Az egész napló lényege és elsődleges célja az, hogy előrébb jussak általa az úszásban. Emlékeztessen olyan részletekre, amelyek gyorsan a feledés homályába vesznének, segítsen abban, hogy minden olyan alkalommal, amikor fontos az eredményesség, a felkészülésemet megfelelően meg tudjam tervezni, összegyűjteni a gondolataimat a fontos tényezőket illetően a versenyek előtt, és persze annak is örülnék, ha lenne akár csak egyetlen olyan valaki is, akinek az átélt és megosztott tapasztalataim szintén segítséget jelentenek az úszásban.
Legelőször is az úszással való eddigi kapcsolatomat rögzítem, mint kiindulópontot.
Nagyon semmi nem történt gyerekkoromban, soha egyetlen órát sem töltöttem úszóedző keze alatt, és egészen 18 éves koromig uszodába sem jártam. Idáig mindössze a "lakossági" típusú mellúszásra voltam képes, és a helyi kavicsbánya tavat úsztam néha át. A vizet és az úszást nagyon szerettem, a mellúszás viszont fárasztó és kis hatékonyságú úszásnem volt számomra, főleg érzékelhető távokat átívelni vele, így elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy gyorsban is valahogy csak meg kellene tanulnom úszni. 19 éves voltam, amikor egyik napról a másikra egyszer csak a helyi uszodában találtam magam, és azonnal elkezdtem gyötrődni a gyorsúszással. Semmilyen elméleti alapismeretem nem volt, nem is volt senki a környezetemben, aki segíteni tudott volna, így nyilván nem tökéletes technika rögzült, de amit sikerült elsajátítanom, azt az intenzitásnak köszönhetően nagyon rövid idő alatt elértem. A legelső alkalommal, 1992. november végén még csak egy hosszt sikerült gyorsúszásnak látszó mozgással megtennem, de innentől kezdve amatőr szemmel nézve komoly távokat erőltettem át magamon, és 1993. áprilisára már 6:09-es 400 gyorsig jutottam el. Igaz, e mögött ekkorra már 273 km-nyi edzés állt.
Gyakran mértem időket (elsősorban 400 métert) és a napi távokat is naplószerűen vezettem, így pontos képem volt nem csak arról, hol tartok éppen, de arról is, hogyan jutottam el odáig. Ez mindig is nagyon hasznosnak bizonyult a célok tervezésében és az önmotiválásban is.
Ekkoriban nem volt semmilyen különleges tervem az úszással, mindössze karbantartani a testemet és levezetni a mozgási energiákat, de ugyanúgy, mint bármely más sportágat az életemben, ezt sem tudtam célok nélkül csinálni. Különféle célokat állítottam. Volt, hogy többet akartam úszni egy adott napon, mint addig bármikor, vagy az aktuális hónapban, mint az előzőben, volt, hogy meg akartam dönteni egy adott távon mért időmet, stb. Így sokkal több energiát hagytam a vízben, mint hasonló motivációk nélkül.
Ez az intenzív időszak hónapokig tartott, majd még egy-két évig a rendszeres, egész éven át tartó uszodába járás is. Ekkor azonban az úszás lekerült az első számú helyről a sportok terén, ám hamarosan megcsapott a Balaton-átúszás - mint a többrétű teljesítmény mérés egyik testhezálló lehetősége - gondolatának szele, amelyre hosszú "elméleti" készülés után végre 1998-ban a gyakorlatban is sor került. Már az első alkalommal is időre úsztam, ám a rutintalanság miatt az elvárásom magammal szemben csak egy jó alapidő volt, ami végül 1:44:59-ben öltött alakot.
Ebben és a rá következő években az úszással tulajdonképpen szinte csak a BÁ-ra való felkészülés előtti hetekben, hónapokban kerültem kapcsolatba, annak ellenére, hogy folyamatosan motivált az, hogy javítsak az előző évek időeredményén.
