A szegedi Maty-éren rendezett versenyen a tavalyi alkalom után idén másodszor vettem részt. A két táv - 2.000 és 4.000 méter - közül természetesen a hosszabbikat választottam, ez nem volt kérdés és sohasem, semmilyen formámban nem lehet az. A várakozásaim szerint bíztam a legfeljebb 17 kilométeres átlagban, ami 1 óra 8 perc lenne, de persze felrémlett bennem a közeli 1:10-es korlát is, amelytől mindenképpen szerettem volna megmenekülni. Természetesen a tavalyi 1:05:12-es, akkor még szezoneleji, közepesnek számító idő még álomszerűen sem merült fel, ilyen időt most még 25-ös medencében sem lennék képes megközelíteni, pedig két éve a Balaton-átúszáson még 15:47-es nyíltvízi kilométerátlagot értem el.
A kezdet most különösen nehéz volt, sőt... Az első kartempók után már elnehezedett az egész mozgásom, és valami átható gyötrelem-érzet járt át, tulajdonképpen konkrét gondolattá vált bennem, hogy valahogy elnyöszörgök az első kör végéig, vagy talán még addig sem, és egyszerűen kiszállok. Leírhatatlanul rosszul esett az úszás még úgy is, hogy igyekeztem nem gondolni arra, milyen hosszú még az az egy kilométer is, amely a kétszer teljesítendő oda-vissza pálya egyik oldala volt.
Az iránytartással is gondjaim voltak. Mióta tartósan motiválatlanul edzek és nem úszom intenzíven, a stílusom is megváltozott valamelyest, és e változás kezdete óta most úsztam először nyíltvízen. Így az egyensúlyérzékemet is hozzá kellett szoktatnom ehhez a harcmodorhoz, és ez beletelt egy időbe. Többször is durván eltértem az egyenestől rövid távon is, volt, hogy átúsztam a szembe jövő sávba, de néhány száz méter után azért már konszolidálódott a helyzet. Próbáltam a szóba jöhető egyetlen dologgal megváltani a világot: a még nem szélsőségesen kényelmetlen leghosszabb kartempókkal csúsztatott gyorsot úsztam, ami folyamatosan életmentő lélegzetvételhez engedte jutni a húsrendszeremet. Enélkül, más stílusban biztosan szétmentem volna akár még a táv fele előtt is.
Az első ezer részideje kissé meglepett, de gyorsan taccsra vágtam a gondolatot, hogy ezzel tudnék esetleg számolni a táv további részében, hiszen ez az iram rengeteg energiát kivett belőlem. A második ezren kifejezetten szenvedtem, itt már néhány kartempónál durván elvettem a húzás erejét, mert képtelen voltam egyfolytában darálni. Ez a túlélés kilométere volt, ami látszott is az órámon, hiszen egy perccel gyengébb volt az elsőnél, ami azért igen durva különbség.
Féltáv után éreztem először halványan, hogy ritmusba kerültem (ez egy szavakkal nehezen körülírható érzés), itt egyre jobban ment a dolog, sokkal könnyedébben, egyre kevesebb gyötrődéssel mozogtam, de nagyon oda kellett figyelnem, hogy el ne kapassam magam, mert erőnlétem nem lévén pillanatokon belül mély hullámvölgybe is kerülhetek, ha túlhúzom magam. Így ment végig a harmadik kilométer, amely az érzéseim ellenére óra szerint érdekes módon a leggyengébb lett. Fordulás után viszont megint mintha a "szenvedés" kapcsolót nyomták volna be rajtam, bár ekkor már nem vehettem vissza, itt egy kissé emeltebb utazósebességet kellett választanom, nem lett volna indokolt a bizonsági úszás, előre kellett menekülnöm, nem volt mese. Az utolsó ötszáz méterhez érkezve semmi erőm nem volt már egy hosszú hajrát nyitni, aztán persze körülbelül mínusz kétszáz méternél mégis csak elkezdtem erőlködni az adrenalintól, de itt már úgy mozogtam, hogy ha ezt később mondjuk a híradóban látom, biztosan elsírom magam a borzalomtól. Teljesen kikészítettem magam, a célstégre alig tudtam kimászni, úgy szédültem az erőlködés után, majd imbolygó futás fel és kódleolvasás. 
A nettó úszóidőm a saját mérésem szerint 1:08:04 volt, a bruttó - a két kódleolvasás között - 1:09:12 lett (ez kerek 4 - azaz kilométerenként 1 - perccel gyengébb a tavalyinál), amely 92 eredményből a 11. helyre volt elég egy olyan mezőnyben, amelyben a tavalyi időm ugyanúgy a hatodik legjobb lett volna, mint egy éve volt. A tiszta úszóidőm 17:01-es átlaga még éppen hogy elég lehet a Balaton-átúszáson egy másfél órán belüli időre (ami egyre inkább kezd megfogalmazódni számomra), de nem kevesebb eséllyel ki is csúszhatok ebből a határértékből. Kis bátorítást adnak az addig még előttem lévő balatoni versenyek, amelyeken talán egy picit még javulhatok az iramot illetően.
