Egy nagyszerűnek ígérkező hosszú hétvége vette kezdetét pénteken, augusztus 29-én.

Hárman - kitűnő barátok - utaztunk le Gyulára kocsival, amely alapvetően meghatározta a hangulatot. Egy szolíd, nyugalmas, teljesen megfelelő apartmant vettünk ki, amely a szombatra ill. vasárnapra virradó éjszakán biztosította a megfelelő pihenést a következő versenynapra. Bár a lehetőségeimhez képest úgy érzem, lelkiismeretesen felkészültem mind a csapat, mind saját eredményességem érdekében, a társaság ismét magában hordozta azt a kívánalmat, hogy a hétvégének csak maguk a versenyszámok és az azokhoz szükséges fizikai és szellemi bemelegítések, ráhangolódások, levezetések tegyék ki a versennyel kapcsolatos részét, a többit felszabadultan, a kedvünk szerinti programokkal töltsük ki. 

Az elvárásom magammal szemben elsősorban a tisztes helytállás és az egyéni csúcsaim feszegetése, megdöntése volt, illetve szerencsés esetben egy érem megszerzése a középtávok egyikén (200, de méginkább 400 gyorson - de ez inkább álom volt, nem lehetett valós elvárás).

Velem együtt utazó csapattársamhoz képest - aki 13 számban indult - nekem egyszerű dolgom volt, minden napra egyetlen egyéni versenyszám jutott (plusz a pénteki napra egy vegyesváltó befutó - azaz 50 méter gyors). Nagyon szerettem volna neki drukkolni, akinek szintén ez az első szenior országos bajnoksága, aki fiatal korában aktív versenyző volt, jelenleg oktató, és emellett versenyek óta tudatos, kitartó és velem összehasonlíthatatlanul keményebb és alaposabb felkészüléseket vezényel magának, hogy legalább egy számban megszerezze a véleményem szerint mindenképpen megérdemelt országos bajnoki címét.

Gyulára péntek délben értünk, kis keringő után megtaláltuk a Várfürdő bejáratát is. A helyszín méltó volt a rendezvény rangjához és tökéletes a közel 500 versenyző fogadására. A megfelelő körülményeket párhuzamos gépi és kézi időmérés és egy fedett, 25 méteres, 4 pályás, bemelegítésre is használható oktatómedence biztosította. 

Pénteken a 200 méter gyorsra kellett fókuszálnom. Ezen a távon még soha nem indultam versenyen, de a megfelelő indulósebesség, az erőbeosztás és a taktika eldöntése nem volt vadonatúj feladat számomra, hiszen sokszor mértem már magamnak ezen a távon időket és sorozatok részeként is rengetegszer úsztam 200-akat. 50-es medencében még soha nem úsztam magamhoz képest jónak számító időt, a több bukóforduló miatt jobb időket hozó 25-ösben 2:31 volt az eddigi rekordom, ami 50-esre számítva 2:35-nek felel meg.

A rajtokat sikerült a versenynap előtti egy órás bemelegítés alatt kellően begyakorolnom. A korszerű gumiborítású rajtkövek miatt egyértelmű volt, hogy a számomra a szimmetrikus rajthoz állás helyett az ennél gyorsabb reagálást biztosító és nekem egyébként is jobban fekvő atlétikai rajtot választom majd.

A nevezési idők alapján logikusan a negyedik helyre voltam várható abban az esetben, ha mindenki tartja az idejét és senki sem javít. Mindenképpen az eddigi 25-ösben úszott legjobb időmet céloztam be, ami 50-esben sokkal jobb teljesítménynek számított volna, de ennél jobb időt elvárni magamtól már nem tartottam megalapozott "igénynek". A 4-es pályára kerültem, a futamomban a legjobb idővel nevezve, de sajnos a nálam jobb időkre képes korosztálybeliek a következő futamba kerültek, így gyakorlatilag vakon kellett kihoznom magamból a legjobbat, és még izgulhattam is ezt követően egy kicsit...

