Úszás 2008-

Ma reggel végre vízbe jutottam, öt napja történt velem ilyesmi legutóbb. A medence 25 méteres volt ezúttal is.

Bíztam benne, hogy ebben a rosszban is van valami jó és a kényszerszünet hozta pihentség meglátszik majd az időkön is.

Célom volt mindenképpen három darab 1*400/2*200/4*100-as sorozat teljesítése a nemrég korrigált 5:50, 2:50 és 1:22-es szintidőkön belül.

500 méter bemelegítéssel kezdtem, és máris jött az első sorozat.

1*400 + 2*200 + 4*100 méter; szintidők: 5:50, 2:50, 1:22; pihenők: 30 mp

 

5:43

2:47

2:45

1:18

1:20

1:20

1:19

Ez egészen jól sikerült! Elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy az erős kezdést megtartsam a kétszázakra is úgy, hogy a százak se csússzanak ki a szintidőből, és végig egyenlesen jól ment a dolog. Ezután gyors jegyzetelés, 10 hossz újramelegítés (kb. három és fél perc), majd kezdődött a második sorozat.

Ma egy lapot kell áthajtani a naptárban, de ezt valahogy nem csak a szó szoros értelmében érzem új lapnak.

Sürget az idő, így nagyobb tempóra kell kapcsolnom, de legalábbis a lehetőségeimet, a rendelkezésre álló időt jobban ki kell használnom.

Ma ennek jegyében megtettem egy lépést. Egy órám volt mindenre, amibe két darab sorozatot akartam mindenáron belepréselni, és ez sikerült is. A sorozatok egyenként 1*400, 2*200 és 4*100 métert tartalmaztak, szintidőhöz kötve. A szintidőket 5:55-re, 2:50-re és 1:20-ra terveztem előzetesen beállítani.

500 méter bemelegítés után elkezdtem az elsőt. A két sorozat között kimásztam a medencéből és felírtam az időket (ennyit már nem tudok úgy fejben tartani, hogy közben az úszásra koncentrálok), majd rögtön elkezdtem a következőt is.

2 db 1*400,  2*200, 4*100-as sorozat, szintidők: 5:55, 2:50, 1:20; pihenők: 30 mp

 

5:48

2:51

1:19

1:18

2:48

1:22

1:21

 

5:53

2:50

1:20

1:21

2:54

1:20

1:21

A szintidőkről: 400-on legközelebb 5:50-re csökkenteném a szintet, 200-on tartanám 2:50-en, 100-on viszont emelném 1:22-re.

Most a második sorozatnál a 400-ban éreztem még erőt, itt inkább csak elszámoltam kissé az iramot, a második kétszáz 2:54-e viszont tényleg ennyi volt, itt egy kis holtpontot éreztem, de aztán tűrhetően hoztam a befejező százakat.

A napi össztáv 2 900 méter volt.

Ez egy egészen jó kis úszás volt, jól éreztem magam, és a feladat is kellően megterhelt a rendelkezésre álló időre és a kondimra is tekintettel, kellően, de kellemesen fáradtam el tőle. Innen azonban mindenképpen tovább szeretnék lépni, a következő alkalommal már három, a fentiekkel azonos sorozatot szeretnék leküldeni. Azt már nevezném teljes értékű edzésnek.

Januárban az esti fürdéseket leszámítva 12-szer lettem vizes, ebből 10 alkalom a február végi szenior versenyre való készülés jegyében telt.

25 350 métert úsztam a tíz alkalom során, ebből gyorsító sorozat részeként 10 200 métert (50 * 100 m + 26 * 200 m), pillangón 125 métert, háton pedig 3 300 métert. A maradék 11 725 méter bemelegítő, átvezető és levezető gyorsúszás volt.

A tíz edzésből mindössze három végén mondhattam azt, hogy legalább nagyjából elégedett lehetek önmagammal (azon a szinten, ahol tartok, minden értelemben). Rövid távon tartottam magam ahhoz, hogy semmilyen időmérés nincs, és bár ez egy kicsit elbizonytalanít a tekintetben, hogy egyre kevésbé tudom, most mire vagyok képes, mennyit léptem előre, de a bizalmam azért még megvan az edzések hasznosságát és azt illetően, hogy egy hónap múlva ennek meg lehet a látszatja majd.

A rajtokat egyszer gyakoroltam csak, ezt februárban még többször meg fogom ejteni, de úgy érzem, magával a mozdulatsorral nem lehet túl nagy probléma. Egyedül a bennragadástól félek, mert gyakorlatilag semmilyen versenyrutinom nincs. Még alaposan át kell gondolnom, hogy a rajt során mikor mire figyeljek, hová nézzek, mikor várható a jelzés, stb.

Összességében úgy érzem, hatalmas a lemaradásom ahhoz képest, amivel számoltam, sokkal kevesebbet tudtam letenni az asztalra, mint amire magamtól számítottam és amit elterveztem.

De még a következő bő két héten is sok múlik, ha ekkor működni fognak a dolgok, az még sokat jelenthet.

Emellett lényeges kérdés lesz az is, hogy a verseny előtt mi az az optimális időpont, amikor már le kell tenni a lantot. Ebben még nem jutottam dűlőre magammal.

Ma nyitásra értem oda az uszodához (25 méteres medence), a hétvégi általános, de már lecsengőben lévő izomlázzal a karosszériámban.

Ezúttal még a bemelegítés alatt sem sikerült teljesen eldönteni, hogy mi legyen a program. Végül 500 méter után szintén 500 méternyi, hosszonként váltott gyors-pillangó-gyors-hát következett. Aztán elkezdtem egy tört sorozatot, bő pihenőidőkkel.

2 * 200 méter (keretidő: 3:30) + 4 * 100 méter (keretidő: 2:00), javuló időkkel:

 

2:47

2:43

1:19

1:18

1:18

1:17

Bár közben folyamatosan lazultam húsból és gyorsultam is, feltűnően elfáradtam a végére, ráadásul tüdőből. Már napok óta éreztem valami lappangó betegséget magamban, és ennek most egyértelmű jele látszott, úgyhogy abba is hagytam az úszást. Kiültem egy kicsit a székekre, de elkezdtem fázni, ami egyrészt szokatlan volt, másrészt pedig indokolatlan, hiszen sem a víz, sem a levegő nem volt hűvösebb a normálisnál. Még a meleg zuhanyt is hűvösnek éreztem.

Remélem, nem tör elő semmilyen nyavalya, mert akkor az egész eddigi műveletsor -  ami önmagában is sokkal kevesebb, mint amit szerettem volna - kárba vész.

A napi össztáv mindössze 1 800 méter volt, 125-125 méter hát és pillangóval.

Ma reggelre terveztem a következő edzést, ami aztán kérdésessé vált több okból is. Egyrészt elaludtam és egy órával később ébredtem fel, mint terveztem, és így csak bő háromnegyed órám maradt úszni, másrészt nem igazán tudtam ráhangolódni, őszintén szólva semmi kedvem sem volt úszni. Ráadásul a hátam és a vállam is fájt valamitől elég érezhetően és minden különösebb ok nélkül. De nem akartam megszakítani a felkészülést, és lementem lesz ami lesz alapon.

Leúsztam 500 méter bemelegítést, majd 8 * 200 méter gyorsító gyakorlatra szántam el magam, ez még belefért az időmbe.

8 * 200 méter, 2:55-ös szintidő, 3:15-ös időkeret:

2:52

2:51

2:49

2:52

2:54

2:52

2:53

2:48

A harmadik kétszáz végén éreztem egy kis holtpontot, de a szintidőt gond nélkül tartani tudtam mindvégig úgy, hogy bár nagyon elfáradtam a végére, mégsem kellett száz százalékig kiúsznom magam. Ma nem tudtam fejben is annyira ott lenni, hogy mindent beleadjak, ezért a fenti időket kifejezetten jónak gondolom.

Kétszáz méter laza levezetés zárta a napot.

Az össztáv 2 300 méter volt, ami nagyon kevés, mégis sokkal több volt, mint ami ma jólesett volna.

Kicsit bonyolódott a helyzet, amint az az alábbiakból kiderül.

100 méter bemelegítéssel kezdtem, majd indítottam is az órám.

Nem éreztem igazán jól magam a vízben, kicsit tartottam is attól, hogy elszállhatok vagy beállhat a rekeszizmom és erőt sem éreztem magamban ahhoz, hogy egy kicsit nagyobb iramot diktáljak az elején. Próbáltam az első és a második kilométernél egy olyan időt úszni, amely a szükséges átlagnál csak egy kicsivel rosszabb, hogy ha megjön a kedvem és/vagy ráérzek a ritmusra, akkor még be tudjam hozni a lemaradást a táv hátralevő részében.

