Rossz ómen volt a verseny előtt, hogy az előző években rendre Csongrádon úsztam középtávokon az adott évek legrosszabb időit, most pedig még a korábbiakhoz képest is edzetlenebbül érkeztem a versenyre. Különösen tartottam a 200 és a 400 gyorstól, és fejben már előre aláírtam volna, ha a tavalyi, akkor még egészen borzalmasnak tartott időket sikerül elérnem.
Bár az eredményeimet egyáltalán nem befolyásolta, de az sem volt előnyös, hogy változékony időt ígértek a jósok a hétvégére az egyébként sem májust idéző előző napokat követően. Ez szintén nagyban eltért a tavalyi és tavalyelőtti igazi strandidőtől.
A megérkezéskor szerencsére csak erősen borult volt az idő, de az eső lába még nem lógott. Az Európa legborzalmasabb úszómedencéje címre is pályáztatható tégely idén némi felújítást kapott, éppen a szükséges dolgokat: ki lett takarítva és a vonalak újra lettek festve, úgyhogy a körülmények megfelelőek voltak.
Mivel a teljesítményem miatti maximálisan jogos aggodalom töltötte ki az úszóversennyel kapcsolatos főműsoridőt az agykérgemben, ez nagyrészt elnyomta azt a csalódásérzetet, amely még a tavalyinál is szerényebb versenyzői létszám észlelése nyomán töltött volna el. Tulajdonképpen néhány idősebb korosztálybeli nagyágyú megjelenését leszámítva, sem színvonalban, sem létszámban nem voltam még jelen ilyen alacsony szintet képviselő versenyen. A korcsoportomban lézengés volt, nem is nagyon emlékszem, hogy lett volna olyan verseny az elmúlt bő két év során, ahol egy adott számban egyedül képviseltem a 35-39 éveseket, ezúttal azonban ez többször is megtörtént, ami nagyon elszomorított...
Persze nyilván ez nem lehetett hatással az időimre.
Számos versenyen az 50 méteres pillangóúszással kezdünk, a csongrádi is ezek közé tartozik. A célom a 34 másodpercen belülre kerülés volt, persze tudván, hogy ezért előzetesen vajmi keveset tettem... Már a fejes után éreztem, hogy nincs meg bennem az az erő, hogy pörgősebb kartempót is megengedhetnék magamnak, ezért igyekeztem hosszúkat húzni, de még így is nagyon lesántultam a végére, tulajdonképpen beszenvedtem magam a célba, ügyelve arra, hogy ez kifelé csak a legkevésbé tűnjön halálközeli élménynek. Próbáltam nem megnyerni a korcsoportomat, de erre egy szabályos teljesítéssel logikailag képtelen lettem volna. Az időm miatt nagyon borús lett a hangulatom, pedig ekkor még nem tudhattam későbbi önmagam tudományos-fantasztikus teljesítményeiről.
Következett a 100 méteres gyorsúszás. Itt azért már össze akartam kapni magam, a cél az 1:07-en belüli idő volt. Ennek megfelelően tudtam, hogy kockáztatnom kell, és nagyon neki kell esnem az első hossznak, mintha csak 50-et úsznék, majd valahogy beomlanom a célba a másodikon. Ennek megfelelően bele is húztam, úgy is éreztem, hogy megyek olyan iramot, ami ehhez kell, a fordulás is legalább közepes lett, és kiadtam magamból mindent, ami csak bennem volt az utolsó kartempókig, habár nagyon elgyengültem a záró 10-15 méteren. Kíváncsi voltam, hogy meglett-e az 1:06-al kezdődő idő, de amit az időmérő mondott, abban sajnos volt egy nyolcas is, és nem a törtmásodperces részében... Vissza is kérdeztem hitetlenkedve, hogy mennyi??? De ugyanazt a választ kaptam. Ezúttal még csak magamban káromkodtam egyet, nagyon dühített, hogy visszazuhantam a nyíregyházi hihetetlen szintre ebben a számban...
Mi lehet még a hab a tortára egy ilyen napon? Hát természetesen az 50 méteres hátúszás. Vonalvezetés semmi, az égbolt nem segítség, a kötelek kisméretű és nagyrészt elmerült elemekből álltak, ami nem igazán segített. A rajtom sem volt jó, a kidelfinezés rövid lett, és mivel egyfolytában az iránytartással voltam elfoglalva, ez a meglévő nem éppen temérdek energiámból is sokat elvett az előrejutás kárára. Zárásképpen a benyúlásom is borzalmas volt, elektromos panel talán le sem mérte volna, de lehet, hogy jobb is lett volna... Csak a szerencsén múlt, hogy nem 40-el kezdődő időt úsztam. A 100 gyors e tekintetben necces idejét a maga nemében túlszárnyalva háton sikerült alulmúlnom az eddigi leggyengébb időmet.
A végén még a szokásos 4*50 méteres gyorsváltót is letudtam, bár ez volt életem egyik legszörnyűbb 50 gyorsa, alig bírtam végigúszni.
