Eljött hát ez a várva várt verseny is, amely azt kell, hogy mondjam, számomra valamilyen szinten az első olyan úszóesemény volt idén, amelyre tisztességes formába hoztam magam (annak ellenére, hogy már Nyíregyházán is úsztam egyéni csúcsot).
Előzetes információim szerint vékony, de erős mezőny volt várható, a medence tökéletes, az időmérés pedig elektronikus. Mindezek csak tovább növelték a motivációmat és a várakozásaimat a hétvége előtt.
Szombati megérkezésünkkor a fentiek igazolódni látszottak, sátoros borítású medencetér fogadott modern időmérő panelekkel felszerelve, volt egy elektromos nagy eredményjelző is, amelyen a célba érkezést követően azonnal látszott a sorrend és a mért idők is. A víz egy picit zavaros volt, de éppen csak annyira, hogy nem látszott a medence vége a víz alatt, amit én lélektani okokból jobban kedvelek, mint ha tisztán látszik már fordulás után is.
A bemelegítés során sokat gyakoroltam a rajtot és megpróbáltam mindent átgondolni, ami egy jó rajthoz szükséges, még akkor is, ha tudom, mindenre úgysem fogok tudni odafigyelni. Az úszás része nagyon laza gyors volt, pillangózni csak néhány kartempó erejéig voltam hajlandó, többnyire a rajtokat követő vízáttörés után, mégis úgy éreztem, kellően bemelegedtek a tagjaim, és inkább a figyelmemen fog múlni, hogy sikerül majd az első versenyszám, az 50 méteres pillangóúszás.
Rajthoz álltam tehát a jelentősnek egyébként talán nem nevezhető, de mindenesetre az érzelmileg hozzám egyre inkább legközelebb álló számban.
A rajtot jól kaptam el (ennek jelentősége csak magamhoz és a várható időeredményemhez való relációban volt), és ahogy a bemelegítés során eldöntöttem, a három delfintempó utáni első kartempó közben levegőt vettem, majd az első métereken igyekeztem a technikára, nem pedig a rohanásra odafigyelni, hogy ne essen teljesen szét a rutinosnak még nagyon sokáig nem nevezhető pille mozgásom. Ez viszonylag jól sikerült is (utólag a felvételekről is a magam szintjén viszonylag összeszedettnek látszott az úszásom). Minden természetesen nem volt rendben, a fejem a túlságosnál is jobban kiemelgettem, nem figyeltem oda a lapos előrevitelre. A versenytársakat egyáltalán nem figyeltem, mert ebben a számban én csak magammal versenyeztem, azért indultam, hogy egyszer majd eljussak odáig, hogy már másokkal is érdemes lesz összehasonlítanom azt, amit tudok. Az erőm majdnem végig teljesen rendben volt, talán az utolsó két kartempó volt kissé erőlködős jellegű, de nagyszerűen éreztem magam az egész hossz alatt. Az időm 35.02 lett, ami 76,80%-os teljesítmény. Nyíregyházához képest érzésben rengeteget, időben pedig 1.40 másodpercet sikerült javítanom.
Mivel ez természetesen még mindig igen csak messze van az élmezőnytől (igaz, csak 8 tized mp-el lemaradva, de 6-ból hatodik lettem a korosztályomban), nem különösebben örültem neki, de magamban elégedett voltam, hogy egy határozott lépést előrébb jutottam ezen a hosszú úton.
A nap során még várt rám a 100 méteres gyorsúszás, amelyben szerettem volna újra 1:06 alá kerülni, ami ha sikerül, szinte biztosan egyéni csúcsot jelent.
Ahogy eljött a rajt ideje, kissé megleptek a gyors vezényszavak, nem szedtem addigra még össze a gondolataimat rendesen, így kissé kapkodás-jellegűvé vált számomra a dolog annak érdekében, hogy a vízbe időben érkezzek... Ennek sajnos megvolt a hátulütője, mert már az első kartempóknál ugyanazt a fémes csikorgást, görcsösséget éreztem magamon, mint az országos bajnokságon. Nagyon hosszúnak tűnt a medence, a fordulóhoz pedig ütemtelenül, rosszkor levegőt véve érkeztem, és túlságosan ráúsztam a falra, ráadásul az erős oxigénhiány miatt ezt az elrugaszkodáskor ki sem tudtam használni, mivel nem éreztem erőt a lábamban. Nagyon rossz érzés volt az egész táv, birkóztam a vízzel, aminek nem is lehetett más vonzata, mint egy csalódást keltő időeredmény.
