Alaphelyzetben nyugi lenne két nappal egy verseny előtt, én viszont már nem tudok mit elrontani magamban, akármit is csinálok, ezzel a nyugalommal indultam el az uszoda felé a mai nap.
Nem terveztem sokat, de azt igyekeztem kicsit megnyomni, így jött össze végül is 500-as adagokban 2.000 méter, melyből 1.500 volt teával. Csikorgott a gépezet úgy, hogy majd' megsüketültem, nagyon nyögvenyelősen hasítottam ezt a becslésem szerint 16,5-17 km/perces iramot, ami fénykoromban még kényelmetlenül lassú sebességnek számított.
Persze így már, hogy a nyakamon a négy kilométer, nem tudom elhessegetni a találgatásokat a fejemben, hogy vajon milyen érzés lesz küzdeni, mire leszek képes, milyenek lesznek a holtpontok, lesz-e más, mint holtpont, lesz-e egyáltalán, amikor élvezni is tudom majd az úszást, stb. Az biztos, hogy erőből nem fogok tudni majd úszni, és ez megszokhatatlanul rossz érzés, ez szinte büntetésként hat. De hát meg is érdemlem a büntetést, ez kétségtelen.
