Az előző évhez hasonlóan a tavalyit is a Nyíregyházi Nemzetközi Szenior Úszóverseny nyitotta, amely 2008-ban életem első szenior versenye volt, és az első győzelmemet is hozta egy versenyszámban.
Most nem voltak, nem is lehettek hasonló várakozásaim, mint egy évvel ezelőtt, hiszen a felkészültségem nem közelítette meg az akkori szintet, de a javuló technikámat illetően azért lehetett keresnivalóm a legjobb időimre, vagy legalább a tavalyi teljesítményemre való tekintettel.
Az első nap nem jól sikerült, az egyik kevésbé kedvenc versenyszámban, az 50 méteres gyorsúszásban nem alkottam valami nagyot.
Másnap a 400 méteres gyorsúszás már valamivel jobban sikerült, illetve hát akkor még nem tűnt annak, mert egy másodperccel gyengébbet úsztam a tavalyinál, ám mégis ez lett a második legjobb 400-am, és egyben az egyetlen győzelmem az évben a szenior versenyeken.
Ezután egy nagyon várt, de egyben rettegett versenyszám, az 50 pille következett, amelytől hosszabb távon vártam sokat, és nagyon meg is szerettem, ám a "bemutatkozásom" nagyon gyengére sikerült.
A 100 méteres gyorsúszás viszont annál jobban: egy nagyon áhított szintet, az 1:06-ost léptem át lefelé, ami nagyon sokat jelentett lelkileg.
Márciusban a Békéscsabai Nemzetközi Szenior Úszóversenyre készültem, amely több szempontból is vonzott.
A mezőny meglepően erős volt, még a tavalyi OB-nél is erősebb, engem gyakorlatilag minden számomban lemostak a pályáról. Ez azonban cseppet sem vette a kedvemet attól, hogy nagyon örüljek az egyéni rekordjaimnak, amelyeket ezen a hétvégén úsztam.
50 pillén szóba sem jött, hogy önmagában elég a boldogsághoz, ha simán csak javítok a nyíregyházi időmön, annyira gyengén úsztam még akkor. Mindenképpen szerettem volna érezhetően jobb eredményt, és végül ez össze is jött.
100 méter gyorson egyértelműen az 1:06-on belülre kerülés volt a cél, de valahogy rossz napot foghattam ki, mert meg sem közelítettem ezt. Nagy csalódás volt!
A második versenynap a 400 gyorssal kezdődött, amelyre nagyon bíztató edzésidőket értem el a verseny előtt, így komoly várakozásaim voltak. Nagy örömömre sikerült 1 mp-el megdöntenem az egyéni csúcsomat, amit az előző évi országos bajnokságon úsztam, és ez egyben az egész év legjobb 400-as idejének bizonyult.
Nagyon sokat dobott ez az idő az egyébként sem rossz kedvemen, ami a még hátralévő 50 gyorson kamatozott is. Itt szintén egyéni legjobb időt úsztam.
A verseny keretében a 400 gyors emlékszámként szerepelt, így ennek időeredményeit teljesítmény-százalékosan is kiértékelték. Ennek alapján úgy érzem, a rangsorban elfoglalt helyet illetően nem vallottam szégyent, a 28 induló eredményeiből az enyém a 11. legjobb volt.
Áprilisban a Bármit Megúszók csapata a harmadik alkalommal vágott neki a Soproni 24 órás Úszónap csapatversenynek. Hiába volt azonban a rutin, idén egy másfajta kihívással találtuk szembe magunkat: a kis létszámunkkal. A csapat mindössze 11 úszóval képviselte magát, de a verseny első óráiban még ennél is két fővel kevesebben voltunk. Ehhez képest a teljesítményünk több volt, mint tisztes helytállás: a 2.800 hosszal - 93,3 km - felülmúltuk minden várakozásunkat.
