Elérkeztem életem tizenegyedik, az idei hetedik és egyben utolsó szenior versenyéhez.
Minden körülménytől, a felkészültségemtől is függetlenül a túlzás határához közelítően bátor nevezési időket adtam meg mind a négy egyéni számban, amelyben beneveztem. Nyilván tisztában voltam azzal, hogy számomra is inkább ezek teljesítése lenne a meglepőbb, de ezzel is fokozni akartam a magammal szembeni elvárásaimat.
A versenyen a tavalyihoz képest sajnos kisebb volt a létszám és a mezőny krémje sem volt olyan sűrű, ez engem mindig elszomorít, mert a helyezéseim így sokkal kevésbé hitelesek és értékesek. A klubunkat is mindössze tizenegyen képviseltük.
Szombaton az első és egyetlen egyéni versenyszámom a 100 méteres gyorsúszás volt, amelyben mindenáron szerettem volna erősen 1:05-ön belül úszni, már csak azért is, mert tavaly is csak 17 századdal maradtam ezen a szinten kívül. A bemelegítésnél laza hosszokat úsztam, összesen 600 méteren át, zenével, gondolkodva a taktikán. Úgy döntöttem, hogy nagyon felpörgetem a kartempóm az első hosszon, és olyan 60-70 méteres, nagyon erős iramban kezdek, és megpróbálok nem lemaradni a szomszéd pályán úszó sporitól (az utolsó futamban a 8-as pályára lettem kiírva, mindenki más nálam jobb idővel volt nevezve), és amikor kezdek kifulladni, talán az adrenalin iramvesztés nélkül bevisz a célba. Ez a kockáztatás volt már, hogy bejött, az eddigi legjobb 100-as időmet is így úsztam.
Hát bele is kezdtem egy jó rajt után, és meglepődve észleltem már a hossz közepén, hogy vagy fél testhosszal vagyok a 7-es pálya előtt. Kicsit megijedtem ettől, de nem vettem vissza az erőbedobásból, és tudtam, hogy a második hosszon dől el minden. A fordulóm nem volt túl jó, mert nem elég közel fordultam a falhoz, így nem is tudtam erősen elrugaszkodni, viszont nyomtam tovább, ahogy csak bírtam. Az előnyöm nem csökkent a kollégához képest, ami jó érzés volt, mert ez további erőt adott, hogy mindent kiadjak magamból és ne engedjem magam elgyengülni. Sajnos a második fordulóm is távolira sikerült, de az erőm a végéig kitartott, így a célbaérés után igen kíváncsi voltam, milyen időt hoztak ki nekem. Roppant csalódott lettem, hogy 1:05.90-et mértek (83,50%). Ez a szám Nyéki Imre emlékszám révén teljesítmény-százalékos kiértékelésre is került, amelyben 23. voltam a 46 kiértékelt férfi gyorsúszó között.
Ezután elgondolkoztam egy kicsit a versenyzést illetően, volt is időm, hiszen a váltóig még jó sokat kellett várni. Végleg elhatároztam, hogy ez így nagyon nem lesz jó, így nem mehet tovább. Most már túl sok csalódást keltő időt úsztam ebben az évben, de különösen az utóbbi versenyeken, és akármennyire is szeretek versenyekre járni, igenis komolyabban, tulajdonképpen újra komolyan kell vennem a felkészülést. Most ezt a konkrét időt például meg tudom magyarázni a tegnapelőtti véradással is (mint ahogy a tavaly októberi Cetrend előtt is sikerült ugyanezt egy nappal korábbra időzítenem), és ennek lehet olyan lassító hatása, amelyet belülről nem is lehet észlelni, de a lényeg egyáltalán nem ezzel, hanem a hozzáállásommal kapcsolatos.
A nap végi 4*33 méteres vegyesváltóban gyorsúszóként szerepeltem, és ezúttal is jólesett egy nagy pörgetés. A +160-as korosztályban négy csapatból harmadikok lettünk 1:30.46-os idővel.
Vasárnap három úszásnemben és egy váltóban is jelenésem volt. A rajtok gyakorlását az e napi bemelegítésre terveztem. A dunaújvárosi versenyen próbáltam ki először, hogy a régi típusú rajtkövekről hogyan lehet csúszásmentesen és erőteljesen elrugaszkodni, és most ebből profitáltam: a rajtkő felső lapjának aljába kapaszkodtam elől, és így szorítottam a talpaimat a kő tetejéhez.
A 33 méteres gyorsúszással kezdtünk. Tavaly 18.63-at úsztam, ezt el sem tudtam képzelni, hogy ne javítsam meg. A rajt előtt először arra koncentráltam, amikre figyelnem kellett, például hogy nagy levegővel induljak és azt minél tovább cipeljem, és lehetőleg csak egyszer vegyek levegőt. Ezután arra próbáltam koncentrálni, hogy nyugodjak meg és ne koncentráljak semmire, így viszont a rajt után jutott csak az eszembe, hogy nagy levegőt vegyek... Ekkor már késő volt, pörögnöm kellett, úgyhogy többször is levegőt kellett végül vennem a hossz során, ennek ellenére 18.22-t úsztam, ami talán már a mérési hibahatáron túli javításnak könyvelhető el. Ebben a számban a korosztályomban mindössze négyen indultunk (és ez még soknak is számított, hiszen háton és pillén csak hárman), és harmadik lettem.