1:06:54-et úsztam (83,83%). Ez a nevezési időmtől 54, az egyéni csúcsomtól pedig 56 századdal marad el, ami ezen a távon olyan nagyon sok, hogy most iszonyúan távol érzem magam attól, hogy valaha is 1:05-ön belül úszhatok 50-es medencében. Vagya legalábbis ezen a távon...
Egy ideig még nyomasztott a dolog, mert rá kellett jönnöm, hogy a 100 méter gyors a legkevésbé kiszámítható táv, itt biztosra menni csak kifejezetten erre koncentráló és kiemelkedően jól sikerült felkészüléssel lehet, különben szinte sorsolásszerűen dől el, hogy egy adott nap görcsösen úszok-e, vagy könnyedén. Aztán eszembe jutott az is, hogy végtére ez a mai idő akármennyire is nem egyéni rekord, de az OB-n úszottnál azért érzékelhetően (32 századdal) jobb eredmény, úgyhogy ez valamennyire megnyugtatott.
A számban 7-ből hatodik lettem, és bár nem a 100 gyors az erősségem, a verseny színvonalára jellemző, hogy a korosztályom legjobbjai olyan időket úsztak, hogy még egy 1:01 sem lett volna elég a dobogóhoz...
A versenynap zárásaként 4*50 méteres vegyesváltóban úsztam gyorsot, ami valahogy mindig jobban szokott menni időre és érzésre is, mint amikor egyéniben állok rajthoz... A váltónk 2:14.92-t úszott, ezzel a korcsoportban harmadikok lettünk.
Ezután egy hangulatos, kellemes és vidám sétára mentünk, amely során Lilla csapattársam szárazedzés gyanánt tovább csiszolta a rajttechnikáját... Egy kellemes vacsora, beszélgetések, majd a nap során készült videófelvételek áttanulmányozása után némi alvással rákészültünk a következő napra.
Vasárnap a bemelegítés előtt időben megérkeztünk, így mindenki a saját elgondolása szerint nyugodtan tervezhette meg az első, a jelentős versenyszám (400 méteres gyorsúszás) előtti mozdulatsorait. Szaktekintélyek egybehangzó tanácsaira fittyet hányva én a rendelkezésre álló időből hatalmas szeletet különítettem el komoly mennyiségű kóla és valamiféle helyi jellegű kukoricapehely arcomba helyezésével. Erre zárásként még ráborítottam egy kávét is, amibe sajnos csak utólag gondoltam bele, hogy ez nem biztos, hogy kellett, tekintettel arra, hogy nemsokára öt és fél percen keresztül amúgy is 180 körüli pulzusom lesz, emellett a koffein biztosan nem tesz jót a szívemnek...
Ezután a "most már így jártam" életérzés lengett körül, úgyhogy beereszkedtem a vízbe én is átmozgatni magam és gondolkodni. Tőlem szokatlanul hosszan, egy kilométeren keresztül zaklattam a testberendezésemet. A sávomban összetalálkoztam Hajdú Lászlóval, akivel némi beszélgetésbe elegyedve azt a - már nem először hallott - tanácsot kaptam, hogy ne szaladjak el az első kétszázon (mármint magamhoz képest...). Az 5:25-ös célidőmre 1:17-es első százas kezdést javasolt, amiről tudtam, hogy ez kb. 2-3 mp-el - azaz igen jelentősen - lassabb, mint amivel én számoltam, és amelyet úsztam korábban versenyeken. Megköszöntem a tanácsot, és megpróbáltam nem erre a konkrét időre, hanem inkább arra az iram-érzetre gondolni, azt magamba ültetni, amit ezzel ő mondani szeretett volna.
A rajt előtt nyugtatnom kellett magam, így egy ideig zenét hallgattam, majd amikor az én futamom következett, leültem a rajtkövem mellé és hátat fordítottam a medencének, amíg nem szólítottak a kőre. Ez megtette hatását, összeszedtem a gondolataimat, meg is nyugodtam teljesen, és mindenféle feszengés nélkül készültem az ugrásra.
Az első száz méterbe tehát egy kicsivel kevesebb erőt adtam bele, mint máskor szoktam. Nyugodtan úsztam, és kizárólag a bukófordulókra koncentráltam oda kifejezetten, amelyekkel nem is volt semmi baj (100 m-es részidő: 1:15.93). A második százon tartottam az eddigi visszafogott erőbedobást, és reménykedtem benne, hogy ez a takarékosság kevesebb időveszteséggel jár, mint amennyi időre "beváltható" erőt spóroltam meg magamnak a táv második felére. (200 méter: 2:38.11, azaz 1:22.18-as második száz). Kétszáznál fordulva egy fokozattal erősebb húzásokba kezdtem, itt már egyenlegesen ki kellett adnom magamból minden erőt, és úgy éreztem, ez a gyorsulás tartható is, talán nem fogok szétesni ezzel, és ha végig bírom, akkor ez egy jó idő lesz, de legalábbis negatív meglepetés biztosan nem érhet. Az egyenletességet fenn is tudtam tartani az utolsó hosszig, amikor is végképp minden tartalékomat mozgósítottam, de még így sem estem darabokra a végéig, ami nagyon jó érzés volt. Természetesen azonnal kiragadt a szemem a kijelzőre, és hihetetlen volt látni, hogy életem legjobb 400-as idejét, 5:20.48-at úsztam (82,74%)! Ez az idő egyébként 25 éves korra átkonvertálva 4:58.00-at jelentene.
