A tervem újra csak mellúszás volt a mai napra. Azonban az uszodába menet jött az ötlet, hogy megpróbálkozzam a füldugóval éles helyzetben is.
Nagyon alaposan átgondoltam minden szóba jöhető helyzetet, mozdulatot, minden kockázatot ki akartam zárni, nehogy a dobhártyámhoz víz kerüljön. A füldugó nagyon gondos megformálása után alaposan bedugítottam vele a hallójáratot úgy, hogy kizártnak tartottam, hogy oda víz bejuthat.
Aztán csobbanás, és elkezdtem úszni...
Először a mellúszásra gondoltam vissza, amely a gyorsúszás teljesen szabad és laza mozgásához képest úgy hatott, mintha kezem-lábam össze lett volna kötve és úgy kellett volna haladnom...
Aztán előjött persze az a gondolat is, hogy újra szabadon úszhatok. Nem is tudom körülírni az érzést, amely ekkor a hatalmába kerített és nagy erővel tört fel belőlem amiatt, hogy ismét elkezdhetek kötetlenül mozogni a vízben és hogy miken mentem keresztül az elmúlt két hétben elsősorban lelkileg azt követően, hogy hirtelen elvesztettem ezt a közeget és sokáig minden teljesen bizonytalanná vált. Az első hosszok alatt, úszás közben bizony eltörött a mécses és a medence végén el kellett töltenem egy kis időt, míg újra neki tudtam indulni a következő hossznak.
Azt hiszem, még soha nem érintett meg ennyire az, hogy lehetőségem van úszni.
Aztán róttam a hosszokat, szépen nyugodtan, semmi erőlködés, semmi bukóforduló* vagy iramdiktálás. Nagyon vigyáztam arra, hogy ne legyen olyan mozdulatom, amely akárcsak egyetlen erős lélegzetet is kíván, vagy az arcizmokat is megszólítaná. Féltem attól, hogy ezzel vákuumot képzek a dobüregben és ezzel együtt a dobhártya és a füldugó között is, amely valahogy esetleg vizet szívhatna a hallójárat belsejébe a füldugó mellett. Tudtam, hogy az a tempó, amiben úszom, még a jelenlegi kondim szinten tartásához sem elég, de a lelkemnek tökéletesen megfelelt.
Kerek három kilométernél fejeztem be a mai napot, a tiszta úszásidő körülbelül egy óra volt.
Semmiféle fáradtságérzetet nem okozott ez a táv, olyan volt, mintha nem is úsztam volna. A fülembe szerencsére nem került egy csepp víz sem, még a zuhanyozás alatt is bent hagytam a füldugót, csak az öltözőben vettem ki. Most, órákkal az úszás után sincs semmi jel arra nézve, hogy bármi negatív kihatása is lenne a próbának, de ettől függetlenül csak a jövő héten csobbanok újra, ha addig sem kapok visszatartó hatású jelzéseket.
Ez a mai nap ugyan semmilyen sportértékkel nem bírt, így edzésnek sem volt nevezhető, mégis ekként aposztrofálom, mert az edzésterv össztávjába beleszámít, mint kilométer-gyűjtés.
E hét zárásakor az edzéstervhez képest 4 alkalommal és 13.300 méterrel leszek mínuszban, és hat időmérésem is kiesett.
( *: javítom magamat utólag: egyetlen egy bukófordulót megpróbáltam egészen lazán, könnyedén, de ez túl bonyolult mozdulat volt és kockázatosnak tartottam tovább próbálkozni vele.)
