A második szenior országos versenyem számos elemében különbözött az elsőtől.
Csongrádon is részben gyógyvízből nyeri a versenymedence a "táplálékot", ám ez nem sós ízű, mint Nyíregyházán. Május lévén az uszoda nyitott volt, tulajdonképpen egy strand részeként nem kellett a nyomasztó bezártság-érzettel küzdeni, és gyönyörű idővel ajándékozta meg a természet a versenyzőket az egész hétvégén. Sajnos a szervezők nem mindig voltak a helyzet magaslatán, és amit én nagyon fájlaltam: csak kézi mérés volt, elektronikus nem. A résztvevők száma érezhetően elmaradt a nyíregyházitól. Számomra azonban ennek csak másodlagos jelentősége volt, mivel én elsősorban magammal, a saját időimmel kívántam versenyezni.
A medence régimódi betonteknő, a teteje a föld szintjétől körülbelül 80 cm-re volt. Roppant zavaró volt, hogy a sávközépvonalak alig-alig látszottak, voltak olyan pályák, amelyeken csak néhol foltokban volt meg az ősrégi felfestés maradványa. Ráadásul a dilatációs csíkok sem futottak végig a medence hosszában, amelyeket követni lehetett volna, és a kötelek árnyéka sem volt pontos vezető, mivel a medence az egyik végén derékig ért a víz, a másikon pedig magasba nyújtott karokkal is ellepett. Ráadásul érthetetlen okból nem 8, hanem csak 7 pálya feszült a vízen (ennyi rajtkő is volt...).
Roppant jólesett és megindító volt viszont, hogy a verseny megnyitója a Himnusszal kezdődött.
A szombat reggeli bemelegítés során a beton rajtkövekről egy-két rajtfejes után kifejezetten az iránytartás gyakorlására néhány hosszt úsztam, majd a medence túlsó, sekély végénél az erős napsütés által nehezebben beazonosítható falat döngettem meg 3 vagy 4 bukófordulóval teljes sprintiramban érkezve.
Az első napon csak egy egyéni számom volt, a 100 méteres gyorsúszás.
Én a kettes pályán, a futamomban mindössze az ötödik idővel - 1:09-el - voltam nevezve, amelynél jó esetben néhány tizeddel jobb időre pályáztam a felkészültségem alapján.
A rajtot közepesen kaptam el (szakmai szemek szerint borzalmas volt a vízbeérkezésem), viszont nagyon jól húztam az első hosszt, amely nem is tűnt 50-nél többnek. A fordulómmal sem volt baj, és meglepően sok erőm maradt a második ötvenre, úgyhogy szépen oda is tettem magam. A benyúlás nem volt éppen tökéletes, majd az időt, amit bemondtak, egyszerűen nem akartam elhinni. 1:07.12-t úsztam, ami 63 századdal jobb, mint Nyíregyházán, azaz új egyéni csúcs!
Kézi időmérésnél 2-3 tized általában a hibahatár, 6 tizedet azonban valószínűtlen, hogy elmérjenek. Ezért ezt az időt elfogadom magamban is új legjobb időként.
A nap további része hitetlenkedéssel és napozással telt, majd befejező emberként egy nem túl erős 4*50-es gyorsváltóban a kevés nevező miatt egy bronzérmet is eltehettem.
Vasárnap korán keltünk, mert 8-ra volt kiírva a kedvenc számom, a 400 méter gyors rajtja. 600 méter nagyon laza bemelegítés közben megpróbáltam átgondolni a taktikát. Nyíregyházán túlságosan erősen kezdtem, ezért a második és a harmadik száz nem volt elég erőteljes és hajrázni is csak az utolsó ötvenen tudtam. Most a debreceni csapat vezetője javaslatára úgy döntöttem, megpróbálom picit visszafogni az elejét (1:15-1:16 volt a javaslat), és a megtakarított erőt a harmadik százba beleadni.
A futamok közül a legerősebben kaptam helyet a 3-as pályán. A 4-esen a korosztályomban toronymagasan a legjobb idővel nevezett esélyes, az 5-ösön pedig egy szintén jobb képességű úszó állt rajthoz.
A formám alapján 5:30-on belüli idővel nem is számolhattam, de legalább minél jobban szerettem volna ezt megközelíteni.
Az első százat tehát lazán, nyújtott kartempókkal tettem meg. Kicsit lassabb is lett (1:18), mint szerettem volna, de ebből akkor csak annyit éreztem, hogy nagyon kevés energiát használtam el. A második százba már több erőt kellett beleadnom, de ez sem lett erőlködés jellegű. Ekkor a 4-es pálya már nagyon elment, ahogy az várható is volt. Az 5-ös nagyon erős rajtja viszont kifulladt, és a kezdeti körülbelül másfél testhossz kezdett elolvadni köztünk. A harmadik százba már szinte mindent beleadtam, ez volt a legerőteljesebb két hosszom, még ha az idő ezt nem is tükrözte vissza. Ekkor utolértem az 5-öst, majd az utolsó százon gyakorlatilag állva hagytam, amikor minden erőmet mozgósítottam egy hosszú hajrában. Teljesen kiúsztam mindent magamból, és 5:29.95-nél nyúltam be.
