Az idei november az utóbbi két és fél év legkevesebb össztávját hozta, mindössze 10 kilométert gyűjtöttem össze. Ennek mind lelki, mind motivációs okai voltak, azt hiszem, ha van holtpontom, akkor az - idáig legalábbis - ez volt.
E hónapban egy szenior versenyen vettem részt, amely a hónaphoz méltóan abban is egyedülálló, hogy ez volt az első, amelyen egyetlen számban sem sikerült egyéni rekordot úsznom. Igaz, 50 gyorson azért csak 1 századmásodperccel maradtam le a legjobb időmtől, de utólag nem is bánom, hogy ez így alakult.
A verseny mellett további mindössze hat alkalommal edzettem, ez 700 méter kesztyűzést, 100 méternyi sprintet, 2.200 méter időmérést (középtávokon négy alkalommal), 700 méter hátúszást és 1.000 méter pillangót tartalmazott.
Szerencsére egy sprintverseny következik, amelyen elvileg nem kellene láthatóan kiütköznie az edzetlenségemnek, mindenesetre azt hiszem, akármilyen időket is úszok majd, komolyan el kell gondolkoznom a hogyan továbbon.