Májusban a Csongrádi Nemzetközi Szenior Úszóverseny következett, amelyet ismét a tavalyihoz hasonló, méltatlan körülmények között rendeztek. Igazából nem is szólhatnék egy szót sem, mert idén - csak úgy, mint egy évvel korábban - szintén az év legborzalmasabb időit úsztam középtávokon, de az is igaz, hogy a medence minden képzeletet felülmúlóan a pusztulás határán állt. Az ősrégi rajtkövek egyike billegett, a medence moszatos, a bemelegítéstől kezdve zavaros vizében a vezető csíkok idén már egyáltalán nem látszottak, voltak olyan pályák, ahol a betonaljzat dilatációs rései is annyira távol voltak, hogy semmi sem segített a víz alatt az iránytartáshoz...
Ennek ellenére elszánt voltam és a 200 gyors kivételével minden számban egyértelműen csak az egyéni csúcs volt az elfogadható eredmény számomra.
50 pillén ennek megfelelően kezdtem, és bár a hossz végére ijesztően görcsössé vált a mozgásom, a 34.41 még kézi méréssel is hibahatáron túli javításnak számított.
100 gyorson a táv első felén iránytartási problémák miatt annyit veszítettem, hogy fél másodperccel elmaradtam a nyíregyházi csúcsomtól, ami nagy csalódás volt. Pedig ekkor még fogalmam sem volt, mi vár még rám ezen a versenyen...
Vasárnap 400 gyorson tökéletesen becsaptak az érzékeim, de olyan szinten, amilyenre sem korábban, sem azóta nem volt még példa. A táv végéig olyan érzetem volt, hogy minden esélyem megvan arra, hogy végre először 5:20-on belülre kerüljek, ám végül alig hihető 5:35:59-es elképesztően borzalmas idővel végeztem.
És ekkor még hátra volt az igazi feketeleves...
Kicsit lazító jelleggel az 50 gyors következett, ahol számomra kifejezetten jól hangzó 29.51-et úsztam, ami hibahatáron belüli egyéni csúcsjavítás.
Végül a 200 gyors zárta a napot, amelyen egy egyébként még éppen elfogadhatónak számító 2:30-ra minden esélyem megvolt egészen 99 méterig, amikor is az elégtelen tájékozódási és fényviszonyok miatt versenykörülmények között életemben először - és remélem, utoljára - egy bukófordulót elrontottam. Korábban indítottam el, mint kellett volna, emiatt nem értem el a falat, így vissza kellett úsznom, hogy legalább ebből a szempontból szabályosan teljesítsem a versenytávot (a visszaúszásért jogos lett volna a kizárás, ez azonban elmaradt). Így az időm 2:34.00 lett, ami nagyon remélem, hosszú évekig a legrosszabb 200 gyorsom marad.
A nyíltvízi szezon előtt a Sportvarázs Szenior Úszóverseny volt az utolsó medencés megjelenésem. Itt csak 50-es számokat "játszottak", sajnos ezeket is kézi méréssel. Ekkor indultam hátúszásban versenyen először.
A számok sorrendje jobb nem is lehetett volna. Először az 50 pillét rendezték, amelyen kézi mérés szerint megint egy kicsit javítottam, most már elég közel érkeztem a 34 másodperchez, így méltán bízhattam abban, hogy az év második felében ezt a szintet is magam mögött hagyom majd (ez azonban nem így történt...).
A hátrajtot az év végéig bezárólag sem sikerült egy elfogadható szinten elsajátítani, ebből adódik, hogy ezen a versenyen is ez volt az egyik gyerekbetegségem e számnál. "Szerencsére" ehhez azonban adódtak még komoly stílushibák is, így még alapidőnek is nagyon kevés lett az, amit teljesítettem. Ha ez az alap a későbbiekre nézve hasznos is lett, még ma sem tudom, hogy egy éppen 40 mp-en belüli idővel etikus volt-e rajthoz állni egy versenyen, az én mércémmel mérve, és csak saját magam vonatkozásában.
A gyorsra nagyon feltüzeltem magam, de majdnem lekéstem a rajtot... Sajnos nagyon korán átment erőlködésbe a pörgetésem, az időm így kifejezetten rossz lett.
És jött az úszásban a szívem csücske, az alma mater, a nyíltvízi versenyek, amelyeken mindig is otthon éreztem magam. Ha ezekhez a "versenyszámokban" úszott időimhez is hozzá lehetne rendelni teljesítmény-százalékokat, azok minden bizonnyal jobbak lennének, mint bármelyik medencés eredményemé.
