Úszás 2008-

Ez egy rövid emlékeztető a 2008-as év versenyeiről, rövid értékeléssel és a hivatalos jegyzőkönyvek kivonataival.

Az évadot a Nyíregyházi Országos Szenior Úszóverseny nyitotta február végén, amely az első szenior - mi több, az első nem amatőr - versenyem volt. Itt végképp bebizonyosodott, hogy a rövid távokon - amelyeken az úszómúltnak sokkal nagyobb a jelentősége - én mindig is vagy a vert seregben, vagy legfeljebb a középmezőnyben fogok végezni, azonban a középtávokon lehet keresnivalóm. Az első napon 50 méteren bár az addigi legjobb mért időmet éppen hogy megdöntöttem, a kitűzött cél, a fél percen belülre kerülés még bőven nem sikerült. Ennek fő oka az volt, hogy ekkor még középtávokra idomított, hosszú kartempókkal operáltam, amely sprintszámokban nem célravezető.

Másnap reggel az "én számom", vagy a legkedvesebb csapattársam szava járását használva "a jelentős versenyszám" következett, amely előtt valamilyen érmes helyről álmodtam. Végül azonban a várakozásaimat messze felülmúlva megnyertem a korosztályomat, itt is egyéni rekordot úszva.

A harmadik egyéni számban életemben először úsztam 1:09-en belüli időt, és sikerült nem sereghajtóként, hanem a mezőnyben megbújva végeznem a korosztályomban. Itt szerettem meg nagyon a 100 métert, és bár soha nem leszek e távon a legjobbak között, nagy kihívásnak tartottam a további fejlődést. Érdekessége volt ennek a számnak, hogy mivel majdnem elnéztem a rajtot és sietnem kellett, nem volt időm elővenni az úszószemüvegemet, így szinte vakon fordultam 50 méternél, de ez szerencsére váratlanul jól sikerült...

Az egyéni számokon túl egy gyors- és egy vegyesváltó tagjaként is további két éremmel gazdagodtam.

A következő esemény április közepén a Soproni 24 órás Úszónap volt, amelyen a Bármit Megúszók csapatában 154 hosszt (5.133 métert) úszva járultam hozzá a csapat két hosszal több mint 100 km-es teljesítményéhez, amely szoros versenyben az ötödik helyre volt elég.

Május közepén a Csongrádi Szenior Országos Úszóversenyen vettem részt, ahol sajnos a mezőny mind mennyiségben, mind minőségben hagyott némi kívánnivalót maga után, így összehasonlításban nincs igazán értéke a helyezéseimnek, azonban az időeredmények terén összességében elégedett lehetek.

A kézi időmérés miatt nehéz összehasonlítani az itt úszott időket, de 100 méter gyorson a mérési hibahatáron túl sikerült javítanom a nyíregyházi időmön.

Kedvenc számomban, a 400 gyorson megtörtént az, ami szenior versenyen sem előtte, sem később nem ismétlődött meg egyetlen számban sem az egész év során: nem sikerült egyéni rekordot úsznom. Ami elfogadhatóvá tette az időmet, az az volt, hogy éppen hogy, de sikerült öt és fél percen belül tartani magamat.

50 gyorson pedig sosem felejtem el, milyen boldog voltam, amikor először sikerült 30 másodpercen belüli idővel partot érnem. Ez is a kézi időmérés hibahatárán túli javítás volt, azaz egyértelmű egyéni csúcs.

A három második hely mellett itt is hazavihettem még két váltóérmet.

Közel másfél hónap szünetet követően már az igen sűrűnek ígérkező nyíltvízi szezon vette kezdetét a Club Aliga úszással. Ez volt az év egyetlen rendezvénye, amely a szervezést illetően annyira elégtelenre vizsgázott nálam, hogy valószínűleg utoljára neveztem be ide. A versenytáv nem ismert (2.750-2.800 méterre saccoltam), az időm sem (magamnak 43:37-et mértem), illetve az sem, hányan voltak a korcsoportomban. Mindössze annyit tudok, hogy harmadik lettem...

