Úszás 2008-

Soha nem úsztam még egyben le ekkora távot, mint amit most célul kitűztem. A lépésköz a terv és az eddigi leghosszabb úszásom között 1 BÁ (Balaton-átúszás) volt, ami önmagában kicsit nagynak tűnhetett, mégsem okozott lelki nehézségeket szembenézni a feladattal és bízni abban, hogy meg tudom csinálni. A két héttel ezelőtti háromszoros táv ugyanis olyan gördülékenyen és a várakozásomon felüli relatív könnyedséggel csúszott le, hogy nem volt okom komolyan kételkedni abban, hogy képes vagyok a négyszeres táv végigúszására is.
Ám természetesen a Napnál is világosabb számomra, hogy a kételkedés nélküliség és a teljesítés két totálisan különböző fogalom, és csak akkor érezhetem magam életemben először amatőr hosszútávúszónak (ehhez a lélektani határ nálam 20 km), ha ezt egyszer már magam mögött tudtam.
Nem tudtam továbbá, hogy az előző napi 5.200 méteres hajsza milyen kihatással lesz az erőnlétemre.
Az időjárási helyzet és az előrejelzés egyértelművé tette, hogy nyíltvízi úszásról ma szó sem lehet, így maradt a fedett 25-ös medence.
Sajnos a rákészülés során az utolsó pillanatokban szereztem be az energiatartalékokat, így müzliszeleteket már nem kaptam, maradt két tábla fehér Milka csoki és két Bounty szelet a teljes távra. Ez - hogy nem müzliből, hanem csokiból állt a készlet - nagyon nyugtalanított, de megpróbáltam adottságként kezelni és nem foglalkozni ezzel. Reggel fél liter két-két Mg és Ca pezsgőtablettás oldatot ittam meg, és készítettem egyet a "mérkőzésre" is.

Délután öt perccel kettő előtt szálltam vízbe.

Időben a legrosszabb elfogadható teljesítményt 6 órában állapítottam meg (átlagban 1:30-as BÁ-k), de 5 óra 50 perc (1:27:30) volt a terv. Amit pedig egészen kivételes nap esetén a legjobbnak tudtam volna elképzelni, az 5 óra 45 perc (1:26:15) volt.

A tervem a következő volt.
Három darab egy perces utántöltést terveztem, előzetesen 6 vagy 7, 12, illetve 16 km körül. Emellett mindenképpen 17 percen belül akartam tartani az összes ezret is.
Tudtam, ha kerek 17 perceket úsznék, a megállásokkal együtt 5 óra 57 perc lenne az időm, ezért úgy gondolkodtam, hogy az ezreken a 17 percen belül kellene megtakarítani annyi időt - ennek is a nagy részét lehetőleg a táv első felében -, amennyiből összejön ez a 7 perc (amennyivel több idő lenne az 5 óra 50 percnél a 17 perc/km-es ezres átlag).

A "bemelegítés" könnyedén sikerült (már a táv része volt), viszonylag jó tempóban, minimális erőfeszítéssel nyomtam le az első néhány száz métert, majd az első kilométer ideje is megfelelőnek látszott. A másodiknál azonban már közelítettem a 17 perchez, ami nem volt túl jó előjel, mert egyrészt érzésre a távhoz képest erős tempót mentem, másrészt túl sok plusz energiát igényelt egy nagyobb iram felvétele és tartása. Éppen ezért már ekkor úgy döntöttem, hogy elvetem az 5 óra 50 perces célidőt, és csak arra koncentrálok, hogy minden ezremet akármennyivel is, de bent tartsam a 17 percben. 