Az első 2 km tehát egy viszonylag erős, de nem elszánt iramot jelentett. Sajnos azonban lassan elszállt a lehetőség egy új legjobb időre, mert nem tudtam tartani egy olyan iramot, amely még ne rontotta volna a hangulatom.

Úgyhogy engedtem még egy picit az iramból, mert itt már mindegy volt, hogy egy vagy két perccel csúszok le a céltól.

Az utolsó kilométeren viszont mindent beleadtam, és ebből látszik is, hogy több tartalék maradt bennem, mint ami célszerű lenne egy előre megtervezett és közvetlen célért elkövetett időmérésen. Az eddig mért legjobb időmtől így csak 54 mp-re maradtam el.

Még nem döntöttem az ügyben, de elképzelhető, hogy a jövő héten is lemérem ugyanezt a távot és elküldöm azt az eredményem is (többet is lehet).

A nap befejezéseképpen délután még 2 000 métert úsztam, többnyire gyorsban, néhány hossz háttal és pillangóval fűszerezve.

Ma reggel egy picit késve, de még időben kezdtem el a mókát.

A bemelegítés ezúttal is 250 méter volt, de most nagyobb iramban tettem, mint általában szoktam.

Ezt követően kezdődött a tánc a 8*200 méteres sorozattal.

Az elején, az első három elem után - melyeket a szükségesnél egy kicsit jobban toltam - nagyon ki lettem akadva fizikailag. Úgy éreztem, képtelen leszek egyáltalán végigúszni is ezt a sorozatot, nemhogy szintidőn belül. A negyedik kétszáznál már komolyan foglalkoztatott a leállás gondolata, de szerencsére bevillant az a tanács is, hogy akkor is mindenképpen végig kell csinálnom, ha úgy kell kell a végén kimenteni.

Úgyhogy mentem tovább a legvégső erőtartalékokat felhasználva, és kétszer is éppen a szintidőt úszva fejeztem be.

Ma kicsit elaludtam reggel, ami végül is nem nagy probléma, mert eleve délutánra terveztem az edzés második részét. A medence 25 méteres.

Most még nem akartam nagyon szétszedni magam, már csak azért sem, mert a késői kelés miatt időm sem maradt a reggelizésre, de nem is lett volna jó ötlet az úszás megkezdése előtt szűk egy órával táplálkozni, így a kisebbik rosszat, az üres bendőt választottam. Másrészt pedig a délutáni visszatérés miatt nem volt muszáj a gyorsítókat reggelre ütemeznem, ezért csak a hátúszáson volt a fókusz.

Rövid 250 méter bemelegítéssel nyitottam, majd egy kilométer hosszonként váltott hát- és gyorsúszás következett. Továbbra is nagyon kell koncentrálnom az egész mozgásra, illetve annak számos részletére külön, ezért volt, hogy odakoppantam a falhoz a hossz végén, többször belekartempóztam a kötélbe, sőt, olykor barátságosan megsimogattam a szomszéd sávban suhanó nénit is.

Elég fárasztó kilométer volt, és mivel nem a kondi-, hanem stílusjavításáról szóltak a dolgok, meg mertem húzni azt, hogy kijövök öt percre szaunázni (pihenni és melegedni).

Aztán vissza a vízbe. Újramelegítés - 250 méter - után folytattam a váltott hát- és gyorsúszást, előbb 250 méter erősebb tempójú hát - lazább gyors, majd még 250 méter laza hát - gyors sprint kombinációval.

Az össztáv 2 000 méter volt, ebből 750 méter a hátúszás.

Összességében nem fáradtam el különösebben, nem is nagyon volt miért, inkább csak a tegnapelőtti edzés mellékhatásait érzem még mindig. Délután a gyorsító sorozatok lesznek napirenden. 

Olyan fura érzésem van. Nem tudom kipihenni egy-két nap alatt az előző mozgás fáradalmait, mindig marad bennem még egy kis fáradtság vagy izomláz, mégis úgy érzem, ha négy-öt napig nem úsznék és ki is aludnám magam rendesen, elmúlna a permanens fáradtságérzetem, és magamhoz képest nagyon jó időket tudnék nyomni rövid távon is. De hogy mennyit, az február végéig titok marad előttem is...

Időközben az edzés délutáni része elmaradt.

Ezt ellentételezendő péntek reggel 8*200-as és 8*100-as sorozatok lesznek (azaz a 200-asnál emelem az ismétlésszámot), és összesen legalább 500 méter hátúszást tervezek.

Rövid előzetes konzultációt követően pontosítom a változtatásokat:

- nem állok át 50 méteres sprintekre, maradnak a 100 méteresek. Ezekből a sorozatok maximális ismétlésszáma 8 lesz, emellett 200 méteres sorozatokat is úszok, itt 6 az elemplafon. 50 és 25 méteres sprintekkel csak a versenyt megelőzően az utolsó előtti héten (február közepén) operálok majd. Addig alkalmanként 8*100 és 6*200 métereket úszok majd.

- a 200-as sorozatok megelőzik a 100-asokat. A keretidő egyelőre egy biztonságosnak tűnő 3:15 lesz. Nem javuló időket úsznék az alső alkalommal, mert ez nekem túl nagy táv még ahhoz, hogy elég pontosan be tudjam lőni a különböző iramokat, így inkább egy viszonylag erős szintidőt határozok meg magamnak, ami 2:50 lesz, az összes 200-at ezen belül szeretném úszni. Ha nem megy, akkor sem állok le, legfeljebb a tapasztalatok függvényében módosítom majd a szintidőt a legközelebbi alkalomra.

- a 100-as sorozatokat első alkalommal 1:40-es keretidővel, 1:28-as szintidővel tervezem. A tapasztalatok alapján csökkentem majd adott esetben a keretidőt 1:35-re, a nyitó százast pedig 1:25-re. Ha ez esetleg még hagyna bennem erőt, akkor legközelebb a szintidőről átállok javuló időkre, a nyitó százast visszateszem 1:28-ra, a lépésköz pedig 1 mp lesz.

- nem volt róla szó, de a sorozatok utolsó elemét továbbra is teljes gázzal fogom lenyomni, hogy számszerűen is tudjam, mi maradt még bennem.

- a sorozatok lesznek a központi témák, a bemelegítést követően ezek következnek, de közöttük és utánuk hátúszás gyakorlással pörgetem majd a kilométer-órámat. Alkalmanként összesen legalább 500 métert szeretnék ebből, már csak azért is, mert észrevettem, hogy az első néhány száz méter után jönnek csak elő az első olyan hosszok, amelyeket már egy, a korábbiakhoz képest könnyedebb, lazább és erőlködésmentesebb mozgással vagyok képes lenyomni.

Holnap birtokomba kerülnek majd az első tapasztalatok...

Kaptam idő közben egy nagyon kedves barátomtól egy komoly terjedelmű, objektív, de határozott kritika-áradatot szakmai szemszögből az edzéseim tervezése és végrehajtása témakörében, jelenleg ennek megemésztése és a későbbiekben történő megtárgyalása van folyamatban.

Amit már most el tudok belőle fogadni:

- edzés közben nincs megszakítás, nincs szaunázás, pihenés

- ami el lett tervezve egy adott napra, mindenáron meg kell próbálni elérni, akkor is, ha már közben is úgy tűnik, nem fog menni olyan szinten, mint amit elvárok magamtól

- a gyorsasági sorozatok utolsó egységének kitűzött célideje nem lehet erősebb, mint az adott távon elért legjobb időm plusz 10-15%.

- sorozatoknál a 100 méter edzésen nem számít sprinttávnak, ezért inkább 50 méterre kellene átállnom.

A többit még értelmezés és egyeztetés tárgyává teszem.

5 * 100 méter, 1:40-es időkeret:

 

1:23

1:24

1:19

1:20

1:19

Kegyetlenül alulmúltam a várakozásaimat, olyan voltam, mint egy bágodember. Nem esett szét a technikám még a vége felé sem, de úgy éreztem, egyszerűen semmi erő nincs bennem, pedig kiszenvedtem magamból a pillanatnyi maximumot. Nem érzem, hogy rossz időket úsznék 100-on vagy 200-on, de ezekhez a sorozatokhoz most nincs elég erőm. Az indító százast a következő alkalomra 1:25-ről 1:28-ra fogom módosítani.

A mai össztáv 2 500 méter volt.