Két héttel később viszont már az év számomra egyik legfontosabb eseménye, az Öbölátúszás volt soron. Ez a maga 3.500 méterével az év második leghosszabb nyíltvízi távja volt számomra. Nagy tervekkel, de felkészültség szempontjából az optimálistól eléggé elmaradva vágtam neki a távnak. Még viszonylag elfogadható iramot úsztam, a végén viszont a célzóna késői felismerése miatt körülbelül másfél percet veszíthettem, aminek a helyezések miatt nagy ára volt. Az időeredményemet (56:53) még éppen határesetnek éreztem, de inkább tekinthető egy jó alapnak a következő versenyen való túlszárnyalására. Az nem különösebben boldogított, hogy bár a rajt áthelyezése miatt táv azóta 100 méterrel csökkent, a hosszú évekkel korábban elért legjobb időmből közel nyolc percet lefaragtam. A 2.422 mért időből az enyém az 52. legjobb lett, a férfiak között 1.512-ből a 33., a korcsoportomban pedig 214 célbaérkezőből az ötödik lettem.

A következő hétvégén korcsoportos dobogós érmekről álmodva vágtam neki az Almádi Strandúszásnak, illetve a Fűzfői Átúszásnak.

Almádiban a nehéz körülmények - a nagy hullámzás, a nehéz tájékozódás - miatt az egész mezőny pocsék időket úszott. Ezen a két kilométeres távon abszolút értelemben értékelhetetlen a 35:26-os időm, ez csak összehasonlításban beszédes. A 111 célbaérkező között tizedik lettem, a férfiak között 66-ból nyolcadik, a korcsoportomban pedig 7-ből a második. A győztestől viszont igen komoly időmennyiség, több mint 5 perc választott el.

Egészen más napra ébredtünk a következő reggel. Soha nem látott optimális viszonyok, tükör vízfelület fogadta az öblöt áthasítani vágyókat. Nekem sosem volt ellenségem a hullámzás - ahogy ez később a Balaton-átúszáson is bebizonyosodott -, és talán az előző napi terhelés is jól bemelegített, de a pillanatnyi formámhoz képest egészen jól működtek a dolgok, inkább a 15 perchez, mint a 16-hoz álltak közelebb a kilométeres részidőim, amit nyílt vízen eddig még soha nem történt meg velem. A táv a részidők alapján mérthez képest kb. 150 méterrel volt kevesebb a 3 km-es névlegeshez képest, és az utolsó fordítóbója áthelyezése miatt a tavalyinál is kb. 50 méterrel. Az időm 45:08 lett, ez az adott napon a totális maximum volt, mivel szanaszét úsztam magam, a végkimerülés határán fogtam partot. A 182 célbaérkezőből a 14., a 115 férfiből a 9., a 24 korcsoportos helyezett között pedig a harmadik lettem, azaz két érem lett ennek a hétvégének a termése. A korcsoportom győztesétől ezen a távon hat és fél percet kaptam, ami szintén igen jelentős különbségnek számít.

Az eredeti időpont szerint egy héttel ezt követően, a valóságban azonban még egy hét csúszással, immár augusztusban bekövetkezett a Balaton-átúszás, amely mindig is a legközelebb állt és fog is állni a szívemhez. Sajnos az időjárás szeszélyének köszönhetően frissített időpont számomra a tervezett négy átúszáshoz képest már csak egyre adott lehetőséget, azonban abba az egybe minden lelki és fizikai erőmet beleadtam és a várakozásaimat messze felülmúló, szinte alig hihető 1:22.08-as időeredménnyel értem partot. A 7.680 teljesítőből ez a 34. helyre rangsorolt, a férfiak között 5.440-ből a 28. lettem, a szenior korcsoportom szerinti 802 eredményből pedig az enyém lett a harmadik legjobb. A korcsoport győztesétől - aki az almádihoz és a fűzfőihez hasonlóan ezúttal is dr. Nagy Norbert volt - ezúttal valamivel kevesebb mint 10 percet kaptam.

