Kivételesen most szombaton is szabadon maradt egy kis időm úszni.
Háromszor egy kilométert hagytam a medencében (50 m-es). A terv nem ez, hanem folyamatos úszás volt, de nem tudtam rávenni magam, hogy visszafogott utazóban unatkozzam, egyszerűen igényeltem azt, hogy felpörgessem magam, így az egy-egy kilométereket folyamatosan gyorsuló tempóban tegyem meg. Elfáradtam tőlük, és az etapok között átmentem 10-15 percekre a másik medencében lévő junior vízilabda klubmeccseket nézegetni kikapcsolódásképpen.
Az utolsó ezer közben kartempókat is számolgattam. Az ötven métereket 40 és 43 közötti csapásszámokkal hoztam össze, de az egyik hossznál hosszú kinyúlásokkal és tolási szakasszal ezt képes voltam 37-re is leszorítani.
A napi össztáv 3.000 méter volt.
Sokat gondolkodtam közben Zalaegerszegen és rájöttem, hogy a legnagyobb ellenfelem a jobb térdem lesz. Ez már tavasszal is megadta magát az egyik távúszás közben 13 kilométernél, majd egy másik alkalommal is ennél is kevesebbnél. Számolva ezzel, eldöntöttem, hogy lábgumival, lábtempó nélkül is szeretnék gyakorolni, hogy érezzem a terhelést. Mindemellett nagyon fontos lesz, hogy az első órákban minél kevésbé használjam majd a jobb lábam, vagyis annyit pihentessem, amennyit csak lehet, hogy legalább az a kicsi esély, amit most látok a 12 óra végigúszására, megmaradjon.
Erőnlétileg azt gondolom, jelenleg kb. 30%-ot adnék magamnak, hogy elég felkészült vagyok ehhez, a térdem viszont legalább 90%, hogy fel fogja adni. És ha feladta, onnantól kezdve maximum 2-3 kilométert tudok majd még úszni, amíg ki nem készül a vállam a többletterheléstől.