A második és harmadik alkalommal 1:37-ig, majd 1:34-ig jutottam el a BÁ-n, és ekkor tűnt először kézenfekvő és elérhető célnak a másfél órán belülre kerülés, már csak azért is, mert medencében már sikerült is ezt az időt leküzdeni.
Annyira reálisnak tűnt ez a cél ekkor, hogy egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy ezt követően hosszú éveken keresztül csalódások egész sorát hozza ez a célkitűzés.
2000-ben először részt vettem az Öbölátúszáson is, amelyet 2001-ben és 2003-ban is megismételtem, de az első számú verseny számomra mind a mai napig a Balaton-átúszás maradt.
Jöttek tehát az eredménytelenebb évek. 2001-ben nem tudtam túllépni az árnyékomon, az 1:35-ös BÁ a visszamozdulás első lépése volt. A következő két évben lehetőségem sem volt felkészülni, így a „tisztes helytállás” is csak határértéken teljesült 1:42-es és 1:41-es időeredményekkel.
Ezt követően kezdődött egy nagyon lassú, de folyamatos javulás. 2004-ben ha keveset is, de valamivel intenzívebben készülgettem az átúszásra, ekkor már 1000 méteren 16:32-ig eljutottam, és a BÁ-n is újra elértem az 1:35-öt. Itt egy év kimaradt, legalábbis az úszóesemények szempontjából, mert 2005-ben a csillagok szerencsétlen állása következtében csak azokat az úszásokat rendezték meg, amelyeken vagy nem is terveztem, vagy csak nem jött össze a részvételem.
2006-ban még mindig csak szezonális mozgás volt számomra az úszás, de ekkor már tervszerűen, egy előre rögzített, kezdetleges edzéstervet követve, és minden korábbinál többet készülve estem neki a másfél órás célomnak. Az elhatározásom komolysága részben már az uszodában teljesített hosszok közben is megmaradt. 400-on végre sikerült 6:06-al megjavítani a 13 éve felállított „alapidőt”, 1 000 m-en szintén kismértékű javulást elérni (16:19) és 3 km-en is éppen hogy 50 percen belülre jutni. Mindez eléggé bíztatónak tűnt.
Ennek ellenére újabb nagy csalódás volt a végeredmény, még úgy is, hogy az eddigi legjobb időmet, 1:33-at sikerült hozni a BÁ-n. Ebben az évben a Porec-i arany delfin úszás is tervben volt, ahol a BÁ-nál valamivel rövidebb távon annak idejénél gyengébben teljesítettem, a felkészülés teljes hiányának eredményeképpen.
Ez volt a mai napig az utolsó egyéni úszórendezvény, aminél a részvétel fontosabb volt a felkészülésnél.
A 2006-os év nem múlhatott el a tanulságok levonása nélkül. Át kellett gondolnom a Balaton-átúszással való kapcsolatomat. Ha számomra valóban ilyen fontos a másfél órás cél, akkor a korábbi nyolc részvételből az öt keserves csalódás, amikor ezzel a konkrét céllal érkeztem, elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy rájöjjek, az eddigi hozzáállásomon radikálisan változtatnom kell, különben minden egyes uszodában töltött perc feleslegessé válik, mint ahogy az eddigi évek munkája is. 2007-ben már mindent egy lapra kell feltennem és minden lehetőséget, amit az úszásnak szentelhetek, a lehető legjobban kihasználjam. Tehát nincsenek kompromisszumok, bármennyire is vannak olyan napok, amikor egyetlen porcikám sem kívánja a vizet.
Közben amit nagyon hiányoltam korábban, megérkezett az életembe, nevezetesen egy olyan úszó baráti társaságba csöppentem, amely tagjainak szintén az úszás az első számú hobbija, akik közül vannak néhányan, akiknek hozzám hasonlóan testhezálló céljaik vannak, és nem utolsósorban akiket emberileg is nagyon sokra tartok. E társaság tagjaival való ismeretség és kapcsolattartás a későbbiekben számomra óriási hajtóerőt jelentett.