Az év során több verseny is volt, ahol életemben először vettem részt, és így történt ez a július elején Szeged mellett rendezett Érj át Maty-éri úszóversenyen is, ahol a táv 4.000 méter volt.
Ekkor közepes körüli, de nehezen behatárolható formában voltam, így nem voltak nagy elvárásaim, mégis egy viszonylag jónak számító 1:05.12-vel értem célba, ami kifejezetten bíztató "bemelegítésnek" számított a további versenyekre nézve. Ez az idő a 89 férfi célbaérkezett küzül a hatodik helyre rangsorolt. Az ötödiktől 2, a negyediktől 49 másodperccel maradtam el, a dobogósoktól viszont - akik egészen kitűnő időket úsztak - komoly volt az elmaradásom.
Ugyanezen a napon rendezték az Almádi Strandátúszást, amelyen tavaly érmes voltam, és az eredménylista szerint idén is dobogóra mindenképpen, de akár győzelemre is esélyes lettem volna. Ennek ellenére nem bántam meg a választást, hogy ezt kihagytam, annál is inkább, mert a következő nap már Balatonalmádiban talált, a Fűzfői Átúszás helyszínén.
Ez tulajdonképpen idén már csak a nevében volt átúszás, mert az eredeti úszópályából csak a hozzávetőleges távolság maradt meg, a helyszín teljes egészében Almádiban volt. Egy két kilométeres négyszög alakú pályát kellett kétszer teljesíteni. Az előző napi erőfeszítések hatása szerencsére nem érződött a mozgásomon, és egy viszonylag jónak mondható alapiramra még rá is tudtam hajrázni a végén, így kifejezetten jó időt - 44:44 - úsztam a kb. 2.800-2.850 méteresre becsült távon. Bíztam benne, hogy ez idén is éremhez segít, ám az meglepett, hogy ennél több jött össze: életemben először álhattam fel egy nyíltvízi korosztályos verseny dobogójának tetejére. A korosztályomban 18-an voltunk, a másik két dobogóst 6 ill. 13 perccel előztem meg.
Egy héttel később az Öbölátúszáson volt jelenésem, amelyre számomra is meglepően jó formába kerültem, de ez csak a célbaérkezésemkor derült ki igazán. Nagyon jó iramot diktáltam magamnak az egész táv során, amire a végén még rá is tudtam erősíteni, így majd' kiugrottam a bőrömből, amikor a célban 54:23-as időt regisztráltak nekem, ami több mint két és fél perccel jobb a tavalyinál.
Nagyon vágytam arra, hogy ez elég legyen a dobogóhoz, mert tudtam, tavaly elég is lett volna. Az álmom aztán valóra is vált... A 2.005 időből az 50. legjobb lett az enyém, a korcsoportomban 196-ból a harmadik lettem. Az elsőtől 1 perc 51 mp-el, a másodiktól 43 mp-el maradtam el. Ezt tartom az év legjobb eredményének nyílt vízen.
Az utolsó nagy tavi megpróbáltatás a Balatonátúszás volt, amely eredetileg két héttel később, a gyakorlatban viszont az egy hetes csúszásnak köszönhetően hárommal az Öbölátúszás után, augusztus első szombatján került megrendezésre. Ez a plusz egy hét nyomta rá a bélyegét leginkább arra, hogy kritikán aluli teljesítményt nyújtottam. Eleve nem tudtam fejben ráhangolódni pluszmunkára a vízben előtte, a halasztás hírére pedig teljesen leálltam, így nagyon gyenge erőállapotban érkeztem meg a rendezvényre. Ennek ellenére valahogy mégis hittem a csodában, hogy képes leszek az első úszásra 1:25-ön belüli időre, és a három átlagát is 1:30-on belül tudom majd tartani. Nem így történt, nagyon nem így...
