Hogy a feladatot még nagyobbá tegyem, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy egy baráti invitálás hatására reggel is lemenjek úszni.
Mindenképpen szerettem volna nem kizökkenni a laza mozgásból, de hát nem én lennék, ha ezt sikerült volna betartanom. Néhány száz métert úsztam TEA-val, egy-egy hosszt sprinteltem és 200 métert háton is úsztam, és összesen 2.600 méter volt a reggeli táv.

Bíztam benne, hogy ebből nem sokat fogok érezni délután, de persze tudtam, hogy nem lesz ugyanaz az érzés, mintha teljesen kipihenten vágnék neki ennek az én viszonylatomban nem kis számú - 624 - hossznak.
Délelőtt 10 óra körül fél liter két-két Mg és Ca-s pezsgőtablettás folyadékot eresztettem le, és jó alaposan be is reggeliztem. Délután kettőkor volt először lehetőségem ebédelni, sajnos érdemleges tésztás étel már nem volt abban az éhezdében, ahová eljutottam, így két szelet rántott sajt hasábbal csúszott le végül is.

Fél négy körül értem be az uszodába, csobbanás előtt kis túlzással annyi csokit illesztettem az arcomba (Twix, Balaton-szelet, eperízű táblás Boci), amennyitől még nem lettem rosszul... Bekevertem újabb két-két tablettát egy fél literes palackba, és az összes maradék csokit (kinyitott papírral) feltettem a rajtkőre.

Jött is az úszómester és viccesen kérdezte: "- Mi ez, mit csinálsz? Csak nem nyolcig akarsz úszni? -". Kicsit ledöbbentem a meglepetéstől, mert éppen akkor számoltam ki, hogy majdnem pontosan 8-ig tart a táv... "- Nem hiszed el, de nagyon fején találtad a szöget!- " válaszoltam, majd nekiindultam a távnak háromnegyed négykor.

Az ebédről még éreztem, hogy a gyomromat nem hagyta el teljesen, és mivel a bemelegítést is beleterveztem a távba, az első kilométert nagyon nyugodt tempóban szerettem volna kezdeni. Ez sikerült is, azonban a második és harmadik kilométer után - mivel ekkor sem esett volna jól, ha felpörgetem a ritmust - tiszta lett, hogy az "A" terv (4 óra 15 perc, ami 16:20-as km átlagot kívánt volna) nem fog sikerülni, de bíztam benne, hogy a "B" azért még összejöhet (4 óra 20 perc, 16:40-es km átlag).

Egészen a negyedik kilométer végéig nem is nagyon tudtam mit kezdeni az irammal, nem éreztem, hogy biztosan nem fogok elszállni, ha fokozom a tempót. Majd onnantól kezdve valahogy mégis biztonságosnak tűnt egy kis gyorsítás, és elkezdtem 16:30 alá belépni.

Az első tankolásra 7 km-nél volt szükség, de nagyon muszáj esetén még talán egy órát kibírtam volna iramcsökkentés nélkül folyamatosan. Azonban jobb időben, mint túl későn alapon kerek egy percig megálltam, magamba tömtem annyi csokit, amennyit csak tudtam, és beeresztettem a flaska felét is.

Annyira jól jött, hogy újra éreztem valamit a gyomromban, hogy ettől kezdve érezhetően nagyobb iramot diktálhattam, megközelítettem a 16 perces ezreket.

Lelkileg semmi gyötrődés nem volt, semmilyen tagom nem fájt, próbáltam a sebességet úgy tartani, hogy a lehető leghosszabbra nyújtottam a kartempó azon fázisait, amelyekben a karom pihenhetett. Teljesen jól éreztem magam, igaz, tudtam, hogy még rengeteg van hátra és néhány száz méter alatt is sokat változhat a kép.

Két Balaton-átúszás távnál egy utolsó megállást is végrehajtottam, mert bár nem szorított a gyomrom, de úgy éreztem, végig biztosan nem bírnám ilyen tempóban, ha nem tankolnék még egyet. Ez szintén kerek egy percig tartott, és megittam a maradék italt (elsősorban a görcsök ellen, mert szomjas nem nagyon voltam) és magamba tömtem az egyik szelet epres csokit. Ezt követően folytattam az úszást, és továbbra is elég jól működött a dolog.