A rajtom előtt tizenöt perccel bementem a tanmedencébe és lassan leúsztam a 200 méteres távot bukófordulókkal, közben teljesen megnyugodva és fejben is ráhangolódva a versenyre. Egyébként korábban minden mozgási lehetőséget kihasználtam a fentiek érdekében, még a fél órás kényszerű esőszünetben is a versenyzők közül egyedüliként mentem be a versenymedencébe "kikapcsolódási" céllal.

A rajtot az érzésem és egy fénykép szerint is nagyon jól kaptam el, és könnyedén, nagy iramban tettem meg az első hosszt. Egyszer néztem körül a hossz közepe felé, és láttam, senkitől nem vagyok lemaradva, sőt, a kettes "pályázó" kivételével - aki kettővel fiatalabb korosztályban volt érdekelt - senki sincs előttem... A legtávolabbi, 8-as pályára kellett figyelnem leginkább, vele szemben egy karhossz előnnyel fordultam. A második ötvenen is remekül éreztem magam, semmi gondom nem volt, keményen húztam, de nem fáradtam az iramomból adódó mértékben. Ekkor természetesen még nem tudtam, de 1:08-as idővel fordultam féltávnál, ami azért hihetetlen, mert ugyanennyivel neveztem 100-on... Itt egy picit rosszul jött ki a levegővétel, de nem változtattam rajta, hogy a forduló tökéletes legyen, emiatt majdnem szétrepedt a tüdőm a következő tíz-tizenöt méteren, de itt sem csökkent az iramom, majd gyorsan vissza is állt a rend és újra nagyon élveztem az úszást. Az utolsó forduló előtt láttam, hogy a 8-as pálya előtt már több, mint egy testhosszal vezetek, ez megnyugtatott, sőt, plusz erőt is adott, és 170-től a lelket is kipréseltem magamból, mert ekkor már csak a következő futambeliek és az óra voltak az ellenfelek...

A benyúlás jó ütemben és jól sikerült, az idő pedig... ha széken ülök, biztosan leesek, mert a kézi időmérő úriember 2:26-ot mondott, ami minden eddiginél 5, az 50-esre átszámított legjobbnál pedig 9 másodperccel jobb volt. Tudva, hogy ezen a távon ez mekkora különbség, és hogy mennyit szenvedtem minden másodperc javulásért az elmúlt egy évben, ez az idő most egyszerűen megdöbbentett, talán még a Balaton-átúszásénál is jobban...

A következő futam emiatt már egyre jobban érdekelt, mert az már biztosnak látszott, hogy ezzel az idővel érmes leszek, itt dőlhetett el, hogy bronz vagy ezüst... Egy - más számokban - többszörös országos bajnok csapattársam ugyanis 2:28-al volt nevezve, az ő "szava" döntött, de szerencsémre ettől elmaradva 2:29-et úszott.

Attól függetlenül is, hogy tudtam, az eredményhirdetések csak szombaton kezdődnek, vártam az eredmények kiírását. Amikor aztán kitették a listát, hát nem tudom leírni azt az érzést, amikor megláttam, hogy a korcsoportos névsor tetején szerepelek 2:26.42-vel (ez 81,07% telj. érték)... Amire nem is figyeltem - mert tárgytalannak éreztem -, hogy megelőztem azt is, aki egyértelmű győztesnek tűnt előzetesen...

A második, harmadik és negyedik helyezett egyaránt 2:29-el kezdődő időt úszott, akiket így viszonylag simán, körülbelül két testhosszal vertem, ám látszott, ha csak 2:30-at úszok, ami még mindig az egyéni legjobbam lett volna, még dobogóra sem kerülök.

Ezután próbáltam nyugodt maradni, de belül olyan érzésem volt, hogy madarat lehetne velem fogatni (még akár turult is...), annyira boldog voltam. Életem első szenior országos úszóbajnokságán az első versenyszámomban szenior országos bajnok lettem.