Ez a tavalyi OB 2. helyezett - és azóta is egyéni rekordot jelentő - időmnél 1.02, a három héttel ezelőtti nyíregyházinál pedig 6.56 másodperccel jobb. A korcsoportomban két képzett úszó mellett csak a harmadik lettem, két másodperccel maradva el a második helyezettől.
Ami az egészben a legtöbbet jelentett, hogy karnyújtásnyira kerültem a régóta áhított 5:20-on belülre kerüléshez, és amíg korábban erről csak álmodoztam, most már eltökélt szándékom ezt a szintet áttörni a legközelebbi versenyen.
A 400 gyors ezen a versenyen emlékszámként lett megjelölve, ami annyit tesz, hogy minden induló idejét teljesítmény százalékra konvertálva és rangsorolva a legjobb férfi és női úszó egy-egy emlékkupát kapott. A férfiaknál ezt Hajdú László szenior Európa-bajnok nyerte el centire pontosan 100%-os időeredménnyel. Én a rangsorban a 11. lettem a 28 fős mezőnyben.
Az utolsó egyéni számom az 50 méteres gyorsúszás volt, amelyben a szokás szerinti célom az volt, hogy érzékelhetően 30 mp-en belülre kerüljek.
Nagyon odafigyeltem a rajtra, sőt, vártam is már, és szerintem időben le is reagáltam. Az első levegőket 4-es, 6-os tempókra vettem, és csak az utolsó 20 méteren álltam rá a kettesre. Jó erőben éreztem magam kb. 40 méterig, a többit pedig már erőlködésből oldottam meg, de nem éreztem, hogy emiatt időt veszítek. Az időmérőn 29.67 jelent meg (80,89%), ami a legjobb elektronikus időmérésű eredményemnél (a nyíregyházinál) 25, a legjobb kézinél (tavaly Csongrád) pedig 2 századmásodperccel jobb, azaz egyértelmű egyéni rekordnak számít. Nem sprinter lévén a korcsoportom mezőnyében ezzel is nyilvánvalóan a hátsó traktusban végeztem, nyolcból csak a hatodik lettem.
Ezt követően természetesen szívesen úsztam egyet egy sebtiben összeszedett gyorsváltóban is, amelyet a klubom a nagyon szűk létszámból éppenhogy csak ki tudott állítani. Itt valahogy az előző 50 méternél is jobban ment a dolog, gyorsabbnak is éreztem magam, a kézi részidőzés szerint 29.07-et úsztam, ami a néhány tizedes reakcióidő hozzáadását követően is erősen konkurrál az egyéni 50-ben úszottal. Az időnk egyébként egy nagyon felejthető 2:06.97-re sikerült.
Ez a két nap az eddigi talán legjobb hangulatú versenyhétvége volt, pedig azért van már miből válogatni. A körítésre, a versenykörülményekre panasz nem lehetett, a medence, az időmérés, a kiértékelés tökéletes volt, a színvonal pedig a jegyzőkönyvből is kitűnik, hogy messze átlag feletti volt. Egyedül a viszonylag alacsony összlétszámot sajnáltam, nem is beszélve a klubunkat szokásosnál is szerényebb mennyiségben képviselő csapattársakról (pontosabban inkább azokról, akik sajnos nem bővítették a kört). A felkészülés alapján lehettek várakozásaim az eredményeket illetően, mégis arra tettem volna a legkevesebb pénzt, hogy 400-on egyéni rekordot úszok. Ez nagyon feldobott és igen sokat tesz majd hozzá a következő felkészüléshez, komoly motivációt és hitet jelent a további javuláshoz. Az összes eddigi versenyem közül itt volt a legerősebb mezőny, az eredménylistán minden számban a korcsoportom végén vagy vége felé landoltam. Itt jön ki igazán, hogy az elégedettségem messze legfontosabb alapja az, hogy magamhoz képest hogyan teljesítek, és egy viszonylag jó és három eddigi legjobb idővel csak jó érzések maradhatnak bennem.
Bízom benne, hogy a következő verseny is legalább ennyire pozitív lesz minden szempontból.
