Kedves Csapattársak,
Doktor Úr (dr. Rentka László) hónapokkal ezelőtti kifejezett kérésének most eleget téve szeretném megosztani Veletek a Balaton-átúszással (a továbbiakban: BÁ) kapcsolatos gondolataimat, külön kitérve a tavalyi háromszoros teljesítésemre és az úszással kapcsolatos terveimre.
Ahogy a tavalyi bemutatkozó írásomban olvasható, én mindig is csak a saját örömömre, saját egyéni céljaimnak megfelelő szinten úsztam éveken át, változó rendszerességgel látogatva az uszodákat 18 éves korom óta. Tavaly októberben csatlakoztam a klubunkhoz. Mindeddig csak két versenyen volt lehetőségem a DSZÚK színeiben részt venni, és bár azokra lelkiismeretesen készültem és úgy érzem, magamhoz képest jól helytálltam, és a továbbiakban is szeretnék mindent megtenni, hogy minél jobb időket ússzak a medencés versenyeken, de be kell vallanom, hogy az én igazi nagy "versenyem" mindig is a BÁ lesz.
Sokakhoz képest nem régen kezdtem, 1998-ban úsztam át először a tavat, azóta viszont minden évben, amikor megrendezték, ott voltam és teljesítettem a távot. Már az első alkalommal is gyorsban és időre úsztam, és évről-évre valamilyen időcéllal, de legfőképpen azért vágtam neki, hogy az előző évi, illetve a legjobb időmet magam alá gyűrjem.
1998-ban 1:44:59-el kezdtem, majd javítottam két éven keresztül, azonban 2002-ig bezárólag az elfoglaltságaimnak és a nem megfelelő hozzáállásomnak is köszönhetően elégtelen felkészülések miatt egy visszaesési periódus következett. 2003 óta azonban folyamatos a javulás, és remélem, ez még valameddig kitart majd...
Már a második átúszástól kezdve eltökélt célom volt a másfél órás idő áttörése, amelynek öt alkalommal is sikertelenül vágtam neki. Ezeket a kudarcokat mind-mind nehezen éltem meg, ám ezek a legutolsóval - 2006-al - bezárólag egyszersmind annyira feltornyosították bennem az elszántságot, hogy mindent egy lapra feltéve, részletes edzéstervvel és minden korábbit messze felülmúló felkészüléssel, és nem mellesleg egyidejűleg a táv háromszoros teljesítésének céljával terhelve vágtam neki a 2007-es BÁ-nak.
A tervem március elejétől egészen a BÁ hetéig tartott. Napon belüli bontást nem tartalmazott, az egyes napokra azonban meg voltak adva a szükséges össztávok, illetve számos időmérést is előírtam magamnak 400, 1.000, 2.000, 3.000, 3.600 és 5.200 méteres távokon, folyamatosan javuló, a 2.000 méter feletti távokra lineárisan számított időkkel. Ehhez legelőször meg kellett határoznom a nyíltvízi célidőmet, amelyet a korábbi tapasztalatok alapján egy "nyíltvízi együtthatóval" csökkentve megkaptam a medencés célidőmet. Ezt bontottam le a BÁ résztávjaira, korrigálva természetesen elsősorban a kisebb távoknál.
A megfelelő intenzitáshoz szükséges motivációt az úszás szeretetén és egy vízalatti mp3 lejátszón túl a korábbi csalódások emléke biztosította. Ez olyan hatással járt, hogy az előírt időket és távokat is messze felülmúltam, és a másfél órás célt illetően már május elején úgy éreztem, elém tehetik a Balatont, mert bármikor meg tudom csinálni.
A másodlagos, bár számomra ugyanúgy embert próbáló cél, a háromszoros átúszás azonban más képességeket is kívánt.
Korábban soha nem úsztam még egyben egy BÁ-nál hosszabb távot, most azonban szükségesnek éreztem, hogy ez ne legyen így tovább... Úgy gondolkodtam, hogy ha el tudok jutni kondicionálisan addig, hogy a háromszoros távot egyben le tudjam úszni, akkor onnantól kezdve egy pillanatig nem fogok kételkedni magamban azt illetően, hogy a BÁ napján három darabban is sikerülni fog-e ez a távolság.
Május elején először egy 10 km-es próbát hajtottam végre 25 méteres medencében, nyugodt, biztonságos úszással, 2 óra 51 perces idővel. A végén nem volt nagyhalál, sokkal kevésbé viselt meg, mint amire számítottam, és ez felbátorított arra, hogy a következő lépcsőfok a háromszoros táv - 15.600 méter - legyen.
Erre június elején került sor nyílt vízen, a tőlünk nem messze lévő kavicsbánya tavon, amely adott pontjai között előzetesen a Google Earth-el pontosan kimértem a távot.
Bár azóta már más a helyzet és nem visel már meg egy ekkora erőpróba sem, akkor ez még több volt, mint amire képes voltam. Az utolsó kilométereken talán kívülről nem is látszhatott annyira, de már csak a lélek tartott életben, az akaratom úszott a kezem és a lábam helyett, ám végül is végigértem 4 óra 39 perces idővel.