Az örömöm mellett persze megpróbálom annyira az értékén kezelni a dolgokat, amennyire csak lehet, hiszen tudom, ez a bajnokság most csak ezekről a napokról, csak a nevezett és a megjelent versenyzőkről szólt, és mint ilyen, természetesen nem egy kétséget kizáróan egyértelmű, abszolút kép arról, hol tartok a teljes magyar mezőnyhöz képest egy adott számban. Az örömöm forrása elsősorban az, hogy ilyen sokat sikerült javítanom éppen a legjobb időpontban, az év kétségkívül legrangosabb magyar szenior versenyén.

A nap végén egy 2*50-es, +160 éves korosztályos vegyesváltóban is szerepeltem befutóemberként, és nagyon jólesett egy 50-est repeszteni, kiadni magamból valamennyit abból az élményből, amit előzőleg a 200 méter jelentett. Ez az ötvenes mindenféle erőlködés nélkül, remekül sikerült, erőteljes és érzésem szerint alighanem életem legjobb 50 métere volt. Ám később a videófelvételről lemértem pontosan is, figyelembe véve nyilván azt is, hogy váltásról volt szó, ahol nincs reakcióidő, de ez az 50 méter végül is csak 29,6 másodpercesre sikeredett. A váltónk 2:23-as idővel második helyezést ért el, ami számomra semmilyen jelentőséggel nem bír, tekintettel arra, hogy mindössze három váltó indult a korosztályban.

Az első nap tehát csodásan sikerült, többet adott - értem ezalatt a 200-as időeredményt -, mint amennyire előzetesen az egész hétvégével kapcsolatosan vágytam. Az este sétával, beszélgetéssel, vacsorázással telt, viszonylag későn kerültünk ágyba, de azért volt idő nagyjából kipihenni magunkat (elsősorban az utazást és a korán kelést).

Szombaton a reggelizést követően időben odaértünk a bemelegítésre, ami számomra azért volt lényeges, mert az "én számommal", a 400 gyorssal kezdődött a versenynap. Miután akkorát javítottam a 200-on tegnap, nyilvánvaló volt, hogy meglódult a fantáziám, hogy mennyit jelenthet ez 400-on... Már nem az volt a kérdés, hogy a nyíregyházi 5:26.15-öt meg fogom-e javítani, csak az, hogy mennyivel... De ezt megtippelni sem tudtam, mert elég nagy volt a szórása a lehetséges értékeknek.

Kihasználtam a reggeli egy órás melegítést, majd a verseny kezdetekor, az első futamok alatt bementem a "kisvízbe" is leúszni ezt a 400 métert, lassan, nyugodtan, odafigyelve a technikára. A saját futamom előtt pár perccel már a rajthely környékén voltam, leültem egy napágyra becsukni a szemem, hogy megnyugodjak, mert bár fejben nem izgultam (vagy legalábbis nem éreztem), mégis 120 feletti pulzust mértem magamnak...

Ismét a 4-es pályára voltam sorsolva, körbevéve a 2-3-5-6-7-es pályán induló 5:30-as nevezési idejű versenyzőkkel... Ez alapján a célom az volt, hogy minél többel, de legalább másfél-két testhosszal megnyerjem a futamot, és reménykedjek benne, hogy a következő, a legjobb időkkel nevezettek futamában a versenytársak közül ne mindenki ússzon ennél jobbat...

A rajt ismét jól sikerült, bár ennek 400 méternél a legkevesebb a jelentősége. A szükséges erősségűnek, de ismét nagyon nyugodtnak és könnyednek éreztem azt az iramot, amelyet diktáltam magamnak az elején. Körbenéztem 25 méternél, és úgy láttam, hogy mindenki mögöttem van egy picivel, és ez megnyugtatott (utólag kiderült a valóság, amit jobb, hogy nem vettem észre, mert csak megzavart volna: a 2-es pálya meglépett, de olyan eszetlen iramban, hogy 100-nál már 3-4 testhosszal vezetett előttem...). A fordulók jól sikerültek, 350 felé közeledve már annyira elléptem a többiektől, hogy senkit sem láttam még hátrébb sem, így az izgalmam megszűnt, és már csak a saját iramomra kellett figyelnem, ami a legjobb, ami történhetett az egyenletes erőbeosztásom szempontjából (ekkor vettem át a vezetést a továbbra is "észrevétlenül" haladó kettes pályától...). Nem fogyott az erőm, nem volt holtpont, és az utolsó hosszra fordulva folyamatosan beleerősítve minden erőmet elhasználtam a célig.