Nincs mese, pihentetnem kell magam, vagyis a héten akármennyire is szorít az idő, elhagyom a további gyorsításokat, és a kötetlen iramúszásra állok rá. Jövő héten meglátjuk, mennyire sikerült túljutni ezen a nem kis holtponton, amelynek lövésem sincs, mi az oka.

De ez csak egy kis szünet, eszemben sincs feladni. Azt egyébként is ritkán szoktam...

Az idei év felkészülései közül hármat látok át jelenleg.

Az egyik január 3-ától a február végi nyíregyházi szenior országos versenyig, a másik az ezt követő héttől a Balaton-átúszásig, a harmadik pedig a BÁ utántól az októberi zalaegerszegi 12 órás versenyig tart, amelyen egyéniben szeretnék indulni.

Ez utóbbi lesz messze a legkeményebb, ugyanakkor a legbizonytalanabb is. Ugyanis a 12 órásnak most még nincs kijelölt időpontja, de ha majd lesz és egybeesik a dunaújvárosi 24 órás csapatversennyel, akkor vérző szívvel, de egyértelmű döntéssel le fogok mondani a 12 órásról a csapat javára.

Az első etapot tegnap megkezdtem.

Az úszásom 500 méter bemelegítéssel kezdődött, majd laza gyors hosszok (50-es medence) és 1, 2 ill 4 hosszos hátúszás váltogatták egymást. Háton 400 métert úsztam összesen.

Később belekezdtem egy gyorsító gyakorlatba, 1:40-es ismétlődő időkerettel 1:25-ről indítva szerettem volna 100 métereket gyorsított iramban úszni, amennyit most éppen tudok.

A nyitó iramot erősen elszámoltam, ám ami meglepő, a második százast méginkább, majd onnan ugyan szűkítettem két másodperceket, de  ezek nagyon gyengék maradtak. Sőt, ötszáz után le kellett állnom, elfogyott az erőm, legalábbis annyira, amennyire ezt a gyakorlatot már nem volt érdemes folytatnom. A hatodik, full gázos záró ("erőkontroll") százas is gyenge lett, jelezve, hogy a rövid távok szempontjából igen gyenge erőállapotban vagyok.

A sprintek listája:

6 * 100 méter, 1:40-es időkeret:

1:27

1:30

1:28

1:26

1:24

1:16

Az össztáv 2 400 méter volt.

Alig két hónapom van hátra, hogy rohamléptekkel javítsak ezen az állapoton.

A különböző versenytávokat - 50, 100, 200 és 400 m - is gyakorolnom kell, de óra és megalkuvás nélkül fogom. Be kell lőnöm még a fordulókat, próbálgatnom kell a helyes rajtot és a helyes fejtartást is ugrás közben.

Úgy döntöttem, két célidőm lesz a medencés BÁ távra: egy nagyon merész és egy konszolidáltabb. Nevükön nevezve 1:17:00 és 1:18:30-as célokról van szó.

Ha ezt tavaly ilyenkor - amikor a legjobb medencés BÁ-m még 1:29:18 volt - ezt elolvastam volna, elküldtem volna a szerzőt valahová közel az Egyenlítőhöz.

Az idei évig az volt a vezérelvem, hogy az 5200 méteres célidőmet lineárisan leosztva néhány résztávra, az így kapott időket a legkisebb távtól - 400 m - kezdve elérjem, és így lépjek feljebb és feljebb a résztávokon, amíg meg nem érkezem a teljes táv célidejéhez. Azaz a szükséges iram rövid távon történő beállítása és annak kinyújtása egyre hosszabb távokra. Ez a módszer eddig bevált a gyakorlatban - most azonban már a tervezésnél megbukott...

Először most is így próbáltam elkezdeni a tervezést, de kiderült, hogy az 1:17:00-ás, azaz a durvább célidő 400 méterre történő leosztása a jelenlegi legjobb 400-as időmtől elég sokkal elmarad, és az 1000-es időmmel is ez a helyzet. Olyan résztáv-időkkel pedig nem tervezhetek, amelyekre már most is képes vagyok.

Más módszerhez kell folyamodnom...

Amíg nem lesz épületesebb ötletem, a résztáv-időimet a jelenlegi rekordjaim alapján számolom ki, mégpedig úgy, hogy annyit számolok vissza ezekből, amennyivel erősebb a teljes távra, azaz az 5200 méterre megállapított két célidőm (az 1:17:00 és az 1:18:30) a jelenlegi legjobb időmnél (1:19:52).

Egyelőre heti kettő, illetve heti három úszásos váltakozó hetekkel számítva, február 26-ai kezdő időponttal és július 21-ei záró edzéssel összesen 53 alkalmat írtam elő. Ez nyilván változni fog, ahogy utánanézek a BÁ, illetve a felkészülés közben zajló versenyek időpontjának.

Idén tavasszal 40 alkalmat terveztem és 63-at hoztam össze. Jövőre első olvasatra soknak tűnik az 53, nem hiszem, hogy lesz ennyi lehetőségem edzeni.

Most itt tartok, azaz szinte még sehol... de bízom benne, napokon belül összeáll majd a teljes kép.

Szerencsére ma úgy alakult végül, hogy valóban volt egy kis időm és megpróbálhattam ezt az idei utolsó vizes feladatot is megoldani még.

Mivel nagyon kevés úszóidő is elég volt, hiszen távolsági cél nincs, csak két rövid időmérés, nem egyből az uszodába mentem, hanem egy hirtelen jött gondolattól vezérelve először ellátogattam a kavicsbánya tavakhoz, amely idén minden korábbinál jobban a szívemhez nőtt. Több tucatszor úsztam át a Balaton-átúszás felkészülésének utolsó két hónapjában, és életem leghosszabb távját is itt teljesítettem egy emlékezetes napon. Most hiába volt öles jég, hideg és sötét, a kontúrok jól kivehetők voltak: a partvonal, a fák, a távolságok, minden ugyanolyan, mint a szinte tegnapi augusztus utolsó napjaiban, amikor legutóbb jártam itt. Ahogy ott álltam, annyi csodás emlék jött vissza úgy, mintha éppen percekkel ezelőtt történtek volna, hogy nem is tudtam megállni teljes elérzékenyülés nélkül.

Elsősorban ember vagyok, és csak aztán férfi. Sajnálom azokat, akiknél ez fordítva van.

Aztán összeszedtem magam és elnavigáltam az uszodába, most már tényleg utoljára az idén.

Nem volt hová kapkodni, ezúttal volt időm bőven, zárásig egy bő órám. Mivel a gyors sávban két mellúszó lány fodrozta a vizet (mitől is gyors sáv…), hát kénytelen voltam a bemelegítést elnyújtani, hogy kivárjam, míg kiürül a sáv, de 700 méter után szerencsére egyszerre távoztak. Ekkor belekezdtem az 1000 m mérésébe. Már 3-400-nál éreztem, hogy annyi erőm nem lesz, hogy ezt a tempót még egy 800-as mérésre is elviseljem, úgyhogy eldöntöttem, hogy az ezer 800 méteres részidejét fogadom el magamban 800-as időként, külön tehát nem mérem le. 500-nál 7:10-en álltam, a 14:21-en belülre kerüléshez ez kevés lesz, úgy éreztem. Kénytelen voltam kockáztatni, és a biztonságosnak érzettnél erősebben húzni, mert inkább elfogadnám, hogy 900-nál szétessek és leálljak, mint hogy végigmenjen az ezer, de 1-2 másodperccel az elérhetőnek vélt célidőn kívül találjam magam. Így hát gyorsítottam, és szerencsére nem durrantam ki, valahonnan mindig előkerült egy kis plusz energiatartalék, ami kitartott néhány karcsapásra, és csak a 800-as benyúlásnál pillantottam az órámra, 11:27-nél tartott. Az utolsó kétszázra azonnal kiszámíthattam, hogy 2:54-en belüli idő kell, amiről úgy gondoltam, hogy ezt nekem simán meg kell csinálnom, és sikerült is 2:49-el, így végül 5 mp-et javítva az eddigi legjobb időmön, 14:16 lett az egy kilométer.

Az első pillanatban egy picit csalódott voltam, sokkal jobban éreztem volna magam, ha néhány másodperccel jobb idő kerekedik ki, de nem mintha megérdemeltem volna, hanem csak azért, mert ez a 16 mp - amellyel még elmaradok az álomhatár 14 perctől - még bőven nem nevezhető karnyújtásnyi távolságnak. Teljes sikernek 14:10-14:12-es időt éreztem volna.