A maradék másfél hónapban már végtelen nyugalommal készültem, mert megbizonyosodtam arról, hogy megszereztem a szükséges képességeket a felkészülés során a céljaim eléréséhez. A 2007-es Balaton-átúszás rajtjához így kétségektől mentesen, oldott hangulatban álltam oda, négy és fél hónap 63 edzésével és 241 megtett kilométerével a hátam mögött. A felkészülésem intenzitásáról elég annyi, hogy minden mért résztávon elég jelentősen megdöntöttem az addigi legjobb időimet, többet többször is.
Mivel semmiféle külső segítség igénybevételének ötletével nem foglalkoztam, a másfél órához közelítő várható úszóidőim a csillagok nem megfelelő állása esetén a rendelkezésre álló idő tekintetében némi izgalmat is jelentett. A rajtot ugyanis reggel 8-tól nyitják, és 14 órakor zárják. Egy-egy indulásra így átlagosan 3 óra állt rendelkezésre, amibe bele kellett férnie az úszásnak, a frissítésnek, a rajttól a kikötőhöz jutásnak, a picivel több, mint fél óra kompozásnak, az újbóli rajthoz állásnak - és ami kiszámíthatatlan: megeshetett, hogy éppen elérek egy hajót, de ugyanúgy az is előfordulhatott, hogy éppen lemaradok róla, legrosszabb esetben - és nekem ezzel kellett számolnom - akár mindkét első úszásom után. Ez éppen fél-fél óra bizonytalanság...
A nevezésnél is gondok adódtak, holott a szervezővel, Szántó Lászlóval már egyeztettem előzetesen ez ügyben, és megnyugtatott, hogy minden rendben lesz... Az orvosi vizsgálatnál először úgy nézett ki, hogy csak egy nevezéshez adnak pecsétet, a többit csak akkor kaphatom meg, ha visszajöttem és újból sorba állok. Egy ideig ragaszkodtak ehhez a verzióhoz, de azt hiszem, a határozottságom (egyszerűen nem voltam hajlandó ebbe beletörődni) elgondolkoztatta őket és végül lepecsételték mindhárom papírt. Aztán ugyanez volt a helyzet a vonalkódokkal is, de ott is sikerült a magam javára fordítani a vitát és megkaptam mindhárom karszalagot.
Az első átúszásomnál mindent beleadtam, úgy úsztam, mintha csak az az egy lett volna aznapra. Teljesen kiúsztam magamból mindent, olyannyira, hogy amikor a sekély vízben leért a kezem és akaratlanul felálltam, mindkét vádlim azonnal erős görcsbe rándult. Először tettem néhány sikertelen próbálkozást, hogy kilazítsam, aztán elkapott a pánik, hogy egy ilyenen bukhat meg a dolog, ezért inkább tovább úsztam a korlátig lábtempó nélkül, és ott feljövet szerencsére kioldódott, és óvatosan el tudtam kocogni a célig. Az időm 5 perc 39 másodperccel jobb volt minden korábbinál (1:28:08), mégis valamelyest csalódás volt, mert ennél egy picivel azért jobb időre számítottam.
Természetesen azért boldog voltam, hogy végre megdőlt a másfél órás átok, betankoltam egy fél literes kólát és két csokit, és már indultam is a kikötőbe. Szerencsére ott nem kellett sokat várni a következő sétahajóra. A fedélzeten kellemes fáradtságot éreztem, de semmi többet, nyugodtan pihentem és készültem fejben a maradék kettőre.
Az mp3 lejátszóm akkumulátora kb. három és fél órára volt elég egy töltéssel, úgyhogy csak két úszásomnál tudtam hasznosítani. Már korábban eldöntöttem, hogy a másodiknál marad ki a zene, annál a legkevésbé fontos a mentális támogatás.
A második és a harmadik átúszásomat szerettem volna 1:40-en, illetve 1:45-ön belülre hozni, és ennek megfelelően nyugodt tempóban kezdtem meg az úszást a második csobbanást követően. Talán az első kilométer vége felé éreztem, hogy növelhetem a tempót, mert kedvem is van hozzá, és erőt is éreztem magamban, úgyhogy szépen felpörgettem magam és toltam végig rendesen. A leolvasáskor nagyon megdöbbentem az időmön, ami 1:30:37 lett, azaz kis híján ezt is behoztam másfél órán belülre...