Ekkor rövid ideig úgy éreztem, ha tudnék még 16-os kilométereket úszni, akkor vissza is tudnám szedni a 16:20-as átlaghoz szükséges, az első kilométereken elvesztett másodperceket, de 11 km-től elkezdtem a felkarom külső részét "érezni", és tudtam, innentől kezdve már lassulni fogok, mert nem tudok erősebben húzni. Fejben továbbra is rendben voltam, élveztem az úszást, és nemhogy nem volt semmi halálközeli élményem, de még kedvem is volt tovább úszni, nemcsak az akaratom hajtott.

12 kilométer után elkezdett egyre jobban fájni mindkét karom, 13 után pedig már annyira, hogy nagyon visszaesett a húzóerőm. Ezt az ezret alig tudtam 17 percen belülre erőlködni, ha nincs órám, biztosan azon kívül maradt volna...

Aztán valahogy a 15., utolsó teljes ezerre eltompult ez a fájdalom, annyira, hogy ismét fel tudtam venni a ritmust és képes voltam erőt is adni a mozgásomba. Ez nagyon jó érzés volt.

Az utolsó hatszáz métert már fejben is nagyon untam, nagyon lassan teltek a percek, már visszafelé is számoltam a hosszokat. Az utolsó 300-on nyitottam egy hajrát, ami a végére már szinte sprintbe ment át. Felemelő érzés volt mindenféle nagyhalál nélkül kimászni a medencéből és pár percig elgondolkodva ücsörögni a medence melletti székeken.

A három Balaton-átúszás távja külön-külön: 1:26:13, 1:25:37 és 1:26:37 lett (ebből az utolsó kettőbe az egy-egy percnyi megállás is bele van számítva). A nagyatádi Cetrend táv - 10 km - 2:45:21, az emlékeim szerint a debreceni Projekt 2 részeként megjelölt 12 km-es táv részideje pedig 3:18:48 volt.

Végeredményben a minimum és a maximum célérték között fogtam partot, úgyhogy nem volt okom a szomorkodásra, de különösebben nem is éreztem semmit, hogy ilyen időt úsztam. Az új érzés, amit hozott ez a nap, az az volt, hogy most már nemhogy a Balaton-átúszás négyszeres teljesíthetősége felől nincs kétségem, de afelől sem, hogy a négyszeres táv egyben történő leúszása (ami már majdnem egyenlő egy félmaratonnal) is működni fog, ebben szinte biztos vagyok.

A napi össztáv 18.200 méter, ebből 100 méter volt a hátúszás.

A tavalyi leírásban olvasható érzések töredékét sem éreztem, ezúttal semmilyen küzdelem jellege nem volt ugyanannak a távnak a teljesítése. Össze sem lehet hasonlítani azt az agóniát a mostani, végig összeszedett technikával leküldött kilométerekkel. Görcsökkel valószínűleg a feltöltött magnéziumkészletem miatt egyáltalán nem kellett küszködnöm, néhányszor volt csak egy-egy görcskezdemény, amit egy hosszon belül utóélet nélkül le is tudtam építeni.

Az utóbbi időkben eléggé kétségbe estem amiatt, hogy közép- és hosszú távokon nem tudok a márciusig elért legjobb időeredményeim közelébe férkőzni, és ez azért is ért kellemetlenül, mert elúszni láttam a négyszeres teljesítésre kitűzött 6 órás összidős célomat. A gyorsulást azért tartottam döntő célnak, hogy elég időtartalékot fel tudjak halmozni az első és esetleg a második átúszásnál ahhoz, hogy a később visszaeső iramot ezzel még kompenzálni tudjam annyira, hogy az átúszások átlaga másfél órán belül maradjon (tavaly a három átúszásé 1:30:25 volt).

Ám most nagyon meglepett az, hogy egy erős iramot ilyen sokáig tudtam tartani. Ez azt jelenti, hogy talán nem kell olyan visszaeséstől tartanom, mint amit eredetileg beterveztem (átúszásonként 2 - 2.5 perc), és így egy nem túl erős kezdéssel is elérhetem a célomat.