Ez ugyan elmarad majdnem 4 mp-el a legjobbamtól, ám az edzettségi állapotomra tekintettel ez is várakozásomon felüli idő volt, és egyben egészen biztosan a legjobb, amire ma képes voltam. Ezzel a 400 méteres gyorsúszás abszolút és korcsoportos második legjobb idejét produkáltam, azaz egy újabb ezüstérembe akadt a nyakam.
Kisvártatva eljött az 50 gyors ideje is. Itt már kicsivel népesebb volt a mezőny, a korcsoportomban nyolcan indultak.
A rajtot nagyon jól elkaptam és igyekeztem a szokásos elnyújtott kartempómat annyira felpörgetni, amennyire csak lehetett. 30 méterig nagyon jól ment, onnantól már erőlködés volt a célig, de maradt elég erőm rá. A benyúlás után kitörő örömmel fogadtam a hírt, hogy életemben először 30 másodpercen belülre kerültem, egészen pontosan 29.69-et úsztam, ami a korcsoportom második helyére volt elég.
A nap zárásaként kényszerűségből egy 4*50-es vegyesváltó hátúszójaként (ekkora emberhiány volt e téren...) szerepeltem, amiről ennél többre nem is szükséges emlékeznem...
A verseny során egy váltó bronz- és három egyéni ezüstérmet gyűjtöttem be, és a lelkiismeretem egyensúlyban maradt azáltal, hogy aranyat nem nyertem (nem érdemeltem volna meg a felkészültségem szintjére tekintettel). Ami ennél fontosabb, hogy a három számból kettőben a kézi mérés ellenére is biztosan kijelenthető, hogy egyéni csúcsot úsztam. Ez volt a verseny legnagyobb meglepetése számomra.
A hétvége remekül telt, kísérő és a helyszínre látogató barátok fokozták a maximumig a hangulatomat. A puritán körülmények és nem igazán professzionális szervezés ellenére is kellemes versenyen vagyok túl, csodás volt minden szempontból ez a két nap és új tapasztalatokkal is bőségesen gazdagodtam.
Csongrádon is részben gyógyvízből nyeri a versenymedence a "táplálékot", ám ez nem sós ízű, mint Nyíregyházán. Május lévén az uszoda nyitott volt, tulajdonképpen egy strand részeként nem kellett a nyomasztó bezártság-érzettel küzdeni, és gyönyörű idővel ajándékozta meg a természet a versenyzőket az egész hétvégén. Sajnos a szervezők nem mindig voltak a helyzet magaslatán, és amit én nagyon fájlaltam: csak kézi mérés volt, elektronikus nem. A résztvevők száma érezhetően elmaradt a nyíregyházitól. Számomra azonban ennek csak másodlagos jelentősége volt, mivel én elsősorban magammal, a saját időimmel kívántam versenyezni.
A medence régimódi betonteknő, a teteje a föld szintjétől körülbelül 80 cm-re volt. Roppant zavaró volt, hogy a sávközépvonalak alig-alig látszottak, voltak olyan pályák, amelyeken csak néhol foltokban volt meg az ősrégi felfestés maradványa. Ráadásul a dilatációs csíkok sem futottak végig a medence hosszában, amelyeket követni lehetett volna, és a kötelek árnyéka sem volt pontos vezető, mivel a medence az egyik végén derékig ért a víz, a másikon pedig magasba nyújtott karokkal is ellepett. Ráadásul érthetetlen okból nem 8, hanem csak 7 pálya feszült a vízen (ennyi rajtkő is volt...).
Roppant jólesett és megindító volt viszont, hogy a verseny megnyitója a Himnusszal kezdődött.
A szombat reggeli bemelegítés során a beton rajtkövekről egy-két rajtfejes után kifejezetten az iránytartás gyakorlására néhány hosszt úsztam, majd a medence túlsó, sekély végénél az erős napsütés által nehezebben beazonosítható falat döngettem meg 3 vagy 4 bukófordulóval teljes sprintiramban érkezve.
Az első napon csak egy egyéni számom volt, a 100 méteres gyorsúszás.
Én a kettes pályán, a futamomban mindössze az ötödik idővel - 1:09-el - voltam nevezve, amelynél jó esetben néhány tizeddel jobb időre pályáztam a felkészültségem alapján.
