Tegnap délután kontrollra mentem, mivel a várakozásaimmal ellentétben az elmúlt napokban nem javult jelentősen az állapotom.
Türelemre intettek, hogy ez nem megy ilyen gyorsan, és még biztosan kell néhány nap, míg a betegség lecseng és a tünetek teljesen elmúlnak.
Jelenleg a leginkább két dolog izgat. Az egyik, hogy mivel a perforációból tegnap délelőtt már sűrűbb váladék folyt, délután óta pedig már semmi, remélem, a bentrekedt anyag valahogy feloldódik, elvezetődik, nem pedig megragad, mert az maradandó halláskárosodáshoz vezethet. A másik pedig a perforáció mérete. Ha ez túl nagy és emiatt nem forr össze, akkor a helyzet szintén az, hogy valamekkora halláscsökkenéssel kellene számolnom véglegesen.
Pénteken újabb kontroll egy harmadik orvosnál, akit majd még alaposabban kikérdezgetek.
Most az egészségem a legfontosabb, minden más csak ezután jöhet.
Ha a legoptimálisabb lesz a forgatókönyv és minden szövődmény nélkül teljesen meggyógyulok, úszni egészen biztosan akkor sem mehetek legalább két hétig. Ennyi idő kell legalább a dobhártya biztos bezáródásához. Így a március már elúszott, legkorábban április elején úszhatok újra. Mivel az úszás egy olyan sportág, amely a leginkább speciális izmokat dolgoztatja, amelyeket helyettesítő mozgással csak nagyon korlátozottan lehet eredményesen terhelni, karbantartani - nem is beszélve a tüdő szinten tartásáról, amely még fontosabb lenne -, mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a nulláról kell majd újrakezdenem az egész felkészülést (illetve nem is a nulláról, mert az elején azért valahol tartottam... tulajdonképpen onnan, mintha hónapokig nem úsztam volna korábban, ugyanúgy, mint a tavalyi felkészülés előtt...). Tapasztalataim szerint másfél hét teljes kihagyás kell ahhoz, hogy a fizikális képességek rohamosan elkezdjenek visszafejlődni, nekem pedig most legalább három hét telik el két edzésem között (március 12-én csobbantam utoljára). Nincsenek illúzióim arra vonatkozóan, hogy a BÁ-val kapcsolatos célidőimnek ezzel lőttek, ennyi rugalmasság természetesen nem lehetett benne a tervben. Még nem tudom, mi lesz, átírom-e az egészet, vagy hagyom így, és megpróbálom legalább részben teljesíteni az eredeti elvárásaimat. A távolságokat talán még be tudnám hozni, úgy is, hogy a táblázat szerint az újrakezdésnél legjobb esetben is kb. 20 km mínuszban nyitok majd, de az elveszített kondit, ami a hosszútávú gyorsasághoz elengedhetetlen, hetek kérdése lesz visszanyernem. Addigra viszont már sokkal előrébb kellene tartanom annál, ahol nemrég voltam...
Ez alighanem elszállt.
De ebbe most még nem tudok mélyebben belegondolni, egyelőre a "minimáltervvel" foglalkozom fejben, ami a szimpla részvétel az április 19-20-i soproni 24 órás csapatversenyen. Nagyon remélem, hogy akármi is történik majd a napokban, hetekben, legvégső esetben ekkorra már teljesen egészséges leszek.
Türelemre intettek, hogy ez nem megy ilyen gyorsan, és még biztosan kell néhány nap, míg a betegség lecseng és a tünetek teljesen elmúlnak.
Jelenleg a leginkább két dolog izgat. Az egyik, hogy mivel a perforációból tegnap délelőtt már sűrűbb váladék folyt, délután óta pedig már semmi, remélem, a bentrekedt anyag valahogy feloldódik, elvezetődik, nem pedig megragad, mert az maradandó halláskárosodáshoz vezethet. A másik pedig a perforáció mérete. Ha ez túl nagy és emiatt nem forr össze, akkor a helyzet szintén az, hogy valamekkora halláscsökkenéssel kellene számolnom véglegesen.
Pénteken újabb kontroll egy harmadik orvosnál, akit majd még alaposabban kikérdezgetek.
Most az egészségem a legfontosabb, minden más csak ezután jöhet.
Ha a legoptimálisabb lesz a forgatókönyv és minden szövődmény nélkül teljesen meggyógyulok, úszni egészen biztosan akkor sem mehetek legalább két hétig. Ennyi idő kell legalább a dobhártya biztos bezáródásához. Így a március már elúszott, legkorábban április elején úszhatok újra. Mivel az úszás egy olyan sportág, amely a leginkább speciális izmokat dolgoztatja, amelyeket helyettesítő mozgással csak nagyon korlátozottan lehet eredményesen terhelni, karbantartani - nem is beszélve a tüdő szinten tartásáról, amely még fontosabb lenne -, mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a nulláról kell majd újrakezdenem az egész felkészülést (illetve nem is a nulláról, mert az elején azért valahol tartottam... tulajdonképpen onnan, mintha hónapokig nem úsztam volna korábban, ugyanúgy, mint a tavalyi felkészülés előtt...). Tapasztalataim szerint másfél hét teljes kihagyás kell ahhoz, hogy a fizikális képességek rohamosan elkezdjenek visszafejlődni, nekem pedig most legalább három hét telik el két edzésem között (március 12-én csobbantam utoljára). Nincsenek illúzióim arra vonatkozóan, hogy a BÁ-val kapcsolatos célidőimnek ezzel lőttek, ennyi rugalmasság természetesen nem lehetett benne a tervben. Még nem tudom, mi lesz, átírom-e az egészet, vagy hagyom így, és megpróbálom legalább részben teljesíteni az eredeti elvárásaimat. A távolságokat talán még be tudnám hozni, úgy is, hogy a táblázat szerint az újrakezdésnél legjobb esetben is kb. 20 km mínuszban nyitok majd, de az elveszített kondit, ami a hosszútávú gyorsasághoz elengedhetetlen, hetek kérdése lesz visszanyernem. Addigra viszont már sokkal előrébb kellene tartanom annál, ahol nemrég voltam...
Ez alighanem elszállt.
De ebbe most még nem tudok mélyebben belegondolni, egyelőre a "minimáltervvel" foglalkozom fejben, ami a szimpla részvétel az április 19-20-i soproni 24 órás csapatversenyen. Nagyon remélem, hogy akármi is történik majd a napokban, hetekben, legvégső esetben ekkorra már teljesen egészséges leszek.