Az elején eleve nem tudtam olyan iramot diktálni, hogy az 500 méterenkénti részidőkkel elégedett legyek, az első kilométernél pedig már biztosnak látszott, hogy esélytelen vagyok az 1:25-re. A vége felé tovább romlottak a kilátásaim, annyira, hogy az utolsó száz métereken már azért préseltem ki magamból mindent, hogy nehogy kicsússzak a másfél órából. Ez végül is biztonságosan megvolt egy 1:29,05-el, de nagyon elrontotta a hangulatomat a hátralévő két úszás előtt.
A második csobbanáskor még mindig próbáltam hinni abban, hogy legalább az előző iramát tudom majd tartani, de az első száz méterek alatt eldőlt, hogy még ettől is jelentősen elmaradok. Nehezen viseltem lelkileg, hogy egy értelmetlen idő miatt kell a túlpartig kihoznom magamból mindent, már-már az önbecsülésemért küzdöttem, és végül 1:35,22-nél fogtam partot. A harmadik úszásomat már előre büntetésként értelmeztem magamban amiatt, hogy egy igen komoly célt nem támogattam meg a hozzá méltó felkészültséggel. Ez az etap már nagyon gyötrő volt, és még egy ideig az a rémkép is ijesztgetett, hogy 1:40-en túli idővel landolok majd, de aztán sikerült összekapnom magam és 1:37,03-al értem célba.
Természetesen a helyezéseim is elmaradtak a célomtól. A 9.128 időből az enyémek mindössze a 68., a 129. és a 155. helyre voltak elegendőek, holott a két évvel ezelőtti három időm mindegyike befért az első százba.
A hónap utolsó hétvégéjén rendezték az Országos Szenior Úszóbajnokságot Gyulán, ahol tavaly feledhetetlen élményekkel lettem gazdagabb, azonban most rossz érzésekkel tértem vissza a Várfürdőbe. Ezek abból adódtak, hogy nem volt lehetőségem edzeni az előző hetekben, így az év leggyengébb formájában álltam oda a rajtkőre az év legfontosabb versenyén.
Az első versenyszám az 50 pille volt, amit nem nagy meglepetésre nagy erőlködés közepette borzalmas idővel teljesítettem.
Ez összehozott számomra egy lelki mélypontot, amibe szerencsére nem tudtam teljesen beleveszni, mert nem sokkal később rajthoz kellett állnom 200 gyorson is. Azt vártam, hogy ebben a számban még jobban leszereplek, ám nagyon meglepett, hogy a formámhoz képest kifejezetten vállalható időt úsztam. Nagy csalódás volt viszont, hogy idán nagyon kevesen voltak ebben és más versenyszámokban is a korosztályomban.
A következő szám a 400 gyors volt, amelyben esélyesnek gondolnám magam az éremszerzésre még egy szélesebb mezőnyben, ám idén ehhez szinte semmit nem kellett volna tennem. Az időm a közepesnél alig gyengébb, az idei és a tavalyi csúcsoktól viszont fényévekre maradt el.
A 400 gyors után a verseny félbeszakadt a csapatunkban egy váratlan haláleset miatt, ami annyira megviselt, hogy az aznapi másik számomnál, az 50 gyorsnál rajthoz sem álltam, így ez végül is ugyanúgy kimaradt, mint egy évvel korábban (csak az ok volt más természetű).
A harmadik napra viszont már összeszedtem magam fejben, és teljes meglepetésemre magamhoz képest nagyon-nagy idővel, közel 1 mp-et javítva az egyéni csúcsomon ötödikként értem célba 100 gyorson. Tavaly ezzel második lettem volna, most a dobogótól is messze voltam, mégis ezt tartom a legjobb eredményemnek ezen az OB-n.
Októberben két csapatversenyen vettem részt, legelőször a Zalaegerszegi 12 órás úszáson, ahol most csapatban, egy évvel korábban - és remélhetőleg az idén is - pedig egyéniben indultam. Ennek során négy szakaszban összesen 2 óra 25 percet úsztam, ami most 9.200 méterre volt elegendő, és ebben nehéz pozitívumot találni... A vegyes csapatunk ötből a harmadik helyen végzett.