Aztán átgondoltam és megnyugodtam, és végül ennek is nagyon tudok örülni, hiszen mégis csak javítottam öt másodpercet az eddigi legjobbamon úgy, hogy a mostaninál tavasszal ha minden összejön, várhatóan sokkal jobb formában leszek. Másrészt pedig meg kell becsülnöm minden egyes javítást, hiszen nem mindig lesz ez úgy, ahogy idén. Jövőre kizártnak tartom, hogy ennyi alkalommal javítsak a legjobb időimen, de talán nem is a számosságon lesz a hangsúly.

A december elején megrendezett 2000 méteres versenyen volt szerencsém látni és csodálni Molnár Gergely többszörös magyar szenior bajnok és csúcstartó úszását, és nézegettem is a „lőlapját” közben. Ha jól emlékszem, 12:26 körül járt egy kilométernél. Ha hozzám hasonló arányokkal számolok és következtetek arra, mit tud 1000-en, akkor - ha csak egy van belőle - valahol 12 perc körül lehet.

Valószínűleg belátható időn belül nem fogom tudni érezhetően megközelíteni az ő idejét, a célom csak az lehet, hogy csökkentsem valamelyest a még most is óriási különbséget. Egy évvel ezelőtt azt mondhattam el magamról, hogy 16:19-et tudok ezren, ami Geri idejétől bőven több, mint négy percre volt. Ezt egy év alatt sikerült két perccel csökkenteni, de azt már most aláírnám, ha újabb egy év múlva csak fél percet tudnék tovább javítani.

Majd meglátjuk…

Ha lesz egy szabad órám (ezt még nem tudom), ma vagy holnap este megpróbálok lejutni még egyszer a medencébe.

Eszembe jutott ugyanis, hogy szükségem lenne egy 800 méteres alapidőre is, amit ha egy mód van rá, még idén le kellene mérnem. Érdekes módon annak ellenére, hogy ez hivatalos medencés táv, még sosem mértem, holott például 1000 méteren viszonylag nagy gyakorisággal tesztelem magam.

Emellett az is nagyon zavar, hogy úgy érzem, az ezres időmön mintha már túlléptem volna, csak ezt még az órám nem jelezte. Nem tudom, honnan jön ez az érzés, de az alig másfél hónapja úszott 14:21-nél most mintha kicsit erősebbnek érezném magam, és legalábbis kíváncsi vagyok rá, vajon csalfa-e ez az érzés vagy sem.

A 800 fontosabb, viszont ha az ezer megjavításának erősebb a gravitációja, úgyhogy egy rövid bemelegítést követően gyorsan eldöntöm, hogy csak 800 legyen, vagy mindkettő, és ha ez utóbbi, akkor az ezerrel kezdem.

Ennyi lesz a program. Semmi ráadás, csak szimplán ennyi. Legfeljebb ha lesz kedvem, egy kicsit szaunázok is…

…ehhez persze el kell jutni az uszodáig, ami egyelőre még csak ötlet szinten áll.

Lassan itt az ideje nekikezdeni összeállítani a jövő évi Balaton-átúszás edzéstervét.

Több dolog is indokolja, hogy ennyire előrehozzam az ezen való gondolkodást.

Idén egyszerű volt a helyzet, februárban, amikor megírtam, semmi másra nem kellett figyelnem, mint magára a BÁ-ra. Most jövőre viszont bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy már előre tudom, hogy ez előtt kb. 4-5 verseny is lesz, amelyen részt veszek, és amelyekre külön is készülni kell, ráadásul egymástól erősen eltérő gyakorlatokkal. Ezek között lesz csapatverseny, rövidtávú és hosszútávú medencés, illetve nyílt vízi verseny is. Mindezekhez igazodnia kell az edzésterv menetrendjének.

További probléma, hogy nem tudom még, milyen célidőt tűzzek ki az első átúszásomra. Nyilvánvalóan nem adhatom alább 1:28-nál, már csak azért is muszáj legalább 2-3 perccel ezen belülit megcéloznom, mivel az első két úszásommal olyan időtartalékokat kellene felhalmoznom, amellyel úgy is elérhető a 6 órás összidő, ha a harmadik és negyedik úszásom másfél órán kívülre csúszik (ami jelenleg szinte egészen biztosnak tűnik).

A célidőt a felkészülés közben úszott „teszt-BÁ” alapján tudom majd reálisan belőni. Idén közvetlenül a BÁ előtt 1:20:24-et mértem medencében, de élesben csak 1:28:08 sikerült, de ebbe bele kell kalkulálnom annak az amatőr hibának a veszteségét is, amelyet az utolsó száz-százötven méteren követtem el (felálltam a derékig érő vízben, amit mindkét vádlim azonnal kőkemény görccsel reagált le). Úgyhogy azt gondolom, a medencés időm plusz hét perc lesz a célidő. Ehhez képest pedig két és fél perces csúszásokkal számolok majd az úszások között. Most 1:19:52-n állok (amit tegnapelőtt mértem), azaz ha most kellene célidőt kijelölnöm, az 1:27 lenne. Ez viszont egészen biztosan nem elég, ha 6 órán belül szeretném letudni a négyet!

A 6 óra szép kerek céltábla, de jelenleg nagyon komoly feladatnak tűnik. Idén a három átúszás átlaga ugyan alig fél perccel volt csak gyengébb a másfél óránál, azonban ehhez jövőre egyrészt hozzájön egy negyedik is, amelynek a leggyengébb lesz az ideje, azaz sokat ront majd az átlagon, másrészt sokkal rövidebb pihenőidőkkel kell kalkulálnom majd, mivel a négyszeres teljesítés alapfeltétele, hogy motorcsónakkal szállítsanak vissza a rajthoz közvetlenül a célba érkezésem után (sajnos ez máshogy nem működik a 14 órai rajtzárás miatt). Így a másfél órányi úszások között csak mintegy tizenöt perc nyugtom marad, szemben az idei kompozással, amelyből csak maga a hajóút fél óra volt.

Mivel még nincs célidőm, ezért a résztáv-időket sem tudom mihez igazítani. Azt hiszem, a legvalószínűbbnek látszó időt veszem alapul majd, és ez alapján számítok előre résztáv-célidőket, és ezeket korrigálom menet közben majd, miután lemértem a tesztet.

A távolsági edzés az egyszerűbb része a dolgoknak. Május-júniusban lesz egy kis versenyszünet, ekkorra lesz bekalkulálva feltehetően a felkészülés csúcspontjainak számító három, de minimum két nyíltvízi távolsági próba. Attól függően, hogy melegednek a tavak, május elején-közepén a háromszoros (15,6 km), június elején-közepén pedig a négyszeres (20,8 km) BÁ táv lesz előírva. A kettő között pedig – erőállapottól, szabadidőtől és attól függően, látom-e ennek akkor majd szükségét és értelmét – egy kb. 17-18 km-es táv leküzdése is elképzelhető.

Hogy erőnlétileg idáig eljussak, már március elejétől kezdve (innentől datálódik majd az edzésterv) az úszás alkalmak felén az előírt napi távoknak legalább 4-5 km-nek kell lenniük, melynek nagyobb része 95% feletti iramúszás lesz. Nagyon be akarom sűríteni a programot a résztávok időméréseivel, mivel én mindig is ezekkel tudtam a leginkább intenzívvé tenni az edzéseimet.

Az edzésterv napi össztávjait az ideihez hasonlóan a célok biztos eléréséhez szükséges minimumra próbálom beállítani, nem magasabbra, mert lelkileg nagyon sokat jelent, ha a minimum bármekkora túlteljesítése is plusznak, nem pedig alapkövetelménynek látszik.

Az alkalmak számát havi 10-re tervezem. Amire ezen felül lehetőségem lesz még, az ajándék, de ennyivel kell alapból kalkulálnom, ehhez kell igazítanom az időket és a távolságokat.

Mivel hosszútávra készülök, konkrét gyakorlatokat nem írok magamnak elő, és napi részletezésű edzéstervem sem lesz, mindig a pillanatnyi hangulatomra és az intuícióimra bízom majd, hogy az időméréseken kívül mikor, miből és mennyit fogok csinálni. Ez a szabadság nekem eddig bejött, és jobban is fekszik, mint bármilyen kötött program.

És magát az egész edzéstervet is szabadon fogom kezelni, ez a legfontosabb elvem ezzel kapcsolatban. Ez egy iránymutatás számomra, elsősorban összehasonlítási alapként értelmezem. Nem fogok egyetlen alkalommal sem szétszakadni akkor, ha bal lábbal keltem fel és a bemelegítéskor rájövök, hogy éppen „500 méteres” napom van, és nem is fogok leállni a napi adagnál, ha éppen megy az úszás, élvezem, és szívesen csinálnám tovább is.

