Ma az 50 méteres medence volt a soros, és az izomláz még mindig nem múlt el - annak ellenére, hogy tegnap este egy kis kocogással is próbáltam lazítani a tagjaimat -, nagyon görcsössé és nehézkessé téve a mozgásom.
Egy kilométert szenvedtem össze, eddig bírtam ki magam, ekkor ki kellett mennem szaunázni egy kicsit, hogy feléledjek valamelyest.
Aztán újra vissza és még 1.800 métert vadásztam össze valahogy, ami a kedvem, a hangulatom, a görcsösségem fényében szinte emberfeletti teljesítmény volt...
Most két nap szünet lesz, mert félek, hogy ennek hiányában elmegy a kedvem az egésztől, annyira rozsdásnak érzem a mozgásom, és a náthám sem döntötte még el, hogy mit akar magával kezdeni.
A napi össztáv 2.800 méter volt.
Zalaegerszeg...
Jövő hét közepétől elkezdem a hízókúrát, a jelenlegi 77 likóról egy súlycsoporttal feljebb lépve 80 fölé szeretnék kerülni. Ezt a szokásos étrend nagyjábóli megduplázott mennyiségével, tésztafélékkel és intenzív édességterápiával próbálom majd sikerre vinni. Az utolsó héten pedig abbahagyok mindenféle mozgást, és egy másfél órás kondicionáló masszázsra is bejelentkeztem.
Rengeteg technikai részletkérdésen gondolkozom, naponta több alkalommal is eszembe jut ez az egész, és mindig más-más részlet kerül előtérbe a fejemen belül. A következő alkalommal már csak lábgumival fogok úszni, az eltört kesztyűm helyett újat csinálok és azzal is szeretnék néhány kilométert letolni. Az úszás közbeni étkezés viszonylag egyszerű lesz: egy műanyag nyitott doboz tele lesz szőlőcukorral, bounty szelettel, tábla csokival, müzliszelettel, mindegyik kinyitva, hogy csak nyelni kelljen. A folyadék többnyire gyümölcslé lesz (az még nem eldöntött, hogy milyenek), mellette természetesen a magnézium-utánpótlás is fontos, amit ezúttal drazséval, és nem pezsgőtablettával fogok megoldani (a keserű íze miatt marná a gyomromat, amit felerősítene az, hogy gyakorlatilag az idő nagy részében töküres lesz a gyomrom).
A céljaimat illetően is sokat gondolkozom, és változnak is a dolgok. Az persze nem, hogy - ha csak az állóképességemen és a kitartásomon múlik - a legfőbb célom a 12 óra végigúszása, de ez időközben minden eddiginél magasabbra emelkedett az egyéb célok mellett. Ha ez nem lehetséges - és elsősorban a térdemre gondolok -, akkor is szeretnék legalább 1.000 hosszt, azaz 25 kilométert összehozni, még ha ennek akár a felét is a jobb lábtempó nélkülözésével kell leúsznom. Az eredetileg megálmodott 3 km/h-s, azaz 36 km-es cél egészen elhalványult, és szerepe úgy gondolom, legfeljebb a 6-8. órától lesz, amikor már látszik a fény az alagút végén - persze ha egyáltalán eljutok idáig.
Borzasztóan rossz érzés arra gondolni, hogy ki vagyok szolgáltatva a térdemnek, és csak ha ez engedi, akkor juthat szerephez az akaraterőm, az, amelynek normál esetben kizárólagos szerepe kellene, hogy legyen a sikert illetően. Nem tudom, mi lesz, ha kikerülhetetlen, akár ötpercenként is kimászok pihentetni, de a 12 óra leteltéig nem akarom feladni, befejezni, akárhogy is fájna.