Nyilvánvalóan a pénteki 200 méter tette, hogy nem volt száz százalékos az örömöm, amikor megtudtam, hogy 5:21-et úsztam, de aztán gyorsan helyére kerültek a dolgok. Végül is ez ismét egy hatalmas javítás volt, 5 másodperccel jobb minden eddigi 50-esben, és 4-el a 25-ösben úszott időimnél is. Főleg akkor tértem vissza a valóságba, amikor Doktor Úr (Rentka László) megkérdezte, hogy ugye 5:20-on belüli időt szerettem volna? És őszintén válaszoltam neki, hogy eszembe sem jutott konkrétan ilyesmi, és a hétvége előtt a minimális elvárásom 5:30, a nevezési időm 5:28, a célom pedig az 5:26.15-ön belüli idő, azaz az egyéni csúcs elérése volt. Ahhoz képest pedig boldogan aláírtam volna ezt az 5:21-et, tehát ilyen szemszögből kell néznem az egészet és így kell ennek az időnek örülnöm.

Tudtam, hogy ezzel a következő futamban az én szemszögemből "veszélyes" indulóknak nehéz feladatot adtam, de már nem tudtam megvárni, mi történik majd. Már hetekkel korábban tény volt, hogy egy esküvőre is hivatalos vagyok, ami miatt nem csak a szombat délutáni 50 gyors maradt ki az életemből, de már délelőtt 11-kor Budapestre kellett indulnom jelentős sebességgel, hogy megfelelő állapotban és időben megérkezzek a helyszínre. A lelkem viszont nem jött velem, hanem ott maradt és visszavárt Gyulára...

Telefonos "közvetítés" útján megtudtam, hogy második lettem 400-on, méghozzá 69 századmásodperccel lemaradva az elsőtől... Ekkor jött bennem elő az a gondolat, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha a hasonló nevezési idők helyett az azonos - de legalábbis az egymást követő - korcsoportok számítanának a futambeosztásokat illetően, mert ki tudja, lehet, hogy a győztes belehajszolt volna egy még nagyobb hajrába, amiből akármi is lehetett volna, de legfőképp mindkettőnk számára egy-egy 5:20-on belüli idő. Ez a 69 százados különbség kettőnk között alig több, mint fél testhosszt jelentett - csak az a baj, hogy ez nem a vízben, hanem már csak a szárazon derült ki...

Lehet, hogy ezen még sokáig morfondíroztam volna (bár még így is kevesebbet tettem, mint amíg leírtam), ha a hangulatomat nem befolyásolta volna végleg a pénteki 200-as győzelem, meg persze az, hogy előzetesen még erről az ezüstről sem álmodtam, nemhogy az időeredményemről... Az meg nyilván egyértelműsíti az érmem értékét, hogy ezen a versenyen ezt a számot 80%-os teljesítmény-értékkel is meg lehetett volna nyerni...

Éjfél előtt fél órával érkeztem vissza a szállásra, így persze már csak ezért sem tudtam eléggé kipihenni magamat. Aggódnivalóm viszont nem volt, mert az utolsó napra nekem már csak egy százas maradt. Mivel a férfi 100 gyors csak a hetedik versenyszám volt, a gyönyörű időre való tekintettel lazításképpen nagy csúszdázásokkal, palacsintázással és beszélgetésekkel húztuk az időt.