A másfél óra mellett egy másodlagos, de szintén komolynak látszó célt tűztem ki magamnak, a Balaton-átúszás háromszoros teljesítését.
Napi bontásban taglalt távok és résztáv időkkel ellátott edzésterv készült februárban, amelyet március elejétől használtam, majd biztos ami biztos alapon egy már hónapok óta kinézett segédeszköz – víz alatti mp3 lejátszó – beszerzésével igyekeztem végképp bebiztosítani a hőn áhított céljaim elérését.
Márciusban kezdtem tehát a felkészülést, de már április közepén komoly jelek mutatkoztak arra nézve, hogy ez most egy más év lesz, mint a korábbiak. 400-on a korábban betonfalként értelmezett 6 perces határt 5:55-el átléptem, majd heteken belül 5:33-ig jutottam. 1000-en ugyanez volt a helyzet a soha el nem érhetőnek látszó 16 perccel, első próbálkozásra 15:25-öt úsztam, majd a következő hetekben megérkeztem 15 percen belülre, 14:45-ös idővel. A medencében az évek során egyetlen egyszer sikerült éppen másfél órán belülre kerülnöm, most első mérésre egyből 1:23-on belüli idő csúszott ki, közvetlenül a BÁ előtt pedig már az 1:20-as határt is majdnem elértem.
Éppen emiatt nagy nyugalommal éreztem azt már május elején, hogy életemben először valóban készen állok a megmérettetésre. Nagyon sok volt még az idő a BÁ-ig, ezért a másfél órás cél kezdett a háttérbe vonulni, már csak a korábbi csalódások tartották életben bennem, csak nyomasztott, motivációt már nem jelentett.
A háromszoros teljesítésben viszont még semmi rutinom nem lehetett, ezért itt is biztosra kellett mennem. Úgy gondoltam, ha a teljes távot egyben le tudom úszni, akkor három részletben sem lesz gond majd élesben. Először 10 km-t uszodában (2 óra 52 perc), majd a háromszoros távot -
Emellett célba vettem több úszórendezvényt is. Április közepén részt vettem a soproni 24 órás csapatversenyen, június végén a Club Aliga úszáson, július közepén pedig a Fűzfői Átúszáson, amely a BÁ előtti utolsó próba volt, és remekül sikerült. A BÁ-n ha nem is a felkészülés alapján számított idővel, de azért simán, 1:28:08-al hoztam végre a másfél órát, majd a vártnál sokkal jobb, 1:30:37-es és 1:32:30-as időkkel teljesítettem a következő két átúszást is.
Augusztusban Marcaliban egy 3 km-es medencés versenyen, szeptemberben Tatabányán egy rövidtávú szenior találkozón, októberben Dunaújvárosban 24 órás, és novemberben Zalaegerszegen 12 órás csapatversenyen vettem részt, az évet pedig december elején egy 2000 méteres versennyel zártam. Az év során közel 500 km-t úsztam, ebből 22 km-t különböző medencés és 24 km-t nyíltvízi versenyeken.
Áprilisban a sportolást illetően komoly döntést kellett hoznom, ettől az évtől kezdve újra az úszás lett az, amivel egész éven át és az eddigieknél sokkal komolyabban tervezek foglalkozni. Ennek is köszönhető, hogy a formám nem csak a BÁ-ig tartott ki. Kis hullámvölgy után szeptembertől újra elkezdtem javítani a különböző távokon úszott időimet, és ettől kezdve már rövid – 400 méternél kisebb - távokat is mérek. Az év végére 3000 méterig bezárólag minden korábbi időmet – beleértve a BÁ előttieket is – megdöntöttem. Standard távok: 100-on 1:09, 200-on 2:32, 400-on 5:26, 1000-en 14:21, 2000-en 29:16, 3000-en pedig 45:42 jelenleg az útjelzőm.
Folyt. köv.