A jövő évi felkészülés elkezdése az idei évitől több különbséget is mutat.

Idén a későbbi „versenysúlyomhoz” képest március elején még mindig 7-8 kiló felesleg volt rajtam, amit két hónapomba került felszámolnom, addig ennyi zsírt vittem magammal minden időmérésen. Az erőnlétem pedig a felkészülést megelőző fél év uszodakerülése miatt a lehető leggyengébb volt, azaz nulla kondiról indultam.

Jövőre ez jó eséllyel nem így lesz. Jelenleg is rendszeresen úszom, és természetesen ezt tervezem a következő két hónapban is, úgyhogy ez esetben sem a súlyommal, sem az alapkondimmal nem lehet baj, így ezek beállítására sem kell hetekig várnom.

Különbség lesz az is, hogy amíg idén annyival túlteljesítettem az egyébként előzetesen kissé túlzónak tűnő tervet, hogy az gyakorlatilag használhatatlanná vált, és inkább csak viszonyítási eszköz maradt az első másfél hónapot követően, addig az akkori és későbbi tapasztalatok alapján most már egészen biztosan sokkal jobban körül tudom határolni a képességeimet, még akkor is, ha kismértékű és folyamatos eltérésekre azért természetesen fel leszek készülve.

A szenior versenyek szempontjából a tapasztalatlanságom miatt nem lehetnek nagy elvárásaim, de azért valamilyen célokat itt is fontosnak tartok állítani.

Szeretnék egyéni csúcsokat úszni minden távon, ahol csak indulok, legalábbis az első versenyen, februárban Nyíregyházán. Erre nagyon készülök majd január elejétől kezdve gyorsító gyakorlatokkal, illetve iramúszásokkal tartva az alapkondícióm is. Az egyéni csúcsok mellesleg nem akkora elvárások magammal szemben, mint ahogy hangzik, hiszen bár eddig többnyire 25 méteres medencében mértem időket, de egyrészt vízből indulva, azaz rajt nélkül, másrészt a bukófordulóm még messze nem maga a tökély, és emiatt nem is jutok annyi előnyhöz vele, mint a képzett versenyzők. A versenyek azonban rajttal indulnak, és benyúláskor sem nekem kell leállítanom az órámat, amely saját méréskor további időveszteség volt.

50 m-en 30 mp-en, 100 m-en mindenképpen 1:10-en, de lehetőleg 1:09-en, 200-on 2:30-on, 400-on pedig 5:25-ön belüli idő elérése a célom. Örülnék neki, ha az év során egy-két érmet is sikerülne elérni valamely országos versenyen, de ez inkább csak álom, és ha sikerülne, akkor is tudnám, hogy ezzel még nem léptem előre, ettől nem lettem jobb, ennek csak a lelkem örülne.

Hosszabb távon gondolkodva, bár tudom, ahhoz, hogy országos bajnokságot nyerjek bármilyen számban, nagyon szép kort kellene megérnem :), de ha a jelenlegi részvételi arány és színvonal marad az OB-ken, akkor 200 és 400 gyorson a dobogóhoz szükséges idők elérése talán nem teljesen utópia számomra, igaz, még ehhez is nagyon sokat kell fejlődnöm. 50-en és 100-on egyelőre elérhetetlennek tűnik az eredményes szereplés, mert enyhén szólva nem tartozom a robbanékony úszók közé.

A csapatversenyeken továbbra is elvárások nélkül és nagy kedvvel szándékozom részt venni, ezek igazi jó bulik, ráadásul az ezekre történő felkészülések és maga a verseny terhelése – abból kifolyólag, hogy minden vízben töltött percben kihoztam magamból a lehető legtöbbet – minden alkalommal nagyot dobott a későbbiekre nézve a teljesítményemen. E versenyeket követő hetekben mindig új saját csúcsokat úsztam különböző távokon az uszodában.
Belegondolva, talán mégis csak van egy vágyam a soproni 24 órást illetően, amelyet 33 méteres medencében rendeznek: szép lenne, ha sikerülne 3000 hossz, azaz 100 km felett teljesíteni. De ez sem elvárás, hiszen egyrészt én többet nem tudok hozzátenni a részemről, mint amennyit fogok majd, másrészt tudom, hogy a csapattagok többsége, talán mindegyike szintén kiússza magából a maximumot.

A legfontosabb célokról a jövő évre nézve pedig még nem is írtam…

Sok mindenen szeretnék változtatni a következő évben, elsősorban a fogyatékosságaimból jó lenne egyet-kettőt felszámolni.

Ezek közül az egyik a hátúszás, melynek egyéni tanulgatását alig néhány hete kezdtem meg, és még csak 500 métert tudok megszakítás nélkül leúszni így. Úgy érzem, a gyorsúszás mellett ez az az úszásnem, amit a legkevésbé lesz gyötredelmes elsajátítanom, ráadásul az októberi zalaegerszegi 12 órás versenyhez elengedhetetlenül fontos megtanulnom elfogadható szinten, sebességgel és könnyedséggel háton úszni, és emiatt az idő is sürget, úgyhogy ez az egyik kiemelt feladatom lesz a vízben.

A hátúszás fordulója is ehhez kapcsolódik, emellett eleve a bukófordulót olyan minőségben szeretném begyakorolni, hogy azt ne csak rövid, de hosszabb távokon is gazdaságosan tudjam használni. Jelenleg még nagyon fárasztó bukófordulóznom kilométernél nagyobb távokon, ami biztos jelzés arra vonatkozóan, hogy még van mit csiszolgatnom rajta.

Gyorsban is lehet, hogy van még mit korrigálnom, de magamtól úgy gondolom, már csak ösztönösen tudok javítani a technikámon a terhelés fokozásával.

Nagy célom 200-on két és fél percen belül úszni, 400-on megközelíteni az 5:10-et, 1000-en 14 percen belülre kerülni, 3000-en pedig 43:30-at, azaz 14:30-as km átlagot tartani. A Balaton-átúszás távján pedig mielőbb, de legkésőbb tavasszal 1 óra 20 percnél kevesebb időt elhasználni.

Jó lenne, ha az ideihez hasonlóan ismét több, mint száz alkalommal vízbe tudnék merülni, és 500 km-nél nagyobb össztávot össze tudnék gyűjtögetni. De ez nagyban a lehetőségeim függvénye lesz, mint ahogy bármely versenyen való részvételem is.

A 2007-es évben elért eredmények (elsősorban a mért idők) meggyőztek tehát arról, hogy egyáltalán nem tartok még a fizikai határaimnál, a technikám még nagyon messze van a makulátlantól, a kondim is javíthatom a lehetőségeimen belül is, és reális lehet minden távon a további javítási cél.

Mindemellett volt még valami, ami további kapcsolatot épített ki köztem és a medencék között.

2007. áprilisában a soproni 24 órás csapatversenyen találkoztam dr. Rentka Lászlóval, a Debreceni Szenior Úszó Klub elnökével, aki határozottan agitált arra, hogy foglalkozzam a szenior versenyzés gondolatával. Én akkor – és jelenleg is – tisztában voltam azzal, hogy a volt egyesületi versenyzőkkel egyszerűen nem lehet egy lapon említeni az úszástudásomat, így mindössze nagyon furcsállottam a gondolatot, nem is igazán értettem, hogy ezt ő valóban komolyan gondolja-e, és természetesen el is zárkóztam még attól is, hogy erről beszélgessünk.

Ekkor én még a jelenlegi formámhoz viszonyítva is gyenge időkre voltam képes, alig egy bő hónappal azelőtt kezdtem el a felkészülést a Balaton-átúszásra, és még nem tartottam az időméréseknél sem.

Két-három hónappal később azonban visszatért ez a gondolat, és utánanéztem a hazai szenior versenyzéssel kapcsolatban az interneten található információknak, és főleg a szenior versenyek jegyzőkönyveit böngésztem előszeretettel. Ekkor megértettem, miért is nem volt száz százalékig melléfogás az invitálás: a versenyzők legnagyobb része az úszást a legjobb évek után, még fiatal korban befejezi. Legtöbben teljesen megszakítják a kapcsolatot a vízzel, nagyon kis hányaduknak válik életformájává is az úszás. A szenior úszóéletről a várakozásaimat messze alulmúlóan szomorú képet kaptam, országos versenyeken, sőt, az országos bajnokságokon adott számokban egyrészt megdöbbentően alacsony volt a rajtlétszám, másrészt néhol olyan időkkel is érmes helyen lehetett végezni, amelyeket versenyzői múlttal nem rendelkező jó amatőr úszók is elérhetnek. Nagyon elkeserítő volt ezt tapasztalni, és ezzel a szenior versenyek presztízse a szememben óriásit esett.