A rajtot közepesen kaptam el (szakmai szemek szerint borzalmas volt a vízbeérkezésem), viszont nagyon jól húztam az első hosszt, amely nem is tűnt 50-nél többnek. A fordulómmal sem volt baj, és meglepően sok erőm maradt a második ötvenre, úgyhogy szépen oda is tettem magam. A benyúlás nem volt éppen tökéletes, majd az időt, amit bemondtak, egyszerűen nem akartam elhinni. 1:07.12-t úsztam, ami 63 századdal jobb, mint Nyíregyházán, azaz új egyéni csúcs!
Kézi időmérésnél 2-3 tized általában a hibahatár, 6 tizedet azonban valószínűtlen, hogy elmérjenek. Ezért ezt az időt elfogadom magamban is új legjobb időként.
A nap további része hitetlenkedéssel és napozással telt, majd befejező emberként egy nem túl erős 4*50-es gyorsváltóban a kevés nevező miatt egy bronzérmet is eltehettem.
Vasárnap korán keltünk, mert 8-ra volt kiírva a kedvenc számom, a 400 méter gyors rajtja. 600 méter nagyon laza bemelegítés közben megpróbáltam átgondolni a taktikát. Nyíregyházán túlságosan erősen kezdtem, ezért a második és a harmadik száz nem volt elég erőteljes és hajrázni is csak az utolsó ötvenen tudtam. Most a debreceni csapat vezetője javaslatára úgy döntöttem, megpróbálom picit visszafogni az elejét (1:15-1:16 volt a javaslat), és a megtakarított erőt a harmadik százba beleadni.
A futamok közül a legerősebben kaptam helyet a 3-as pályán. A 4-esen a korosztályomban toronymagasan a legjobb idővel nevezett esélyes, az 5-ösön pedig egy szintén jobb képességű úszó állt rajthoz.
A formám alapján 5:30-on belüli idővel nem is számolhattam, de legalább minél jobban szerettem volna ezt megközelíteni.
Az első százat tehát lazán, nyújtott kartempókkal tettem meg. Kicsit lassabb is lett (1:18), mint szerettem volna, de ebből akkor csak annyit éreztem, hogy nagyon kevés energiát használtam el. A második százba már több erőt kellett beleadnom, de ez sem lett erőlködés jellegű. Ekkor a 4-es pálya már nagyon elment, ahogy az várható is volt. Az 5-ös nagyon erős rajtja viszont kifulladt, és a kezdeti körülbelül másfél testhossz kezdett elolvadni köztünk. A harmadik százba már szinte mindent beleadtam, ez volt a legerőteljesebb két hosszom, még ha az idő ezt nem is tükrözte vissza. Ekkor utolértem az 5-öst, majd az utolsó százon gyakorlatilag állva hagytam, amikor minden erőmet mozgósítottam egy hosszú hajrában. Teljesen kiúsztam mindent magamból, és 5:29.95-nél nyúltam be.
Ez ugyan elmarad majdnem 4 mp-el a legjobbamtól, ám az edzettségi állapotomra tekintettel ez is várakozásomon felüli idő volt, és egyben egészen biztosan a legjobb, amire ma képes voltam. Ezzel a 400 méteres gyorsúszás abszolút és korcsoportos második legjobb idejét produkáltam, azaz egy újabb ezüstérembe akadt a nyakam.
Kisvártatva eljött az 50 gyors ideje is. Itt már kicsivel népesebb volt a mezőny, a korcsoportomban nyolcan indultak.
A rajtot nagyon jól elkaptam és igyekeztem a szokásos elnyújtott kartempómat annyira felpörgetni, amennyire csak lehetett. 30 méterig nagyon jól ment, onnantól már erőlködés volt a célig, de maradt elég erőm rá. A benyúlás után kitörő örömmel fogadtam a hírt, hogy életemben először 30 másodpercen belülre kerültem, egészen pontosan 29.69-et úsztam, ami a korcsoportom második helyére volt elég.
A nap zárásaként kényszerűségből egy 4*50-es vegyesváltó hátúszójaként (ekkora emberhiány volt e téren...) szerepeltem, amiről ennél többre nem is szükséges emlékeznem...
A verseny során egy váltó bronz- és három egyéni ezüstérmet gyűjtöttem be, és a lelkiismeretem egyensúlyban maradt azáltal, hogy aranyat nem nyertem (nem érdemeltem volna meg a felkészültségem szintjére tekintettel). Ami ennél fontosabb, hogy a három számból kettőben a kézi mérés ellenére is biztosan kijelenthető, hogy egyéni csúcsot úsztam. Ez volt a verseny legnagyobb meglepetése számomra.
A hétvége remekül telt, kísérő és a helyszínre látogató barátok fokozták a maximumig a hangulatomat. A puritán körülmények és nem igazán professzionális szervezés ellenére is kellemes versenyen vagyok túl, csodás volt minden szempontból ez a két nap és új tapasztalatokkal is bőségesen gazdagodtam.