Jöttek az ötszázak, az ezrek, sokáig semmi különösebb problémám nem volt. Nem éreztem éppen légiesnek a mozgásomat, de tudatosan odafigyelve a takarékosságra és a szükséges iram tartására, csak annyi erőt adtam át a közegnek, amennyi feltétlenül szükséges volt.
Hét kilométer felé közeledve egyszer csak valahonnan nagyon megjött a kedvem az úszáshoz, hihetetlenül élveztem egészen 8.000-ig, amikor is úgy döntöttem, hogy ennek ellenére megállok és nem várom meg azt a pillanatot, amikor már komolyabban bejelez a szervezetem. Egy perc alatt felfaltam az egyik tábla fehér csokit és leküldtem a fél flaska pezsgőtablettás oldatot. Mivel 60 mp-ben szabtam meg a megállás idejét, az utolsó rágásokat és nyeléseket már úszás közben eszközöltem, úgyhogy az első hosszon emiatt csak orron keresztül vettem levegőt, nem kis oxigénhiányt okozva ezzel magamnak...
A megállással azonnal elmúlt az úszáskedv, de ez nem lepett meg. Toltam tovább gépiesen, tudva, hogy még nagyon sok van hátra, távban és időben is.
A mozgással és a tempóval még mindig nem volt problémám, ám egyre lassabbnak tűnt az idő múlása, az 500 méterek, amelyeknél az órámon gombot kellett nyomni, egyre hosszabbaknak tűntek.
A köridő memóriás órámnak van egy előre nem látott óriási előnye is, amire csak nemrég jöttem rá. Gyakorlatilag mivel az erősségem a nagyon hosszú ideig tartó megfelelő erőbeosztás, ez az óra kiváltja a hossz-számlálás szükségességét. Tudom, hogy normál iram mellett ötszáz méteren 5-15 mp-nél nincs nagyobb különbség két egymás utáni 500-am között, a lehető legkevesebb - azaz egy dupla hossz - tévesztés viszont 45-50 másodpercet jelent, ami ha megtörténik, az az óráról egyértelműen kiderül, így ez menet közben is korrigálható. Éppen ezért csak arra kellett figyelnem, hogy mikor érek 8 perchez, és hogy a következő fordulásnál (a medence induló végénél) kell a gombot nyomnom. Éppen ezért ha megkérdezték volna, sokszor nem tudtam volna hirtelen, hány hossznál tartok, csak azt, hogy milyen távnál részidőztem utoljára. Ez így nagyon pihentető volt, fejben borzasztóan leterhelne a 832 hossz számolása, és egészen biztosan sokszor eltévesztettem volna, amivel az egész hitelességét csökkentem.
Tíz kilométerhez közeledve kiegyensúlyozottan úsztam, de éreztem, hogy jobb lenne nem kivárni a 12.000-et a következő megállással, ezért 11 km-nél álltam meg. Egy perc alatt egy Bounty szelet és a másik tábla fehér csoki nagy része ugrott be a gyomorba, a maradék oldat nagy részének kíséretében.
Ekkor egy ideig még minden rendben volt, azonban 12 és 13 ezer között néhány száz méter alatt minden előzetes jelzés nélkül szinte szétesett a jobb térdem. Ez az a gyenge pontom, amellyel 11 évvel ezelőtt kettős térdszalag szakadást sikerült átélnem, ugyan négy műtéttel megtettek érte mindent és izomszalaggal pótolták, de ennek lazulása miatt tavaly abba kellett hagynom a teremfocit, ami korábban még sokkal többet jelentett nekem az úszásnál, és emiatt nem vagyok képes arra sem, hogy maratont fussak (ami egy másik nagy vágyam lett volna). Most olyan érzésem volt, hogy szétesik a térdem, mintha a szalagok a háromszorosára nyúltak volna, a csontok elkezdtek kopogni és lötyögni az ízületben. Nagyon kellemetlen érzés volt, és le is álltam teljesen a jobb lábtempóval.
Ettől természetesen az iram is érezhetően lassult, és a vállamra, illetve a bal lábamra is nagyobb teher nehezedett, amelyek ezt azonnal meg is érezték. A vállam elkezdett égni, a bal lábam vádlija pedig többször is görcsölt, ezért néhány hossz erejéig ilyenkor mindkét lábamat csak húztam magam után. 13 kilométernél el is döntöttem, hogy a mai nem az a nap, amikor végigúszom a négy BÁ-t, de a háromig nagyon szerettem volna elvergődni, akármilyen lassan is sikerül.
Hát nagyon lassan sikerült... A tizennegyedik ezres már 17 és fél percen is túl volt, a tizenötödik pedig alig belül a 18-on...
A vége 4:26:55 lett, ami majdnem 8 és fél perccel több, mint két és fél hete, - igaz, akkor nem 20.800 volt az eredeti cél, és ennek megfelelően is álltam hozzá.

Nagyon nem voltam elkenődve, igaz, semmilyen pozitívumot sem találok ebben a rosszul sikerült próbálkozásban.
A térdem nem tudom pontosan, miért adta fel a dolgot, a futással és a focival ellentétben még sosem okozott gondot az úszásban. Amivel talán meg tudom magyarázni, az az előző napi időmérés, amikor nem kis távon és teljes erőből meg volt terhelve, talán még ezt nem pihente ki.

Javításra a június 28-a lehet az utolsó alkalom, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy lesz rá lehetőségem újra összecsapni a négyszeres távval.

Az úszás most június 18-ig szünetel, egyszerűen nem lesz rá lehetőségem. Nem ez fog a legjobban hiányozni, mindenesetre nagyon-nagy vákuum lesz addigra bennem.