Mindemellett jó volt látni azt is, hogy számos képzett úszóval – akik 3-4 úszásnemben, több távon is indultak és eredményesen versenyeztek - is partiban lehetek gyorsúszásban, és ez volt az, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet, emiatt döntöttem úgy, hogy talán mégis csak jó lenne egyesületi szinten is versenyezni. Így ismét felvettem a kapcsolatot Rentka doktorral, akit egyébként félistenként tisztelek az általa a sportban elért eredményei és az emberiessége miatt. Ennek eredményeképpen októberben csatlakoztam a Debreceni Szenior Úszó Klubhoz, amely színeiben 2008. februárjában várhatóan részt veszek majd az első hivatalos medencés szenior versenyemen (országos verseny, Nyíregyháza).

A szenior úszás egy nagyon izgalmasnak ígérkező új fejezete az úszással való kapcsolatomnak, mégis hozzám továbbra is a nyíltvízi úszások állnak közelebb és úgy gondolom, ez a jövőben is így lesz. Számomra továbbra is a Balaton-átúszás az első számú úszóeseménye az évnek, minden más csak ezután jön.

A jövő évre tekintve egyelőre még nem teljes a kép, de nagyjából vázolható, mely események állnak közel hozzám.

A szenior versenyek időpontjai már rögzítve lettek a versenynaptárba, ezek időpontjait tehát már előre tudom. Azok közül, amelyek klubtagságot igényelnek, a februári nyíregyházai országos, a szeptemberi egri országos és a decemberi budapesti versenyt néztem ki, illetve – ami még megbeszélés tárgya lesz, de nagyon szeretnék elmenni – a gyulai országos bajnokságot augusztus végén. A nyílt versenyek közül pedig az Öbölátúszást mindenképpen, illetve az Almádi Strandátúszást és a Fűzfői Átúszást, melyek ugyanazon hétvégén kerülnek megrendezésre.

Az egyéb egyéni amatőr úszóversenyek és rendezvények közül természetesen a júliusi Balatonátúszás, az áprilisi nagyatádi Cetrend, a szeptemberi tatabányai Szenior Úszók Találkozója, a csapatversenyek közül az áprilisi soproni és az októberi dunaújvárosi 24 órás jöhet szóba.

Ami pedig nálam az év eseménye lesz jövőre, az a zalaegerszegi 12 órás verseny, amelyen egyéniben tervezek indulni.

Nem is olyan régen, még tavaly is néhány nyári hétig tartott nálam az úszószezon, úgy kellett vadászni azokra a versenyekre, amelyekről egyáltalán fogalmam lehetett. Most ez szinte a visszájára fordult, sajnos sok olyan úszásra, amelyre szívem szerint elmennék, egyszerűen nem lesz lehetőségem, mert az úszás csak a sport terén a legfontosabb nálam.

Most pedig a jövő évi céljaimról.

A nyíltvízi úszásokat illetően a Balaton-átúszás négyszeres teljesítését tervezem (ez úton puha egyeztetéseket folytattam még szeptemberben, és úgy tűnik, nem lehetetlen ennek megszervezése). A célom, hogy a négy átúszás összideje 6 órán belül maradjon, ez azt jelenti, hogy az átlagot másfél órán belülire szeretném hozni (2007-ben a három átúszásom átlaga 1:30:37 volt). Az első teljesítésre még nincs időcélom, ez majd attól függ, milyen időket úszok a felkészülés alatt, de az biztos, hogy az eddigi legjobb idő megdöntése lesz a még elfogadható minimum a számomra. Másodlagos – vagy sokadlagos – célom még, hogy mind a négy átúszással a legjobb százban végezzek, esetleg a legjobbal ismét az első ötvenben, mint ahogy idén is.

A Fűzfői Átúszás 2007-es 47:57-es idejét szeretném háromnegyed óra alá szorítani, ami jelenleg óriási feladatnak tűnik, és hogy erre esélyem legyen, ahhoz alapként az 1 km-es medencés időmet mindenképpen 14 perc körülire kell redukálnom.

A zalaegerszegi 12 órás úszás több hónapos, eddig még soha nem végzett intenzitású és mennyiségű edzésmunkát igényel, ezt már most látom. A minimális célom az, hogy a „kisebb és nagyobb dolgoktól” eltekintve végig vízben legyek, és az evés-ivás kivételével folyamatos úszással teljen el az a fél nap. Megalapozott távolsági célom nem lehet, már csak azért sem, mert ott sokkal többet fogok úszni, mint amennyit eddig valaha teljesítettem egy nap alatt, ezért csak vágyálom számomra, hogy végeredményben egy 3 km/órás átlagot elérjek.

Az Öbölátúszáson régen jártam már, ott bőven 1 órán kívüli időim vannak, az egy óra régebben még nagyobb álomidőnek tűnt, mint a BÁ-n a másfél. Most medencében egy óra alatt már majdnem 4 km-t le tudok úszni, úgy gondolom, ez bőven elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy ez jövőre az Öblön is órán belüli időt eredményezzen. Konkrét célom az, hogy 54 perc legyen elég a 3,5 km-hez majd.

És persze örülnék neki, ha a Fűzfői Átúszáson újra, és esetleg az Öbölátúszáson is korosztályos éremhez jutnék, habár ez nagyrészt az igazi versenyzők részvételének arányán múlik.

Ezek voltak az amatőr versenyeket illető legfontosabb céljaim.

A 2007-es év több szempontból is áttörést jelentett az eredményességet is illetően.

Már sok-sok éve annak, hogy először indultam egy olyan úszóeseményen, ahol a részvétel mellett valamilyen szintű eredmény-kiértékelés is történik. Később már versenynek nevezhető nyíltvízi eseményre is neveztem (pl. Öbölátúszás), és az amatőrök között a létszámhoz viszonyítva jónak mondható helyezéseket értem el. Egy idő után – mint több más sportágban, amelyeket űztem – szerettem volna az úszásban is egy tárgyi emléket, egy érmet elcsípni. A rangja nem számított, lehetett valamilyen kisebb létszámú verseny is, de nagy vágyam volt, hogy valamilyen kézzel fogható emlékem is legyen az úszóversenyekről. Ez a 2007-es évben többször is sikerült, igaz, az egyetlen érem, ami úgy érzem, tekintettel a mezőny nagyságára és az időeredményemre, talán valóban megérdemelt volt, az a Fűzfői Átúszáson elért korosztályos második helyezéshez fűződik, melyet 38 korosztályos célba érkezett közül sikerült megszereznem. Az összes többi érem egy kellemes emlék, majdnem hogy csak a részvételért jártak, nem tükrözik a relatív úszástudásomat.

Szintén sokat mond számomra a legjobb időim megjavításának összegzése.

2006-ban a különböző távokon saját magam által mért időket illetően mindössze háromszor sikerült legjobb időket úsznom, 2007-ben csak azokon a távokon, amelyeken 2006-ban volt alapidőm, huszonötször javítottam, a 2007-ben először mérteken (pl. 50, 100, 200 m) további tizennégyszer.

Számomra egyébként ez a legfontosabb mérce. Nagyon szeretem tudni persze, hogy különböző úszómúltú versenyzőkkel szemben hol tartok, illetve az amatőr úszók között hol a helyem, de messze a legfontosabb tényező, amely az önértékelésemnek is a lényege, hogy saját magamat mikor, hányszor és mennyivel vagyok képes felülmúlni, át tudok-e lépni az árnyékomon vagy sem. Ez abban is segít, hogy megfelelő célokat tűzzek ki a jövőt illetően: olyanokat, amelyek nem testhezállók, amelyekért nem csak nyúlnom kell, hanem muszáj egy egész lépcsőfokot feljebb lépnem önmagamban, ki kell lépnem abból, amiben éppen tartok, magasabb szintre kell, hogy emeljem az edzések intenzitását, különben csak vágyálom marad mindaz, amit szeretnék elérni. A horizonton kell, hogy legyenek ezek a célok, de éppen hogy csak – a legjobb, ha még látszanak, de majdnem reménytelen távolságnyira.

