Szerencsére ma úgy alakult végül, hogy valóban volt egy kis időm és megpróbálhattam ezt az idei utolsó vizes feladatot is megoldani még.

Mivel nagyon kevés úszóidő is elég volt, hiszen távolsági cél nincs, csak két rövid időmérés, nem egyből az uszodába mentem, hanem egy hirtelen jött gondolattól vezérelve először ellátogattam a kavicsbánya tavakhoz, amely idén minden korábbinál jobban a szívemhez nőtt. Több tucatszor úsztam át a Balaton-átúszás felkészülésének utolsó két hónapjában, és életem leghosszabb távját is itt teljesítettem egy emlékezetes napon. Most hiába volt öles jég, hideg és sötét, a kontúrok jól kivehetők voltak: a partvonal, a fák, a távolságok, minden ugyanolyan, mint a szinte tegnapi augusztus utolsó napjaiban, amikor legutóbb jártam itt. Ahogy ott álltam, annyi csodás emlék jött vissza úgy, mintha éppen percekkel ezelőtt történtek volna, hogy nem is tudtam megállni teljes elérzékenyülés nélkül.

Elsősorban ember vagyok, és csak aztán férfi. Sajnálom azokat, akiknél ez fordítva van.

Aztán összeszedtem magam és elnavigáltam az uszodába, most már tényleg utoljára az idén.

Nem volt hová kapkodni, ezúttal volt időm bőven, zárásig egy bő órám. Mivel a gyors sávban két mellúszó lány fodrozta a vizet (mitől is gyors sáv…), hát kénytelen voltam a bemelegítést elnyújtani, hogy kivárjam, míg kiürül a sáv, de 700 méter után szerencsére egyszerre távoztak. Ekkor belekezdtem az 1000 m mérésébe. Már 3-400-nál éreztem, hogy annyi erőm nem lesz, hogy ezt a tempót még egy 800-as mérésre is elviseljem, úgyhogy eldöntöttem, hogy az ezer 800 méteres részidejét fogadom el magamban 800-as időként, külön tehát nem mérem le. 500-nál 7:10-en álltam, a 14:21-en belülre kerüléshez ez kevés lesz, úgy éreztem. Kénytelen voltam kockáztatni, és a biztonságosnak érzettnél erősebben húzni, mert inkább elfogadnám, hogy 900-nál szétessek és leálljak, mint hogy végigmenjen az ezer, de 1-2 másodperccel az elérhetőnek vélt célidőn kívül találjam magam. Így hát gyorsítottam, és szerencsére nem durrantam ki, valahonnan mindig előkerült egy kis plusz energiatartalék, ami kitartott néhány karcsapásra, és csak a 800-as benyúlásnál pillantottam az órámra, 11:27-nél tartott. Az utolsó kétszázra azonnal kiszámíthattam, hogy 2:54-en belüli idő kell, amiről úgy gondoltam, hogy ezt nekem simán meg kell csinálnom, és sikerült is 2:49-el, így végül 5 mp-et javítva az eddigi legjobb időmön, 14:16 lett az egy kilométer.

Az első pillanatban egy picit csalódott voltam, sokkal jobban éreztem volna magam, ha néhány másodperccel jobb idő kerekedik ki, de nem mintha megérdemeltem volna, hanem csak azért, mert ez a 16 mp - amellyel még elmaradok az álomhatár 14 perctől - még bőven nem nevezhető karnyújtásnyi távolságnak. Teljes sikernek 14:10-14:12-es időt éreztem volna.

Aztán átgondoltam és megnyugodtam, és végül ennek is nagyon tudok örülni, hiszen mégis csak javítottam öt másodpercet az eddigi legjobbamon úgy, hogy a mostaninál tavasszal ha minden összejön, várhatóan sokkal jobb formában leszek. Másrészt pedig meg kell becsülnöm minden egyes javítást, hiszen nem mindig lesz ez úgy, ahogy idén. Jövőre kizártnak tartom, hogy ennyi alkalommal javítsak a legjobb időimen, de talán nem is a számosságon lesz a hangsúly.

A december elején megrendezett 2000 méteres versenyen volt szerencsém látni és csodálni Molnár Gergely többszörös magyar szenior bajnok és csúcstartó úszását, és nézegettem is a „lőlapját” közben. Ha jól emlékszem, 12:26 körül járt egy kilométernél. Ha hozzám hasonló arányokkal számolok és következtetek arra, mit tud 1000-en, akkor - ha csak egy van belőle - valahol 12 perc körül lehet.

Valószínűleg belátható időn belül nem fogom tudni érezhetően megközelíteni az ő idejét, a célom csak az lehet, hogy csökkentsem valamelyest a még most is óriási különbséget. Egy évvel ezelőtt azt mondhattam el magamról, hogy 16:19-et tudok ezren, ami Geri idejétől bőven több, mint négy percre volt. Ezt egy év alatt sikerült két perccel csökkenteni, de azt már most aláírnám, ha újabb egy év múlva csak fél percet tudnék tovább javítani.

Majd meglátjuk…