Ha érzelmileg a Balaton-átúszás állt hozzám a legközelebb, akkor az augusztus végi Szenior Országos Úszóbajnokságról azt lehet elmondani, hogy erre a versenyre vártam a leginkább az egész év során. A felkészülésem rövid volt, de a megfelelő intenzitása miatt nagyon jól sikerült, ám sajnos ezt a hétvégét is megkavarta egy külön programom. Szerencsére azonban ez éppen attól a számtól ütött el (50 méteres gyorsúszás), amelyről amúgy is a legkönnyebben mondtam volna le. Így maradt számomra az egyéni számok tekintetében a 200, a 400 és a 100 méteres gyorsúszás.

Az első nap 200-on kellett rajthoz állnom, amelyet edzésen már rengetegszer mértem magamnak, versenyen viszont még soha nem úsztam. Az egyébként a végeredmény által is megerősített korrekt nevezési idők alapján a dobogóra még úgy sem voltam várható, ha az egyéni csúcsommal megegyező időre lettem volna képes. Azonban magamat leptem meg a legjobban azzal, hogy még a 25 méteres medencében úszott legjobb időmnél is sokkal jobbat úsztam, amivel két teljes testhosszal megelőztem a nálam papíron jobbakat, így megnyertem a korosztályomat, azaz rögtön az első számomban szenior országos bajnok lettem. 

A második versenynapon a 400 gyors volt soron, az a szám, amelyben előzetesen nagyon halványan reménykedtem, hogy talán dobogóra is állhatok. Itt is remek idővel, öt másodperccel az egyéni csúcsomat megjavítva fogtam partot, és mint később megtudtam, a korosztályom győztese - aki a következő futamba lett sorolva - mindössze 69 századmásodperccel előzött meg, így második lettem. A hivatalos jegyzőkönyv sajnos hibásan jelent meg, így itt is én szereplek a lista tetején - ezúttal viszont tévesen.

A záró napon a korábbi versenyeken egyre jobban megkedvelt, ám kevésbé fekvő 100 méter gyorson vékonyan, de ismét saját rekordot javítottam, és az ötödik helyemmel megvalósítottam az előzetesen célként megjelölt tisztes helytállást.

Az egyéni számok mellett váltóban is nyertem egy ezüstérmet.

Másfél hónap szünet után ismét egy különleges megmérettetés következett, mégpedig a zalaegerszegi 12 órás verseny. Az év kihívása nálam egyértelműen ez volt. Rengeteg gondolkozás és tervezgetés után rá kellett jönnöm, hogy erre a versenyre nem lehet felkészülni. A legtöbb, amit tehettem, hogy viszonylagosan jó általános kondiban tartottam magam, és minden részletét átgondoltam a 12 órának, amennyire csak előre bele tudtam élni magam a majdani éles történésekbe, érzésekbe.

A verseny eleje jól indult, az előre átgondolt taktikát nagyjából betartottam, az iramom rendben volt, és az első 4-5 órában úgy éreztem, minden rendben működik. Ezt követően nem sokkal egy, majd még egy igen komoly hullámvölgyön kellett túlvergődnöm, és amikor a lélektaninak számító 8 órán is túl voltam, biztosan éreztem, hogy ezt én már végig fogom csinálni. Azonban a tizedik órába lépve a korábban sokszor műtött jobb térdem feladta a küzdelmet, és bár még majdnem fél órát úsztam gyakorlatilag egy lábbal, ez olyan plusz terhelést jelentett a maradék végtagjaimnak, ami már tolerálhatatlan volt, úgyhogy 9 óra 28 perc úszás után feladtam a versenyt. Bár a másik öt úszótársamnak (egy hölgy és négy férfi) sikerült teljesítenie a fél napot, mégis az első kilenc és fél óra távja elég volt számomra a harmadik helyhez, amelyért egy érmet és egy kupát is kaptam.