Korábban a Balaton-átúszások sikertelensége a másfél órás célom tekintetében úgy gondolom, elsősorban a mentális korlátaimon múlott. Mindig is nagyon elszánt voltam fejben, de az igazi, minden önkétséget kizáró belső hit nem volt meg, az, amely csak 2007-ben ragadt meg a fejemben. Betonfalakat állított fel a gondolkodásom bennem azoknál a pontoknál, amelyekről rendre visszapattantam, és ezek a képzetek gátoltak abban, hogy pozitívan gondolkodjak és elhiggyem, hogy ezek a határok igenis leküzdhetők, átléphetők. Ilyen volt például 400-n a 6 perc, amelyet több, mint egy évtizedig csak megközelíteni tudtam, átlépni soha – egészen 2007. tavaszáig. Ekkor „véletlenül” észrevettem, hogy az egyik mérésnél 6 percen belüli időnél értem célba, és innentől kezdve meg sem próbáltam többet megtippelni, hol lehetnek a valós képességeim, csak arra figyeltem, hogy tovább javítsam az új időt. Ez pedig akkora erőt adott, hogy szinte azonnal majdnem fél perccel e régi falon belül találtam magam. De ugyanígy jártam az 1 km-el és több más távon korábban „rögzítettnek” érzett időmmel.

Ekkor jöttem rá csak igazán, hogy ez a képesség mindig is megvolt bennem, de a mentális gátak olyan erősen tartották őket fogva, hogy fogalmam sem volt róluk.

Azóta bármiről, ami nem kétségkívül emberfeletti cél, inkább azt mondom, hogy erre jelenleg nem vagyok képes, mint azt, hogy soha nem is leszek az. Tervezni ugyanis nem tervezek nagyon konkrétan hosszú távra, mert úgy tapasztaltam, minden, ami a jövőben történhet, elsősorban a következő lépésen múlik. Amikor azt megtettem, csak akkor foglalkozom a következő lépéssel is. Ezért az, hogy egy távolinak tűnő cél valóban elérhető-e vagy sem, távlatilag nem tudom elég bizonyossággal megmondani és tudatosan kerülöm az ilyen témákat magamban. Nem akarok többé ugyanabba a hibába esni, amely az idei évig „teljes sikerrel” behatárolta az eredményességemet.

A mentális határaim eltörlésének szükségessége átütő erővel jelentkezett akkor, amikor a 2007-es háromszori BÁ teljesítéshez a felkészülés megnyugtató lezárásaként a teljes táv egyben történő leúszását végigszenvedtem júniusban a kavicsbánya tavon. Ez előtt néhány héttel 10 km-t úsztam uszodában, és úgy gondoltam, hogy valahogy csak összehozok még fele ennyit a végére.

Hát a 15,6 km legalább kétszerese a 10-nek, még ha a matematika nem is ezt igazolja…

Olyan időszakomban került sor erre az úszásra, amikor a felkészültségem nagyjából 12 km-t tett volna lehetővé. Az utolsó órában az akaraterőm olyan szintje kellett a célba éréshez, amelyre még soha életemben nem volt szükségem, így ebből a szempontból nem is ismertem önmagam. Gyakorlatilag az akaraterőm vonszolta végig a testemet az utolsó három kilométeren.

Előzetesen az ember úgy gondolja, van egy korlátja, amelyet elérve nincs tovább, az a teljesítőképessége maximuma. Aztán elkezdi megközelíteni azt, és még mindig megmarad benne ez a hit. Végül eléri azt, ekkor egy pillanatra meg is hal, de hirtelen előjön még valahonnan egy addig ismeretlen plusz és tovább viszi, még meg tud tenni néhány tempót, aztán többet és még többet. És rádöbben, hogy túlment azon a határon, amelyre eddig képes volt, és ki tudta tolni ezt még egy jó darabig.

Ez volt az az egyedülálló tapasztalat, amelyet ekkor szereztem.

És ekkor jöttem rá, hogy a hosszútávúszás egy nekem való mozgásforma, mert olyan tulajdonságokat tesz teljes mértékben próbára, melyek talán nem a gyenge pontjaim: a fájdalomtűrést, a kitartást és az akaraterőt.

Nem szabad elfelednem, hogy én egy ízig-vérig amatőr úszó vagyok és az is maradok, és másokkal történő összehasonlításban szinte áthidalhatatlan hendikeppel indulok olyan versenyzőkkel szemben, akiknek irányított úszómúltjuk van. De nekem az ad erőt ebből a szempontból, hogy a nulláról indulva önerőből, segítség nélkül értem el mostanáig egy, a hozzám hasonló úszóelőéletűek átlagánál úgy gondolom, érezhetően eredményesebb szintre.

Az úszás élvezete, ennek igénye és a versenyzés önmagammal egy teljesen saját belső késztetés folyománya. Ez az elsődleges motivációm – de nem a legerősebb.

Ami a legfontosabb, ami a leginkább képes arra, hogy erőt adjon, az az, hogy mindabból, amit elérek, amit tapasztalok és amit igyekszem átadni másoknak, minél több hasznosuljon számukra. Nagyon becsülöm azokat az úszókat, akik hobbiszerűen, az egészségük megőrzése és/vagy a rendszeresen jelentkező mozgásigényük levezetése érdekében járnak uszodába és különböző rendezvényekre, mégis azok állnak hozzám igazán közel, akiknek konkrét céljaik is vannak az úszást illetően (legyen az egy úszásnem elsajátítása, egy távolság teljesítése vagy egy időeredmény elérése, stb.). Nekik szeretnék minél többet adni mindenféle téren, természetesen az időm, az energiám és a lehetőségeim függvényében. Ha látom, hogy valaki fel tudja használni a tanácsaimat, hat rá a bíztatásom, az önmagába vetett hitét erősíti a példám, annál nagyobb erőt számomra semmi az égvilágon nem képes adni a saját eredményességemhez.

Folyt. köv.

Az egész napló lényege és elsődleges célja az, hogy előrébb jussak általa az úszásban. Emlékeztessen olyan részletekre, amelyek gyorsan a feledés homályába vesznének, segítsen abban, hogy minden olyan alkalommal, amikor fontos az eredményesség, a felkészülésemet megfelelően meg tudjam tervezni, összegyűjteni a gondolataimat a fontos tényezőket illetően a versenyek előtt, és persze annak is örülnék, ha lenne akár csak egyetlen olyan valaki is, akinek az átélt és megosztott tapasztalataim szintén segítséget jelentenek az úszásban.

Legelőször is az úszással való eddigi kapcsolatomat rögzítem, mint kiindulópontot.

Nagyon semmi nem történt gyerekkoromban, soha egyetlen órát sem töltöttem úszóedző keze alatt, és egészen 18 éves koromig uszodába sem jártam. Idáig mindössze a "lakossági" típusú mellúszásra voltam képes, és a helyi kavicsbánya tavat úsztam néha át. A vizet és az úszást nagyon szerettem,  a mellúszás viszont fárasztó és kis hatékonyságú úszásnem volt számomra, főleg érzékelhető távokat átívelni vele, így elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy gyorsban is valahogy csak meg kellene tanulnom úszni. 19 éves voltam, amikor egyik napról a másikra egyszer csak a helyi uszodában találtam magam, és azonnal elkezdtem gyötrődni a gyorsúszással. Semmilyen elméleti alapismeretem nem volt, nem is volt senki a környezetemben, aki segíteni tudott volna, így nyilván nem tökéletes technika rögzült, de amit sikerült elsajátítanom, azt az intenzitásnak köszönhetően nagyon rövid idő alatt elértem. A legelső alkalommal, 1992. november végén még csak egy hosszt sikerült gyorsúszásnak látszó mozgással megtennem, de innentől kezdve amatőr szemmel nézve komoly távokat erőltettem át magamon, és 1993. áprilisára már 6:09-es 400 gyorsig jutottam el. Igaz, e mögött ekkorra már 273 km-nyi edzés állt.

Gyakran mértem időket (elsősorban 400 métert) és a napi távokat is naplószerűen vezettem, így pontos képem volt nem csak arról, hol tartok éppen, de arról is, hogyan jutottam el odáig. Ez mindig is nagyon hasznosnak bizonyult a célok tervezésében és az önmotiválásban is.
Ekkoriban nem volt semmilyen különleges tervem az úszással, mindössze karbantartani a testemet és levezetni a mozgási energiákat, de ugyanúgy, mint bármely más sportágat az életemben, ezt sem tudtam célok nélkül csinálni. Különféle célokat állítottam. Volt, hogy többet akartam úszni egy adott napon, mint addig bármikor, vagy az aktuális hónapban, mint az előzőben, volt, hogy meg akartam dönteni egy adott távon mért időmet, stb. Így sokkal több energiát hagytam a vízben, mint hasonló motivációk nélkül.
Ez az intenzív időszak hónapokig tartott, majd még egy-két évig a rendszeres, egész éven át tartó uszodába járás is. Ekkor azonban az úszás lekerült az első számú helyről a sportok terén, ám hamarosan megcsapott a Balaton-átúszás - mint a többrétű teljesítmény mérés egyik testhezálló lehetősége - gondolatának szele, amelyre hosszú "elméleti" készülés után végre 1998-ban a gyakorlatban is sor került. Már az első alkalommal is időre úsztam, ám a rutintalanság miatt az elvárásom magammal szemben csak egy jó alapidő volt, ami végül 1:44:59-ben öltött alakot.