Visszafelé a hajóra várva egy hosszú sor végén találtam magam, és amikor megérkezett a tutaj, nem jutottam annyival előrébb, hogy én is felférjek. Nem akartam azonban kockáztatni azzal, hogy megvárok még egyet, mert ha az valami oknál fogva késésbe esik, akkor akár le is csúszhattam volna a rajtzárás előtti csobbanásról. Úgy döntöttem tehát, hogy felkönyörgöm magam, mert nem akartam kockáztatni. Voltak megértő és önzetlen próbázók, akik gond nélkül előreengedtek, és voltak olyanok is, akiknek hiába mondtam, hogy ez a harmadik úszásom lesz és ezen a hajón múlhat a dolog, felháborodtak azon, hogy hogy van ahhoz pofám, hogy előre kéredzkedek (még ha ők sem így, sem úgy nem jutottak volna fel a hajóra). Megállapítottam, hogy igen, ez még az én hazám...
A hajón már kis híján elaludtam, de ez nem fáradtságból, hanem kialvatlanságból adódott (az előző éjszaka néhány csapattársammal - Bármit Megúszók - éjszakáztunk és alig aludtam valamennyit).
A harmadik rajthoz álláskor a kódleolvasás után rájöttem, hogy előre be kellett volna kapcsolnom a zenét, de sikerült a gombokkal kb. másfél percet bénáznom (le kellett vennem a szemüveget is hozzá, és újra feltennem), mire be tudtam indítani. Ez már az utolsó úszásom volt, ráadásul fel voltam pörgetve fejben az előzőtől, úgyhogy ebbe is rendesen belehúztam. Láttam az órámon a vége felé, hogy ez is elég jó időnek fog kinézni, és amennyire csak tudtam, rákapcsoltam és kiadtam magamból mindent. A három úszás 15,6 kilométerének utolsó ezer métere volt kissé gyötrődés-jellegű, az úszást mindezidáig végig élveztem, és ezt alapvetően a megfelelő felkészültségemre vezettem vissza. Az időm 1:32:30 lett, ami még szintén egy bő perccel jobb idő volt, mint az egy évvel korábbi, mindaddig legjobb átúszásomé.
A három átúszás összideje 4 óra 31 perc 15 másodperc, átlagban 1:30:25 volt. Őszintén szólva erre álmomban sem gondoltam, ezt tavaly még magamhoz képest igen nagy teljesítménynek tartottam. Az egyes úszások időinek mindegyikével teljesítettem egy régi célomat is - melynek idővel csökkent az értéke a szememben -, mégpedig hogy szerettem volna egyszer bekerülni az első száz időbe. Hát most ez simán összejött, sorrendben a 47., 65. és 75. "helyezéseket" gyűjtöttem be.
Az eredménylistát az akkori szenior korcsoportokra bontva egy 842-es mezőnyben (1973-77) a 7., 10. és 12. idő mellett szerepel a nevem. 2007-ben néhány korábbi évtől eltérően nem voltak mások, akik háromszor vállalták be a távot, húszan úszták át kétszer, de közülük egy sem volt, aki az idők átlagában előttem járt volna.
Az összehasonlítások tekintetében egyébként tisztában vagyok, hogy önmagában nem kiemelkedő az, amit teljesítettem, hiszen nagyon sokan - akik most nem tették meg - képesek erre, többen akár sokkal jobb idők alatt is. Az én belső elégedettségemet mindössze az táplálja, hogy mindenféle úszómúlt és technikai ismeretek nélkül egyszerűen sok gyakorlással és valamennyi céltudatossággal sikerült odáig eljutnom, hogy a Sárkány Rt-hez más átúszóktól több olyan megkeresés is érkezett, amelyben kérik, hogy javítsák az eredménylistát, mert háromszor szerepel a nevem igen hasonló időkkel, és ez biztosan csak egy adatrögzítési hiba...
Örülök neki, hogy nem kellett semmiféle külső segítséget igénybe vennem (kivéve a hajónál történő előretolakodásomat, mely később kiderült, felesleges aggodalom volt, mert így egy teljes órával a rajtzárás előtt részt vehettem az utolsó csobbanásomon...). Azt pedig, amit egy korábbi többszörös "háromszoros" úszó hozzáállásával kapcsolatban tapasztaltam, természetesen a dolog súlyát nem szem túlbecsülve, erkölcsileg, emberileg maximálisan elítéltem magamban és egyszerűen szánalmasnak találom (volt olyan év, amelyben az utolsó és a következő átúszása előtt két lépésköz volt a "bevallott" indulások számában, volt olyan év is, amelyben elszámolt magának átúszást, pedig maga a BÁ nem is lett megtartva, volt, hogy motorcsónakkal hozatta ki magát a táv egy részében, majd leolvastatta a kódját a célban, stb., és mindezt talán van némi okom feltételezni, hogy nem feltétlenül csak saját maga előtti "bizonyítási vágy" hajtotta).
A harmadszori visszahajózás közben - Révfülöpön parkoltam - olyan érzésem volt, hogy akár negyedszerre is képes lennék átúszni, és ha nem 14 órakor zárnák a rajtot, még fontolóra is vettem volna... Így viszont a hármas számot tartottam a lehetséges maximumnak, és úgy éreztem, természetesen az úszóidőim tovább javítása mellett ez a legtöbb, amit a Balaton-átúszástól elvárhatok.
folyt. köv. hamarosan