Vasárnap, a 100 gyorsra a korosztályomból 11-en neveztünk, közülük 6-an általam még sosem úszott 1:06-os vagy ennél jobb idővel, tehát reálisan a hetedik helyre voltam várható. A melegítés a szokásos volt, egy versenytáv a kisvízben, majd némi nyugalom a rajt előtt, amikor próbáltam magamban belőni, lejátszani a kezdő iramot. A várakozásom nagyon-nagy volt magammal szemben, amit elsősorban a 200 gyors féltáv részideje diktált belém (1:08), és biztosan éreztem, hogy képes vagyok a kerek 1:06 környékén úszni (az eddigi legjobb százamat májusban Csongrádon mérték, ez 1:07.12 volt).

Már a rajt pillanatában furcsán éreztem magam, mert bár jól elkaptam, de mintha nem lettem volna ott a rajtkövön teljes egészében... Aztán húztam rendesen, de már az elején nem éreztem azt a gördülékenységet, amit a 200-nál és 400-nál. Ez rossz volt, de nagyon nem volt időm ezzel foglalkozni, kénytelen voltam erőből, görcsösen tartani az iramot, amelyet inkább a pánik vezényelt. Nagyon tartottam attól, hogy mi lesz, ha nem tudok egyéni csúcsot sem úszni, ezért igyeztem az előzetesen tervezettnél is korábban előhozni a tartalékokat, és széterőlködve magamat végül is célba értem. Szerintem életemben nem adtam bele ennyi energiát egyetlen száz méterbe sem, ha ezen múlott volna, biztosan megvan az 1:06-on belüli idő, de régen is úsztam már ennyire bádogemberként, az egész táv alatt végig recsegtem-ropogtam. A kézi időmérő 1:06-al kezdődő, de alig 1:07-en belüli időt mondott, amit a gép is megerősített, így végül 1:06.86 lett a hivatalos időm. Ez 26 századmásodperccel jobb minden eddiginél.

Ezzel az idővel végül az ötödik helyen landoltam. A debreceni csapatból szerettem volna két, nálam jobb időkkel nevezett társamat megelőzni, egyikőjüket sikerült, másikuk viszont az én szintemen váratlanul jó időt úszott, több, mint egy másodperccel jobbat, mint én, amivel dobogóra állhatott. A dobogóhoz egyébként 1:06-on belüli idő kellett.

Beszélgettünk a csapattársammal, hogy mitől lehet ez a mai fásultság annak ellenére, hogy tudatosan próbáltam - sem kevesebbet, sem többet a szükségesnél - ráhangolódni a versenyszámokra, és arra jutottunk, amit ő is megerősített (aki napi 3-5 számban is indult), hogy túl hosszú ez a három nap ahhoz képest, amit eddig megszoktunk. Úgy éreztem, ha az előző két nap bármelyikén kellett volna ezt a százast is úsznom, egészen biztosan meglett volna a kerek 1:06, mert már tudom, hogy képes vagyok rá, de vasárnap akárhányszor nekiugorhattam volna, képtelen lettem volna ezt megközelíteni. A két napos versenyek éppen megfelelőek voltak időtartamban, ez a harmadik nap már egy kicsit "beszürkítette" a figyelmemet, a koncentrációmat, és valahogy fizikailag is más érzés volt, mint az előtte való péntek és szombat. Biztosan benne volt a dologban - elsősorban a fejben eldőlő részében - az is, hogy elég sokat vezettem és keveset pihentem, de aligha csak emiatt nem úgy sikerült ez a vasárnapi százas, ahogy azt igazán szerettem volna.

Nem tudom, lehet, hogy ez legközelebb már más lesz, illetve a tapasztalatokból lehet majd tanulni, de most elsőre nekem - kizárólag a verseny szempontjából - hosszú program volt, annak ellenére, hogy összesen 4 számban álltam rajthoz.

A hétvége mérlege tehát három versenyszám, három egyéni rekorddal, két egyéni számban és egy váltóban szerzett éremmel. Az örömöm igazi forrását egyrészt az időeredmények, másrészt viszont az egész hétvége hangulata jelentette, amit legfőképpen a barátaimnak köszönhetek.