Ezután szintén még októberben a Dunaújvárosi 24 órás úszógálán vettünk részt, ahol a tavaszi sopronihoz hasonló terhelés várt ránk, mivel az eredetileg még elfogadhatónak tűnő 16-os keretünk az utolsó pillanatban 14-re olvadt, és ez 50 méteres medencére "számolva" szellemi és fizikai végkimerülés-határértéknek bizonyult.
A Bármit Megúszók csapata végül 15 csapatból az ötödik helyre volt jó, 1.836 hosszt (91,8 km) gyűjtöttük össze, én ebből nyolc etapban összesen 148 hossz - 7.400 méter - sprinttel vettem ki a részem.
November elején a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóverseny volt az OB óta az első pályára lépésem egyéni versenyen, ám erre is igen leromlott fizikai állapotban került sor, ezt tükröző eredményeket is értem el főleg a középtávokon.
Most is az 50 pillével kezdtük, és hiába éreztem jól magam a bemelegítés alatt, valahogy megint darabos és görcsös volt a mozgásom a futamon, ami ismét gyenge időt vont maga után.
A 100 gyorson mindenképpen szerettem volna az OB-hez hasonló durva kezdéssel és a második hossz túlélésével operálni, de a rajt után ehhez végül is nem volt elég bátorságom, és mire "biztonságban" éreztem magam, már túl sok időt veszítettem ahhoz, hogy visszahozzam azt a hátrányt, amit az elején elveszítettem. Így is megközelítettem a célnak megjelölt 1:06-ot, de nem tudtam belülre kerülni rajta.
A 200 gyorsra viszont már nem volt olyan taktikám, amiben hinni tudtam volna, mert az ehhez szükséges alap, az állóképesség nem volt sehol. Így az időm is pocsék lett.
A 400 gyors előtt még inkább számíthattam a fizikai összeomlásra, azonban meglepő módon egészen tűrhető időt úsztam, újra a szégyenhatáron, 5:30-on belül. Ez utoljára több mint fél éve sikerült, holott addig soha nem úsztam ezen a határon kívüli időt.
Az ezévi egyik új versenyszámom az 50 hát volt, amit idővel egyre jobban megkedveltem, és egyelőre egy ugródeszkának használható jó alapidőt szerettem volna elérni, amit majd később szépen tovább javítgathatok, ahogy a technikám is fejlődik. A 38 másodperces idő erre teljesen megfelelt.
Legvégül 50 gyorson úsztam, amelyre nagyon összeszedtem magam, mert ha meg is érdemeltem volna azt, hogy ezen a versenyen végre megszakadjon az a sorozatom, amely közel két éve tart - eddig minden szenior versenyen legalább egy versenyszámban egyéni csúcsot úsztam -, azért csak szerettem volna ezt elkerülni. Amit ki lehetett hozni ebből az 50 méterből aznap, azt ki is préseltem magamból, ám egy századdal így is elmaradtam a z eddigi legjobb időmtől. 
Az év utolsó versenye szintén egy szenior esemény volt, a Nyéki Imre Nemzetközi Szenior Úszóverseny. A kiírás a szokásos volt, 33 és 100 méteres számokat rendeztek.
A 100-ak közül értelemszerűen csak a gyorsot vállaltam be, itt viszont szarka-mértékű volt az igényem: még ha 33-as medencében is, de szerettem volna életemben először áttörni az 1:05-ös határt. Hiába éreztem jól magam a futam közben, ez csalókának bizonyult, az időmmel nem tudtam mit kezdeni, nagy csalódás volt...
Szerencsére azonban az egy hossz gyorson javítottam valamelyest a tavalyi időmhöz képest.
Következett a hát, amire talán a leginkább kíváncsi voltam, és tartottam tőle, hogy a nevezési időm - 24:00 - nem lesz tartható, azonban kellemes meglepetésre bőven ezen belül maradtam, ami újabb megerősítése annak, hogy nem baj, ha tovább folytatom a gyakorlást.
Pillén szintén a tavalyi időm volt a mérvadó, amit nem is tudom, hogy éreztem volna magam, ha nem sikerül túlteljesíteni. Mivel azonban ez is elég simán sikerült, a 100 gyors okozta traumát az egy hosszos idiőm nagyjából kiegyenlítették.
