Ma a minimális életkedvemnél is kevesebb vonzódást éreztem a vízhez, de éppen ilyenkor szokott a legtöbbet segíteni egy nagy hajtás.

25 medencét választottam, nyugodt körülmények között, kis forgalomban kezdhettem a bemelegítést, amely 400 méter volt.

Előzetesen önmagam kicsinálására 5.200 méteres távot néztem ki, de meggondoltam magam és 3.000 méterre váltottam, mivel kihagytam a reggelit és valószínűleg már padlóra küldtem volna a vércukorszintemet e táv felett.

A döntés jónak bizonyult.

Ezen a távon 45:12 az eddigi legjobb időm, az elégséges szint határaként ma a 46 percet tűztem ki, viszont reménykedtem benne, hogy talán meg tudom valamelyest közelíteni a rekordomat. Az első ezren ennek megfelelően egy erősebb iram és 15 perc lett elképzelve, majd innentől kezdve rábíztam magam a majdani állapot-érzéseimre az iramot illetően.

Ehhez képest ijesztően kezdtem, mert az első kétszáznál csak egyetlen mp-el voltam belül a 3 percen, 400-nál viszont már 4-el kívül a 6-on. Ez eléggé rám ijesztett, úgyhogy önkéntelenül is feljebb kapcsoltam egy fokozattal és olyan sebességet diktáltam magamnak, amelyről már nem tudtam megmondani, végig tudom-e tekerni így, vagy közben belehalok.

Ezernél meglepő módon csak alig csúsztam ki a 15 percből, de tudtam, a második ezren dől majd el minden. Hajtottam továbbra is keményen ezt a felpörgetett iramot, és bár többször is jelentkezett a rekeszizmom, hogy figyeljek oda, de valahogy mindig sikerült tempócsökkentés nélkül is (nyújtottabb húzások) azon a ponton tartanom, ahol még nem szólt bele az időmbe. Ezerötszáznál tágra nyílt a pupillám, mert 22 és fél percen belül voltam, és ekkor már tudtam, hogy hacsak nem szedi szét mégis csak a mozgásomat a rekeszizmom, akkor a rekordomon belül leszek a végén.

A hátralévő ötszázakon nemhogy nem használtam fel a másodperc tartalékokat, de még tovább tudtam fokozni az iramot, így simán 45 percen belülre hoztam az új legjobb időmet, 29 másodperccel jobbat úszva, mint a régi csúcsom.

A végén 600 méter laza levezetéssel zártam, mert az utóbbi két hét minimális terhelése miatt most eléggé bedurrant a vállam és a felkarom külső része. A napi össztáv 4.000 méter volt.

Bár tudom, a közepes távokon (200, 400, 800, 1000 méter) továbbra sem érem utol néhány hónappal ezelőtti önmagam, ez a mai időmérés most mindenképpen jelentős áttörés volt, mivel március eleje óta semmilyen távon nem voltam képes legjobb időt úszni. Most viszont végre igen, méghozzá jelentős különbséget verve korábbi önmagamra, ami a betegségem óta messze a legerősebb jel arra, hogy nem feltétlenül kell lemondani az előzetesen erre az évre kitűzött nyíltvízi céljaimról.

Érzem természetesen az értékét, - ám örülni néhány pillanatig tudtam csak ennek az időnek, nem tudta eléggé lefoglalni a gondolataimat.