Miután csütörtökre teljesen tünetmentes lettem és teljesen egészségesnek éreztem magam, pénteken, 14-én reggel fülfájásra ébredtem. A bal fülemben a nap során elkezdett növekedni a nyomás, ezt halláscsökkenés és egyre nehezebben elviselhető fájdalom kísérte.
Fogalmam sincs, ezt honnan szedtem össze.
Estére addig fajult a helyzet, hogy a fülem kifakadt és savóval kevert vér kezdett el szivárogni belőle. Az ügyeletes fül-orr-gégészeten megállapították, hogy hurutos középfül gyulladásom van, amire antibiotikumot kaptam.
A spontán perforációból az azóta eltelt két napban folyamatosan tamponálnom kellett a folyadékot, embertelen mennyiségű fájdalomcsillapítót tömtem magamba, mert egészen ma reggelig anélkül nem voltam képes elviselni magam. A péntek éjjelem ezzel együtt is teljes egészében ébrenléttel telt. Szerencsére tegnap már néhány órát tudtam aludni.
A folyamatos és erős fájdalomtól annyira elment az életkedvem, hogy jó ideig enni és inni sem akartam, és nagyon nehezen tudtam magam rávenni, hogy mégis megtegyem, hogy ne száradjak ki és az erőm se hagyjon el. Voltak közben néhány órás jobb periódusok is, mint például a tegnap esti és a mostani, de ez elsősorban a fájdalomcsillapítók hatásának köszönhető.
Összességében viszont testileg és lelkileg annyira leépített ez a két nap, hogy az úszásra most gondolni sem tudok, ez számomra most egy más világ, már csak azért is, mert erőnlétileg már e két nap szinte folyamatos fekvése is nagy csapást mért rám. Egyelőre csak az a fontos, hogy elmúljon mielőbb a fájdalom, amelyet a gyulladás okozta dobüregi nyomás okoz, és a hallásom is visszakapjam (nem is beszélve az egyensúlyérzékemről).
Minden olvasónak jobb egészséget kívánok, és néhány naponta bejelentkezem itt a pillanatnyi helyzetről.
A napi össztáv ezúttal 0 km volt, és azt mind háton tettem meg (az ágyban)...