Ebben és a rá következő években az úszással tulajdonképpen szinte csak a BÁ-ra való felkészülés előtti hetekben, hónapokban kerültem kapcsolatba, annak ellenére, hogy folyamatosan motivált az, hogy javítsak az előző évek időeredményén.

A második és harmadik alkalommal 1:37-ig, majd 1:34-ig jutottam el a BÁ-n, és ekkor tűnt először kézenfekvő és elérhető célnak a másfél órán belülre kerülés, már csak azért is, mert medencében már sikerült is ezt az időt leküzdeni.

Annyira reálisnak tűnt ez a cél ekkor, hogy egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy ezt követően hosszú éveken keresztül csalódások egész sorát hozza ez a célkitűzés.
 

2000-ben először részt vettem az Öbölátúszáson is, amelyet 2001-ben és 2003-ban is megismételtem, de az első számú verseny számomra mind a mai napig a Balaton-átúszás maradt.

Jöttek tehát az eredménytelenebb évek. 2001-ben nem tudtam túllépni az árnyékomon, az 1:35-ös BÁ a visszamozdulás első lépése volt. A következő két évben lehetőségem sem volt felkészülni, így a „tisztes helytállás” is csak határértéken teljesült 1:42-es és 1:41-es időeredményekkel.

Ezt követően kezdődött egy nagyon lassú, de folyamatos javulás. 2004-ben ha keveset is, de valamivel intenzívebben készülgettem az átúszásra, ekkor már 1000 méteren 16:32-ig eljutottam, és a BÁ-n is újra elértem az 1:35-öt. Itt egy év kimaradt, legalábbis az úszóesemények szempontjából, mert 2005-ben a csillagok szerencsétlen állása következtében csak azokat az úszásokat rendezték meg, amelyeken vagy nem is terveztem, vagy csak nem jött össze a részvételem.

2006-ban még mindig csak szezonális mozgás volt számomra az úszás, de ekkor már tervszerűen, egy előre rögzített, kezdetleges edzéstervet követve, és minden korábbinál többet készülve estem neki a másfél órás célomnak. Az elhatározásom komolysága részben már az uszodában teljesített hosszok közben is megmaradt. 400-on végre sikerült 6:06-al megjavítani a 13 éve felállított „alapidőt”, 1 000 m-en szintén kismértékű javulást elérni (16:19) és 3 km-en is éppen hogy 50 percen belülre jutni. Mindez eléggé bíztatónak tűnt.

Ennek ellenére újabb nagy csalódás volt a végeredmény, még úgy is, hogy az eddigi legjobb időmet, 1:33-at sikerült hozni a BÁ-n. Ebben az évben a Porec-i arany delfin úszás is tervben volt, ahol a BÁ-nál valamivel rövidebb távon annak idejénél gyengébben teljesítettem, a felkészülés teljes hiányának eredményeképpen.

Ez volt a mai napig az utolsó egyéni úszórendezvény, aminél a részvétel fontosabb volt a felkészülésnél.

A 2006-os év nem múlhatott el a tanulságok levonása nélkül. Át kellett gondolnom a Balaton-átúszással való kapcsolatomat. Ha számomra valóban ilyen fontos a másfél órás cél, akkor a korábbi nyolc részvételből az öt keserves csalódás, amikor ezzel a konkrét céllal érkeztem, elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy rájöjjek, az eddigi hozzáállásomon radikálisan változtatnom kell, különben minden egyes uszodában töltött perc feleslegessé válik, mint ahogy az eddigi évek munkája is. 2007-ben már mindent egy lapra kell feltennem és minden lehetőséget, amit az úszásnak szentelhetek, a lehető legjobban kihasználjam. Tehát nincsenek kompromisszumok, bármennyire is vannak olyan napok, amikor egyetlen porcikám sem kívánja a vizet.

Közben amit nagyon hiányoltam korábban, megérkezett az életembe, nevezetesen egy olyan úszó baráti társaságba csöppentem, amely tagjainak szintén az úszás az első számú hobbija, akik közül vannak néhányan, akiknek hozzám hasonlóan testhezálló céljaik vannak, és nem utolsósorban akiket emberileg is nagyon sokra tartok. E társaság tagjaival való ismeretség és kapcsolattartás a későbbiekben számomra óriási hajtóerőt jelentett.

A másfél óra mellett egy másodlagos, de szintén komolynak látszó célt tűztem ki magamnak, a Balaton-átúszás háromszoros teljesítését.

Napi bontásban taglalt távok és résztáv időkkel ellátott edzésterv készült februárban, amelyet március elejétől használtam, majd biztos ami biztos alapon egy már hónapok óta kinézett segédeszköz – víz alatti mp3 lejátszó – beszerzésével igyekeztem végképp bebiztosítani a hőn áhított céljaim elérését.

Márciusban kezdtem tehát a felkészülést, de már április közepén komoly jelek mutatkoztak arra nézve, hogy ez most egy más év lesz, mint a korábbiak. 400-on a korábban betonfalként értelmezett 6 perces határt 5:55-el átléptem, majd heteken belül 5:33-ig jutottam. 1000-en ugyanez volt a helyzet a soha el nem érhetőnek látszó 16 perccel, első próbálkozásra 15:25-öt úsztam, majd a következő hetekben megérkeztem 15 percen belülre, 14:45-ös idővel. A medencében az évek során egyetlen egyszer sikerült éppen másfél órán belülre kerülnöm, most első mérésre egyből 1:23-on belüli idő csúszott ki, közvetlenül a BÁ előtt pedig már az 1:20-as határt is majdnem elértem.

Éppen emiatt nagy nyugalommal éreztem azt már május elején, hogy életemben először valóban készen állok a megmérettetésre. Nagyon sok volt még az idő a BÁ-ig, ezért a másfél órás cél kezdett a háttérbe vonulni, már csak a korábbi csalódások tartották életben bennem, csak nyomasztott, motivációt már nem jelentett.

A háromszoros teljesítésben viszont még semmi rutinom nem lehetett, ezért itt is biztosra kellett mennem. Úgy gondoltam, ha a teljes távot egyben le tudom úszni, akkor három részletben sem lesz gond majd élesben. Először 10 km-t uszodában (2 óra 52 perc), majd a háromszoros távot - 15,6 km - a kavicsbánya tóban (4 óra 39 perc) úsztam le sikeresen, és ez teljesen megnyugtatott a szükséges képességek meglétét illetően.

Emellett célba vettem több úszórendezvényt is. Április közepén részt vettem a soproni 24 órás csapatversenyen, június végén a Club Aliga úszáson, július közepén pedig a Fűzfői Átúszáson, amely a BÁ előtti utolsó próba volt, és remekül sikerült. A BÁ-n ha nem is a felkészülés alapján számított idővel, de azért simán, 1:28:08-al hoztam végre a másfél órát, majd a vártnál sokkal jobb, 1:30:37-es és 1:32:30-as időkkel teljesítettem a következő két átúszást is.

Augusztusban Marcaliban egy 3 km-es medencés versenyen, szeptemberben Tatabányán egy rövidtávú szenior találkozón, októberben Dunaújvárosban 24 órás, és novemberben Zalaegerszegen 12 órás csapatversenyen vettem részt, az évet pedig december elején egy 2000 méteres versennyel zártam. Az év során közel 500 km-t úsztam, ebből 22 km-t különböző medencés és 24 km-t nyíltvízi versenyeken.

Áprilisban a sportolást illetően komoly döntést kellett hoznom, ettől az évtől kezdve újra az úszás lett az, amivel egész éven át és az eddigieknél sokkal komolyabban tervezek foglalkozni. Ennek is köszönhető, hogy a formám nem csak a BÁ-ig tartott ki. Kis hullámvölgy után szeptembertől újra elkezdtem javítani a különböző távokon úszott időimet, és ettől kezdve már rövid – 400 méternél kisebb - távokat is mérek. Az év végére 3000 méterig bezárólag minden korábbi időmet – beleértve a BÁ előttieket is – megdöntöttem. Standard távok: 100-on 1:09, 200-on 2:32, 400-on 5:26, 1000-en 14:21, 2000-en 29:16, 3000-en pedig 45:42 jelenleg az útjelzőm.

Folyt. köv.