Két héttel később, még szintén októberben első ízben vettem részt a 10 km-es nagyatádi Cetrend versenyen is, amely egy igen megterhelő, de nagyon izgalmas erőpróba volt, és biztosan nem utoljára neveztem be ide. Bár sajnos nem segített a felkészültségem hiánya, az előző napi véradás és az elfelejtett magnézium-feltöltés sem, az időeredményem teljesen elfogadhatónak érzem, pláne úgy, hogy néhány száz méterrel a cél előtt görcsbe állt lábam a parton és a vízben összesen körülbelül másfél-két percet adott hozzá az úszóidőmhöz. A végeredmény egy harmadik hely, amiért ismét egy kupával gazdagodtam.

November közepén - amikor edzettség szempontjából éppen az éves mélypontomnál tartottam - a Fedettpályás 2.000 méteres versenyen álltam rajthoz Balatonfűzfőn. Mivel ez középhosszú táv, ahol az időeredményen talán a leginkább tükröződik a fizikai felkészültség, nyilvánvaló volt, hogy katasztrófális időt fogok úszni, és ez be is következett. A 30:42-es időm negyven másodperccel - ami két kilométeren igen jelentős különbség - maradt el a tavalyitól, ami pedig szintén csalódásnak számított akkor. A mezőny egyébként a tavalyihoz képest igencsak sűrű lett, a 208 eredményből mindössze a 32. helyen zártam, a korcsoportom 11 értékeltjéből pedig csak a negyedik legjobb idő lett az enyém, tehát érmet sem nyertem. Itt megint csak bebizonyosodott, hogy a víz igazságos: annyit és csak annyit ad, amennyit az ember megérdemel.

Ahogy kezdődött az év, úgy végződött számomra: egy szenior versennyel. December elején Budapesten a Nyéki Imre Nemzetközi Szenior Úszóversenyen életemben először versenyeztem 33 méteres medencében, olyanban, amelyben az első gyorsúszásban egyhuzamban leúszott hosszomat teljesítettem, - majd egy éven belül az első néhány száz kilométeremet is... Ez volt a remélhetőleg egyszer majd a gyorsúszásom szintjét is megközelítő pillangóm premierje is versenyen. Pillangóban már Nyíregyházán is szerettem volna indulni, de akkor még a magam által megszabott, mai szemmel nézve igen gyenge indulási szintidőt sem tudtam teljesíteni, most azonban úgy éreztem, 33 méteren már nem leszek sereghajtó.

Az első versenyszám az év során nagyon megkedvelt 100 méter gyors volt. Bár itt egy bukófordulóval több volt ez a táv, mégis az, hogy az országos bajnokságon úszotthoz képest az időm 1,71 mp-el jobb volt (ez két és fél méter előny, ami biztosan több, mint amennyit a folyamatos úszáshoz képest egy bukóforduló gyorsít rajtam), azt jelentette, hogy ismét, az év során immár negyedik alkalommal döntöttem meg az egyéni rekordomat. Tekintettel arra, hogy ez sprintszám, természetesen még ezzel az idővel is csak a középmezőnyben voltam.

Az eddigi legrövidebb sprintszámban szintén elbújtam a mezőnyben. Viszonyítási alap híján ezt az időt átszámolva 50-es távra (figyelembe véve természetesen a rajtot is) ez az egyéni csúcsommal nagyjából egyenlő eredmény.

Végül a számomra leginkább várt versenyszám, az egy hossz pillangó következett, amelyen nem tudtam megfelelően koncentrálni, annyira szanaszét izgultam magam, így a kivitelezést eléggé elkapkodtam. Utólag úgy érzem, az időm alapján el sem kellett volna indulnom, a rajthoz állásnak viszont a pillangó tovább gyakorlása és a versenyrutin miatt volt jelentősége.

Vegyesváltóban is szerepeltem, amellyel egy harmadik helyet értünk el, így erről a versenyről is egy éremmel távozhattam.