Közvetlenül a verseny előtt sem foglalkoztam azzal, vajon mire leszek képes, próbáltam lazán kezelni a dolgokat, mintha nem is versenyezni jöttem volna, mondván, attól úgysem leszek jobb, ha szétizgulom magam azon, hogy hogyan tudnék olyan időket úszni, amelyeket még fel tudok vállalni. Az uszodába késve érkeztünk, éppen befejezték a bemelegítést, amely a 100 hát miatt volt sajnálatos, mert így a megérzésemre volt bízva, hány kartempó jön ki a zászlóktól a fordulóig. A két versenynap számai egyenletesen lettek elosztva, ami előny az előző versenyhez képest, bár Nyíregyházán tapasztaltam, hogy még rossz formában sem azon múltak az időeredményeim például vasárnap, hogy aznap négy számban is indultam.
Sajnálatos módon az egyébként sem nagy létszámú szenior tábor tovább csökkenését Békéscsabán is tapasztalhattam, a korcsoportomban a különböző versenyszámokban mindössze ketten-hárman voltunk. Mivel minden számomban a nyíregyházi időkkel neveztem, egyetlen egyszer sem kerültem az adott szám legutolsó futamába, amelyben a legjobb időkkel nevezett nyolc versenyző indult.
Ezen a hétvégén is hat számot vállaltam, mindkét napra három jutott, szombaton az első az 50 méteres pillangóúszás volt.
Igyekeztem nem mélyen belegondolni a rajt előtt a részletekbe, csak felsorolásszinten átgondolni mindazt, amire különösen oda kell figyelnem: feszített testtartás a rajt előtt, erős csípőemelések, lapos delfinezés, a nem levegős kartempóknál lehajtott fej.
A rajtot jól elkaptam, úgy érzékeltem, hogy jobban is, mint a mellettem lévők, és elég jól éreztem magam a hossz nagy részében, pörgött a karom, megvolt a húzáserősség is. Aztán úgy 35 körül elkezdtem elgyengülni, és nagyon úgy tűnt, hogy kifulladok a végére, le is lassult a kartempóm, de valahogy sikerült mozgósítani a tartalékokat és még rendezett mozgással beütni a célba. Békéscsabán nagy eredménykijelző van az érkezési oldalon, egyből azt vizslattam, 35 másodpercnél nem sokkal rosszabb időben reménykedtem, de teljes megdöbbenésemre 33.65-öt mutatott a vekker (80,57%), amit alig akartam elhinni, és madarat lehetett volna fogatni velem, annyira örültem neki. Fogalmam sincs, honnan vettem ezt az időt elő, mert nem készültem külön a pillére, februárban alig pár száz métert pillangóztam. Lehet, hogy az 50 pillének nem tesz igazán jót, ha előtte bemelegítek, és jobb, ha azt hidegen úszom, fogalmam sincs, de egyelőre nem találok rá más választ, hiszen azt nem lehet mondani, hogy életem formájában vagyok. A korosztályomban háromból a harmadik lettem, 8 századdal elmaradva a másodiktól, de ez érthetően cseppet sem foglalkoztatott.
Ezt követően a 100 méteres hátúszás került sorra, amit úgy kezeltem magamban, hogy sokkal rosszabb időt biztosan nem fogok úszni, mint Nyíregyházán, de sokkal jobbat sem valószínű.
A rajt az időmérő paneles oldalon volt, én pedig semmit sem sejtve igyekeztem a jeladás pillanatában minél erősebben elrugaszkodni. Ettől lecsúszott a lábam a panelt takaró vastag műanyag "lepedőről", és gyakorlatilag állva maradtam... Azonnal megpróbáltam álló helyzetből kidelfinezni, de persze ez így közel sem lett olyan lendületes és hosszú sem, mint amilyen terveztem és tudok is. Persze ilyenkor nagyon nehéz visszazökkenni abba az agyilag nyugodt állapotba, ami a rossz rajt nélkül valószínűleg meg is lett volna, de azzal, hogy erősen koncentráltam az iránytartásra és a technikára, az idegességem végül is nem zavart be sokáig. A fordulónál nagyon izgultam, de az végül jól sikerült. A második hosszba már majdnem belehaltam, és érezvén, hogy ez már nagyon nehezen megy, igyekeztem minél hosszabbakat húzni. A vége felé nagyon sasoltam oldalt hátrafelé, hogy melyik kartempónál kell majd benyúlnom, ezért nem vettem észre, hogy eltértem a menetiránytól, így az utolsó előtti kartempónál belenyúltam az ujjaimmal a kötélbe, ami megállított... Ekkor pánikszerűen elkezdtem lábtempózni és előrenyúlni a karommal, hogy beérjek, ami végül meg is történt, de ezzel megint csak időt veszítettem. Ez egy nagyon amatőr futam volt számomra, kezdő hibákat vétettem, ami miatt két másodpercet biztosan elveszíthettem. Az időm 1:26.26 lett (74,69%), ami szűk egy másodperccel gyengébb a három héttel ezelőtti alapidőmnél.
