Ma egy utolsó csobbanást hajtottam végre a hétvégi verseny előtt.

Az egyetlen, még a versenyhez közvetlenül kapcsolódó célja a mai úszásnak az volt, hogy utoljára még egyszer kipróbáljam, hogy mit tudok 50 pillangón. Minden máshoz elég lett volna 25-ös medence is, ehhez viszont mindenképpen ötvenes kellett, ami egyértelműen behatárolta azt, hogy melyik uszodába menjek.

500 méter bemelegítéssel kezdtem, majd még kétszáz méterig vártam, hogy ürül-e a sávom vagy a szomszédos pályák közül valamelyik, de sajnos egyre többen lettek, így a mérés elmaradt.

A következő 400 méteren mindössze annyit tudtam tenni, hogy másfél hossz gyors + fél hossz pillangókat úsztam. Itt jól kijött a lépés, így legalább fél hosszok erejéig pillangózhattam néhányszor.

A végén még száz méter levezető, aztán szaunázás mellett döntöttem, hogy a már levonulóban járó enyhe náthámnak megadjam a kegyelemdöfést.

A szaunában viszont meggondoltam magam, még nem mentem el öltözni, hanem becsobbantam a 25-ös medencébe is. Itt 400 méter lendületes bemelegítés után szintén ennyi hosszonként váltott hát- és gyorsúszást követtem el, ami nagyon jólesett.

A napi össztáv 2 000 méter volt (ebből 200 méter hátúszás és 100 méter pillangó).

Háton megfigyeltem, hogy normál tempóban már nem nagyon kell odafigyelnem a szabadításra, eléggé berögződött már a "hüvelykujj vesz levegőt először" című művelet. Eljött az idő, hogy legközelebb megnézzem, hogy az iram növelésével elkezd-e széthullani a mozgásom, vagy sem, illetve ha nem, annak mi az ára, vagyis mennyire kell még tudatosan odafigyelnem a mozgásomra.

A pillangóról még mindig nem mondtam le teljesen. Fura talán, de visszaemlékeztem a naplóm első bejegyzéseire, amikor az 500 km-el "küzdöttem", és "vert helyzetben" sem adtam fel és visszahoztam a lehetőséget. Most ennek mintájára eldöntöttem, hogy amíg még van egy halvány remény is egy próbára, amikor letesztelhetem magam, addig nem adom fel. Az utolsó alkalom erre - ha lesz egyáltalán - Nyíregyházán az első versenynap lezárását követően adódhat. Akkor majd szeretnék egyet mérni, amennyiben lehetőség lesz rá, és ez alapján dönteni a vasárnapi rajthoz állásról vagy a visszalépésről.

A 38 mp saját magammal szemben támasztott szintidő természetesen marad.

Foglalkoztatni kezdett egy olyan gondolat is, hogy jövő héten már hosszútávra fogok edzeni. Ez az elmúlt másfél hónap azt gondolom, nagyon hasznos volt, még akkor is, ha az eredményeire még várnom kell. Ennek ellenére a jövő hét olyan lesz, mint amikor az ember a tengerentúlról hazatér, és egycsapásra megszűnik a honvágya. Nekem nagyon hiányoztak már a több kilométeres folyamatos iramúszások, igazából ez az, amiben jónak érzem magam, amely otthonos mozgás számomra. Akármikor, akárhol és akármilyen eredményesen/eredménytelenül fogok versenyezni az életem során, azt hiszem, én mindig is hosszútávúszó leszek és a Balaton-átúszás lesz az én igazi versenyem.

Még két nap van a nyíregyházi verseny előtt. Ma egyetlen tempóba sem adtam bele erőt, így nagyon kellemes átmozgató jellegű volt ez az úszás.

Nagyon várom már a csapattársakkal való megismerkedést, kíváncsi leszek rájuk, és egyáltalán magára a hangulatra, illetve arra, hogy hogyan fogom magam érezni, mennyire érzem majd azt, hogy megálltam vagy nem álltam meg a helyem a másokkal való összehasonlításban. Ha csak a debreceni klubtársak nevezési időit nézem, lesz köztünk néhány egészen kiváló úszó is (többek között az a csapattársam is, akivel együtt megyünk majd Nyíregyházára).

Mindenek előtt persze magamhoz képest szeretném a maximumot hozni, és remélem, sikerül elérnem az eddigi legjobb időimet.