggé visszaesett a sebességem, és csak a legvégére tértem nagyjából magamhoz.
A következő úszásaim alkalmával már igyekeztem inkább csak lendületesen kezdeni, és ahogy éreztem, hogy birom, úgy óvatosan beleadni plusz erőt a hosszaimba. Ez a délutáni és az esti csobbanásomnál is jól működött, és ha még mindig nehezen, de már nagyobb gond nélkül végigbírtam az időkeretet. Ekkor 34 és 36 mp közötti hosszokat mértek nekem kintről, illetve mértem én is magamnak.
Az éjszaka során igyekeztem kihasználni a szűkös pihenési lehetőségeket, bár aludni nem nagyon lehetett. A hajnali etap elején éreztem, hogy gyakorlatilag ennyire volt elég az edzettségem, mert ekkor már minden hossz nagyon nehéz volt, teljesen elmúlt az a könnyedség, amivel pár órával korábban még kaszaboltam a vizet.
Összesen tehát 5 órát voltam vízben, ezalatt 148 hossz sprintet (7.400 méter) úsztam. Csapatunk, a Bármit Megúszók 1.836 hosszal végzett, ami 91.800 méter, melyre büszkék lehetünk, mert ahogy én tapasztaltam, 14 emberrel 24 órát úszni 50 méteres medencében nagyjából ugyanakkora terhelés, mint ugyanezt tenni 11 emberrel 33 méteresben (idén áprilisban Sopronban). Sajnálom, hogy nem voltunk legalább annyian, mint ahogy a létszámunk kinézett még egy nappal korábban, de igazából most éreztük csak meg, hogy ahhoz, hogy a terhelés ne legyen túl nyomasztó, egy 18 fős keretnek mindenképpen meg kell érkeznie, ha 50 méteres medencéről van szó.
Voltak a verseny közben olyan jogos hangok, hogy egy szűk létszámú 24 óráson túl lehet esni csupa jóérzésekkel is, ha egyszer úgy alakult, de ez már a második volt, ahol túl domináns volt a megterhelés, és legközelebb nem kellene eljönnünk, ha nem sikerül egy valóban bő keretet összehozni. Persze sem Sopronban, sem most itt Dunaújvárosban nem az volt a cél, hogy kipróbáljuk, hogy maroknyian is meg tudjuk-e csinálni, de kétségkívül az is megtörténhet, hogy legközelebb sem tudunk annyi csapatembert csatasorba állítani, amennyi a rendezvény élvezhetővé válásához minimálisan szükséges. Ezt átgondolva az utolsó hosszomat már annak a tudatában úsztam, hogy az is előfordulhat, hogy ez a legutolsó néhány tempó, amelyet egy 24 órás úszógálán megteszek.