Egy ilyen fantasztikus nap után mintha még az égiek is hangot adnának a bánatuknak, egy eszeveszettül nagy zuhi kapott el minket, amelynek nagy részét a kocsiban ülve kibekkeltük, ám amíg a szállásunk kertkapujának lakatját próbáltam minden igyekezetemmel oldani, e rövid idő alatt úgy megáztam, mintha előtte teljes menetfelszerelésben kellett volna nyomnom egy 50 pillét. Mondjuk meg is érdemeltem volna...
E minősíthetetlen széria után nem is sejtettem, hogy még a szombati nap volt a kevésbé sikertelen számomra. Bár igaz, tudtam, hogy amely számok leginkább minősíthetik az állóképességet, azok vasárnapra esnek, azért igyekeztem előzetesen nem belegondolni ebbe.
Szitáló eső fogadott a vasárnap reggeli bemelegítésnél. Egy ideig győzködnöm kellett magamat, hogy ne hanyagoljam el a nyitó középtáv és a hűvös idő ellenére sem a bemelegítést, aztán viszont jólesett a kellemes hőmérsékletűnek érződő víz.
A 400 méteres gyorsúszással kezdtünk, jó eredményről itt a legkevésbé sem álmodhattam. Nincs taktika, amely egy gyenge erőnléttel is levarázsolja a csillagokat az égről.
Azért belekezdtem... És nem is ment rosszul. Az első hossz után pedig nagyon figyeltem magamat, mert reszkettem az összeomlás érzésétől, de valahogy csak ment és ment, tartottam egy egész jó iramot százig. A második százra fordulva tovább készültem fejben arra, hogy az úszást mindjárt felváltja majd a küzdelem, de valahogy még mindig rendben voltam. A húzásaim elég hosszúak és erőteljesek voltak, ezen meg is lepődtem. Utólag kiderült, kétszáznál még alig voltam elmaradva egy olyan részidőtől, amelyet a legjobb formámban szoktam úszni, 2:41-re fordultam féltávnál. Ezután viszont már éreztem az elgyengülést, kétszázötvennél pedig már teljesen lemerevedtem, görcsösen, erőlködve úsztam, lerövidítettem a kartempót, nem volt már tolás, elfogyott a húzóerő, végem volt. Beszenvedtem magam a célba, hajrázásra semmilyen mozgósítható energiám nem maradt. Életem második legrosszabb idejét úsztam, miután a kézi időmérőt hallva már hangosan káromkodtam egyet, és az eredmények alapján csodálkoztam, hogy egy hozzám hasonló képességű kortársamnak hogyan sikerült még engem is jóval alulmúlnia.
Ezután persze, hogy örültem, hogy az 50 méteres gyorsúszást is ma játsszák, mert bíztam benne, hogy egy megfelelő idővel legalább valamennyire vissza tudom billenteni a hangulatomat a borzalmastól a mérsékelten borzalmasig. Azonban még ezt az egy hosszt sem tudtam teljesen végigdarálni erőből, mert elfogyott a muníció olyan kétharmad hossznál, és a vége olyan volt, mintha a medence legalább 60-70 méteres lenne. Nagyon kegyetlen érzés volt... Az időmre már csak legyinteni tudtam, már nem is mérgelődtem nagyon, szinte beletörődtem, hogy ma csinálhatok akármit, sehogy sem vagyok képes elfogadható dolgokat produkálni. A 29.91-nél is csak kétszer úsztam rosszabbat az utóbbi két szezonban.
A 200 méteres gyorsúszáshoz ellenben reményt adott a 400 gyors első féltávja. Azzal bíztattam magam, hogy a 2:41-es részidőnél csak tudok legalább 6 másodperccel jobbat, ami már egy ilyen helyzetben viszonylag elfogadhatónak tekinthető.
Ám már az első hossznál nagy különbség volt a mostani és a 400 gyors eleje közötti komfortérzetemben. Míg akkor sokkal erőlködésmentesebben vittem az iramot, most minden erőmre szükség volt, hogy nagyjából ugyanazt a ritmust nyomjam. Az egész táv egy rémálom volt, én még ilyen gyötrelmes kétszázat talán még edzésen sem úsztam, de versenyen biztosan nem. Az eredményem pedig minden idők messze legrosszabbja lett, ez a 2:38 idáig a rémálmaimban sem szerepelt, most viszont jegyzőkönyvezve lett...
Nehéz bármit is hozzáfűzni ehhez a hétvégéhez. Hosszú gondolkodásra késztetett mindaz, amit Csongrádon produkáltam, és arra jutottam, hogy ha én ennyit tudok összehozni, akkor nem érdemes folytatnom a versenyzést, mert nincs semmi értelme. Főleg az késztetett ilyen döntésre, hogy eleve úgy érkeztem a versenyre, hogy már közepes időkkel is elégedett lennék, és a végén már bele is nyugodtam a legrosszabbakba is. Ez így nem mehet tovább.
A játéknak vége.
