Még mindig a tegnapi úszás hatása alatt lévén, ma reggel is csobbantam egyet. Sajnos elaludtam, így csak fél hétkor fogtam vizet, de ezt most nem igazán bántam, hiszen egy dolog nagyon fúrta az oldalamat a tegnapot követően, amihez nem volt szükség sok időre...
Ez pedig az volt, hogy az ezer méterrel mit tudnék kezdeni.
Mivel tegnap a 3 km ezres átlaga 14:32 volt, nagyon felcsigázta az érdeklődésem, hogy vajon le tudom-e ezt szorítani egyetlen kilométer erejéig az eddigi csúcsom, 14:13 alá. Ezzel a gondolattal annyira tele volt a fejem, hogy nem igazán érdekelt, hogy ez a cél különösebben nem összeegyeztethető a szombati Balaton-átúszás előtti legcélszerűbb mai napi tervvel, mert úgy éreztem, ha ez sikerül, az lelkileg rengeteg pluszt jelentene.
A cél tehát adott volt.
A mérést ma is 25 méteresben végeztem. 500 méter bemelegítés után nekiindultam a távnak.
Kiszámoltam, hogy 2:50-nél nem rosszabb 200 méterek kellenének, úgyhogy már az elején alaposan bekezdtem, de arra nem számítottam, hogy könnyen, erőlködés nélkül úszva 2:43-nál fogok tartani 200-nál, pedig így történt... Utána nyilvánvalóan egy kicsit görcsösebbé kezdett válni az úszásom, de még mindig semmi erőlködés nem volt benne, és 400-nál 5:34-re fordultam, amin nagyon elkerekedett a szemem... Ekkor még több, mint a fele hátra volt, és bár innentől kezdve már tüdőből is kezdtem fáradni, éreztem, hogy ilyen állapotnál régebben sokkal jobban erőlködtem az iram tartása érdekében, mint most. Változott azóta a technikám is, valamelyest lazább lett, erre tudok ebből is következtetni.
500-nál kerek 7 percet mutatott az órám, ekkor úgy éreztem, ha marad erőm a hajrához, akkor a folyamatos lassulás ellenére is az utolsó 100-150 méteren vissza tudom hozni magam odáig, hogy akár a 14 perces álomhatár alá is megérkezhessek. Ez most már egyértelmű célom volt, persze függően attól, hogy érzem majd magam a következő hosszok alatt.
Hát tüdőből egyre fáradtabbnak, köszönhetően a pillanatnyi kondimnak.
Megpróbáltam mindent kipréselni magamból, annyira, hogy a hajrá célja már csak az lehetett, hogy ne lassuljak tovább, hanem tartsam az iramot mindenáron. 800 méternél 11:18-nál jártam, ami 9 mp-el jobb, mint amit bármikor úsztam ezen a távon.
A vége 14:09 lett, amivel 4 mp-et vertem az eddigi legjobb időmre.
| átlagok | ||||
| táv | úszóidő | 100 m | 200 m | 500 m |
| 200 m | 02:43,0 | 01:21,5 | 02:43,0 | 07:00,0 |
| 400 m | 05:34,0 | 01:23,5 | 02:47,0 | |
| 500 m | 07:00,0 | 01:24,0 | 02:48,0 | |
| 800 m | 11:18,0 | 01:24,8 | 02:49,5 | 07:09,0 |
| 1.000 m | 14:09,0 | 01:24,9 | 02:49,8 | |
Levezetésnek 500 métert szántam, amelybe vegyítettem néhány hossz hátat is, hogy kellően átmozgassam és kilazítsam a tagjaimat.
A napi össztáv 2.000 méter volt, ebből 100 méter hátúszás.
Két nap alatt két időméréssel megdöntöttem a 800, 1.000, 1.500, 2.000 és a 3.000 méteres rekordomat, minden pozitív előzmény nélkül, a semmiből. Annak ellenére sikerült ez, hogy - főleg ma - éreztem, hogy nemhogy az izomzatom, de még a tüdőm is messze nincs olyan állapotban, amilyenben edzett időszakokban lenni szokott, amilyennek érezni szoktam. E tapasztalat megmutatta, hogy sok minden, amit korábban lehetetlennek hittem, lehetővé válhat, akkor is, ha keresve sem találnék előzetesen semmi jelet, ami joggal támasztaná alá a hitemet önmagamban.
Ezek az időmérések most a sírból hozták vissza az önbizalmamat, és emelték újra fel az egészséges szintre. Annál nem magasabbra, mert egyrészt tudom, hogy 3 km után még több, mint fél órát kell majd úsznom a Balatonban, és azalatt sok minden történhet, másrészt pedig akármilyen távon akármilyen időre is vagyok képes medencében, az a Balaton-átúszás rajtjakor mit sem számít, egyetlen karcsapást sem végez el helyettem, semmilyen fizikai előnnyel nem jár majd, miután beolvasták a kódomat Révfülöpön.
De minden kisebbségi érzéstől, mindenféle, önmagam felé irányuló kompromisszum készségtől megszabadított, és újra az egyetlen elfogadható célként jelölte meg az eredeti időcélomat.