A szombati utolsó fellépésem a 100 méteres gyorsúszás volt. Normálisan nem lett volna bennem aggodalom emiatt, hiszen úsztam már nagyon jó időt nem igazán jó formában is, és csalódtam is akkor, amikor a nagy várakozásaim megalapozottak voltak.
Most csak annyit tudtam, hogy nem fog igazán jólesni a táv, mert egy jó időhöz még nem vagyok elég erős, de nagyon meglepett volna, ha a nyíregyházihoz hasonlóan borzalmas időt érek el. Az első hosszt keményen meghajtottam, de már a forduló sem volt olyan erőteljes, mint kellett volna, ezért egyre nagyobb lett a nyomás a búrámban, hogy kihajtsak magamból mindent, hogy elkerüljek egy rossz időt. A második hosszon már tényleg minden tartalékot mozgósítottam, és szerencsére nem mentem át erőlködésbe olyan szinten, hogy az a technika kárára ment volna, és a húzáserősségem is szinten maradt. Így ez a százas 1:06.48 lett (84,47%), ami teljesen elfogadható idő, sőt, 6 századdal jobb is annál, amit egy éve itt úsztam, akkor, amikor a máig fennálló 400 gyors egyéni csúcsomat is elértem. A különbséghez azért hozzátartozik, hogy amíg tavaly emiatt nagyon csalódott voltam, és nem értettem, miért csak ilyen gyenge időt eveztem össze, addig most ez teljesen rendben volt, mert tudtam, jobbra jelen pillanatban semmiképpen nem vagyok alkalmas.
Bár eddig minden versenyen minden alkalommal rendelkezésre álltam a csapat számára a váltókhoz, ezúttal nagyon kevés késztetést éreztem ehhez, így lemondtam a szereplést, és megtehettem, mert volt, aki tudott pótolni. Nem tervezem, hogy máskor is így tegyek, de most kifejezetten jólesett, hogy az egyéni számaimat letudva nem kellett már többet úsznom.
Vasárnap már odaértünk a bemelegítés vége előtt, ami szempont volt, mivel azért a 400 méteres gyorsúszásnak nem illett volna hideg tagokkal nekiesni. Próbálgattam az 50 hát rajtját is, szerencsére ez már a panelokkal ellentétes oldalról indul, ahol a csempékről nem nagyon akart lecsúszni a lábam és ez megnyugtató volt. A laza gyors hosszok közben rossz előérzetem volt, nem tudtam elképzelni, hogy zsinórban négy darab legalább 1:25-ös százat le tudjak nyomni, még mindig nagyon edzetlennek éreztem ehhez magam. Nyilvánvalóan taktikáról sem volt érdemes gondolkodnom.
Egy nagy ugrás, majd első érzetre megpróbáltam visszavenni a nagy lendületből, de aztán villámgyorsan rájöttem, hogy szó sem lehet arról, hogy visszavegyek, mert nem úszok gyorsan, csak ez is nagy erőfeszítésnek érződik, és ha lassítok, az elveszített időt már nem fogom tudni visszaszedni a táv második felében. Az első száz után visszafele néztem az egyik levegővételnél, és azt láttam a kijelzőn, hogy 1:21-re fordultam (ezt egyébként rosszul láttam, de utólag azt mondom, nem baj...). Ettől egy picit bepánikoltam, hiszen ilyen gyengén még Nyíregyházán sem kezdtem, arról nem is beszélve, hogy amikor jó időket úsztam, 1:14-1:16 között volt a nyitó százasom. Nagyobb erőbedobásra váltottam tehát, amit viszont hogy bírjak, meg kellett nyújtanom a kartempókat, hogy minden lehetséges izmot kihasználjak a sebesség tartásához. Így mentem egészen háromszázig (többször már nem néztem fel a részidőmre), amikor már mindent bele kellett adnom, de tartalékom nem maradt, így egy nagy szenvedés volt a befejező két hosszom. Hajrázni sem maradt erőm, becsaptam a célba és nagyon tartottam attól, hogy valami nagyon szomorú dolgot látok majd a táblán... Nagy megkönnyebbülés volt meglátni az 5:32.90-es időm (80,26%), ami még az állapotomat és az előzményeket figyelembe véve is elfogadható volt számomra, legalábbis ahhoz, hogy gyorsan el tudjam felejteni, hogy ezen a versenyen 400 gyorsot is kellett úsznom... Mert nem volt valami élvezetes dolog, az biztos. Érdekesség, hogy míg 50 pillén 8 századdal előztek meg, most a 400 gyorson 11 századdal, ami kifejezetten balszerencsének mondható, de ezzel nem sokat foglalkoztam, mert tudom, ha majd tényleg formában leszek, ennél sokkal jobb időkre leszek újra képes. Csak a jó időim érdekelnek igazán mások relációjában, a rosszak majdnem mindegy, mit érnek összehasonlításban, hiszen nem leszek attól boldogabb, ha mások is bénáznak.
