Az úszás terén életem messze legnagyobb kihívása előtt még egy utolsót úsztam ezen a napon.
Még az előző nap is töltöttem egy kis időt medencében, 500 métert úszkáltam, és ekkor döntöttem úgy, hogy szükségem van még egy kis mozgásra a verseny előtt. Emellett egy térdgumit és régen nem használt úszószemüvegeket is ki kellett próbálnom.
Már nem először kezdtem olyan iramban úszni, mintha egy fél napot kellett volna megkezdenem. Ahogy magam mögött hagytam a hosszokat és arra gondoltam, hányszor ennyi vár majd rám szombaton, újfent nem tudtam elképzelni, hogy ezt ember ki tudja bírni. Két kilométert úsztam, ami egyáltalán nem volt megerőltető, de ha ezt az erőfeszítést felszoroztam magamban tizenöttel-hússzal, az messze túljárt a képzelőerőmön.
A végén még folyamatosan gyorsuló tempóban 400 métert úsztam, ennyi éppen jólesett, és túl sem akartam magam pörgetni, nehogy egy picit is megérezzem akár csak erre a napra.
A napi össztáv 2.400 méter volt.
Rengeteg mindent átgondoltam már, ezerszer is elképzeltem mindent a versennyel kapcsolatban, úgy érzem néha, hogy többet is, mint amennyi szükséges, mégsem vagyok teljesen nyugodt, mégsem működik majd még az első néhány óra sem rutinból.
Amit átláthatok az egészből, az az a rész, amennyit már úsztam korábban, tehát az első 4-5 óra. Ezt az intervallumot kell olyan kevés energiafelhasználással végigvinni, amilyen kevéssel csak lehet. Semmiféle iramról nem lehet szó, teljesen laza, maximálisan kényelmes úszással kell kezdenem, és nem is szabad, hgy mások irama befolyással legyen rám. Annyira csak magamra kell odafigyelnem, mintha én lennék az egyetlen egyéni induló. Az én célom egyértelműen a fél nap végigúszása, és bármiféle távolsági cél csak a félidő sikeres és nem végletesen kimerítő teljesítése után kerülhet akár csak halványan is szóba.
Valahogy megpróbálok fejben pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, átgondolom az összes motivációt, amely erőt adhat majd a kritikus pillanatokban.
