Egy felejthetetlennek ígérkező - és bizonyuló - hétvége első versenye a 2 km-esre kiírt Almádi Strandúszás volt, amelyen korábban még nem vettem részt, így kicsit izgultam amiatt, hogy a tájékozódással ne menjen el sok időm majd az úszás közben.
Az úszótársadalom viszonylag kis létszámú része, valamivel több, mint 100 fő vett részt az eseményen, melynek kiírt rajtidőpontjához képest a tartós, közepes erejű és alig csillapodó szél miatt jelentős csúszással, két turnusban lehetett elrajtolni. Mivel a második csoport indulási időpontja kisebb széllel és hullámokkal kecsegtetett, a versenyzők többségével és sok amatőr úszóval együtt ezt választottam. A rajthelyről - Budatava strand - nagy szögben egy kb. 100 méterre lévő fordítóbóját kellett megkerülni, és a parttal párhuzamosan egy ritka vitorlássor és bójasor között teljesíteni a 2 km javát, majd úgyszintén egy fordítóbója után a part felé fordulva a yachtkikötő melletti kempingnél felállított célkaput megtalálni.
Ez így leírva nem túl bonyolult, de késő délután még mindig akkora hullámok voltak, hogy többször még a partot sem láttam egy-egy felnézéskor.
Az indulás után gyorsan átvágtam a nálam lassabb úszók tömegén és gond nélkül felvettem az utazótempóm. Körülbelül kétszáz méter után már nem volt, akit utol tudtam volna érni és olyan sem, aki engem hagyott volna le. A már leszállóágban lévő Nap miatt csak a vitorlásokra és az előttem úszók lábvizének látványára hagyatkozhattam, mert a kb. 250-450 méterenként felállított bójákat csak nagyjából 150 méterről vettem észre. 1.200 méternél olyan történt, ami az általában kiegyensúlyozott iramom miatt nagyon ritkán fordul elő: ketten utolértek és szépen-lassan elléptek tőlem (egyikük a tavalyi szenior EB-t is megjárt Pozsonyi Zita szenior versenyző, hosszútávúszó volt). Nem próbáltam meg felvenni az iramukat a kis tempókülönbség ellenére sem, mert nem akartam kockáztatni, így is elég erőtlennek éreztem az úszásomat. Másrészt pedig folyamatosan küszködtem a rekeszizom görccsel, ami időnként előtörni készült, és ilyenkor a nemrég begyakorolt és az iramot akár több száz méteren keresztül sem befolyásoló ellenszerre, a hosszú kartempókra váltottam. Ez lassította a légzésem, de nem annyira, hogy rövidtávon érezhető oxigénhiányt okozott volna, ellenben a kezdődő görcsök gyorsan visszafejlődtek.
A célhoz fordító utolsó bójánál még mindig nem tudtam, merre kell menni, szerencsére az előttem úszók lábvizét követve csökkent az aggodalmam, de a célkaput még mindig nem láttam... Közeledtem a part felé, és viszonylag sokat jöttem már az utolsó bójától, mire végre megpillantottam a célzónát (nagyon zavaró volt a már majdnem szemből érkező napsütés). Az erős jóindulattal is közepesnek mondható kondim miatt hajrázásra semmi erőm nem maradt, még az iram tartása is csak görcsös mozgás árán sikerült. Végül 35:26-os idővel értem célba.
A versenyzők a tavalyi eredménylista alapján az akkori idejükből 2-4 perc között veszítettek idén, feltételezem, hogy a nehéz körülmények miatt. Jómagam pontos távkimérés, csendes víz és megfelelő tájékozódás esetén 32 percet jósoltam magamnak előzetesen, ám ez gyorsan felejtés tárgya lett, ahogy megpillantottam a vizet még délelőtt...
111 célbaérkezett közül az időm alapján a 10. lettem, a férfiak között 66-ból a nyolcadik, a korcsoportomban (1969-73) 7-ből a második, úgyhogy ezúttal már érdekelt voltam az eredményhirdetésnél. Az abszolút győztes Molnár Gergelytől 6:55, a korosztályom győztesétől - dr. Nagy Norberttől - pedig 5:19-el maradtam el, melyeket igen jelentős különbségeknek tartok.