Ezt követően egy számomra érdektelen úszásnem, majd a 33 méteres hátúszás volt soron.
Sokat gondolkoztam, vajon a 24 másodperces nevezési időm nem túl erős-e, hiszen 50-en egyelőre 38 másodpercen kívül vagyok, itt a 33-asban pedig a legjobbak is csak 19.50-20.00-on neveztek. Ezzel azonban nem foglalkoztam sokat, úgysem tudnék rajta változtatni, és legfeljebb csak még jobban fog motiválni, nehogy túlságosan kicsússzak belőle.
Ami miatt izgultam, az elsősorban a rajt volt. Amellett, hogy ne csússzak meg elrugaszkodáskor, fogalmam sem volt, hogy a csobbanás után a víz felszínén vagy az alatt találom-e majd magam. Azt tudtam, hogy ha utóbbi fog bekövetkezni, az nagyon pozitív, mert lehetőségem lesz hosszan kidelfinezni, amiről feltételeztem, hogy gyorsítani fog rajtam.
El is rajtoltam, ami elég csattanós hátasra sikerült, és meglepődtem rajta, hogy ennek ellenére a víz alatt találtam magam. Ezt majd jó lenne alaposabban begyakorolni, mert a meglepődöttség kissé összezavart, elkezdtem kapkodni, emiatt csak két delfintempót csináltam, és a felszínen heves kapálózásba kezdtem, az edzésen szokásosnál pörgősebbre vettem a kartempómat. A videófelvételből látszik, hogy akik kiugrottak és ezzel a rajtnál megelőztek, azokra lassan elkezdtem feljönni és visszaelőzni, és egy spori kivételével ez sikerült is a célig. A hossz közben rájöttem, hogy nagyon mélyen tartom a fejem, de a következő gondolat már az volt, hogy mennyi van még hátra... Elfelejtettem, hogy jönni fognak a keresztzászlók, amelyektől kimértem a bemelegítés közben, hogy a negyedik kartempóra kell benyúlnom, úgyhogy ehelyett tempó közben hátranéztem, ami egy picit be is lassított... A tempózásom kívülről egyébként egészen bíztatónak és magamhoz képest közepesen erősnek tűnik, a jobb kartempóm valamiért egy picit még hajlított, de úgy nagyjából kezd alakulni a stílusom. Az időmnek nagyon örültem, 22.98-at úsztam, ami egy másodperccel jobb, mint a nevezési időm, és csak ugyanennyivel gyengébb a tavalyi pillémnél is. Átszámítva 50 méterre és figyelembe véve, hogy nem fulladtam ki a végére, azt gondolom, ez már minimum 37 másodperc körül lenne, és ez egészen felvillanyozott, és nagy várakozásaim vannak a következő versenyt illetően.
Az utolsó egyéin versenyszám a 33 méteres pillangóúszás volt. Tavaly ilyenkor úsztam pillét először versenyen, így hát kíváncsi voltam, mennyivel vagyok most előrébb. Egyértelmű volt, hogy a stílusom valamelyest jobb lett, de sajnos még mindig nagyon függenek az időim a beleadott nyers erőtől, amivel a technikai csiszolatlanságot igyekszem kompenzálni.
A hosszom végül is nem olyan volt, mint amilyenre terveztem, erőseket is próbáltam húzni, és pörgetni is egyben, így viszont valahol a kettő között kötöttem ki. Valahogy még meg kellene birkóznom az adrenalin okozta amnéziával, mert a rajt előtti izgalom sokszor kisepri a gondolataimat a fejemből. Az időm kerek 21 másodperc lett, ami 86 századdal jobb a tavalyinál, amely az egyetlen viszonyítási alap. Ezzel viszonylag elégedett is lettem.
A legvégére még egy szintén +160-as korcsoportos 4*33 méteres gyorsváltó jutott, ahol befejező emberként kézi méréssel 17.9 mp-et úsztam, a váltónk pedig 1:18.06-ot (ami körülbelül kerek 2 perces időnek felelne meg 50-es medencében), és ezzel hat közül csak az ötödikek lettünk.
Amíg az első versenynap csalódást okozott, addig a második pozitív meglepetéseket. Vasárnap gyorson és pillén javítottam annyit, hogy a kézi időmérés pontatlanságát is figyelembe véve megnyugodhassak, hogy ezen a versenyen is úsztam új legjobb időket. Háton pedig kaptam még egy kis lendületet, még akkor is, ha továbbra is gyerekes technikai alaphibákkal küzd az úszásom.
