Hajnalban elindultam az uszodába, és sikerült is késő délutánra odaérnem. Rájöttem ugyanis, hogy semmi értelme beleerőltetnem magam a medencébe akkor, amikor a kisujjam sem kívánja.
Délután már más volt a helyzet, a hangulatom nem volt összehasonlítható a kora reggelivel.
Ugyanúgy kezdődött minden, mint legutóbb: a szokványos fél kilométer bemelegítés, majd kellő határozottság egy 800 méteres, józan ésszel reménytelenül messzinek látszó 11:12-es idő eléréséhez. Mindegy, a lényeg, hogy ezek a 800-as időmérések remekül beleillenek a felkészülésembe, úgyhogy egyáltalán nem zaklat fel, akármilyen rossz időket is úszok.
Egészen jól kezdtem, minden szempontból, dinamikusnak, de könnyednek és lazának éreztem a mozgásomat az első száz métereken. Ezúttal a részidőm nem csak 200 méterig volt partiban a célidővel. 400-nál számomra is váratlanul még egészen elérhetőnek tűnt a célom, ám 500 méter körül szintén meglepetést okozott, hogy hirtelen rohamosan elkezdtem elfogyni, és óriási erőlködésbe ment át az egész, amely a 200-as részidők erős visszaeséséből is jól látszik: 2:48, 2:48 (5:36), 2:52 (8:28), 2:57 (11:25). Függetlenül a nagyhaláltól egészen bíztatónak találtam a kezdést, és tisztán érzem, hogy a technikám elég takarékos ahhoz, hogy megfelelő erőnléttel képes legyek akár 11:10 körüli időre is. Addig viszont életben marad a közel egy éves 11:18-as rekordom.
Pár perc pihenő után 200 méter újramelegítéssel és 500 méter pillangós szakasszal folytattam a napot. A pillangók ezúttal egészen könnyedén lecsúsztak, pedig éreztem a karjaimban az előző 800-as hajtást.
Ezután beálltam vontatni magam egy elég húzós iramot tartó gyorsúszó mögé, aki 500 méteren keresztül viszonylag jól megdolgoztatott. Ekkor azonban úgy döntöttem, még jobban felpörgök, és leálltam, hogy legyen közöttünk egy medence különbség, majd a következő 500 méteren ezt próbáltam behozni - sikerrel... Ettől viszont már tényleg nagyon elfáradtam, de ez is volt a célja az egésznek, és megfelelő visszajelzésként hatott rám az uszodából kilépve a levegő frissessége.
A napi össztáv 3.000 méter volt, 250 méter pillangóval.
Tegnap az utolsó pillanatban beneveztem a békéscsabai versenyre, az alábbi számokban és időkkel:
50 méter pillangó: 0:37
50 méter gyors: 0:30
100 méter gyors: 1:06
400 méter gyors: 5:25
Pillén nem (illetve: pillén sem...) akarom többet elkövetni azt a hibát, hogy jobb nevezési időt írok be, mint amire valaha is képes voltam, illetve a pillanatnyi formám alapján vagyok. 100 gyorson egyértelmű cél a további javítás és szerintem ha csak minimálisan is, de képes vagyok előrébb lépni. 400 gyorson várom a nyíregyházi időim közül a legtöbb fejlődést, továbbra is 5:23-5:24 a célom. Az 50 gyors pedig nem véletlenül maradt a végére... Ez teljesen kiszámíthatatlan, de borzasztó érzés lenne 30 mp-en kívül úszni...