Emlékszám lévén teljesítmény százalékos kiértékelés is készült, melyben eléggé a középmezőnybe ékelődve vagyok megtalálható.
Teljesen abban a hitben éltem, hogy hátúszás következik, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem lévő futamoknál a rajtkőről indulnak a víziemberek. Több úszó és a kinyomtatott versenyprogram együttes erővel tudtak csak meggyőzni arról, hogy most az 50 méteres gyorsúszás van soron, így sietve összekaptam magam és vártam, melyik futamban és melyik rajtkőhöz szólítanak...
A kimondott célom most már jó ideje a 29 és fél másodpercen belülre kerülés volt, akár csak egyetlen századdal is... Már csúsztam le erről egy, két és legutóbb nyolc századdal is, tehát ott voltam a tűz közelében, de mindig hiányzott egy pici... De most megint nagyon akartam, hogy meglegyen.
Annyira koncentráltam a rajtra, hogy elfelejtettem nagy levegőt venni az elugráskor a minél hosszabb levegő nélküli úszáshoz. Így máris a negyedik kartempónál muszáj volt levegőt vennem, utána viszont olyan keményen toltam, ahogy csak ment, és csak félpálya után cseréltem a gázt, innentől viszont már kettessel nyomtam végig. Egyéni 50 métert ennyire még sosem bírtam erővel, egy picit sem gyengültem el, mire jött a panel, úgyhogy fogalmam sincs, hogy tudnék ennél jobb időt úszni akár sokkal edzettebben is. Nagyon kíváncsi voltam, és... 29.49 (81,80%), hihetetlen... Éppen az az egy század volt meg, ami nekem a tökéletessel volt egyenlő abban a pillanatban! Ez volt a második egyéni csúcsom ezen a hétvégén, és még volt egy versenyszám hátra.
Ez is emlékszám volt, itt már viszonylag elől végeztem a listán, pedig ha valami nagyon nem vagyok, hát sprinter típus biztosan nem...
Szó szerint hátra, mert az 50 méteres hátúszás zárta a versenyhétvégét számomra, amelyen a leginkább volt mit javítani, hiszen a legutóbbi két alkalommal nemhogy a 37 másodperchez nem közelítettem, de simán megmaradtam 38-on kívül, ami azért elég gyenge teljesítmény még magamhoz képest is, pláne a korosztályom általános mezőnyére nézve...
Jókor és jól elrajtoltam a csempés falról, erősen el tudtam rugaszkodni és a szükséges hosszú kidelfinezés is rendben volt. Inkább hosszú és erős húzásokkal úszok még mindig 50-et is, nem merem úgy igazán felpörgetni a karom, mert félek, hogy szétesik a mozgásom és a még egyébként sem egyszerű iránytartásomat is bizonytalanná tenné. Jó futamba kerültem, a szomszédos pályák is nagyon hajtottak, ettől még az is kijött a húzáserőmben, amit talán egyedül úszva nem is tudtam volna mozgósítani. A benyúlás most sem volt az ideális, de sok időt ezúttal nem veszítettem, a vége 37.41 lett (78,12%), amely az ezen a versenyen elkövetett harmadik egyéni csúcsom: közel egy másodpercet javítottam a korábbi 38.39-en. Ez volt egyébként szenior versenyeken az ötvenedik rajthoz állásom standard 50 méteres medencében az egyéni számokat illetően.
A hétvége összességében is kitűnő hangulatban telt, lelkileg ezúttal teljesnek éreztem magam. Egyedül a szerény csapatlétszámunk és általában az enyhén foghíjas mezőny árnyalt valamit a képen. Az időimről szólva egyrészt hihetetlenül fel vagyok dobva, hogy újra egyéni csúcsokat úsztam (főleg a pille ért teljesen váratlanul, de a hátnak és a gyorsnak is nagyon örültem), másrészt viszont a 400-as időm és főleg a közben átélt nagy szenvedés rámutatott, hogy az igazán jó állapotot csak a középtávú idők jelezhetik, amelyektől most még mindig elég távol vagyok. De legalább elindultam...
